Kedves Andrea!
Én egy 34 éves anyuka vagyok aki egyedül nevel egy 4,5 éves kisfiút. (a kicsi 2 hónapos korától egyedül nevelem). Pár hónapja kialakult egy új kapcsolatom. A Kedvesemnek is van egy gyermeke aki már 13 éves. Kérdésem az lenne, hogy egy ilyen kamaszkorú fiút hogyan készítsen fel az apa az új kapcsolatára? Hogyan kezdje el neki a dolgokat elmondani, hogy én létezem az ő életében?
Segítségét előre is megköszönve:
Anita

Kedves Doktornő!
3 fiú anyukája vagyok. A legkisebb 11 hetes, a legnagyobb 4 éves. Problémánk a középsővel van, aki 1,5 éves. Éjszakánként ordít órákon át, sőt üvölt. Ha felveszem, nem marad nálam, mutat a játékai felé. Ha mellém teszem, ott sem alszik, hanem játszani próbál, mintha nem akarná tudomásul venni, hogy éjszaka van. (Ez független attól, hogy mennyit alszik nappal.)Mindannyian egy szobában alszunk, ezért nagyon kellemetlen, mert még a legkisebb sem tud tőle aludni, így aztán őt is vigasztalnom kell. Próbáltuk ráhagyni, de nem hagyja abba. Ha megfenyegetem, hogy "kiraklak a nappaliba és ott hagylak egyedül" akkor 5 percre csendben van majd újrakezdi. Párszor tényleg kitettem egy hempergőbe, visított, ezért viszavittem és utána 10-15 perc csend következett. De igazából csak akkor hagyja abba, mikor már teljesen kifárad és elalszik. Napközben is nagyon hisztis. Képes fél órán kersztül a földön fekve visítani, ha valamit nem kaphat meg. Minden kívánságát sikítással jelzi, pl. sikítva mutat a cumi felé mikor nem éri el. Az éjszakai balhézás kisbaba kora óta jellemző rá, de nappal semmi gond nem volt vele a kistesó születéséig. Gondolom a féltékenység miatt van, próbálok sokat vele lenni, de igazából nem találom a megoldást. Ráadásul nem eszik, szinte semmit. Kérem írja le, önnek mi a véleménye minderről. Előre is köszönöm!

Tisztelt Balogh Andrea doktornő!
A kislányunk 5,5 éves, 1,5 éve jár oviba, de az egyik óvonéninek nem akar szót fogadni, és az óvónéni magatartási problémákra panaszkodik.
Az óvónő kérésére szeretnénk gyerekpszichológusi szakvéleményt készíttetni.
Válaszát előre tisztelettel köszönöm
Anna

Kedves Andrea
A kisfiam augusztusba tölti a 4. évet de még nem beszél. A mondanivalóját hümögéssel és mutogatással fejezi ki. Mindent megért mert amit mondunk neki végre hajtja de ezenkivül semmi. Voltunk már gyerekpszichológusnál is de semmi eredménye nem lett. Apai ágon fordult elő a megkésett beszédfejlődés de ettől függetlenül aggodunk, hogy nem-e esetleg valami baj lehet. Ha tud kérem segitsen.
Tisztelettel: Zita

Kedves Doktornö!
Nem tudom mennyire megszokott a problémám, és azért írok Önnek, mert sehol nem találtam választ a kérdéseimre! Van egy gyönyörü 3 éves kislányom, vele kapcsolatos a gondunk. Az édesapja külföldön él, és decemberben ide költöztünk hozzá. Az elsö pár héten csak annyit vettem észre, hogy nagyon kitolódtak az elalvások, volt mikor éjfél elött nem lehetett elaltatni a csöppet, viszont mstmár ott tartunk, hogy nagyon hisztis lett, és "verekedös". Mindenért rögtön szószerint visít, csapkod. (pl.: felébred a délutáni alvásból,megkérdezi itthon van-e apa, és ha nincs rögtön gond van! Hiába mondom, hogy jön nemsokára, csinálunk együtt ezt vagy azt...) Tudni kell Róla, hogy amig otthon voltunk ketten (2,5 éves koráig) semmi probléma nem volt vele, szófogadó, ügyes kislány volt, bölcsibe járt, és mindenhol nagyon szerették. Most is nagyon ügyes, szerintem kicsit elörébb is van születése óta a koránál, de számomra ez nem gond. Mindennap elmondja, hogy szeretne hazamenni, hogy vigyem öt haza. Nagyon hiányoznak neki a gyerekek, és a nagyszülök. Imádja az apukáját, de sokkal kevésbé hiányzott neki, mint most minden más. Szó van róla, hogy ovira hazamegyünk (van már helye), csak nem tudom, mennyire jó ötlet ez. Ide-oda cibálni... Viszont az is a hazamenetel mellet szól, hogy mikor 2 hétre otthon vagyunk, megint minden rendbe jön, és visszakapom az én kis Tündéremet.
Doktornö! Mi tévö legyek???
Elöre is köszönöm válaszát!

Tisztelt Doktornő!
Kisfiam októberben lesz 3 éves. Sajnos aszmatikus hörghuruttal másfél éves kora óta 4 alkalommal kerültünk kórházba. Kisfiam elalváskor mindíg úgy "ringattja" álomba magát! A kórházban tartózkodásnál jobban fokozódott, főleg ha sok gyerek sírt mellette. Olvastam valahol, hogy ez egy önmegnyugtató tevékenység a kisgyermekeknél, érdeklődnék, hogy valóban így van-e, illetőleg kinőheti-e, kell-e szakmai segítség, vagy vannak otthoni módszerek, amivel ezt megszűntethetnénk (ha egyáltalán meg kell szűntetni)?
Az óvoda kezdés miatt vannak aggodalmaim, az alvás miatt!
Válaszát előre is köszönöm:
Melinda

Tisztelt Doktornő!
A következő problémával fordulok Önhöz és remélem tudd tanácsot adni. Van egy 5 és fél éves fiam, aki jelenleg nagycsoportos és csak jövőre megy iskolába. A problémám vele, hogy itthon nagyon szófogadatlan, meg se hallja ha kérek tőle valamit, vagy esetleg leszidom. A leszidásnál például az arcomba nevet, mintha nem is érdekelné, hogy most valami rosszat csinált. Az óvodában ilyen probléma nincsen, ott csak annyi a probléma, hogy nagyobb közönség előtt nem szerepel inkább elkezd sírni és visszahúzódik. Ebben az évben volt kb. 3 hónap, hogy az óvodában nem volt hajlandó semmire(naposnak lenni, rajzolni, festeni) helyette sírt. A másik problémám vele kapcsolatban, hogy ha valamibe belekezd és nem sikerül földhöz vágja és hangosan sírva elvonul, vagy ha éppen mi nem "ugrunk" egyből a kérésére szintén elkezd üvöltve sírni. Tanácsát előre is köszönöm. Tisztelettel Judit

Tisztelt Andrea!
Szeretném a segítségét kérni az alábbi probléma megoldására.
Két kisfiam van, a nagyobbik két hét múlva lesz 3 éves, a kicsi 4 hónapos.
A nagyobbik kisfiammal járunk angol órára (30 percesek az órák, most voltunk nyolcadszor, általában ugyanahhoz a dalhoz ugyanazokat az eszközöket használja a tanárnő és a 8 óra alatt két új dal-t tanultunk, a többi óra ugyanúgy zajlik percről-percre, semmi új nincs bennük).
Egy kislányon kívül Ő a legfiatalabb, a többiek, (többnyire lányok) már mind betöltötték a 4. életévet, óvodába járnak, míg mi nem.
Kisfiam nem akar egyhelyben ülni és figyelni, bár a tanárnő ezt várja el tőle. A feladatokat lassabban oldja meg, mint a többiek és általában már akkor mondja a jó megoldást, mikor a tanárnő nem figyel (másra figyel vagy továbbhalad), így meg sem hallja, vagy ha kisfiam bekiabálva mondja a megoldást, akkor pedig úgy tesz, mintha nem hallotta volna, és inkább a többiekre figyel.
Most a 8. órán kipróbáltuk azt, hogy mit csinál kisfiam, ha én nem vagyok bent vele az órán, mert a tanárnő szerint meg kéne szeppennie és oda kéne figyelnie. Természetesen nem így történt. Kisfiam egy cseppet sem szeppent meg. Hogy az órán mi történt nem tudom pontosan megmondani. Annyit hallottam, hogy a tanárnő az óra előtt közölte a többi szülővel, hogy kisfiam viselkedészavaros.
Óra után beszélt velem és azt mondta, hogy Ő ott tart, hogy szíve szerint eltanácsolná kisfiamat, mert állítólag az egyik szülő panaszkodott a múlt alkalommal, hogy a kislánya fél tőle (hozzáteszem sosem bántotta a kislányt). Tudjuk, hogy kiről van szó, mivel akik ezen az órán ott voltak ezen a kislányon kívül mind újak voltak és eddig csak 3-an voltunk, ez a kislány, illetve a barátunk kislánya és kisfia, akikkel sokszor összejárunk, így ők ismernek minket és nem is félnek.
A tanárnő mondta, hogy így senki nem fog menni hozzá tanulni (pedig akkor jók voltunk, mikor csak mi és a barátunk gyermekei voltak akik legelsőnek elkezdtek járni hozzá (Ha mi ketten nem mentünk volna, akkor el sem tudta volna indítani a csoportot.)
Furcsának találtam azt a mondatot, hogy gyermekemnek szereplési kényszere van, de mikor rá kerül a sor nem csinál semmit.
És ezen kívül hiperaktív a gyerek.
Vigyem orvoshoz!
Nem fogják szeretni az óvodában az óvónők és mindig büntetésben lesz, illetve a gyerekek ki fogják közösíteni.
A tanárnő szerint itthon azért tud egyhelyben ülve figyelni gyurmázásra, olvasásra, angoltanulásra, mert egyedül van. Viszont arra már nem tudott választ adni, hogy akkor miért tud figyelni, ha elmegyünk vendégségbe és ott valaki a többi gyerekkel közös játékot ad nekik, illetve mikor én vigyáztam rajta kívül 1 éven keresztül két szomszéd gyermekre miért tudtak ügyesen együtt énekelni, stb.
A lényeg! Szeretném megkérdezni Önt, hogy mit gondol az esetről és milyen tanácsot tudna nekem adni, vigyem-e tényleg orvoshoz a gyermeket?
Esetleg tippet tudna-e adni arra, hogy az angolórán mit tegyünk vele, hogy odakoncentráljon arra amire a tanárnő kéri. Vagy keressünk másik tanárt, aki le tudja kötni a figyelmét?
Segítségét köszönöm!
Tisztelettel: Orsolya

Kedves Andrea,
Van egy 27 honapos imádnivalo kedves bölcsis kisfiam.A gondom az hogy mostanában eléggé agressziv velünk otthon az utobbi napokban egyre többet.de a játszotéren is látom ha valaki el akar töle venni valamit vagy elfoglalja a helyét mondjuk a hintánál akkor ott is oda csap.eddig mások szerint is egy kiegyensulyozott kisfiu volt.Bár a bölcsiböl még nem panaszkodtak soha.az utobbi idöben elég sok gondunk volt(magánéleti)de ha minden igaz megoldodtak(igyekeztünk nem elötte vitázni de néha elöfordul).mi nem verekszünk és tvt is ritkán néz akkor is megválogatom hogy milyen mese mehet.szoval nem igazán értem honnan jön ez az agresszio.lehetséges hogy ö igy válaszol arra a feszültségre ami bennünk volt?egyszer már viselkedett hasonloan amikor korházban töltöttünk egy pár napot.utána volt hasonlo viselkedése.tanácstalan vagyok hogy kezeljem ezt a dolgot és nem tudom mi okozhatta.egyébként nagyon okos és ügyes kisfiu,20 honapos kora ota beszél és hetek ota szobatiszta is.nagyon remélem hogy ez csak egy állapot és elmulik.
köszönöm válaszát

Kedves Andrea!
Van egy 9 éves lányom, másodikos. Otthon nincs vele gond,lakáson belül eleven, olykor rendetlen. Iskolában viszont félénk, nagyon halk szavú, a tanító nénik "piszkálják" is miatta. Sokszor nem is akar iskolába menni. Ha odamennek hozzá, szívesen válaszolgat a gyerekeknek, de ő ritkán kezdeményez beszélgetést. Jár kézilabda edzésre is, nem kerüli a társaságot, de visszahúzódik. Nem kezdeményező, inkább csupán végrehajtja a feladatokat. Hogyan tudnánk növelni az önbizalmát? Sok-sok beszélgetésünk volt már, de nem jutunk előbbre. Ha ott állunk a háta mögött nincs gond, a boltban kéri a megbeszélt terméket. Másik szülő, aki segít edzésre vinni azt mondja nem annyira elesett, mint gondoljuk. De egy mese megnézése után is velünk akar aludni, mert a mesebeli kiskutyának meghaltak a szülei. Szerintem túlérzékeny, felnagyítja a sérelmeit, kevés az önbizalma. Mit tegyünk? Köszönöm a válaszát.

Kedves Andrea!Nem problémával fordulok önhöz,hanem a véleményére lennék kiváncsi.A nagyobbik lányom amikor született,együtt vajudtunk egy másik kismamával több órán keresztül,egymás melletti ágyban feküdtünk és az újszülött osztályon is együtt voltunk.Késöbb a játszótéren sokat játszott a két kislány,most a napköziben is egy csoportban vannak és jó barátnök,azaz, ragaszkodnak egymáshoz.Érezhették ök egymás jelenlétét amig mi ,a megszületésüket vártuk?Van erre valami magyarázat?Kiváncsian várom válaszát,tisztelettel Edit.

Kedves Andrea!
Ha egy gyereknek nincsenek hasonló korú társai, az túl sokat gondol magáról?
Bár lehet, hogy ez a kérdés nagyon bután hangzik, de ezt egy barátnőm említette meg nekem, amikor mesélt az 5 éves kisfiáról. Szóval, az a gondja, hogy a kicsi elég sokat gondol magáról, ha valami történik körülötte. Mintha azt gondolná magáról, hogy ő az utolsó gyermek a Földön.
Egyszer voltak egy pizzázóban, ahol gyerekmenüt is lehetett rendelni. A kicsi azt mondta, hogy biztos tudták a pincérek, hogy be fog menni ebbe az étterembe, ezért van gyerekmenü. Az egyik OTP-ban, ahol van egy kis hely a várakozó szülők gyermekeinek számára, azt mondta a kisfiú, hogy ők is tudták, hogy idejön. (persze, mert rajta kívül más gyerek nem volt ott)
Oviba nem jár, de le szokott menni a játszótérre vagy a parkba a szüleivel, ahol találkozhat és játszhat a többi gyerekkel. 4 éves koráig az unokatestvéreivel játszott, akik idősebbek nála.
Tehát, a kérdésem, hogy tényleg nem kéne hasonló korú gyerekekkel barátkoznia a játszótéren vagy a parkban? Az anyja szerint, már túl messzire megy a gondolkodásmódjával. Be kell, hogy valljam, kicsit az agyára megy már...
Várom mielőbbi válaszát! Amint megkapom a választ, átadom a barátnőmnek. Köszönöm!

Kedves Andrea! Abban szeretnék segítséget kérni, hogy hogyan tudnám 15 hónapos lányomnál elérni, hogy ne hisztizzen. Ha valamit nem úgy szeretne, mint mi, akkor sikítozik, csapkod- bár ezt azért ritkábban. Hiába próbálom szép szóval megértetni vele, hogy miért ne tegye vagy most miért kell mást csinálni, csak makacskodik. Egyébként nagyon értelmes, könnyen és szinte magától tanul dolgokat.
Segítségét előre is köszönöm.

Kedves Andrea!
Bízom benne,hogy tud segíteni a problémámban.2és fél éves kislányomról lenne szó.Születése után vettük észre,hogy ha elkezd sírni,nem vesz levegőt,elkékül,és volt rá példa hogy pár másodpersze el is ájult.Megijedek,belefujok a szájába,és pofozgatom,ha elmulik ez a jelenség olyan a reagciója mint ha mi sem történt volna.A házi orvos azt mondta,hogy ki fogja nőni.Tényleg ki lehet ezt a fajta sírást nőni?Mit tanácsol mit lehet ez ellen tenni?
Előre is köszönöm a válaszát.
Szilvia

Kedves Andrea! 2,5éves unokám,aki egyébként nagyon okos,értelmes kislány hallani sem akar a biliről.A wc -re egyszer játékból ráült,de mára sem az, sem a bili.Sok mindent meg próbáltunk,de eddig eredmény nélkül.Napközben pelus nélkül van de már csak akkor szól,ha pisilt vagy éppen elkezdett pisilni.Nem akarunk erőltetni semmit,de mivel szeptembertől oviba kellene mennie,szeretnénk valami jó módszert,vagy ötletet kérni,amivel elérhetnénk a kívánt eredményt! Válaszát várva maradok tisztelettel: hildamama

Kedves Andrea!
Megint én vagyok , a 16 éves lány anyukája. Kicsit többet mondanék róla, idén 1 hónapot töltött zártosztályon, majd heteket gyermekpszichiátrián.Május 8-án jött haza legutóbb. Gyógyszert szed, Xanax (reggel is ), Zopigen, Paretin. A színjátszást , mosolygást én néha úgy vettem észre azzal hárít, ha zavarban van, vagy nem akar válaszolni. A tanulást nem értem miért csinálja, félévkor még osztályelső volt, de utána el kezdett füvezni, rossz társaságba keveredett és akkor próbálta meg megölni magát. Előtte vesztette el a nagyapját és mindkét kutyáját. A papája volt a legjobb barátja, ezt tudjuk. Keresztanyukája (nagynénje) is afféle barátnője volt, nagyon jól kijöttek együtt tanultak, vásároltak , kötödtek egymáshoz. De sajnos ő is hirtelen elhunyt. 1 hónap alatt leépült. Idén sokat hízott bánatában eszik, és az IBS-t (irritabilis...)beigazolták nála.Vidékiek vagyunk sajnos, nem tudom meg tudnánk-e oldani a személyes találkozást. Úgy gondoltam ezt a pár információt még érdemes tudnia Róla. Köszönettel és tiszetelettel: Bea

Kedves Andrea!
Kislányom május 30-án lesz 9 éves.
2 éve nagy-csoportos óvodásként ,ritkán csinálta egyik szemére az ismétlődő akaratlan mozgást,azaz pislogást.
1 osztályosként elhagyta.
Tavaly szeptember környékén "beindult",s azóta is tart majdnem egész nap.
Abban reménykedem,hogy idén kétszeres tananyagot kellett "venniük"(mivelhogy előző tanévben az osztály nem haladt az anyaggal,így azt pótólják a tanítók+2.tananyag),s talán bízonyítványosztás után "elhagyja".
Szeretném megkérdezni,hogy Ön mit gondol a fennt írtakról?
Előre is köszönöm idejét és válaszát!
Marianna

16 éves lányom (ugyan már nem kisgyerek), de tanácstalan vagyok. Problémás korszakon vagyunk túl( vagy még nem is vagyunk túl), volt önismereti terápián már , júniusban is megy, kevert szorongásos depressziós. És fura dolgokat vettem észre, megint bezárkózik a szobájába, alszik vagy csak mereven néz és fekszik. Nem jár iskolába, magántanuló, vizsgái is lesznek 2 hét múlva, de nem vettem észre , hogy tanulna. Aggódom érte, rendkivül jol meg tudja játszani magát amire már rájöttünk. Pl. pszichológusnál még mosolyog is.De nem beszél se velem, senkivel sem, elzavarta a barátait is. Szomorú kimondani de már nincs egy barátja sem. Mit csináljak? Félek megint hülyeséget tesz. Már volt öngyilkos kísérlete. Aggódom érte nagyon. Mellékelem egy rajzát amit "elcsentem" tőle a minap. Láttam mikor rajzolta.Azt is tudom, hogy vannak ilyen gondolatai, mindig kiirja a naplojába amit gondol. És láttam, hogy irta gyüjtött elég gyógyszert megint. Amit kerestem de nem találtam.De kimeritette a lehetőségeket hogy van itt a közelben erdő és sziklás is. Nagyon féltem. Mit csináljak? Bármilyen megoldásra fogékony vagyok. Többen probáltunk vele beszélni, én is, "barátokat" is megkértem, pszichológusunkat is kértem, de senkinek nem válaszol. Ha válaszol hárít. A pszichológus azt mondta, nem akar érte felelősséget vállalni, és nem bánná ha keresnénk másik szakembert. A héten már nem fogadja a lányom.Mit tanácsolna?Válaszát előre is köszönöm!

Kedves Andrea! A lányom 7 éves. Régóta szeret gyűjtögetni apró dolgokat (pl: kő, makk, gesztenye, kinderfigurák, érmék stb.) Mostanában egyre inkább rákapott, hogy a nővérétől "elvesz" 1-1 dolgot, ami megtetszik neki és eldugja. Volt olyan is, hogy a cukros tálkából lopkodott Negrót és eldugta (amiből nyugodtan vehet ki és ehet belőle). Ha véletlen ráakadunk, akkor azt mondja, hogy találta, kapta valakitől stb.. Nem értem, hogy miért csinálja. Sokszor elbeszélgettünk már vele, hogy kérje el, ne pedig "lopkodja". De még mindig nem változott semmi.
Félek, nehogy nagyobb korában lopkodós legyen. Amúgy értelmes, okos kislány, bár nagyon szégyenlős.
Mit tud nekem tanácsolni??
Köszönöm válaszát.

Kedves Andrea!
Már olvasgattam a gyermekkori önkielégítéssel kapcsolatban és szinte mindenhol azt írják, hogy ez természetes és nem kell vele komolyan foglalkozni csak akkor ha rendszeressé válik. Nálunk ez a probléma 2 éves kislányomnál fordul elő (néhány hónapja) és én már kezdek aggódni emiatt. Sajnos a távolság miatt minden nap autóval megyünk a testvéreiért az iskolába és az oviba és amint bekötöm az autósülésbe azonnal nekifeszíti magát az övnek és gyakorlatilag az egész út (10-15 perc) alatt önkielégítést végez, mire odaérünk rendszeresen leizzad. Ez a jelenség már megjelent az etetőszékben, a hintában is. Az utóbbiakban még csak-csak meg tudom akadályozni, de vezetés közben elég nehéz a figyelmét elterelni (már az se segít ha valami rágcsálni valót adok a kezébe).Ráadásul már annyira tudatos, hogy ha nem kötöm be elég szorosra, tiltakozik illetve ahogy bekötöm, azt mondja: De jó! Más körülmények között még nem fordul elő.
Sajnos a babaülést nem tudjuk kiiktatni és azt is csak ritkán tudom megoldani, hogy itthon hagyom (ha vidéki nagymamák idönként eljönnek). Egyébként egy tündéri kiegyensúlyozott, vidám, értelmes gyerek és nem tudom, hogy van-e jelentősége de még szopizik (sajnos még éjszaka is -bár ezt már szeretném hamarosan leépíteni).
Milyen hatásai lehetnek ennek a problémának? Hogyan próbáljam leszoktatani róla?
Tisztelettel: Júlia