Nemrég egy TED előadást hallgattam, ami nagyon szimpatikus volt, mert magam is átéltem hasonlót. Az előadás azzal kezdődött, hogy egy kisgyermekről beszéltek, aki odamenve a tükörképéhez, hatalmas szertettel fogadta azt. Még puszit is adott a tükörképének, rámosolygott. Ezt már többször megtapasztaltam én is gyermekiemnél, unokáimnál. Soha, egyetlen egyszer sem fordult még elő az, hogy a tükörbe bámulva az 1-3 éves gyermek rámutatott volna tükörképére és azt mondta volna, hogy fújj, ronda, nem szép, mit keres ez itt?

Ebből kifolyólag gondolom - és kutatások is ezt bizonyítják -, hogy valahol 3 és 14 év között elveszítik ezt az önmaguk iránti teljes elfogadást, szeretetet.

A tanulmány arra is kitért, hogy egy átlagos 14 éves lány teljesen függetlenül a valódi kinézetétől, akár napjában is azzal szembesül, hogy azt mondják rá, hogy csúnya.

És a képességei még csak ezután következnek.

Mit tudunk mi szülők tenni annak érdekében, hogy helyes önértékeléssel rendelkezzenek? Számos kamasz konzultációmon jelzeték azt a szülők, hogy nem hat a "jó szó". Hiába biztatják a gyermekeiket, nem érzik magukat alkalmasnak, vállalhatónak, felkészültnek, szépnek, okosnak.

Hogyan tudnánk visszaszerezni azt az állapotot, ami 3 éves koráig a sajátja volt a gyermeknek?

Nemcsak a helyes önértékelés fontos egy kamasz életében, hanem a helyes értékelés is. Azaz nem elég, hogy a kamasz tudja magáról, hogy miben jó, mik az erősségei, mik a gyengeségei, hanem nekünk szülőknek is ismerni kell a gyermekünket annyira, hogy helyesen értékeljük. 

Nem akkor értékeljük helyesen, ha túldícsérjük, ha valótlant állítunk, hanem akkor, ha az összhangban van a valósággal.

Egy gyermek magáról és képességeiről alkotott képe több összetevőből áll, de most hármat szeretnék kiemelni.

1. Egyrészt áll a gentikei adottságaiból. Azzal főzünk, ami van, azaz a gentikai állományon nem sokat tudunk változtatni.
2. Ezenkívül áll a külső visszajelzésekből. Itt már több mozgásterünk van, hiszen mi ezek közé a külső tényezők közé tartozunk, de idetartoznak a pedagógusok, korosztályos csoport. 
   Mint tudjuk, nem csak mi jelzünk vissza a kamasznak, hanem az említett pedagógusok és korcsoport is, de van ráhatásunk, hogy milyen hatással vannak rá ezek a visszajelzések. Akár negatív, akár pozitív visszajelzést kap a gyermek, érdemes vele róla beszélgetni. 
3. Kudarcokból. Kudarcok mindenkit érnek és érni fognak. Ennek egy nagyon egyszerű példája például a sport. Mindig csak egyetlen első helyezett van. Ennek ellenére több millióan nekifutnak egy-egy mérkőzésnek, sporteseménynek, pedig jó eséllyel nem fognak nyerni. 

Kamaszainkat tehát vezetgethetjük és biztonságos keretet is nyújhatunk nekik, ahol próbálgathatják a szárnyaikat, ahova visszatérhetnek, ha kudarc, vagy bármilyen bántás éri őket, és ahonnan továbbküldhetjük őket, hogy megint próbálkozzanak.

Ha helye van a családunkban az őszinteségnek, beszélgetéseknek, képességeink felmérésének, akkor ez előbb-utóbb gyümölcsöt fog teremni és helyes önértékeléshez vezet, sőt mi több: magabiztossághoz és olyan próbatételeken való részvételhez, ahol eredményeket, így pozitív visszajelzéseket kaphatnak. 

Kép: Mitrey / Pixabay