1. Ne sértődj meg!

Nem egy kamasz vágja oda a szülőjének: nőj föl! És ebben nagy igazság vagyon. Ha serdülő gyerekünk szeretetéért kuncsorgunk, de ez igazából a mi igényünkből indul ki, és nem az övéből; ha nem tudjuk megkülönböztetni a saját közelség-igényünket attól, hogy mi az ő pillanatnyi fejlődési igénye, máris élősködővé váltunk. Fogadjuk el, hogy a serdülő rapszodikusan váltogatja a közelséget és a távolságot – és amikor éppen nem vágyik ránk, vonuljunk vissza minden dráma vagy szemrehányás nélkül a saját, jól működő életünkbe.
 

2. Légy hiteles!

A serdülőkor egyik jellemzője, hogy lehullik a hályog a fiatalok szeméről és hirtelen felnőtt szemmel kezdik látni a felnőttek életét. De a serdülő: újszülött a felnőttek világában, és még mindent nagyon sematikusan, nagy vonalakban észlel. Tűélesen látja, mi a hazugság, mi a gyávaság, mi a megalkuvás. És ez bizony roppant tanulságos lehet a felnőttek számára is. Ugyanakkor a serdülő árgus szemmel figyeli az életünket: az az első terület, amit alapos kritikai vizsgálat alá vesz. Végiggondolja a szülei életvitelét, házasságát, értékrendjét, munkáját, döntéseit… és ítél. Serdülőkora teljes idealizmusával és még romlatlan mércéjével dönt arról, mennyit érünk. Jó, ha meg tudunk állni az ítélőszéke előtt, ha nem kaphat rajta képmutatáson, gyávaságon, önhazugságon. Jó, ha vállalhatónak találja az életünket és az értékrendünket. Óriási vágy él benne, hogy büszke lehessen ránk…
 

3. Légy vállalható!

A legjobb persze, ha be sem megyünk az iskolába és főleg nem vele együtt mutatkozunk. (Nem örül ennek, mert gyerekes dolog, ő pedig már nem gyerek – ez a legfontosabb a számára.) Ha azonban mégis be kell mennünk az iskolába, jó ha tudjuk: a kamasz a kínok kínját éli át, ha a legkevésbé is kompromittáljuk őt: ha a külsőnk, a viselkedésünk, a tárgyaink, a beszédünk bármilyen tekintetben szégyellnivaló vagy különc vagy elégtelen, magyarul: ciki. Teljesen biztosak lehetünk benne, hogy ha az osztálytársai látnak, akkor jól megnéznek, meg is ítélnek, és amit leolvastak rólunk, az valószínűleg vissza is kerül a nagy közösbe…
 

4. Állj rendelkezésre!

Igenis lehet a serdülővel kapcsolatot ápolni, fenntartani, sőt még építeni is. De ez akkor igazán kivitelezhető, ha tudunk igazodni az ő csikicsuki ritmusához. A serdülőnek hatalmas igénye van a magányra… aztán egyszer csak eszébe jut az emberiség, és társaság után kiált. Vagy legalábbis valamilyen jelből kiderül, hogy éppen nyitott és hozzáférhető. Ekkor tanácsos mindent félretenni, elzárni a gázt a vacsora alatt és élni az alkalommal, hogy kapcsolatunkat erősíthetjük, hizlalhatjuk. Vigyázat, ez jó eséllyel idétlen időpontokban jelentkezik és éjfélig is tarthat!
 

5. Dumáljunk jókat!

Ezek a nyitások hamar elmúlnak és a csigabiga könnyen visszahúzódik a házába, ha arra használjuk az alkalmat, hogy végre jól kifaggassuk, mi történt mostanában a büdös kölyökkel, és aztán egy jót neveljünk rajta, ha már végre sikerült betenni a lábunkat a szobájába. Ha most mondjuk el a hetek óta felgyülemlett erkölcsi és életviteli leckéket, esetleg (isten ne adja) az előző napokban felgyülemlett sértettségünket is végre jól a nyakába öntjük, ne sok jóra számítsunk! Bizonyosan elintéztük, hogy legközelebb inkább éhezzen a gyermek, amíg le nem fekszünk, és akkor osonjon le a hűtőhöz, mint hogy a társaságunkat keresse. Ha nyitás van, akkor örüljünk és gondoskodjunk róla, hogy az neki is jó élmény legyen. Beszélgessünk mindarról, ami érdekli őt, helyezkedjünk bele a világába, és utazzunk vele! Elég (és kötelező is) újraolvasni Karinthy Tanár úr, kérem… c. könyvét, hogy emlékezzünk, mennyi minden érdekli a serdülőt és hogyan gondolkodik. Nagyobb valószínűséggel tudunk vele a féreglyukról, az 5G technológiáról, a kolumbiai drogmaffia belügyeiről, a Forma1 által inspirált újabb műszaki fejlesztésekről beszélgetni, mint a nagynénjéről, akit múlt héten operáltak szürkehályoggal, vagy a felelősségteljes pályaválasztás szükségességéről. Élvezzük ki! Eljön a lélektani pillanat, amikor a számunkra fontos dolgokat is szóba hozhatjuk – de csak ha jó fejek vagyunk.
 

6. Légy jó fej! 

És ki a jó fej?
Az, aki nem kioktat, nem prédikál, nem lenéző, nem pökhendi, hanem kíváncsi, ítéletmentes és gyerektisztelő. Aki nem savanyú és fancsali, hanem érdekes, örömképes, lelkesedni tud. Aki pozitív, tud dicsérni, aki drukkol. Akit valóban érdekel, ami a gyerekben történik. Jó fej az, akinek kibújik a csigabiga – és kint is marad. 

Fotó: Jason Meredith/flickr