SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Ennyit kell visszafizetned, ha nem teljesíted a CSOK feltételeit

- 2019-03-11
A CSOK jó lehetőség a családoknak, hogy elérjék az áhított lakáscélt, de fontos, hogy előre tervezzetek az igénylés előtt, hiszen a szigorú feltételeknek nemcsak az igénylés pillanatában kell megfelelni, hanem évekkel később is. Az egyik leggyakrabban felmerülő kérdés, hogy mi történik a támogatással akkor, ha a CSOK-ot tervezett gyermek után vesszük igénybe, de valamilyen oknál fogva végül mégsem születik meg a vállalt gyermek.

Ha a gyermekvállalás nem, vagy csak részben teljesül, akkor a támogatást vissza kell fizetni, mégpedig a következőképpen:

  • a kapott megelőlegező CSOK összegéből ki kell vonni a gyermekvállalás határidejének lejártakor meglévő gyermekek után járó támogatás összegét, vagyis a támogatásnak azt a részét kell visszafizetned, amit a meg nem született gyermek után igényeltél,
  • amennyiben a meglévő gyermekek száma a teljesítési határidő lejártakor kettőnél kevesebb, akkor a lakásépítési támogatás teljes összegét vissza kell fizetni,
  • a megelőlegező CSOK összegét a késedelmi kamattal növelten kell visszafizetni, a határidő leteltét követő 60 napon belül.
     

Ennyit kell visszafizetni

A visszafizetésnél számolni kell a késedelmi kamattal is. A 10 millió forintos támogatást az alapkamat ötszörösével számolt (4,5%) késedelmi kamattal kell visszafizetni, ha nem teljesül a gyermekvállalás, más esetekben pedig az alapkamattal (0,9%) számolt késedelmi kamatot kell fizetni.

Nézzünk meg egy példát: tegyük fel, hogy három gyermeket terveztetek, és erre a célra igényeltetek 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást – új lakásnál ez a maximálisan elérhető összeg. Eltelt tíz év, de valamiért az előre bevállalt három gyermekből végül csak kettő született meg. Mivel két gyermekre az állam csak 2,6 millió forint vissza nem térítendő támogatást ad, így a fennmaradó 7,4 millió forintot vissza kell fizetni, valamint ezt az összeget terheli a – jelenlegi alapkamat ötszörösével számított – 4,5 százalékos késedelmi kamat is. Az állam felé így 10,73 millió forint visszafizetési kötelezettséged lesz a vissza nem térítendő támogatással kapcsolatban.

Ha az állami támogatáson felül igénybe vetted a kamattámogatott hitelt is, de nem felelsz meg a feltételeknek, akkor a kamattámogatást is teljes egészében vissza kell fizetned. A futamidő fennmaradt részében nem veheted igénybe a támogatást, így a hitelt „piaci” áron kell tovább törlesztened, ami megnöveli a törlesztőrészletet. A kamattámogatás esetén a normál késedelmi kamatmérték az irányadó, amit a kamatos kamatszámítás alapján kell meghatározni.

Hasonló helyzetet teremt, ha a vállalt gyermek azért nem születik meg, mert a felek úgy döntenek, hogy elválnak. Ebben az esetben az érintetteknek a támogatást késedelmi kamattal együtt kell visszafizetniük a bíróság által meghatározott részarányban.

Ha már megszülettek a vállalt gyermekek, majd a pár a válás mellett dönt, akkor nem mindegy, hogy CSOK segítségével megvásárolt lakásban maradnak-e a gyermekek vagy sem. Ha a gyerekek kiköltöznek a CSOK-os lakásból, akkor vissza kell fizetni a támogatást, viszont ha a lakásban maradnak az egyik szülővel, akkor nem kell visszafizetni. Ha a gyerekek vegyesen kerülnek elhelyezésre, vagy a válást követően a szülők eladják a CSOK-os ingatlant, akkor is vissza kell fizetni a támogatást.

Hogy pontosan mekkora összeget kell visszafizetni, azt a kormányhivatal bírálja el, hiszen felmerülhetnek olyan körülmények, amelyek indokolttá teszik a fizetési kötelezettség elengedését részben, vagy teljes mértékben.

Abban az esetben, ha:

  • elhalálozik az egyik fél,
  • megváltozott munkaképességűvé válik az egyik fél,
  • halva születik a gyermek,
  • ha a megszületett gyermek valamilyen fogyatékosságban szenved,

öt éves időtartamra a kormányhivatal felfüggesztheti, valamint részben vagy akár teljesen el is engedheti a visszafizetési kötelezettséget. Ha a vállalt gyermek végül egészségügyi probléma miatt nem születik meg (pl. meddőség), abban az esetben is vissza kell fizetni a támogatást, de a büntetőkamat nélkül.

A cikkhez az anyagot köszönjük  a bank360.hu szakértőcsapatánakLakáshitel kalkulátor ITT!

Csatlakozz a már 11.500 fős Házépítők csoporthoz!

Forrás: Maradok a pénzemnél 

Kép: nattanan23 / Pixabay

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja