Életmód

Az itt következő néhány írásban segítünk tudatosítani és nyakon csípni, hogy a mai ötven fölötti nemzedék kommunikációs eszköztárában melyek azok a beidegződések, amelyek megnehezítik, hogy fiatal felnőtt gyermekeik jól és szívesen kapcsolódjanak hozzájuk. A fiatalok panaszait kihangosítva és elemezve segítünk megfejteni, mi késztetheti távolságtartásra a harminc-negyven körüli generációt. Törekeszünk arra, hogy minél hamarabb mutassunk egy néhány lehetséges kiutat is az egyes kommunikációs típushelyzetekből. Annál is inkább, mert úgy tűnik, ma egyre több Anyu és Apu ismeri föl, hogy sokat nyerhet, ha korszerűsíti a kommunikációs eszköztárát és "jó fej", mai Anyuként, Apuként vagy Nagyiként, pozitív szülőfiguraként kapcsolódik a fiatalabb generációhoz.
2019 során a Wick fogyasztói felmérést végzett, amely feltárja a vásárlói szokásokat és a gyógyszerek kiválasztását befolyásoló tényezőket. Az öngyógyítás bevált módszerei vagy a gyógyszerész véleménye döntő a megfázás és influenza tüneteinek kezelésében.
Ugye, sokan vágyunk arra, hogy amikor reggel megszólal az ébresztő, még pár percig az ágyban maradhassunk? A sietős mindennapi rutin sokszor megterhelő, de az éjszakai alvás a Lenor legújabb technológiájának köszönhetően kellemesebbé válhat számunkra. Bár plusz perceket nem nyerünk a pihenésre, de egy teljes héten át friss ágyneműben ébredhetünk.
Túl a genetikai és biológiai meghatározottságon, a környezetnek és ezen belül a családi folyamatoknak rendkívül nagy jelentősége van a mentális egészségre nézve.
Nehéz témához nyúlok itt, mert mindig nehéz, ha attól kell tartani, hogy valaki megbántódik. Pedig istenigazából nem is "az Anyuról" meg "az Apuról" lesz itt szó, hanem arról a kommunikációs eszköztárról, amelyet ők is úgy örököltek a saját szüleiktől, nagyszüleiktől, és amelytől talán ők maguk szenvednek a legsúlyosabban.
Ha már annyira nem működik a házasság, hogy az ember félrelép, nem lenne tisztességesebb elválni? - tehetjük fel a kérdést. De, lehet, hogy tisztességesebb lenne. Az élet azonban ebben az esetben sem fekete-fehér.
Mi lehet az oka annak, hogy ma már gyakorlatilag azt tesz a gyerek a pedagógusokkal, amit akar? Melyik életkorban csúszik ki az irányítás a felnőttek kezei közül?
A téli szünet vége sokaknak jelenti azt, hogy legalább hétköznap rendszeresen meleg ételhez jutnak. 40-50 ezer gyerek éhezik ma Magyarországon.
Hallott-e már a törölközőt helyettesítő innovatív testszárítóról? Esetleg az applikációból vezérelhető okos WC-ről? A gyerek jacuzzitól, a stílusos fürdőszoba enteriőrökön át az óriás csempékig mindent megtalál egy helyen az, aki január 17-19. között kilátogat az első budapesti Fürdőszoba és Otthoni Wellness Kiállításra
Két aranyos pingvinfióka jött világra a Budapesti Állatkertben. A december második felében kikelt apróságok egy költőüregben tartózkodnak, szüleik féltő gondoskodással óvják őket. A nagyközönség csak néhány hét múlva láthatja majd az kicsiket, amikor először előmerészkednek a költőüregből. De az Állatkert honlapján és Facebook-oldalán addig is nyomon lehet majd követni a gyarapodásukat.
Copyright © 2004-2020. CsaládiNet. All rights reserved - minden jog fenntartva.