Kedves Jósnők!

Úgy érzem mindig,mindent elrontok.Próbálkozunk a párommal (Krisztina),de most is jól összevesztünk.Megbeszéltük a dolgainkat,de most is azt mondja,hogy sosem tartom magamat a megbeszéltekhez.Megbeszéltük lezárjuk a múltat...Ő tartotta magát ehhez.Egyetlen egy kérdésen robbant ki a vita,és ilyenkor azt látom rajta,meg tudna ölni.Mert "megígérted,hogy beszélünk mindenről,ami bennünk van".A beszélgetést azt hiányolja mindig.Változást látott már rajtam,mert igen neki változtam,értük változtam.Mi van velem,hogy nem megy,hogy mindig elrontom? Azt mondta már a múltkor is az eszére szeretett volna hallgatni,de győzött a szíve.Most úgy van vele,hogy "inkább belepusztul a fájdalomba,de vége" Tényleg elvesztettem őket? Tényleg nincs esélyünk már?
Valahol megbocsájtotta ő nekem a félrelépésemet,hisz még mindig "mellettem" van.Csak nehezen bízik bennem.Biztos bennem is van hiba,hiszen nem elöször hagytam el őket.Ez már a sokadik alkalom,ő a családi hátteremet hozza fel mindig,hogy a gyerekkorom miatt viselkedem így.Pedig nem akarok olyan lenni,mint a szüleim.Azt mondja nem tanítottak meg dolgokra,mit mikor hogyan kell intézni,tenni...Bevallom nem értek a nőkhöz.De nem akarom elveszíteni!Ha ennyi hülyeségemet elviselte és ennyiszer visszafogadott,rengeteget sírt miattam biztos szeret.Mit tegyek,hogy újra a régi legyen?Vagy tényleg adjam fel?Megtalálom valaha is a boldogságot?Én úgy érzem nem leszek többet szerelmes soha.Mai napig szerelemmel szeretem.Ha vége,nekem is végem van.Hogy éljek nélküle,a fiam nélkül? Ne haragudjon,de kétségbe vagyok esve.Soha nem fogok ilyen nőt találni,mint ő,akit annyira szeretek.Ennyire elbaltáztam már a dolgokat? Választott lapom a XVIII. remény lapja
Köszönettel: Zsolt