SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Balkan Fanatik // AKVÁRIUM

Kurcz Orsi [cikkei] - 2024-09-13
Ki hallott már olyanról, hogy önsegélyező koncert? A Balkan Fanatik most feltalálta a műfajt, és október 12-én megmutatja, hogyan kell ezt csinálni - a teljes bevételt pedig a júniusban meglovasított hangszereik újravásárlására költik majd.

„Nyár elején egyik percről a másikra kihúzták alólunk a talajt, vagy ami még rosszabb, a lehetőséget, hogy muzsikálhassunk, mikor egy koncertekkel teli hétvége előtti éjszakán ellopták a hangszereinkkel megpakolt buszunkat. Habár a nyarat a hazai zenésztársadalom és a barátaink példátlan összefogásának köszönhetően kölcsönhangszerekkel végigzenélhettük, mattot kaptunk. És itt messze nem csak a megélhetésünkről van szó, hanem annál sokkal többről – a koncertezés nekünk nem egy munka, hanem az életünk – persze ezt egyetlen zenekedvelő embernek sem kell bemutatni. És bár nem túlzás azt mondani, hogy az ország egy emberként leste, kereste a köddé vált buszt, mégsem zárult sikerrel a nyomozás. Eljött sajnos az idő, hogy új fejezetet nyissunk a Balkan Fanatik történetében: hangszereket kell vásárolnunk, hogy folytathassuk a zenélést – ez viszont sokmilliós tételt jelent - így ebben most a ti segítségetekre is szükségünk lesz.

Persze semmit sem kérünk ingyen: azt tervezzük, hogy csapunk egy fergeteges, ízig-vérig Balkan bulit az Akvárium NagyHalljában október 12-én, ami után a teljes bevételt hangszervásárlásra fordítjuk – ráadásul, akinek az alapárú jegyen felül is van kedve és lehetősége patronálni a zenekart, különböző összegű speciális támogatói belépőkből válogathat majd. Az ötlethez pedig máris csatlakozott Copy Con és csapata is, hogy még nagyobb banzáj kerekedhessen ebből az egész sztoriból, meghálálva nektek a szeretetet és a segítséget.”

Gyertek el: zenélünk, hogy zenélhessünk!

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Hátborzongató tragédia: Négyen is meghaltak, miután egy csecsemőt magára hagytak a tűző napon egy ház előtti füvön

Drámai mentés, megrázó családi tragédia, hatalmas összefogás - szívszorító eseménysorozat egy kisvárosban.

Tragédia az uszodában: egy 10 éves fiú 5 méterről ugrott a vízbe, rázuhant egy 67 éves férfira, aki a helyszínen elhunyt

Egy szomorú baleset rázta meg azt az uszodát, ahol egy 10 éves fiú az 5 méteres ugrótoronyról ugrott a medencébe, és egy 67 éves férfire zuhant. A férfi a helyszínen életét vesztette, miközben a gyermek is eltűnt a rendőrség elől. Az eset rávilágít a medencehasználat biztonsági szabályainak fontosságára.

20 év után újra találkozhatott szüleivel a vonatról 4 évesen eltűnt kislány

1999-ben, egy átlagosnak tűnő napon történt a megmagyarázhatatlan: egy négyéves kislány eltűnt egy vonatról, amely Minszkből Aszipovicsiba (Asypovichi) tartott. Yulia Gorina családjával utazott, amikor nyomtalanul eltűnt a vagonból, miközben édesapja egy rövid időre elszundított, kislánya nyomtalanul eltűnt.

Kétéves fiú halt meg, miután az orvosok sűrített levegővel próbálták eltávolítani az orrába szorult pattogatott kukoricát

Egy rendkívül felkavaró eset rázta meg Brazíliát, amikor egy két éves kisfiú vesztette életét azután, hogy az orvosok súlyos hibát követtek el egy egyszerű orrdugulás kezelése során. A fiú orrába szorult pattogatott kukoricaszem eltávolítása közben alkalmazott sűrített levegős eljárás következtében a gyermek tüdeje és gyomra is megrepedt, ami végzetesnek bizonyult.

Hathetes csecsemőt menet közben kivettek a gyerekülésből, frontális karambol következtében kirepült az ablakon - újra kellett éleszteni

Egy hathetes csecsemő életveszélyes állapotba került, amikor családja autójában frontális ütközés történt Balatonendréd és Lulla között hétfőn. A baleset előtt a kicsit kivették a gyerekülésből, így a baleset pillanatában már nem volt biztonságosan rögzítve - ez a döntés nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a baba kirepüljön az autóból és újraélesztésre volt szükség a helyszínen.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja