Aztán erre hivatkozva megveszed a csokit, a kávét, a ruhát/könyvet/akármit, ahogyan eddig is. Max. hó végén tényleg lemondásokra kényszerülsz, hogy kihúzd a következő fizuig.

Ezzel szemben van, aki állítja, hogy a spórolás a legkevésbé sem a lemondásról, a gatyaszíjösszehúzásról szól. Hanem az életmódváltásról. Himer Csilla pénzügyi coach írásából azt is megtudhatod, hogyan és miért.
 

A spórolás egyáltalán nem szexi!

Nagyon sokan érzik ezt így, mert a spórolásról annyi az ismeretük, hogy vissza kell fogni a költéseket - és ez a fogyasztói társadalom korában a lemondással, az örömök megvonásával egyenlő. Tökéletesen ellentmond minden reklámnak, illetve a menőségről alkotott képünknek.
 

A pénzügyi coach (köz)beszól:

A menőség ugyanaz ma is, mint a törzsközösségben volt az őskorban: a pazarlás. Egyedül annyiban változott a közízlés (vagy éppen a divat?), hogy éppen minek a pazarlása számított az adott korban vagy közösségben menőségnek. Egy biztos, valamilyen módon mindegyiknek köze volt a pénzhez. Az ókori egyiptomiaknál a túlméretezett piramisok építése (igaz, ez volt a birodalom szervező és összetartó ereje is), ami szép, de sírkamrának azért tuti, hogy túl sok; az ókori görögöknél a több napos vendégségek; a rómaiaknál az orgiák (ami nemcsak szexre, hanem egyéb hedonista örömök élvezetére is jó volt); a középkorban a mészárlásnak beillő vadászatok és lakomák; a polgárosodással az erényességbe csomagolt adakozás, amivel önmagában semmi gond nincs, csak akkor, amikor már az egész az egymásra licitálásról szólt inkább, és nem az adakozásról; ma meg a fogyasztásról.

A pazarlás pedig csak azért lehetett mindig is menő, mert akinek telt a pazarlásra, az garantáltan gazdag is volt. Mert csak az tehette meg. Minden történelmi korban. Kivéve a XX. század második felétől napjainkig, a fogyasztói társadalom korában. Ma csak az illúziónk van meg a gazdagságról a fogyasztás, és vele a pazarlás révén - hó végén többnyire már az illúzió sem. Szóval legkésőbb akkor mindenki érzi, hogy ezzel a feelinggel valami nem kerek.

Hányszor hallottál már a baráti körödben vagy a kollégáid között bárkit is azzal felvágni, hogy ő milyen spórolós? Hogy mennyi pénzt sikerült félretennie? Hogy juhéééé, milyen szuper csávó/csaj is ő, mert fél év/egy év/öt év alatt összerakta a pénzt egy új számítógépre/egy új kocsira/egy új lakásra?

Arról viszont valószínűleg többet hallottál már ezekben a körökben, hogy milyen jó áron sikerült megvennie a hetedik márkás pólóját, a legújabb mobiltelefonját (hitelre), pedig még a régi sem avult el/romlott el, vagy éppen degeszre ette magát valahol, mert éppen torkos csütörtök volt, de nem baj, majd két hétig nem eszik inkább...
 

Ami lenyomja bennünk a spórolást...

Az a baj, hogy ilyenkor elnyomjuk magunkban azt a felháborodott hangot, amelyik mondja ugyan a magáét, de minek. A hang gazdája pedig nem más, mint a Józan Paraszti Ész.

Gondold végig, hogy mit csinálsz, vagy mit csinálnak a környezetedben azok, akik a pazarlásukra büszkék!

Megvettem a hetedik, szinte ugyanolyan szabású, de márkás pólómat? OK, és kinek fogom mutogatni? Mert hordani belőle max. hármat fogok rendszeresen. És a többi? Csak a tudatért, hogy ennyi van a szekrényemben ebből, mert megtehetem/megérdemlem (hú, nem ismerős valahonnan ez a legősibb szerzési ösztönökre ható szó?), felesleges - hacsak nem tartok a barátaimmal/barátnőimmel rendszeres gardróbturnékat, hogy mutogathassam, mim van nekem.

Ha pasi vagy és a párod tonnányi cipőt halmoz fel így, akkor nem azt mondod neki, hogy megőrültél, minek a harmincadik piros magassarkú cipő? Ha nő vagy és a párod hazaállít a hetvenedik horgászcuccal/barkácsszerszámmal/kütyüvel, és ő történetesen nem versenyhorgász/hivatásos ezermester/kütyübolt tulajdonosa, akkor az az első szavad, hogy "normális vagy"?

Már megint új okostelefont vettem, mert muszáj, hogy a legújabb típus legyen meg? OK, és mi lesz a régivel? Akkor azt már pazarlóan eldobom, a fiókomba hajítom? Pláne, ha a telefonra tulajdonképpen nincs is pénzem, ezért hitelre veszem meg. Ha kicsit messzebbről nézed meg ezt, akkor nem akarod rögtön a fejemhez vágni, hogy "Bakter, hogy a fenébe csinálhatsz ilyen ökörséget, hogy még adósságba verted Magad azért, mert alapból nincs pénzed valamire?"

A torkos csütörtökön úgy bezabáltam, hogy a fülemen is a kaja jött ki, csak azért, mert fél áron volt? Miért? Egy ültő helyemben akartam elraktározni az emésztőrendszeremben két heti kaját, hogy olcsó legyen? Utána meg kijelentem, hogy nem baj, majd két hétig koplalok... Naná, tuti, hogy ez az ésszerű, és az egészséges!

OK, tudom, szélsőséges példákat hoztam. Pénzügyi coachként azonban nem győzök elég sokszor rácsodálkozni, hogy ezek a példák nem is olyan szélsőségesek, mint ahogyan azt mi hisszük, amikor éppen bepakoljuk a hetedik márkás pólónkat a szekrény mélyébe, villogunk a legújabb típusú telónkkal a kezünkben, és éppen tömjük magunkba a harmadik adag töltött káposztát, csak mert most olcsóbb, és ha holnap újra normál áron lesz, akkor kitör a világvége...

Ha a pazarlás ennyire menő, hogyan lehet a spórolás szexi?

Simán. :) OK, elismerem: van vele némi meló. Az elején. De aztán? Jön az élvezet!

Hogy hogyan, azt majd leírom a jövő héten.