családi probléma

Tisztelt Szakértő Úr !

Egy nárcisztikus anya mellett eltöltött gyerekkor után "sikerült " beválasztanom egy nárcisztikus férjet magamnak. Minderre az egészre csak most jöttem rá. Anyámmal való kapcsolatom, - egy pár évvel ezelőtti családállítás eredményeképpen - ma már szerencsére jobb, legalábbis tudom kezelni. De nem így a férjemet. mi ebből a kiút ?

Üdvözlettel: Szilvia

Tisztelt Szakértő,
egy ideje már fontolgattam, hogy nagyon röviden írjak-e Önnek. Mert így írásban lehet, h nem lehetne semmit tenni, és mert amiket leírok, szörnyen hangzanak. De már elkezdtem: Anyámnak előttem 4 gyereke halt meg (azelőtt a férje, val.színű a gyerekei is annak következtében: tehát férjét "megölték" a munkahelyén, ő akkor várandós volt, úgy szedte össze férjének ruháit, abban megtalálta testének egy darabját...,
korábban megszült, gyereke nem volt életképes. Apámmal később élettársi kapcsolatba lépett, és azok a gyerekek is mind hsonlóképp meghaltak, mint a legelső. Én az 5. vagyok, én életben maradtam, mert az ország egyik legjobb orvosánál születtem, húgom is életben maradt, szintén ott született, nem helyben. Én koraszülött vagyok, lehet, h 6 hétig is inkubátorban voltam, anya nélkül. Szüleim, mivel több gyerek után születtem, 37 évvel idősebbek tőlem, tehát sokkal, ill. már apám nem él.
Az inkubátoros kezdet után is nehéz, "szerencsétlen" lett az életem. Nem éreztem meleg, elfogadó szeretetet, szüleim nem tudtak jól kommunkikálni sem velem (és másokkal). Apám sokat dolgozott, mint egy rabszolga, de úgy is viselkedett, érdekeit sajnos nem tudta megvédeni. Bánatát italba fojtotta, beszélni, problémát megbeszélni nem lehetett vele. Ellenségességet éreztem szüleimtől, kiskoromtól kezdve. Anyám is sokat dolgozott, családját (és sajnos más rokonokat is) szolgálta, de nem olyan ölelgetős szülő, érzéseit nem mondta, nem mutatta ki, csak a másik szapulását. Megvert engem sokszor. Azt most nem írom le, mi volt az indoka, de mivel az a dolog a keresztfiánál nem áll fönn, és azt is verte, tehát nála ez egy módszer volt. Végül azt mondta, engem is, meg a ker.fiát is azért verte, mert megérdemeltük.
Gyerekként nagyon súlyos baleset ért, vagyis más gyerekek tették velem. Halálomig szóló egészségkárosodás. Ügyvédhez nem fordultak szüleim, kártérítést nem kaptam. MIndig nagyon bántottak a történtek, így nagynkorúságom elérésekor bekopogtam egy helyre, ahol azt hallottam, egy jogász lakik. Ő elképedve végighallgatott, és kártérítési követelést írtunk az intézmény ellen. 7 évig húzódott a per, végül azzal utasították el, hogy a sérülés után 5 évvel elévült. A sérülés miatt 5 nehéz műtétem volt. Azok és a per is, később, pedig az, hogy megadják-e az ellátást azállapotomra (az nem kártérítést, hanem leszázalékolás), vagy mi lesz vele, tehát nagyon nagy feszültség alatt álltam, nagyon megviseltek. És a folyamatos nehéz élethelyzet. Egész életünkben fáztunk, nem jó körülmények közt laktunk, lakunk.
Amikor nekem volt munkaviszonyom,akkor is kihasználtak, minimálbért sem adták meg, egy szerencsétlenként kezeltek mindnhol, nem tudtam megvédeni magam én sem, mint apám.
Évekkel ezelőtt az emésztőrendszerem tönkrement, és már más szervrendszerekben is problémák vannak. Nem tudnak meggyógyítani, nagyon gyenge vagyok és a legnagyobb problémám a nagy fájdalmak.
Nem tudom, mit tudna írni, de mégis megírtam. Először is csoda kellene, hogy testileg jobban legyek, a többi csak utána jönne. Viszont pénzem nincs, ahogy levelemből kiderült, különféle segítségekre. Nem tudom, mi lesz velem, történetem példa arra, hogy nagy baj, ha az ember szerencsétlenségek után, és azok közé születik, és annak érzi magát, és nem kap segítséget.
A csodára várok, hogy meggyógyulok, de már évek óta úgy vagyok, hogy ha az életemmel kell fizetnem azért, hogy vége legyen a szenvedéseknek, akkor úgy. De csak szenvedek, mint annyi beteg, mint apám is szenvedett - rákos volt -, de ő elég idős korára jutott a súlyos betegséghez, nem úgy, mint én középkorúan.
NIncs már életem, amióta az emésztőrendszerem megromlott. Ha testileg erős lennék, egészséges, akkor lehetne mással foglalkozni.
Mit tudna írni történetemre?
Köszönettel
Középkorú nő

Kedves Szakértő!

Segítséget szeretné kérni, párommal 7 éve vagyunk együtt , az elején természetesen megtettünk mindent szép szerelem vitákkal de mindig kitartottunk egymás mellett. terveztünk gyereket és meg is született 2,5 éves . az elmúlt két évet hánytorgatja fel nekem hogy nem nézek rá férfiként és semmibe veszem őt otthon.Sokszor mondom neki hogy nem csinál semmit,de közbe valóban csinál mert összeszedi a lakást amikor hazaérek a munkából. az elmúlt két évben sok minden történt körülöttünk ( a szülei csúnyán szeretőt tartva majd h szerelmes és nem szeret a férjével élni nagy huza vita után egy éve külön útakon járnak.) én azt kapom hogy nem főztem,nem tettem érte semmit h éreztettem volna h szeretem és hogy falakat húztam magam köré. Nos valóban elhanyagoltam az utóbbi időkben sok mindent,viszont ő valóban két éve mondja h változzak mert ha ezt csinálom elcsavarják a fejét ne csodálkozzak. és be is következett egy vita után beteg volt a gyerek és közölte hogy aktor ő ma nem alszik itt, (nemrég kapott nyaraló házunkba) fog menni és ott alszik. el is hittem és azon a héten amikor úgy tudtam h ottvan valóban csak dacoskodtam és durcáskodtam h elmegy.. aztán amikor megtudtam hogy valóban egy női ismerős közelebb került és ő volt az egyetlen aki megkérdezte tőle hogy hogy van közelebb kerültek és felajánlotta neki hogy aludjon ott.. sokáig tagadta h bármi lenne aztán egyik nap rákérdeztem volt e valami? csók? mondta h igen de hogy ellökte h nem tudja ezt megtenni velünk.aztán rá pár napra amikor otthon volt a gyerekkel láttam a telefonján hogy keresi a csaj hogy hol van mikor megy. utána kidobtam h csomagoljon és húzzon el. így is lett nagyon bántó szavakat vágtam hozzá. aztán egy pár cuccát elvitte és ment hogy nincs hova mennie kénytelen ott aludni. aztán olyan dolgokat hallok vissza a szűleitől hogy megmondta a csajnak h nem akar semmit tőle,neme is állítja hogy nincs együtt vele. közbe meg a tudat h ottvan megőrít. kiderült h le is feküdtek miután én kidobtam valószínű. ez három hete h nem alszik otthon,viszont nálunk fürdik,megy a gyerekért és este 7ig ottvan majd megy. közbe hallom másoktol hogy veszekedik vele a csaj,nem tudom mit de két órát vitáztak egyik nap is, aztán másnap velem is megint ellenséges lett és kikelt magából hogy mennyi rosszat kapott tőlem két év alatt . vajon visszatalál a családjához?van esély megmenteni? bár ő azt mondta feldultan tegnap h már fél éve nem szeret és nem jo neki nem így akar élni. nem tudom hogy ez csak annak a következménye hogy összeveszett vele a csaj és kérdőre vonja h döntsön?mert egyértelmű választ nem ad csak h rendezi az életét és most nem tud hazajönni .
Mit kéne tennem? próbálok otthon megfelelni igy hogy a gyerekkel vagyok rendet tenni főzni, enni nem eszik otthon a főztömből max 1x evett

Kedves György! Összefonódó kétgenerációs anya-lánya kapcsolati problémámra szeretnék tanácsot kérni Öntől. Egyrészről én és anyukám, másrészről én és a lányom között áll fent a probléma. Mondanám, hogy nem leszek hosszú, de azt leszek. Nem szeretném részletezni a gyerekkorom lelki nehézségeit, talán címszavakban: teljes magány, szeretet-ölelés-motiváció nélküli élet, a családból való kirekesztettség érzése, hideg légkör, magamrautaltság, bűntudatkeltés, kritika stb. Apukám egyszerű ember volt, nem igazán vett részt a családi nevelésben, nem igazán egyeztek anyukámmal, ő vitt mindent a vállán. Ketten vagyunk testvérek, nagy korkülönbséggel, de a bátyám hamar küldföldre költözött, egyedül nőttem fel. Engem soha nem fogadott el anyukám. Valamiért. Soha nem értettem, hogy miért nem olyan mint más anyuka, miért nem örül amikor örülni kell, miért szól amikor nem kellene, miért nem áll ki mellettem amikor ki kellene, miért csinálja azt aminek nem örülök, miért egyféleképpen közelített amikor számtalan lehetséges út lett volna stb. Olyan mintha fordítva működött volna. Húsz évig próbáltam elmagyarázni, hogy hogyan működöm, minek örülök, megbeszélni, hogy ő hogyan csinálta, és szerintem hogyan kellett volna stb. Elképesztően belefáradtam, hogy nem egyezünk, de azt, hogy a saját gyerekeimet másképpen fogom kezelni, már 15 évesen eldöntöttem. Tulajdonképpen úgy fogalmaztam meg már neki a hosszú hasztalan magyarázkodó évek végén egyszerűen, hogy gondozott, ellátott, de nem nevelt. Pár hónapja kezembe akadt egy remek könyv ami fényt nyitott bennem, milyen is az anyukám, aki van, de sosem az anyukám: az Érzelmileg érettlen szülők felnőtt gyermekei című könyv(Lindsay C.Gibson). Akkor ezzel elmondtam mindent. És ami a csavar a dologban, hogy sajnos, ahogy anno a saját gyermek nevelését elterveztem, nem igazán tudtam,tudom felnőtlenül megvalósítani. Két gyermekem van. Egy 9 éves kislány, 5 éves kisfiú. A kislányommal nem tudok kijönni. Azon túl, hogy jószívű, kedves, jótanuló, nagyrészt örökösen lázadó, passzív. A probléma a kicsi születétével kezdődtek. A kisfiam nagyon alkalmazkodó, az életet elfogadó, elvárásokat könnyedén megugró gyermek, ragaszkodó, szeret otthon lenni, nagyon szereti a nővérét. A kislányom viszont majdhogynem az ellenkezője. Amióta megszületett a kicsi, örökösen nélküle akar lenni, hogy ő ne legyen ott, ahol ő van. Ne vigyük el, ne jöjjön stb. Folytonos goromba hangnem a kicsihez, aki kedvesen szólítja meg többedjére is. Ezeket nekem nagyon nehéz kezelnem, több éve meg különösen. Szoktam én is éa férjem is a kislányunkkal kettes déltuánokat szervezni, de mintha ezek nem lennének elegendőek neki. Hazatérve máris jön a goromba vagy semlegese közlés a kicsihez. A nagymamánál lévő ott alváskor folytonos szópinpongozás van. Ezzel sem tudunk mit kezdeni. A kicsi a testvérével szeretne a nagymamánál aludni, a nagy viszont egyedül. Én itt alszom - akkor én nem - akkor én is otthon alszom - akkor én itt mamánál - akkor én is - nem, te azt mondta, hogy otthon alszol - jó, de ha te is... Nincs vége, csak a nagy sírásával, vagy ha a kicsi intelligensen abbahagyja. Próbáljuk a megegyezés minden fajtáját felkínálni, de ritkán jön össze az hogy együtt maradjanak a nagymamánál. A nagy szeret egyedül lenni valamelyik felnőttel, hogy ő legyen a középpontban. Ha lehet kedvezünk is neki, de négyen vagyunk, de még emellett is sokat van tőlünk távol. A bátyám sokat itthon van, nincs családja, így ő már hamar összenőtt a kislányommal, azóta is viszi sokat magával. Teljsen megértem, hogy ragaszkodik ahhoz, hogy mindig mennek valahová, mindig történik valami, nincs kötelezettség, nincs elvárás stb. Nem otthon alszik, mindig szeretett máshol lenni, elmenni, máshol aludni, másokkal lenni. 4 évesen volt hogy el akart költözni otthonról. Ha megkérdezem, hogy otthon miért vagy nyávogós, nem eszed az ételt stb. a testvéremnél meg megeszed stb. Mert ott nem illik, jön a válasz. Az, hogy nem egyezünk már 4-5 éves korában jelentkezett. Igazán azóta, ahogy terhesen nem emelhettem már fel a súlya miatt... Valahogyan hozzám nem ragaszkodik, időnként érzem, hogy igen, de hozzán szinte sohasem fut oda ha hazaérek, apukájának a nyakába mindig felugrik, pedig igen erőteljesen szól oda neki ha szól, nálam erőteljesebben. Én lesem sokszor mit szeretne, meg is teremtem azt, szakkörök, programok, amit szeretne megbeszéljük és megvalósítjuk, de valahogyan nekem nincs varázsom. Varázsa van a tesómnak, a mamának aki szintén mindent megenged, vagy az apukájának... Emiatt, sokszor úgy érzem, hogy szinte csak egy házvezetőnő vagyok otthon, férjem sokat dolgozik, a kicsi aranyos, de a kislányomat nem tudom magamhoz vonzani. Kicsiként próbáltam határozott lenni, de méginkább eltávolodott, azután együttműködő is voltam, akkor szinte belém rúgott a szavakkal: Adj az állatodnak enni ...majd te megcsinálod - Segíts összepakolni...mi vagyok én hamupipőke? - Nyísd ki az ajtót, mert a kicsihez kell mennem a wc-re ...neked is van lábad, nyisd ki te! Majd együttműködő, elfogadó, kedvesen határozott és nagyon szerető, ölelős, puszilós, simogatósan közelítek. Ez hozta meg az eredményt, hogy jól elvagyunk, megcsinálja amit kérek tőle, nem beszél vissza, segít, kedves, kicsit ragaszkodó. De varázsom az nincs. A testvérem barátnőihez, akik kedvesek, hozzájuk nagyon ragaszkodó, gondolom mert mindig nyugodtak és kedvesek, semmi elvárás. Nagyon bánt és félek, hogy én sohasem fogok neki úgy hiányozni ahogy mások. Illetve megviselnek, a számomra hajmeresztő helyzetek, amikor pld-ul nem támogattam, hogy tovább használja a telefonon lévő játékot, mert régóta játszott vele, akkor előhozta, hogy az egyik ismerősünk, aki egy családsegítő szolgálatnál dolgozik, hogy a családsegítők mindenkihez kimennek? Nem mondta el, hogy miért kérdezi, de gondoltam, hogy talán nem a "sanyarú" sorsa miatt jut ilyen az eszébe, hát belül dühöt, felháborodást és mély szomorúságot éreztem. Össze vagyok zavarodva, mert jelenleg úgymond nem kifizetődő az a nevelés ahogyan én a csinálom. Olykor úgy érzem, hogy az nyer, aki mindent és mindig megenged, én vagyok az aki a keretet adja, de nálunk ez mintha utálnák, és muszáj fegyelmezni is, de ez is csak nálam a legrosszabb... nem értem mit csinálok rosszul! Előre is köszönöm válaszát!...

Kedves György !

Sok évvel ezelőtt elváltam és csak most vettem észre, hogy mára felnőtt lányom "beállt" mellém vigyázni rám, segíteni nekem, olykor döntéseket hozni helyettem. Ha jól értelmezem a Hellinger féle gondolkodást, akkor ez nagyon is rossz, nem a saját életét éli és egy családállítással rendet lehetne tenni.
Működhetne ez a rendrakás úgyis, ha megtalálnám én a párom, akit ő is elfogad és ezzel visszakerülne a helyére ?

köszönöm

Anya

Kedves szakértő!
Szeretném segítségét kérni, 39 éves elvált férfi vagyok, a volt feleségemmel 9 évig voltunk együtt, amiből született egy csodálatos kislány. Én katonaként sokat voltam távol, ezeket nehezen bírtam, hiszen nagyon családcentrikus vagyok, hiszen hiányoztak. A házasságunk végéhez részemről bizalmatlanságból kezdődött féltékeny voltam és ezért nyomozásba kezdtem, majd egy napon olvastam egy emailt a főnökétől, amiben részeltekben leírta, hogy volt köztük egy csók, amit szeretett volna tovább folytatni. E két rész között szépen lassan elhidegültünk egymástól majd bekövetkezett a válás. A válást ő kezdeményezte próbáltam egyben tartani a családot 1 évi sikertelen próbálkozás után fel kellet adnom, hiszen már nem éreztem reményét hogy mi újra együtt legyünk. A válás óta eltelt 2,5 évben szinte nem is beszéltünk csak a gyermek láthatása miatt, folyamatosan ment az egymásra mutogatás ki volt a hibás! Én az óta a munkámban nagyobb sikereket értem el, sort fesztiválokon is meg nyilvánultam, majd szépen rendbe raktam magam körül az életem eléggé megerősödve, magabiztos lettem, lettek céljaim. Most a munkám miatt el kellett jönnöm egy hosszabb időre, külföldre, ebben az időszakban is tartottam a kapcsolatot a gyermekemmel. Majd jött a hidegzuhany karácsony előtt mikor a gyermekemmel beszélgettem odajött elkezdett érdeklődni, hogy létem felől! Említette, hogy többször gondolt rám mi lehet velem, érezte, hogy nem jó nekem itt, azóta minden este odajön és beszélgetünk hármasban. A beszélgetések általában a gyermekünk iskolai dolgairól, a munkájáról, a munkámról szólnak. Volt olyan is hogy reggel küldtem neki üzenetet interneten keresztül, de ő mivel nem szokta bekapcsolni az internetet soha reggel, de akkor igen azt mondta ezt megérezte ezért tette. Kértem tőle hogy legyen őszinte velem, hiszen én is az vagyok vele! Szilveszter után elmondta, hogy találkozik valakivel, de semmi komoly elmondása szerint! Nem tudja, hogy alakul ezen ez valahová heti egy illetve kéthetente találkoznak. Kérdésemre hogy van e sex közöttük a válasza igen volt, hiszen nem vagyunk már 20 évesek! Ez higgadtan kezeltem, ami nem lett volna ez, amikor házasok voltunk. Az új kapcsolatáról nem beszél senkinek, hiszen még maga sem tudja, hogy lesz ettől az ebből valami, vagy mit gondol, erről csak van és kész! De viszont azt hogy mi újra beszélünk elmondta minden családtagjának, barátjának. Ettől többet nem beszéltünk róla nem firtattam és nem is akarom tudni ő nem, mondja. Karácsony óta minden nap beszélgetünk, van, úgy hogy a munkája közben egész nap majd este hárma az interneten keresztül is. Eléggé jól elbeszélgetünk, nevetünk, viccelünk, de a gyermekünk iskolai dolgairól is sokat beszélgetünk. Elmondása szerint nagyon sokat változtam, nem tudja még ezt feldolgozni, nem tudja hova tenni. Nem tudja, mit hoz a jövő az új kapcsolatban, illetve közöttünk sem. Egy nap üzenetváltás után próbáltam felhívni mire ő kinyomta a telefont azonnal küldött üzenetet hogy most sír majd hív. Amikor felhívott elmondta, hogy nagyon össze van zavarodva, bizonytalan, nem velem van baj, inkább az ő fejével. Elmondtam neki, hogy nincs, semmi baj van egy egészséges gyermekünk, aki jól tanul, jól viselkedik, egyedül sikerül egy lakást vennie, ő maga egészséges van munkája, ismét sírt! Azóta is minden nap beszélünk minden fórumon, igyekszem lelket önteni bele, hogy ő nagyon jó anya és ember valójában. De ezeket én így is gondolom! Voltak esetek, amikor reggelente beszéltünk pizsamában voltak volt egy megjegyzésem, mire ő kihúzta a mellét, hogy lássam kicsit mutogatta magát, ez nem az első eset volt. Ő is sokat dicsér, hogy jó apa vagyok, nagyon profi vagyok a munkában, és irigyli azt a kapcsolatot, ami a gyermekem és én közöttem van! Az elmúlt napokban folyamatosan össze visszabeszélt, kétértelműen, egész héten kedves, vicces kacsopaltban vagyunk általában a munkahelyén is velem beszél üzenetváltásban, esténként meg hárman együtt beszélünk kamera előtt. Küldött többször is jó éjt, videó üzenetet, amin mind a ketten rajta voltak, majd küldött képeket is, amin ketten voltak és az ő családja is! Minden hétvégén pedig eltávolodik, begubózik, távolságtartó. De természetesen az új hét kezdetével már ismét jönnek a beszélgetések a viccelődések stb. Ez már 4 hete tart nehéz ebben a helyzetben kiszámíthatatlan és teljesen összezavar! Elmondása szerint a barátja és én tanítjuk most neki azt, hogy kell nőnek éreznie megát, a barátja ott van, neki nem is akar tőle megválni, mivel én most külföldön tartózkodom, néha közelegned néha visszahúzódó!
Na, most a kérésem az lenne, hogy felébresztette bennem az iránta érzet szerelmet, vágyom arra, hogy újra egy család legyünk. Nagyon sokat változtam, és már másképp gondolok sok mindent. De félek is a csalódástól! Mit lát ön, mit gondol ön erről, mi a véleménye, hogy jellemezné őt?

Kedves Gyorgy,

Kulonos hasonlosagot veltem felfedezni az E. nevu olvaso leveleben, bar en nem 37 csak 36 eves vagyok , en is egy nem Evilagi angyalkent lattam meg a Vilagot. Nekem jelenleg nincs parom es kuzdok, mind a munka mind a parkapcsolat teren, volt egy 4,5 eves kapcsolatom ami 2013 elejen veget ert. Azota kkeresem a parom es onmagam. Volt azota kapcsolatom, de jelenleg egyedul vagyok. Keves mar az igazi lovag..Jo eredmennyel vegeztem a fosulin, de 8 eve kulfoldon vagyok a, mert nem tudtam akkor anno elhelyezkedni es emiatt nem is dolgoztam a szakmamban. A csaldi kotelek: nekem apa volt az akivel nehez volt a viszonyom, foleg omiatta, sose tudott elfogadni, barmit is tettem, de anya se konnyitette meg ezt a helyzetet es nem allt ki mellettem soha , bar szerettem volna, ha ez maskepp alakul. Mindig arra vagytam, meghittsegre, nagyon sok szeretetet tudok adni,de megis egyedul vagyok. Mikor koszont be az eletembe az allandosag?

koszonettel,Capribogyo

Tisztelt Bader György! Elkeseredésemben és az okot kutatva keresem meg Önt, kérem adjon tanácsot, hogy hova, merre forduljak a következő probléma miatt:
Középső gyermekem 21 éves nő, felsőfokú oktatási intézményben tanul, jó képességei vannak, mindig tehetséges tanuló volt... 18 éves korában még nekem is jött, nem tudta elfogadni, hogy az anyagiak terén határ van. Még nővérének "csapdát" is állított (olajad öntött a szobája elé), és őneki is neki akart menni. Lenyugodott. 3. éve él már külön tőlünk, és amikor hazajön újabban nem szól sem a testvéreihez sem pedig hozzám. Most is úgy érzem, hogy anyagi oldalról mintha zsarolás lenne, érzelmi zsarolás, pedig több mint 1 havi fizetés elmegy utána, ő ez nem érti meg. Sajnos nem régen örököltem, az örökségemet a gyermekeimre fordítom, de nem úgy hogy egyszerre odaadom nekik, hanem én kezelem. Vibrál a levegő, ha elmegy mellettem lányom, beteszi az ajtót előttem, ha véletlenül elmegyek a fürdőszoba előtt... Kérés, kérdezés nélkül odatolakszik - némán - a tűzhelyhez, ahol főzök. Semmit az iskoláról, a magánéletéről, az eredményeiről, a kapcsolatairól, stb. nem tudok. A párommal úgy-ahogy elbeszélget, de semmi több... Úgy érzem tarthatatlan ami van, menekülnék otthonról ha itthon van. Pedig a gyermekem és szeretem, a Teremtőtől mindegyik gyermekemnek a segítséget kérem... Nem tudom mi van, érzem, hogy zsarolásnak vagyok kitéve(?). Kérem szépen, adjon tanácsot, hogy kezeljem a helyzetet, mit tegyek. Úgy érzem, hogy itt segítségre van szükség. Köszönöm segítő válaszát, minden jót kívánva! Üdvözlettel heiwa 62!

Tisztelt Bader György!
Remélem a megfelelő embert választottam, hogy kérdésemre választ kapjak. Az előzmények: 54 éves nő vagyok, 27 éve szép házasságban élek, ami 2 évvel ezelőtt felborult. Az internetnek "köszönhetően" belegabalyodtam egy kapcsolatban egy nálam sok-sok évvel fiatalabb emberrel. Le kell irnom, hogy én Rák jegyben születtem, ezért fontos volt egész életemben a családomról gondoskodás, gyerekek /3/ érzelem gazdag, otthonszerető, romantikus alkatu nő vagyok. A férjem Halak, ami a legideálisabb páros. mindketten érzékenyek, érzelmesek vagyunk, a tartós, harmonikus kapcsolat jellemzi ezt a párost. Ez igy is volt, és soha nem gondoltam, hogy én leszek az, aki felborit mindent, mert ez annyira távol állt tőlem. De megtörtént. A dolog persze kiderült, azóta rengeteg szenvedésen mentünk keresztül. A férjem részéről megértés, várakozás, további szeretet, majd eltávolodás és uj kapcsolat keresése. Aztán részemről ragaszkodás, szeretet, . Közösen ujrapróbálás, harmadik személytől való eltávolodás. Hosszu történet, oldalakat tudnék irni. De a lényeg amiért irtam a következő: Ez a kapcsolat, ami először csak ártatlan chatelésnek indult, másfél évig tartott, ez idő alatt pár alkalommal /5-6/ testi kapcsolatra is sor került. De számomra fontosabbak voltak a beszélgetések, egy ilyen koru nő, - aki még csinosnak mondható, akár 10 évet is letagadhatnék, azt mondják, - tehát belementem a játékba, a hizelgő szavak vonzóak voltak. De később számomra több is volt már mint játék, kezdtem nagyon vonzódni, és azt gondoltam ez már szerelem. Nem tudtam semmi másra gondolni, semmivel sem törődni, csak hogy a géphez üljek és beszéljek vele. Teljesen fogva tartott az érzés. Miután kiderült, a férjem várt rám, várta, hogy visszatérjek abból a búbánatos állapotból, amibe kerültem. Várt több mint 1 évet. Én meg csak őrlődtem, és vártam, hogy vége legyen a fejemben a zavarnak. Nem is értem magam utólag. Ez lenne az a kérdés, amit szeretnék szakértőnek feltenni: létezik, hogy az ember fogvatart egy érzést, amiben jól érezte magát, és önszántából, önakaratból nem tud onnan kilépni? Mert ugyanis a férjemnek ez fáj, ezt nem tudja feldolgozni, hogy nem tudtam visszatérni hozzá. Én nagyon tudok ragaszkodni mindenhez, amit megélek, amit megszeretek, a multhoz, minden régihez, a falumhoz, régi emlékekhez, tárgyakhoz, ez jellemző rá. Azért gondolom, hogy létezik ilyen, hogy valaki már nem az illető személyt keresi, hanem valami egészen mást, dédelgettem egy érzést magamban, és azt akartam, hogy ne muljon el. A férjem közben, mivel azt gondolta, nem akarok visszatérni hozzá, ezért a szeretetlenségtől keresett egy beszélgetőtársat, ami sajnos komolyra sikerült. Soha eszébe nem jutott volna, ha én nem várok tul sokáig. Eljött az idő, amikor azt mondta, hogy elköltözik kis időre, mert ez igy nem mehet tovább, mert neki van valakije. Na ez volt, az a pillanat, ami visszarántott engem az addigi elmebajos állapotomból. Attól kezdve küzdünk mindketten. Én bizonygatom, hogy mennyire szeretem, mert valójában mi mindig nagyon szép életet éltünk, mintaházaspár voltunk sokak szemében, soha az évek alatt nem veszekedtünk, utaztunk, kirándultunk. De valami mégis hiányzott neki, ő mint Halak szülött, tulteng benne a szeretetvágy, ő tényleg szeretett engem, és is szerettem, de nem lobogó szerelemmel, ő ezt szerette volna. Való igaz, nem mondtam gyakran , hogy szeretem és azt sem ugy állitólag ahogy ő szerette volna. A világ legrendesebb embere ő, és szégyenlem, hogy ezt tettem vele. Azt mondja, hogy nem is lett volna annyira baj, ha megcsalom és azzal vége. De ez a hosszu idő, amiről ő azt gondolta, hogy én nem akarok vele élni , ezt nem tudja feldolgozni, ezt vágja a fejemhez, jogosan. Azt sem hiszi el, hogy miután visszarántott a való életbe, én belém olyan szeretet költözött iránta, amit nem éreztem eddig, sokkal jobban szeretem, ráébresztett, hogy mit is veszitenék el, soha nem voltam hozzá rossz,félreértés ne essék, és értékeltem a jóságát, de most azért mégis nagyon ragaszkodom hozzá teljes szivemből. Csak sajnos most már ő is ragaszkodik az ujhoz. De én nem adtam, nem adom fel, most fogvatartja őt is az uj érzés, az hogy megértette őt valaki, de közben engem is szeret, mert amig sirni tud egy neki küldött versen, egy zenén, addig tudom, hogy szeret. Bár most nem tudja velem elképzelni tovább, de nem végleges a döntése- A lelke még tulságosan feldult. Én azt mondtam neki, hogy a lélek fájdalma is begyógyul, és akkor ami nagyon fáj neki, hogy nem maradt együtt a család, és hogy mi nem együtt fogunk megöregedni és hogy átvertem és nem tudtam őt megtartani, ezeket mind másképp fogja gondolni és akkor visszatér. Lehet ujrakezdés, hiszek benne, ő is, nem is lenne semmi gond talán, ha nem lépett volna be a harmadik. Most azt kéri a férjem, hogy engedjem, hogy élje az életét, erre van szüksége. Engem terhel a bünbánat, imádkozom, hogy érjen véget minél előbb, mert ez szerintem csak illuzió, ő is talán csak az érzésbe szerelmes, mint én annak idején. A távolságról nem is beszélve, másik ország 700 km. Meddig is müködhet igy egy kapcsolat, ha 2 heteket tölt kint havonta kb. Egyenlőre megoldják, a férjem utazik, magyarnyelvü településről van szó, ezért a vállalkozásával kapcsolatos munkákat keres. Nagyon fontos neki a családi háttér, ezért reménykedem, hogy visszatér hozzánk. Csak az a kérdésem továbbra is, hogy meg tudom-e neki magyarázni ezt a hosszu várakozást részemről, van-e ilyen a pszichológiában, hogy megreked valami a lélekben, ami már lehet, hogy nem is olyan fontos, de egyedül, segitség nélkül nem bir onnan kijutni. És azt, hogy létezik az, hogy egy megrázkódtatástól rádöbben az ember, hogy tényleg szeret valakit, és jobban mint azelőtt, egy ilyen trauma kell-e ehhez, hogy azt mondják elhagynak, ahhoz, hogy rádöbbenjen az ember és előhozza a tényleges erősebb szeretetet. Én ezt megéltem és azóta is vele szeretnék élni, de most ez lehetetlen még. Kérem válaszoljon nekem, hogy tényleg ilyen nehéz-e kizökkenni ilyen helyzetből? Szeretném, ha hinne nekem a férjem, hogy nem a személye ellen irányult a megcsalás, csak gyengeségem miatt, jó volt ujra fiatalnak éreznem magam, mint régen, nem volt erre szükségem soha, hogy bókoljanak nekem, a férjemtől azt is megkaptam, de a szép szavak elcsábitottak mégis, és nagyon szégyenlem. Most ugy néz ki, az egész további életemmel fizetek érte. Csak legalább értené meg, hogy nem szándékos volt, csak belesodródtam napról-napra, ugye létezik ilyen? Tudom erősnek kellett volna lennem, és ellenállni, de nem tudtam.
Elég hosszu lett igy is a levelem, hogy rövidre fogtam a történetünket, persze lehet, hogy igy nem igazán érthető, de remélem a lényeg azért kiszürödik belőle.
Várom válaszát.
Üdvözlettel.
Várom válaszát

Tisztelt Bader György!

Az alábbi kéréssel fordulok Önhöz:
Két megoldatlan problémám van (vélhetően több is, de ezek a legégetőbbek, úgy érzem), amelyekkel nem tudok mit kezdeni, ebben kérném a segítségét.
37 éves nő vagyok, aki nagyon szeretné megtalálni a társát. Házas soha nem voltam, de olyan kapcsolatom sem volt, amelyben éreztem volna, hogy szeretnek. Ami a családi hátteret illeti, a következő a helyzet: nagyon-nagyon ingerszegény és szeretet nélküli családi környezetben nőttem fel. Olyan szülőkkel és nagyszülőkkel, nagybácsikkal, nagynénikkel és testvérrel, akik legjellemzőbb tulajdonságai: a gyűlölet, az irigység, a rossz szándék. Önmagukhoz, egymáshoz és a legközelebbi hozzátartozóikhoz sem tudnak másképpen viszonyulni. Testi-lelki terrorban, elutasító, sőt kirekesztő, nagyon sokszor megalázó bánásmódban részesültem.
Kilógok a sorból: másképpen gondolkodom és érzek, mint ők.
34 éves koromban költöztem el otthonról, azaz 3 éve. Tudom, hogy túl későn, de ha 18 évesen teszem, az is túl késő lett volna. Egyszerűen nem sikerült. Bárhogy is próbálkoztam új életet kezdeni, nem ment. (Megjegyzem: egész odáig tanultam és dolgoztam, sokszor egyszerre, igen aktív és mozgalmas életet éltem, csak a „kitörés” abból a környezetből okozott problémát).
Rengeteg pozitív változáson mentem keresztül az elköltözésem óta, önmagában csak a környezetváltozástól. Most tudatosul azonban bennem egy jó csomó megoldatlan konfliktus. A legnyomasztóbbnak a magányt, a társtalanságot érzem, az építő emberi kapcsolatok hiányát. A korábbi években megvoltam enélkül is, hiszen jól lefoglaltam magam. Most is aktív vagyok, viszont úgy érzem, – és nemcsak az életkorom miatt – hogy ez már kevés.
Amit nem tudok megoldani, az a kapcsolataimban ismétlődő probléma. Felismerem én ezekben a családi/szülői mintát, a családi játszmákat, viszont nem tudom a helyén kezelni a problémákat.
A legutóbbi három kapcsolatom, vagyis úgy az elmúlt 5 év érdekes ebből a szempontból. Az első esetben nagyon nehezen, inkább későn tudatosult bennem, hogy az illető a szüleimhez nagyon hasonló jellemvonásokkal rendelkezik és hasonlóan bánik, viselkedik velem. A következő kapcsolatomban ezt nagyon gyorsan, kb. egy hónap „együttlét” után felismertem. A jelenlegiben is elég volt ehhez nagyjából ennyi idő. Az előző kettőben el is hagytak, meg nem is (ahogy szerettek is, meg nem is), és aztán mégis az én kezembe adták – gyáva módon – a döntést, én pedig mindkettőjüknek nemet mondtam. A jelenlegi kapcsolat még tart. Mivel megtorpantam és átgondoltam azt a lehetőséget, hogy mi van, ha nem otthagyni kell csapot-papot sértődötten, vagy mert kiprovokálják, hanem általa kell megtanulni ezt-azt. Úgy vélem, hogy ezért kapom újra és újra a nagyon hasonló partnereket.
A partnerrel kapcsolatban a legkirívóbb példákat és a leggyakrabban ismétlődő helyzeteket írom le: legfőképpen elutasító, kirekeszt a saját kapcsolatunkból. Mindig magányosnak érzem magam mellette. A jelenleg olyan mértékig zárkózott és kimért, hogy szó szerint nem érhetek hozzá, mert bárhol simogatom, az őt idegesíti. Sőt, odáig fajult, hogy mikor este megérkezem, ki se jön, nem is köszön, mintha ott sem lenne. Ha együtt vagyunk, akkor is kimért, pl. a testi kontaktus tekintetében: én igénylem a simogatást, a puszit, a bújást, amit szinte folyamatosan elutasít. A beszélgetésről nem beszélve: értékrend, elvek, gondolkodás terén fényévekre vagyunk egymástól. Ő szinte lehord engem azért, ha másképpen gondolok valamit, mint ő. Szó szerint felelősségre von. Pontosan úgy történik minden és úgy is érzem magam, mint otthon. Figyelmet és figyelmességet nem kapok, egyszer mentünk el közösen egy múzeumba, és még csak meg sem kérdezte, hogy meghívhat-e egy kávéra. Önzőnek és fukarnak gondolom őt. Mindenben és mindenkiben, bennem is a hibákat keresi, arra kíváncsi, hogy mit nem tudok, sokszor gúnyolódik. Pontosan úgy, ahogy a szüleim is. (Ezt nem szívesen mondom másoknak, mert eddig mindig engem köveztek meg érte, de a saját anyám sokszor még az ételt is sajnálja tőlem. Nekem a legnehezebb ezt tudomásul venni, de ez van…). Sokszor érzem, hogy nem tudják élvezni a társaságomat, hanem inkább azt keresik, miben lehetnék a hasznukra. Pl. takarítás, levelek legépelése stb. Ahogy mai napig is érzem, amikor havonta haza látogatok, hogy anyámnak is mintha terhére lennék és próbálja a hasznot keresni abban, hogy egy hétvégét ki kell bírnia velem (jóformán csak a kutya miatt megyek haza, akit nagyon szeretek). Ilyen hasznos tevékenység részemről a kutyasétáltatás például és még sorolhatnám, ami alól ilyenkor ő mentesül.
Nem azonosultam velük, teljesen más vagyok, mint ők, mindig is más voltam (gyerekkorom óta érzem, hogy nem fogadnak el). Azonban tisztában vagyok azzal, hogy vannak komoly hiányosságaim, amelyek a nem túl kedvező családi kapcsolatok eredményei: én magam sem tudok szeretni, mert egyszerűen nem volt kitől megtanulni. Néhány hete eldöntöttem, hogy másképpen csinálom, mint eddig: megpróbálok nem megsértődni kislány módjára minden apróságon, általában nem ösztönösen, hanem tudatosan cselekedni. Tisztelettel beszélni a másikkal, megtanulni elfogadni és inkább a szerethető tulajdonságait keresni. Ha ő szeretne elvonulni, akkor tiszteletben tartom (nem vagyok egy „csüngő” típus egyébként sem, van elég dolgom az életben, ami lefoglal). Sikerült is, a partnerem szóvá is tette, valamint ő is sokkal kedvesebb volt. Néhány napig… Gyökeres változásokat azonban nem tapasztaltam nála, ugyanúgy bezárkózik.
Azt érzem, hogy nem kellek. Nem szeretnek. Nem vágynak a társaságomra, a közelségemre. A jelenlegi partneremet például az is zavarja, hogy – véleménye szerint - túl értelmesen beszélek. Számára sokszor úgy tűnik, mintha szakfolyóiratból idéznék… Otthon, a szülők és a testvér is kigúnyoltak, ha csak normálisan beszéltem. (Megjegyzem: ezt nem tudatosan teszem. Gondolom, természetesen fakad abból, hogy jelentős eltérés van a családtagok és közöttem iskolázottság tekintetében – ami mindig gondot jelentett. Ebben az esetben sem vettem észre, teljesen megdöbbentett, amit a partnerem mondott).
A másik probléma: a testvér háború.
Lánytestvérem van, aki két évvel fiatalabb. Semmiben, még külsőre sem hasonlítunk egymásra. Mindig ellentét feszült közöttünk (most nagyon finoman fejeztem ki magam), amit az anyánk csak szított azzal, hogy az általa gyengébbnek vélt gyerekét mindig a pártfogásába vette. Ennek eredményeként – biztosan sejti – én lettem az az „elnyomott”, aki mindig bizonyítani akart, ebből következően egész más életutat jártunk be, én sikeres lettem, ő kevésbé (emiatti elkeseredettsége nagyon határozottan érezhető), ami tovább rontott a helyzeten. Meglátásom szerint ez a szerencsétlen helyzet mindkettőnkben nagyon mély nyomot hagyott. Amíg otthon laktunk, folyton provokált, állandó hatalmi játszmákat játszott, melyek elől én tudatosan elzárkóztam, de voltak pillanatok, amikor erőszakosan kitörtem, mert nem bírtam a nyomást. Ilyenkor visszafogta magát egy pár napig (még a torkát is megköszörülte, mielőtt hozzám szólt), de ez mindig csak átmeneti volt. A probléma azóta sem oldódott meg: egy évben egyszer-kétszer találkozunk, az év végi ünnepekkor mindig és minden ilyen alkalmat megragad… A viselkedése minősíthetetlen, sokszor én szégyellem magam miatta és látom az anyámon is, hogy neki is nagyon kínos, de nem mer beavatkozni. Folyton próbál fölém kerekedni, a legocsmányabb kifejezés a legtalálóbb ezekre a helyzetekre: „csicskáztatás”. Sokszor mások előtt… Iszonyatosan megalázó! Én pedig azt érzem, hogy igen, sebezhető vagyok és bizonytalan ebben a helyzetben. Nem tudom magam megvédeni. Feltehetően, ő is érzi ezt és ezért kap belém állandóan. Most szeptember van, de már előre félek a decembertől. Arra is gondoltam, hogy inkább nem megyek haza az ünnepekre, de egyrészt akkor azért is bántanának, másrészt azzal nem biztos, hogy megoldanám a problémát.
Ezt a szerencsétlen játszma itt a munkahelyen ismétlődik a főnökömmel, aki nő és éppen egyidős a testvéremmel. Az otthonihoz hasonló botrányos dolgok történtek már eddig is, amelyek miatt rengeteg tüske van bennem és félek, hogy ameddig nem találok megoldást, nem fogok tudni munkahelyet sem váltani, ami viszont tervben van és nagyon fontos nekem. Nem szeretnék odáig jutni, hogy teljesen aláássák az önbecsülésem.
Napi szinten kapok már dührohamokat attól a fájdalomtól és a tehetetlenségtől, ami bennem felgyűlt már a fenti megoldatlan helyzet/ek miatt.
Reggelente rendszeren arra ébredek, hogy vagy a magány fáj, vagy az, hogy nem találom a helyem az életben és sokszor inkább nem szeretnék élni. Tudom, hogy ezek a dolgok összefüggnek egymással és akadályoznak.
Hangsúlyozni szeretném: nem várok már a családomtól szeretetet, elfogadást és nem másokat akarok megváltoztatni. Szeretném megtanulni, hogyan válhatnék olyan személyiséggé, aki képes építő és valódi szereteten alapuló emberi kapcsolatokat kialakítani.
Bízom válaszukban és segítségükben!
Köszönettel: E.

Kedves Bader György!
Egy 16 éves lány vagyok. Egyke. Anyukám egyedül nevel engem. Apukám 5 éves koromban hagyott el minket, megismert egy másik nőt és külföldre költözött vele. Nem sok emlékem van róla, csak elszórtan néhány. Akkoriban is elég keveset volt velem, de arra emlékszem, hogy nagyon szerettem játszani és hülyéskedni vele. Néha átfut az agyamon, vajon mennyivel lenne másabb az életem, ha ő is a részese lenne, mégse éreztem soha konkrétan a hiányát. Azóta összesen kétszer láttam őt, nem nagyon jár vissza az országba, de olykor az interneten keresztül ír nekem. Anyukám még mindig nagyon utálja apukámat, ezért nem örül neki, hogy néhanapján levelezem vele.
Anyámmal se túl fényes a kapcsolatom. Sose tudtam vele két értelmes szónál többet váltani. Sohase tudott használható tanácsot adni nekem, sose tudott lelki vigaszt, érzelmi támaszt, megnyugvást nyújtani számomra. Mivel egymaga kell, hogy eltartson kettőnket nagyon sokat robotol és mire hazaér a munkából általában hulla fáradt és teljesen kész van idegileg. Mindenféle különösebb ok nélkül rengeteget ordibál velem, nagyon türelmetlen, mindenbe beleköt és kritizál. Teljesen az idegeimre megy. Most már odáig fajult a dolog, hogy inkább elkerülöm őt és azt, hogy beszédbe kelljen elegyednem vele, mert ha rajta múlik veszekedésbe torkollik az egész. Állandóan dühös vagyok rá, de nem akarom ezt kimutatni, mert tudom, hogy neki is nehéz. Inkább bezárkózom a szobámba, hogy még véletlenül se legyen köztünk semmi konfliktus, de mostanában már egyre kevésbé viselem el az ebből fakadó magányt, úgyhogy a barátaimmal császkálom valamerre, vagy a nagyszüleimnél alszom.
Nincs óriási haveri köröm, nem szokásom bájologni a fél várossal, de van 4-5 barátnőm, akikkel nagyon közeli kapcsolatot ápolok. A nagyszüleimen kívül ők a napsugarak az életemben. Boldog vagyok, hogy vannak nekem.
A fiúk terén sajnos nincs ekkora szerencsém, pedig már egész kicsi korom óta nagyon vágyom az ellenkező nem társaságára. Néha szoktam pszichológiát olvasni, mert érdekel, többek között Freudot is és ő is szót ejt a gyermeki szexualitásról, hogy a gyermekeknek is van szexualitásuk. Ez teljesen rendben is van. Én mégis mindig úgy éreztem, hogy részemről ez meghaladja a normális szintet. Többek között ez is hozzájárult ahhoz, hogy egész kicsi koromtól kezdve rossz és romlott gyereknek érezzem magamat. Ugyanakkor ez a szégyenérzet fokozta is a szexuális izgalmamat. Már óvodáskoromban is állandóan a szex körül forogtak a gondolataim, mindenről erre asszociáltam. Ennek persze megvoltak a maga előnyei is. Általános iskolában sikerült a társaimat lehengerelnem a perverz vicceimmel, fantáziámmal. Ugyanakkor a srácok inkább a csapat mókamestereként és haverként tekintettek rám. Amikor mint lány a fiúhoz próbáltam közeledni feléjük azt rendszerint elutasították, ráadásul volt, hogy kifejezetten durván. 7 éves koromtól kezdve már rendszeresen önkielégítettem a lakásban található tárgyakkal és felnőtt filmeket néztem, 14 éves koromra pedig már saját vibrátorokat is sikerült beszereznem otthonra.
10 éves koromra már teljesen elvesztettem az érdeklődésemet a velem egyidős fiúk iránt. A 40 év körüli férfiak voltak azok, akik igazán felkorbácsolták bennem a szexuális vágyat. A korosztályom az idő múlásával egyre kevésbé érdekelt és én sem érdekeltem őket. Az idősebb férfiak viszont rendszerint kimutatták irányomba, hogy tetszem nekik és velük könnyebben találtam meg a közös hangot. Az edzőmmel egy tábor alkalmával kicsit össze is melegedtünk, amikor 14 éves voltam, de a behatolás nem történt meg, csak szájjal kényeztettük egymást. Ez volt az első és utolsó komolyabb szexuális élményem, azóta csak elvétve csattant el egy-két csók, szóval még a mai napig szűz vagyok. Viszont nagyon nehezen bírom türtőztetni magamat, mert nagyon kívánom már a szexet.
Szerencsére a nyári szünet alkalmával egy picikét elterelődött erről a figyelmem, mert sok a szabadidőm és igyekszem mindig csinálni magamnak valamilyen programot. Múlthéten például a nagyszüleimnél töltöttem az egész hetet, mert anyukám felutazott a nővéréhez Pestre, én meg nem szerettem volna egyedül maradni a lakásban. Velük egyébként is nagyon jó a kapcsolatom és örültek neki, hogy többet leszünk együtt. Ők nem olyanok, mint az átlag nagyszülők. Tatám 65 éves, de nagyon fiatalos, mindig bakancsot, farmert és bőrdzsekit hord. Lófarokba kötött vállig érő haja és bajusza van. Sokat sportol, úszik és motorozik, néha engem is elvisz magával egy-két motoros bulira, amit nagyon élvezek. Egy kisvárosban élünk és ő kb. az egész várossal jóban van, mert nagyon barátkozós, közvetlen és vagány. Mamám 63 éves, amolyan háziasszony típus, mert imád sütni, főzni, de ő is nyitott az új dolgokra. Pont ezt szeretem bennük, hogy míg anyukám rendkívül konzervatív, felszínes és pesszimista gondolkodású, ők nagyon szabad szellemiségűek, akárcsak én és sok mindenről hasonlóan gondolkodunk. Ők maguk is és a kapcsolatuk is rendkívül kiegyensúlyozott.
Egyik éjszaka túlzottan is sikerült erről megbizonyosodnom. Általában az MP3 lejátszómmal a fülemben alszom, de akkor sehogy se jött álom a szememre, ezért elhatároztam, hogy verseket írok, amíg el nem álmosodom. Ekkor hallottam meg a nagyszüleim szobája felől kiszűrődő hangokat. Teljesen ledermedtem a nyögések hallatán. Tudtam, hogy jó a házasságuk, de meglepődtem. Nem gondoltam volna, hogy valaha is hallani fogom őket a legintimebb pillanataik közben és hogy őszinte legyek, nem is nagyon vágytam rá. Annak ellenére, hogy kellemetlenül érintett a dolog, mégis volt valami izgató abban, hogy hallottam őket elélvezni. Tatám egyre szaporább, mélyről jövő, férfias nyögdécseléseit kifejezetten izgatónak találtam. Nagyon szégyelltem és szégyellem magamat emiatt, de egy kicsit felizgatott. Általában véve is minden kis apró ingerre izgalomba jövök és megszoktam, hogy pornónézés alatt is vizuális és auditív ingerekre gerjedek be. Ez viszont más volt és nagyon rosszul éreztem magamat, amiért kívántam, hogy magamhoz nyúljak. Talán pont ez az erősödő szégyenérzet volt az, ami ráadásképp hozzájárult ahhoz, hogy izgatónak találjam ezt a szituációt és a tudat, hogy most nem lenne szabad felizgulnom, mert ez egyszerűen undorító. Másnap alig bírtam a szemükbe nézni, persze próbáltam úgy tenni, mintha mi sem történt volna. Erre csak rátett még egy lapáttal, amikor tatám a beszélgetés közben átkarolt engem. Még élt bennem a tegnapi bűntudat, ugyanakkor minél inkább tiltakoztam ellene felsejlett bennem a hang, ahogyan tatám elélvezett. Az érintésébe belebizseregtem. Utáltam és utálom magamat. Teljesen össze vagyok zavarodva és meg vagyok ijedve, hogy hogyan lehetek ennyire undorító. Hogyan érezhetek ilyet? Tudom, hogy ez nem normális és beteges és az is, hogy egyáltalán megfordulnak a fejemben ilyesmik. Természetesen nem akarok tőle semmi szexuális jellegű dolgot. Még belegondolni is rossz. Azóta szörnyen rosszul érzem magamat és szégyellem magamat. Azon gondolkodom, hogy fordulhatott egyáltalán elő, hogy ilyet érezzek? Teljesen össze vagyok zavarodva.
Elnézést kérek, hogy ennyire mérhetetlenül hosszúra és részletesre sikeredett a levelem, de tényleg szeretném megtudni a problémám valódi okait és azt, hogy hogyan tudnám megszüntetni magamban ezeket a gondolatok és érzéseket! Azért lett ilyen terjedelmes a leírás, mert féltem, hogy nehogy kihagyjak olyan dolgokat a történetből, amik esetleg fontosak lehetnek ennek elérése érdekében! Nagyon össze vagyok zavarodva és undorodom magamtól. Mennyire számít betegesnek vagy normálisnak a helyzetem? Félek, hogy beteges vagyok!! Várom mielőbbi válaszát!

Tisztelt Bader Úr!
28 év házasság áll mögöttem amiről én azt gondoltam, hogy viszonylag jó...... voltak összezördüléseink aminek elsősorban a szex hiánya volt az oka!! Ezt párom is többször megerősítette, hogy tudja ha az működik akkor teljesen normális lenne a kapcsolatunk!! Ezek a veszekedések mára odáig fajultak, hogy a válást fontolgatjuk. Ő folyamatosan azt mondja hogy szeret, de a testiség számára nem fontos és azon a téren nem érez már semmit. Én felkerestem egy mediátort aki nekem személy szerint sokat segített viszont párom hallani sem akar róla és hiába jött el velem egy alkalommal hozzá soha többé nem kereste! Inkább az asztrológiában, az angyalokban jósnőkben, látókná keresi a megoldást.... Ezek a dolgok viszont tőlem távol állnak!!
El kell hogy mondjam 4 éve teljesen megváltozva többet figyelek a családra és ő rá is ami nagyon is tetszik neki de mint mondja elmúlt valami... Teszem hozzá nem iszom nincs kááros szenvedélyem csak a munkám volt olyan hogy keveset lehettem a családdal!!
Másfél éve elkezdtem kutakodni hogy hol ronthattam el és hol ronnthatta el ő??? Sajnos szörnyű dolgok derűltek ki róla!! Két gyermekünk van!! Mindig volt bennem kétely hogy az egyik gyerek nem az enyém... már akkor mikor kiderűlt hogy terhes!!! Bíztam benne és váltig tagadta, hogy ő valaha is megcsalt volna!!! most 19 év után nem nyugodtam és megcsináltattam a dns tesztet.... gyanum beigazolódott.... gyermek nem az enyém... sőt amikor ez kiderűlt még másra is fény derűlt volt pasija akkor is!! Egy világ omlott össze bennem hisz méretertlenűl tiszteltem azért hogy hűséges hozzám pedig volt hogy nem érdemeltem volna meg.... Amikor ezeket a bizonyítékokat elé tártam összetört és sírva zokogva kért bocsánatot azért amit tett velem!! Mit tettem én??? Esélyt adtam neki hisz szeretem a változásra....... nem igazán él vele sőt egyre inkább visszél vele!! Lassan tehetetlen vagyok nem tudok továbblépni.. a válás tényleg szóba jött de azt érzem valamiért mégsem akarja én pedig inkább a kapcsolatunk helyreállítását szeretném!! Nem értem miért történik ez velem velünk??
Én egy nor,ális családban nőttem fel....... az ő gyerekkora szörnyű volt!! 8 éves korában apját börtönbe zárták 4 évre valami szexuális zaklatásért majd mikor szabadúlt alkoholista lett ekkor párom kvázi elmenekűlt otthonról!!! Édesapja azóta elhunyt / Ő akkor 21 éves volt / Azt gyanítom, hogy valahol talán itt keresendő a baj????? A mediátorom erősen azt javasolja menjek l családállításra és ott választ kaphatok kérdéseimre!!! Elkeseredésemben én is megkerestem egy látót és azt mondta hogy jó ember vagyok és nem velem van a baj hanem páromnak kellene rendberakni a lelkét.....
Kérem a tanácsát!
pinkk

Kedves Bader Úr!
Pár hete született meg a kislányom és ez kéne legyen életem legszebb időszaka, de a párommal való elhidegülés beárnyékolja ezt az egészet. Tudom, hogy van egy másik hölgy aki neki nagyon tetszik, az ő állítása szerint nincs köztük semmi, de mégis többet vannak együtt és többet beszélgetnek mint azt velem teszi. Tudom, hogy szeret engem és a gyereket is, de nekem nagyon rosszul esik, hogy velem szinte semmit nem foglalkozik. Próbáltam már vele erről beszélni, de nagyon rövidre zárja a témát és most már odajutottunk, hogy mivel újból elővettem ezt a témát inkább költözzünk külön. Van valami esély esetleg a változásra? vagy mit tehetnék én ez ügyben? Én 1976.09.21-én 13:30-kor születtem. Válaszát előre is köszönöm.
Nyeste

Tisztelt Doktor Úr!

A tanácsát szeretném kérni öntől.A párommal lassan két éve élünk együtt és van egy 6 hónapos kisfiúnk.Mellette úgy éreztem , megtaláltam mindent amit az ember egész életen át keres!
Mióta megszültem a tűz eléggé kihűlt a kapcsolatunkból.A terhességem mellett ő pánik beteg lett és eléggé rosszul volt minden nap,állandóan tőlem várta a megoldást én voltam a támasza.Miután végigjártunk mindent orvost és most legutóbb a ct-n is túl lettünk,kicsit megnyugodott és jobb kedve van.Azóta nem fogadja már el úgy a döntéseimet sem.Tudom,hogy nagyon szeret és én is őt de egyszerűen képtelenek vagyunk egymással szót érteni.Nem szexelünk,max egy hónapban egyszer és ez miatta van,mindig van valami kifogása..vagy a gyógyszerek miatt vagy mert fél vagy mert szédül.Keveset csókolózunk de ha ezeket felhozom neki,akkor ő már csak annyit mondd,hogy megint "hülye" vagyok.Nem tudunk sokszor egymással szépen beszélni mert én már indulatos leszek és olyan mintha más nyelven kommunikálnánk.Mindent megteszek amit egy baba mellett meglehet,meglepem apróságokkal,főzök rá,nem bántom meg a férfiasságát soha!A babával minden rendben,nagyon kiegyensúlyozott,nagyon szeretjük őt!
Kiveszi a részét mint apuka.Sokszor nincs is kedve menni sehová.Ha hétvége van,általában délután fél 2-ig képes feküdni az ágyban.Nem tudom mit tegyek mert ebbe kezdek beleőrülni.Hiányzik a romantika,hiányzik,hogy nőként nézzen rám.(Tény,hogy legjobban én nem vagyok magammal megelégedve.)
Ragaszkodunk egymáshoz,szeretünk együtt lenni ha külön vagyunk alig várjuk ,hogy együtt legyünk de olynakor nem történik semmi.Ő Tv.zik én meg ettől ideges leszek és már nincs közös érdek.Nem tudom mit kellene tennem,hogyan lehetne ezt megbeszélni ha szerintem van baj,szerinte meg nincs.Olyan mások voltunk mind a ketten,nem szeretnék egy hisztis anyuka lenni de szeretném vissza kapni a páromat és ezért bármit megteszek mert ha rajta múlna,nem változna semmi.Kérem segítsen mit tegyek!

Tisztelt Bader Úr
Augusztusban már írtam önnek, Választ is kaptam. Azóta, mióta a férjem elhagyott bennünket, eltelt több , mint 3 hónap. A gyerekek már kezdtek megnyugodni, de a férjem minden nap 5 percre betér hozzájuk. Felzaklatja őket , és van mikor fél éjjel sírnak. Próbáltam beszélni vele, hogy inkább csak hétvégére menjenek vele, de ő hajthatatlan. Sokszor , mikor átjön elmondja, hogy sokszor gondolt rá , hogy hazajöjjön, és hogy várjunk még a válással, de egyre inkább erősödik bennem , hogy el kellene innen költözni, elválni , és végleg lezárni ezt a kapcsolatot. Talán az együtt töltött 18 év mondatta azt velem , hogy talán még megmenthető a házasságunk , és hogy várjak. De most megint elbizonytalanodtam. Sokan azt tanácsolják , várjak még , mások pedig , hogy menjünk. Tudom , nekem kell eldöntenem mit teszek, de ismét kíváncsi lennék az ön véleményére...

Kedves György!

Nagyon szépen köszönöm lelkiismeretes, gyors, kimerítő válaszát!

Bízom benne, hogy családunk "egyben" marad.

Tiszta szívből minden jót kívánok Önnek: Kati

Tisztelt Bader György!

Nem tudom, hogy kihez fordulhatnék a problémámmal, de már nem bírom tovább, ezért írok önnek.
Egyszerűen GYŰLÖLÖM az apámat! Tiszta szívemből! Mindennél és mindenkinél jobban!!!! Mindig megcsinálom amit kér tőlem, de mindig talál benne valami hibát! Egyfolytában ordibál velem, és anyukámmal is. Őt már nem is egyszer meg is ütötte. Folyton azt hajtja, hogy nincs pénze erre meg arra, persze arra van hogy 5 meg 10 ezer forintot eligyon a kocsmába hétvégenként( sőt már mostanában nem is csak hétvégén) Dolgozni viszonylag normálisan dolgozik, és egyébként szinte majdnem mindent megkapok tőle, de a pénzét legszívesebben ledugnám a torkán. Már egy jó ideje el sem fogadom tőle, mert inkább éhen halok, mint hogy az ő pénzéből bármit is vegyek. Azt hiszi, hogy mindenben csak neki lehet igaza, és ő mindig mindent jobban tud másoknál. Pedig az élete egy nagy rakás ... és az enyémet is azzá fogja tenni ha így halad. Lelkileg már teljesen tönkre tesz. Próbálom tartani magam, és azt mutatni, hogy minden rendben van, de közben semmi sincs! Ha valamit ő nem jól csinál, és ezt megmondom neki, rögtön felkapja a vizet és megint csak a kiabálás lesz belőle. Lehet hogy nem szép dolog, de nem érdekel, már nem egyszer kívántam, azt hogy bárcsak ne lenne! Annyi mindennel könnyebb lenne az egész életünk! És félek, hogy ennek a 4 éves kishúgom fogja meginni a levét.
Már azon is gondolkodtam, hogy vagy ő vagy én megyek el innen.
Egyszerűen olyan gyűlölet van bennem iránta, hogy ez néha már meg is ijeszt!
Mit csináljak? Már nem bírom tovább!!!!!!! Kérem segítsen!!!!

Tisztelt Bader ÚR!
2001.10.06 10:35 válaszát köszönöm. A bizonytalanságom még mindig igen nagy,bár némi változás van három és fél hét alatt az utóbbi pár napban tudtunk egymással kommunikálni telefonon, bár csak is általános dolgokról, a mostani hétvégén is gyermekeit elvitte láthatásra,de még csak nem is köszönt nem szólt egy szót sem rám sem nézett ami nagyon zavart,de nem mutattam neki. A gyermekkel olyan információkat oszt meg amit én úgy gondolok nem rá tartozna inkább csak nekem szólnak miszerint a hölgy akivel a mai napig is együtt van minden nap, éjjel is, közös programok vannak,de annak a fiával össze tűzései vannak mert tűrhetetlen módon beszél vele,eddig akire féltékeny volt elküldte az alkalmazásából,de már bánja,mit szoktál anyával csinálni?ha arra járunk miét nem megyünk be? jó lenne ,ha már haza jönnétek,de ehhez hozzá tenném ő válásnál kéri a gyerekeket így nem tudom rám is értette esetleg. Múlt héten volt egy olyan kijelentése ő ezt már nem bírja és felakasztja magát a gyerekek szeme láttára és,hogy meg van már a levél is amit nekem szánt amiben minden le van írva,ha vele történne valami hivatalos úton meg kapom, és az kérdezte mért költöztél el,próbáltam nyugodtan kezelni a dolgot és le zártam a beszélgetést azóta sem hoztuk fel.Nem értem most mért von egyik héten kérdőre másik héten telefonon tud, bár kínos csend így is van mire le teszi a telefont,de személyesen nem beszél.Vajon bele törődött az egészbe és lezárta a mi kapcsolatunkat is lélekben?Minden jel erre mutat hiszen a másik nővel igen szoros a kapcsolata.A közös házba még a gyermekek láthatásánál sem tért vissza a maminál aludtak,de ő a nőnél.Sőt oda vitte a nőt a anyósékhoz már kétszer is,de az nem szállt ki az autóból. Maga szerint mi lehet lezárta e végleg?
Válaszát előre is köszönöm.

Tisztelt Szakértő!
Igazán nem is tudom kihez forduljak!
Édesanyám beteg schizoaffektív zavar kevert típusában szenved 1995 óta. Édesanyám azt állítja, hogy nem érzi jól magát a párkapcsolatában, így beadta a válópert, amit már sokszor megtett és visszamondta. Jelen pillanatban folyamatban van a válóperes tárgyalás is. Édeanyám szavaival élve: "Ez még csak a kezdet!" Egyéb hasonló megjegyzés! Üldözi a családot, senkit sem hagy szó nélkül, mindenkire rendőrt hív. Az életünket teszi tönkre! Már nem vagyok benne biztos, hogy mindent a betegségre lehet fogni! Hosszú lenne mindent részletesen leírni, így nem teszem. Sajnos aki benne él, annak pokollá teszi az életét, ugyanis nem szedi a gyógyszereit!!!!!!! Körbejártuk Édesapámmal a lehetőségeket, hogyan tudnánk megoldani a helyzetet! Akár kezeltetni, valahogyan rábírni, hogy szedje a gyógyszereket, erre azt a választ kaptuk, hogy jogai vannak a betegnek, ha nem akar kórházba menni, nem akarja szedni a gyógyszereket, nem teszi!!!! Voltunk a gyámügyön is, ott sem jutottunk előrébb, legfeljebb gyámságot tud valaki vállalni Édesanyámra, ha olyan stádiumban van a betegsége, de nem oldódik meg vele semmi! Ugyanúgy ott lesz és csinálja tovább!
Kérem segítsen, már nem tudom kihez forduljak, mit tegyek, de így megőrülünk tőle!
Előre is köszönöm!
Ildikó

Tisztelt Bader Úr!

Megpróbálom rövidre fogni, férjemmel több mint 10 évet éltűnk együtt van két gyermek illetve neki az előző házasságából 1, édesanyával él a kisfiú, akit teljes mértékben,sajátomként elfogadtam. 4 hónappal ezelőtt férjem és én közelebb kerültünk egy másik családhoz elmentünk ide-oda majd kezdtem lemaradozni akarva-akaratlanul mivel nekem ellenszenves volt a hölgy. Így javarészt a hölgy, az én férjemmel kezdet el mászkálni minden hova autójuk nem lévén a férjem vitte minden hova.Szóltam a férjemnek fejezze be mert ez már túlzás és ez nem fér bele a mi életünkbe. Ő nem tette így állandó vita veszekedés lett belőle rajtam el uralkodott a féltékenység.Egy vita hevében férjem elment édesanyához aludni mondtam neki jöjjön haza beszéljük meg,de nem akart beszélni,majd 3 nap után mivel még mindig nem hagyott fel a \\\\\\\"dolgával\\\\\\\" mérgemben össze szedtem a holmiját és elvittem az anyához.Onnantól nem volt megállás még inkább tette ami tett.Részemről elkezdtem \\\\\\\"zaklatni\\\\\\\"hívások,sms stb,de igazából nem értem el vele semmit sőt....mondtam mért olyan fontos neked ő nem válaszolt egy kérdésemre sem azóta sem.A hölgy elhagyta a férjét és milyen meglepő az én férjemmel jött össze,de állítólag csak 2 hete van köztük valami amit én kétlek hiszen 4 hónap alatt napi szinten együtt voltak mert mindig volt valami fontos dolguk.Már ott tartunk,hogy férjem 1 hónapja be adta a váló keresetet és minden mocskolódás van bent miszerint már évek óta rossz a házasságunk az én depresszióm miatt hozzá tenném nem vagyok az amit orvosilag igazolt.Mi a gyerekkel elköltöztünk édesanyámhoz távolabb mert nem bírtuk-bírtam.A nagyobbik gyerek teljesen ki van készülve nehéz kezelni.Egy dolgot viszont nem értek,ha mond is valamit nem egyértelmű,sőt az gondolom féltékeny kivel mikor beszélek azt mondta tudja, hogy találtam valakit meg ilyesmi, nem jó neki az a másik nem fontos neki.Ami legjobban idegesít,hogy azt állítja elmond mindent őszintén a maga idejében,de mikor kérdem én a válásra,mire vársz?Elmondtam neki nem vagyok már hajlandó semmiről vele beszélni csak a gyerekekről én nem hívom nem zaklatom és ő megint elkezdte a féltékenységét,de témát lezártam.Az ég világon nincs senkim hiszen én még ő szeretem és vissza szeretném kapni,de bele kell törődni ez van és kész.Én azt gondolom nála ez csak idő húzás,az állítja én tudom,hogy ő mire vár,de fogalmam sincs mire.Maga szerint ő bizonytalan bennem,magában,vagy a harmadikban?Igazából nem tudom mikor mire gondol vagy mit akar.Egyik nap igazat ad máskor nem.Ez az egész teljesen kikészít. Maga szerint még meg lehet menteni ezt a kapcsolatot?
Válaszát előre is köszönöm.