Ezekkel a változásokkal jár, ha valaki elveszíti a szüleit
 

1. Más szemmel nézel a világra

Amikor elveszíted a szüleidet, akkor döbbensz rá, hogy mennyire egyedül vagy a világban. Hogy már senki sem hív téged a fiának vagy a lányának, és hogy az élet milyen múlandó. Hogy akiket egykor olyan erősnek láttál, azok szép lassan megöregedtek és végül el kellett búcsúznod tőlük. Hogy az életben mindenki a saját harcát vívja, és az ember egy magányos farkas.
 

2. Minden egyes ünnepen összeszorul a szíved

Legyen az születésnap, névnap vagy karácsony, ezek az ünnepek már soha nem lesznek olyanok, mint régen. Nem lesznek ott ugyanis a szüleid a nagy családi összejöveteleken. Azt kívánod, bárcsak ajándékok helyett lenne még egyszer lehetőséged arra az életben, hogy megöleld, megpuszild őket és beszélgess velük egy kicsit.
 

3. Nem láthatják a gyerekeidet felnőni

Ha már nincsenek veled a szüleid, nagyon fájó lehet számodra a gondolat, hogy nem láthatják az unokájukat többé. Amikor történik valamilyen siker a családotokban, arra gondolsz, de jó lenne most felhívni őt és elmondani neki, hogy felvették az unokáját abba az iskolába, vagy megnyerte az úszóversenyt, vagy csak elmesélni, hogy milyen jó volt a nyári tábor. De már sosem tudod neki ezeket elmondani, és csak remélni tudod, hogy az égből figyel titeket és nagyon büszke rátok...
 

4. Nem tudsz tőlük tanácsot kérni

Milyen jó volt, amikor beteg voltál és anyukád még felnőttkorodban is besegített olyankor, átjött, hogy egy kicsit levegye a terheket rólad, elvitte a gyerekeket a játszótérre, hogy te tudjál pihenni. 

Vagy amikor el voltál keseredve a munkahelyed miatt, ő volt az egyetlen, aki tartotta benned a lelket, és hozzá bármikor fordulhattál tanácsért is. Néha eszedbe jut, milyen jó lenne most is csak úgy felhívni, kikérni a véleményét. Vagy amikor nem emlékszel, hogy azt a sütit pontosan hogyan is kellett olyanra készíteni, ahogy ő csinálta - ezeket azonban már nem tudod többé megkérdezni tőle.
 

5. Akkor döbbensz rá, hogy mennyire szeretted őket

Amikor elveszítünk valakit vagy valamit, sokszor akkor döbbenünk csak rá, hogy valójában milyen sokat jelentett nekünk és mennyire hiányzik. Sok esetben így lehet ez a szüleinkkel is.

Ahogy egyre idősebbek leszünk, úgy nyernek értelmet dolgok a múltból, úgy jövünk rá arra, hogy mit miért tettek, miért szidtak le vagy miért tiltottak dolgoktól, és hogy tulajdonképpen csak vigyázni akartak ránk és azt akarták, hogy nekünk a lehető legjobb legyen. Haláluk után soha szűnni nem akaró fájdalom lehet rajtunk úrrá, ha erre gondolunk - ez idővel enyhülhet, de teljesen talán sosem gyógyulnak be ezek a sebek. 

Ne várjunk addig, amíg ők már nem lesznek! 

Ha még van időnk, szeressük egymást, ameddig csak lehet! Ha ez eddig nem volt szokásunk, mutassuk ki a szeretetünket! Hívjuk fel, látogassuk meg őket gyakrabban. Törődjünk velük, ne csak ők törődjenek velünk. Foglalkozzunk velük, értsük meg, milyen nagy szükségük van ránk, a jelenlétünkre, az élménybeszámolóinkra. 

Ha ezekre nem fordítunk elég figyelmet addig, amíg még van rá lehetőségünk, utólag életünk végéig bánni fogjuk, hogy nem tettük.

Indexkép: Depositphotos.com