Kedves Mónika! Köszönöm a megtisztelő véleményét az írásaimról! Mivel én is 13 évvel ezelőtt a – összesen 13 szolgálati év után - mentem el nyugdíjba BV-ből, teljes mértékben együtt tudok érezni az Ön és a kedves férje problémájával. A BV. - egy nagyon nagy ISKOLA, de minden iskolának egyszer vége lesz. Annak idején az a „poén” járta, hogy mindenki BV-snek (börtön őr) születik, de van aki tovább tanul. Félre téve a viccelődést, az „egyenruha” egy olyan burkot képez a viselőjén, legyen az tűzoltó, rendőr, katona, vagy akár BV-s, ami teljesen megszünteti azt az érző személyiséget, ami a ruha nélkül „emberré” teszi az embert. Hosszabb szolgálati terhelés után ez a személyiség rögzül, és már egyenruha sem kell, hogy úgy viselkedjen mintha szolgálatban lenne, és ezt egy idő után a család is fogja érzékelni. Semmi ördögi dolog nincs, csak azaz „agymosás” amivel az állomány „hadrafoghatóságát” fenntartják, teljesen távol áll a „normális” emberi” érzésektől. Ha most nekem kellene visszamennem oda dolgozni, nagyon sok pénzt kellene ígérni, hogy újból elvállaljam, pedig aktívkoromban is az volt a jelszavam: „Ha csak 1 embernek sikerül segíteni, hogy ne kerüljön vissza, nem éltem hiába.” - remélem sikerült :o))). Tudom nem ez az a szellemiség amit manapság elvárnak egy BV-stől, de biztos sokat fog segíteni abban, hogy belefásuljon a férje a HIVATÁSÁ-ba. Kívánok Önnek, és kedves családjának nagyon sok boldogságot:

Papp Gyury
2010-10-31 20:32:02