családi probléma

KEDVES GYÖRGY!


Bizalommal fordulok Onhoz, kerem segítsen nekem. A párom (férfi) bevallja, hogy most depressziós, az állandó mókuskerék és nem tudja mi váltja ki. Ő is érzi, hogy nem normális, hogy az egyik percben azt mondja szeret, a másikban pedig azt, hogy már jó ideje nem szeret szerelemmel, csak barátilag, mint embert. 2009-ben szakítottunk 8 hónapra egy másik nő és az én depim miatt, de megváltoztam, meggyógyultam, igy hazajott. Szuletett is egy kislanyunk, most 9 honapos.
Ha rossz kedve van fenyeget, hogy elhagy, hogy hetvegenkent nala lesz a gyerek, pedig ha itthon van minimalis amit foglalkozik vele, van, hogy ket-harom napig nem is latja,hisz ejszaka jon haza. Het napbol 4-szer 21-24 ora kozott jon haza. Nem beszelget velem, ritkan csokol meg, is ritkan szeretkezunk. Azzal ervel, hogy vele tudja nem lehet elni, es tudja, most vele van a gond. Mikor azt mondtam neki,hogy akkor koltozzon el okt. vagy nov. elsejevel, azt mondta ezt o szabalyozza és nem akar minket elhagyni. Abban bizik,hogy ha nagyobb lesz a kicsi, akkor ismet jol fogja magat erezni velem. Hianyzik neki a kikapcsolodas, a kirandulas, hogy megszalljunki valahol, moziba, biliardozni, bowlingozni menjunk, de a kicsi mellett ezeket meg nem lehet. Azt mondta, mikor beszeltunk errol, lehet, hogy akkor minden rendbe fog jonni, ha ki tudunk szabadulni a mokuskerekbol, de kerdes, addig egyutt maradunk-e. Kezdetben mindig azt mondta, hogy velunk akar elmenni kirandulni, pihizni, setalni stb. nem massal, de mivel parszor rosszul sult el (gyerek hisztizett, nem volt konnyu etetni, tisztaba rakni, altatni ut kozben) elkedvetlenedett, es mar inkabb egyedul megy a haverokkal beszelgetni, vagy csak az anyjanal pihen a lakasaban, mig o dolgozik. Olyan,mintha idegesitene egy kisgyerek, meg akkor is ha az ove. De nem ertem, akkor miert akarja elvinni minden hetvegen egy esetleges szakitaskor. Pokhendi, kotekedo, fenyegetozo, lekezelo a stilusa, de ha eszhez ter, kedves, szivemnek kicsimnek hiv. Nem tudom mi ez a kettosseg nala, es mit tehetek csaladunk egyutt maradasaert. Mig terhes voltam honapokig nem kelhettem fel, veszelyeztetett terhes voltam, aztan a picivel nem tudunk kimozdulni. Masfel-ket eve nem tudunk ugy idot szanni egymasra, ahogy szeretnenk, foleg a parom, aki megbolondul ha otthon kell lennie,hiszen leteleme a joves-menes.Azt is elismeri,hogy valoszinu mostanra sokallt be attol, hogy nem tudunk eleget mozogni, csak 1-2 orat tudunk itthonrol elszakadni. Bizom benne, hogy megvarja mig a kicsi nagyobb lesz, ehet mar szendvicset es tobbet tudunk kimozdulni es konnyebben. Anyagilag is eleg rosszul allunk a honap vegen egyik naprol a masikra elunk.

Kerem szepen szakertelme segitsegevel adjon nekem tanacsot, irja le a velemenyet a kialakult helyzetrol és adjon egy-ket megoldasi alternativat, mert szamomra a mi csaladunk a legfontosabb, es orulnek ha egybetarthatnam.

Koszonom szepen kedves segitseget: Kati

Tisztelt Bader György!

Idén márciusban halt meg az édesanyám. Nem tudtam tőle elbúcsúzni, pedig már úton voltam.
Bocsánatot szerettem volna kérni és elmondani, hogy köszönök neki mindent.
Öten voltunk testvérek nagy szegénységben, özvegyen nevelt minket, a nagymamánk besegített.
Édesanyám nem szerette a nagymamámat (akit én imádtam), és én mostanáig nem tudtam neki ezt megbocsájtani, sőt elmondtam neki, hogy nem szeretem őt, csakis a nagymamámat szeretem. Úgy éreztem, hogy gyűlőli a saját édesanyját, és én valahogy ezt a \"gyűlöletet\" éreztettem feléje.
Halála után tudtam meg, hogy elhagyta a nagymamám egy férfi kedvéért, 14 éves koráig más nevelte.
Nagyon fáj, hogy nem mondta el, mert így megértettem volna.
Nem tudom, mi történt a gyerekkoromba, mert csak a nagymamámmal vannak fényképeim, nem az édesanyámmal. Nagyon sokat foglalkozott velem a nagymamám. Nagyon szerettett. Édesanyám haláláig őt tekintettem édesanyámnak
Nem tudom , hogy tehetem jóvá a dolgokat
Köszönettel Róza.

Kedves Gyuri,
még a budaörsi időszakodban többször jártam Nálad. És most örülök, hogy itt is Rád találtam... :) És persze, a segítséged kérném...
Az életem azóta, egy nagyon boldog időszak után, amelyben született egy kisfiam, most újra problémákkal teli.
Bálint most 3 éves. Édesapjától tavaly tavasszal eljöttünk az én szüleimhez.
BÁr a kapcsolatunk akkor már nem volt harmonikus, azt hiszem, egyikünk sem próbált meg mindent...
Bennem óriási sértettség dolgozott, mert hazudott nekem, benne azt hiszem örökös frusztráció, és az az érzés, hogy nem tud megfelelni.
Azóta ő új családot alapított, a napokban megszületik a kislánya. (Ezeket az információkat nem tőle tudom, mert nem tartja velünk a kapcsolatot, semmilyen szinten.)
Azt hiszem, még nem tudtam feldolgozni azt sem, hogy őt elveszítettük, hogy ilyen szinten nem kiváncsi a gyerekére, és egy nagyon csúnya költözés után azt sem, ahogy akkor bánt velem.
Bár a mostani helyzetemben nagyon hálásnak kell lennem a szüleimnek, minden nap úgy érzem, megfulladok..., és nem bírom tovább.
És, hogy tetőzzem a dolgokat, a héten a munkahelyemen is felmondtak...

Mit tanácsolsz? Merre induljak, hogy kikászálódjak ebből a helyzetből? Mit tegyek, hogy ne adjam át Bálintnak azt a sok bánatot, keserűséget, haragot, dühöt, ami most bennem van?
Hihetetlenül el vagyok keseredve...

Ha válaszolsz, megköszönöm,
(Bettyvel azóta is sokat emlegetünk.)

Üdv.,
Éve

Tiszelt Bader György!

Először is köszönöm a kérdezés lehetőségét. Én azt hiszem, egy meglehetősen terhelt családból származom. Nagyszülői szinten: apai ágon nem találkoztam életben soha a nagyszülőkkel. Nagymamám depressziós volt, haláláról nincs információm, valószínűsítem, hogy öngyilkos lett, de ez nem biztos, nagypapám viszont biztos, hogy felakasztotta magát. Apámnak egy féltestvére volt, aki szintén öngyilkos lett, őt ismertem. Anyai ágon nagypapám fiatalon elhunyt, nagymamám élete jórészében közel volt hozzánk. Szüleim elváltak még apró gyermekkorunkban, értelmi fogyatékos testvérem miatt, ő az első szülött, én a második. Anyámnak volt egy élettársa, és lett volna egy féltestvérünk, de nem született meg, és a kapcsolat is véget ért. Anyám alkoholista lett, így rám hárult tízévesen tulajdonképpen minden. Apámmal semmilyen kapcsolatunk nem volt kamaszkorunkig, amikor is édesanyám elhunyt, és édesanyám egyedülálló húga gyámunk lett, és nagymamánkkal együtt nevelt. Ekkor édesapánk is megjelent, akinek közben új családja lett, és lett egy féltestvérünk, illetve kiderült, hogy van még egy házasságon kívüli féltestvérünk egy harmadik hölgytől, akit még mai napig sem láttam sosem. Az apám új családjában megjelenésünk csak konfliktust okozott, mert az új feleség féltette a saját és féltestvérünk pozícióját, illetve apám semmilyen szinten nem tudta nővéremet felvállalni, ami nekem okozott folyamatosan fájdalmat. Ezért a kapcsolat nagyon hamar megszűnt, hamarosan pedig apám meg is halt. Halála után az özvegy hosszas pereskedésbe kezdett velünk az örökség elvételére, ami lehetetlenné tette, hogy a féltestvéremmel fennmaradhasson a kapcsolat. Nagymamám is meghalt, ami után mind nagynéném teljesen összezuhant és átment gyermekbe, mind pedig testvérem idegileg összeomlott, és hosszas kórházi kezelésre szorult. Abban legalább nagynéném partner volt, hogy testvéremet megmentsük. Én közben szépen felvettem a szülői szerepet és mind őt, mind testvéremet hosszú éveken keresztül ezután eltartottam. Ezt semmiképp nem tartottam az évek múlásával egészségesnek, és nagyon nehezen, de sikerült véget vetnem, ami miatt ki lettem tagadva, és most „ára van”, hogy visszakerülhessek a saját családomba, mégpedig az, hogy újra felveszem az eltartó/fenntartó szerepet. Ezt nem szeretném és nem is fogom. Most úgy érzem, végre itt a lehetőség, hogy saját magammal foglalkozzak, és megpróbáljam végre megtalálni a helyem (és normálisnak maradni) az életben, a szerepem és helyem a maradék családban, ami kvázi nővérem és anyám testvére, illetve anyám öccse és családja, akivel alig van kapcsolatom. Még csak harmincas éveim elején járok, de úgy érzem, már minden voltam: családfenntartó férfi, anyja-apja testvéremnek, nagynénémnek, anyámnak. Épp csak gyermek nem voltam még a helyemen, arról pedig, hogy a család felé az adok-kapok egyensúlya merre dől, már meg sem emlékezem inkább. De akkor most hol is van a helyem ebben a családban? Testvéremért ki köteles például felelni? Mondanom sem kell, hogy párkapcsolati problémákkal küzdök, mindig olyan férfit választok, aki „nincs ott”. Vagy fizikailag, vagy érzelmileg. Ezt apámnak és nagybátyámnak is tulajdonítom, hiszem mindkettő elhatárolódott érzelmileg tőlünk. Gyermekvállalásról és a vele járó felelősségről még elgondolkodni sincs erőm, olyan kimerült vagyok belül. De hogyan lehet mindezt feldolgozni, ezeken túllépni és változtatni? Hogyan lehet egészséges párkapcsolatot kialakítani, ahol nem vagyok magam, „csak” nő? Azon túl, hogy ezeket bevallom magamnak? Merre van az előre?
Köszönöm, Hanga

T. Bader György !
A segítségét szeretném kérni, mivel úgy érzem, hogy lassan felőrlődöm az érzéseim miatt ,de nem tehetem két kisfiam van. Tízenkét éve ismerkedtem meg a fiaim apjával az új munkahelyemen,Ő egy hónappal később lépett be. Nekem élettársam, Neki családja volt két felnőtt lánya. Az Én kapcsolatom elég sok kompromisszummal indult, akkor már négy éve tartott, de a párom sok szabadságot követelt Magának és Én eléggé Magamra maradtam. Mégis terveim voltak a jövönkkel kapcsolatban, lakás felújítás, programok, sajnos egy terhességem elhalt , ezútán sok orvoshoz járás és műtétem is volt. A következő terhesség pedig nem akart összejönni. Már örökbefogadásról is beszéltünk.Bár mások voltunk mégis lelkileg összefortunk. 25 évesen Ő volt minden téren az első férfi, kapcsolat az életemben.Mindezek ellenére Én megcsaltam, most sem tudom, hogy tudtam volna elkerülni ezt a helyzetet, egyszerűen mint egy tornádó felkapott és mint kiderült, most ledobott a szerelmem a fiainkkal.Azt mondja elmúlt a csoda. Ezt kellene felfognom, de nem megy .Hat évig azt hallottam Én vagyok az igazi, otthon nincs semmi. Már a kollégák is természetesnek vettek bennünket. Minden időt kikövetelt Magának, hogy Velem lehessen.Számonkért ha késtem, programokat talált ki. Lassan a bevállalt munkáit én szerveztem le, ingyen dolgoztam Vele, mert akkor is láthattuk egymást. Kétszer súlyos beteg lett, Én vettem át a területeit, nem lehetett tudni mikor épül fel.Máskor egy vidéki munkán rohammentőt kellett hívnom, majd levezényelnem a bevállalt munkáját.Az Én embereim az Én irányításom alatt végezték el a munkákat.A Felesége pedig nem dolgozott az idegeivel le van százalékolva, de azért mint feleség a vállalkozásokban szerepelt. Egyszercsak zzal állt elő,hogy ki vesz egy albérletet ettől a pillanattól két háztartást vezettem ünnepeket is megtartva. Mindig azt mondtuk ez a szerelem egy csoda. De, Én őrlődtem időnként nemtudtam Magammal elszámolni ezzel a kettősséggel, főleg, hogy az szóba nem került, hogy rendezzük sorainkat, így próbáltam szabadulni ebből a helyzetből. De gyenge voltam, szerelmes és mindig megtörte az elhatározásomat. Bíztos voltam benne, hogy ennél jobban nem ismerheti egymást két ember hiszen annyi mindent tettünk eggyütt.Idővel beállt az életünk erre a kettős életre, otthon talán még kedvesebb voltam a lelkiismeretem miatt.Hat év után terhes lettem egyértelmű volt, hogy ki az Apa, mert akkor már a szex nem működött otthon. Soha olyan tiszta örömöt nem éreztem,mint akkor, hiszen hittem az Apukája az Én életem ajándéka.Ő viszont, nem örült, sőt rettegett, hogy minden más lesz. Később DNS vizsgálatot is csináltatott, mikor nem voltunk együtt.A fiam koraszülőtt lett, az Apja megfenyegett, hogy ha elvetetem akkor Mi ketten élhetünk eggyütt.Mégis Ő akart minden ultrahang vizsgálatra eljönni és utána ment haza. Elküldtem, a párom bevállalt minket, teljesen összezavarodtam , mivel teljesen másra számítottam. A párom most vette észre, hogy mit veszít el. De szerelmes voltam a Fiam apjába és amikor felbukkant mondhatni már vitt is magával a következő albérletbe.De mindig becsapott. Én nem értettem és nem értem ,hogy miért történik ez Velem. Tény, hogy nagy hatással van Rám, annyi árulást és pofont kaptam Tőle, hogy nem lehet normális, hogy Én még mindig szeretem.Még a Szülei házassági évfordulójára is odacibált a kisfiunkkal, pedig akkor is külön voltunk.A jövőről és egy második gyerekről beszélt. A volt párom még mindig keres és bánja, hogy nem fogta meg időben a kezem, de már Neki is lett egy kapcsolata és abból egy kislánya.A második kisfiam akkort fogant amikor apukájuk azt mondta, hogy meglepetéssel készül elköltözünk az albérletből. Tervei voltak velünk úgy tűnt, minden rendbe jön.Míg Velünk lakott az albérletben a feleségével építkezett.Majd mivel, nem jött be a környék , kérte építsen a központban Neki egy házat, így kerülhettünk Mi ide. Újra káosz.Most szeretne mielőbb Tőlünk megszabadulni. Hirtelen nagyon jó apa a lányainál és közben nagyapa lett, most 53 éves én 41. A fiaink 5 illetve másfél évesek. Semmit nem kapnak az Apjukból, mint Én sem.Tudom, hogy nagy bűnt követtem el hat éven keresztül, de félek, a fiaimnak milyen életet adtam így. Az Apjukat csak irritáljuk.

Tisztelt Bader Úr!
A józan ész és a hellingeri világkép ellentmondásai között vergődök... A szitu a következő: bohó szerelmesen meggondolatlanul nem védekezve (valójában már évek óta gyerekre vágyva) egy alkalmi (?) viszonyból gyerekem fogant. Én már rögtön tudtam, hogy megtartom, a fiú is nagyon lelkesnek tűnt az elején. Aztán amikor egy veszekedésünk után (anyagiak miatt: nem volt hajlandó beszállni az albérletbe, és még ki is rúgatta magát a munkahelyéről, de cigire mindig volt pénze...) pár napra elment, hogy gondolkodjon, és miután hazajött, kiderült (mert a lány felhívott) hogy egy volt nőjénél járt... Ekkor kapott egy pofont tőlem, mire majdnem megvert és azt üvöltözte hogy takarodjak abortuszra... Meg is jött a vérzésem, de szerencsére nem ment el a baba, erre a lábaimat csókolgatva fogadkozott. Én hülye a gyerek miatt visszafogadtam, feltételekkel, amiket az első adandó alkalommal áthágott. Amikor ajtót mutattam, felvágta az ereit... Elhagytam, mert már nem bírtam tovább. Később megtudtam, hogy már többször volt zárt osztályon, Borderline pszichózis (?)miatt, és hogy csalás, lopás és testi sértés miatt körözi a rendőrség. Állítólag a saját unokabátyját és nevelőapját is meglopta, akikről nekem ódákat zengett... Ezek után semmit nem akartam többet tudni róla, köszönöm szépen a génjeit (mert idő közben egy egészséges babám született), de láthatási joga nem lesz hozzá! Nem akarom, hogy tönkretegye a gyereket a parttalan érzelmi hullámzásaival. Végre kezd kialakulni egy normális kapcsolatom, az új párom a kislányomat is elfogadja, szereti, a nevére venné. Ez a pszichopata meg most megjelent, hogy "joga van a lányához" (kötelességei persze nincsenek, pl. mai napig több százezerrel tartozik nekem, az nem érdekli, miből van pénzünk pelenkára) és hogy "takarodjon mellőlem az a ..." mert ő az "igazi" párom... Rendőri távoltartást kértünk, így többet nem zaklathat, de a DILEMMA mégsem hagy nyugodni: vajon a lányom lelki békéjének nem ártok-e ha leválasztjuk a vér szerinti apját az életéről? Az biztosan ártana, ha beengedném, mindannyiunknak. Haragudni (már, egy év terápia munkájának eredményeképpen) nem tudok rá, mert tudom, beteg, szenvedő ember ő. Már nem is álmodom vele, csak az új párommal, és a kislányommal. Én lezártam, de mi lesz a lányom lelkében? Helyettesítheti-e az új apa a régit? Megnézettem a horoszkópjaikat, az asztrológusunk azt mondta, a lány Szaturnusza
a 7.ben együttállva az apa Napjával azt mutatja hogy elutasítja az apját, mert ő testesít meg "mindent, ami rossz, és elítélendő a külvilágban" - ez igazolja a döntésemet? Én, ha majd kérdezi, nem akarom mocskolni, csak egy gyenge, gyáva, beteg emberként mutatom majd be az apját, aki ártott nekünk, ezért mentünk külön. Titkolni nem akarom, mert tudom az nem helyes, de helyet többé nem kaphat az életünkben, mert csak rombolni tud. Hellingeri szempontból elfogadható ez a döntés, ez a szemlélet? (Vagy csak az a bajom, hogy túlságosan is sok felelősséget akarok vállalni -emiatt nem dobtam szó nélkül már az első megcsalás után a gyerek apját (Halak-Bak vagyok, 5-ös házas Szaturnusszal..?) Köszönöm a segítséget.
Ui: Állításon már voltam, oda is azért mentem, hogy könnyítsek a babám lelki terhein, ott kiderült kinek a történetét ismételtem meg a magamével, de ott a lányomra nem engedtek állíttatni (akkor még magzat volt) nehogy elmenjen. Mi kéne tennem érte, értünk ebben a helyzetben? lehet-e a lelkében igazi apja a nevelőapja (aki nagyon szereti)? Hagyjam, hogy a nevére vegye? Most az én nevemen van. De az apja sincs a saját apja nevén, mert őt anno nem vállalta az apja... Bonyolult. /Nem merem megírni a valódi nevem, mert még mindig tartok attól, hogy nyomoz utánunk a gyerek apja/

Kedves Doktor ur,

Szeretnem tudni, hogy csaladallitast csinalhatok-e egy masik szemelynek. konkretan a ferjemrol lenne szo. O a masodik ferjem, a gyerekeim velunk elnek, o felvallalta oket. Mar " nagyok" voltak, 9,10 evesek, amikor magunkhoz tudtuk venni oket. A problema a lanyom ( most 14) es a ferjem kozott van. Nahanyszor " csunyat mondott a ferjemnek (k....a...). l lanyom nagyon megbanta bocsanatot kert de a ferjem nem hajlando megbocsajtani. Egyszeruen nem szol hozza csak akkor ha valamit hibasan csinal hogy megbuntesse. Mostanaban a ferjem nem sokat dolgozik, keves munkaja jon (egyeni vallalkozo) azt mondta nem is nagyon erdekli hogy van e munka. Otthon ul egesz nap. O biztos hogy nem hajlando csaladallitasra elmenni, de en szivesen megtennem. Nagyjabol ismerem a csaladjat ( kulfoldon ismerkedtunk meg es elunk) szeretnek segiteni az egesz csaladon. Szeretnem hogy a gyermekeim is boldog csaladban nojenek fel es hogy o is engedje magat szeretni. Koszonom a valaszat:
Monika

Jo napott kivanok,elobszor is kosszonom valszat,eleinte sem volt nagy munka kedvelo,de most egyaltalan nem erdekli semmi.......

Tisztelt Szakértő!
Problémám van az anyósommal. Tudni kell, hogy az alapvető "anyós-menny viszony" mellett, anyósom pszichológiai kezelés alatt áll és jelenleg is arra szorul. Megkeseríti az életem, csúnyán beszél velem és rólam, gúnyolódik a hátam mögött, arcokat vág rám, szidalmaz a páromnak. Sajnos 5 hónapig külön is éltünk a párommal miatta, egyedül neveltem pár hónapos kisfiúnkat. A párom nem képes kiállni mellettem/mellettünk úgy Isten igazán. Hiába viselkedek kedvesen, megértően, anyósomnak mindegy. Másik fia barátnőjét már elűzte, sokáig nem volt a fiainak senkije. Sógoromnak mostanáig nincs senkije, anyujával él (28 éves). Én valami csoda folytán még mindig párommal vagyok. Ajánlották a Hellinger féle családállítást... Nem tudom érdemes-e nekem elmenni egy ilyenre, amikor én már mindent megtettem-e kapcsolat javítására? Amikor rajtam már semmi nem múlik. Ennél megértőbb és kedvesebb egyszerűen nem lehet egy ember. Anyómnak kéne elmennie egy ilyenre esetleg? Habár soha nem fog...