A helikopter szülők sokszor nagy döntéseket hoznak meg gyermekeik helyett, amikor pályát választanak, amikor kiválasztják a főiskolát, vagy a diploma után akár még munkát is keresnek nekik.

A késői serdülőkor, a fiatal felnőttkor egy olyan időszak a gyermek életében, amikor kialakul az önállósága, megtanulja a függetlenséget, újraszervezi a szülő-gyermek viszonyában meglévő szerepét. A helikopter szülő pedig megszakítja ezt a természetes folyamatot. A gyermeket megakadályozza döntéshozatali képességének, önállóságának és függetlenségének megfelelő fejlődésében, érinti kognitív és érzelmi fejlődését is, amellett, hogy erősen csökkenti önbizalmát is.

Biztosan sokaknak ismert szituáció, hogy a gyermek már megtanult cipőt kötni, ami természetesen hosszabb időt vesz igénybe, mintha mi kötnénk. Reggel, amikor sietünk az oviba, a munkába, nehéz türelemmel kivárni, míg sikerül bekötnie a cipőt, ezért szülőként sokszor inkább átvesszük a cipőkötést (is), megmentve ezzel értékes pillanatokat. Azáltal, hogy átvesszük ezeket a feladatokat, amelyeket a gyermek egyébként képes lenne megoldani, csökkentjük önállóságát, önmagába vetett hitét.

A helikopter-szülők sok hasonlóságot mutatnak a túlkontrolláló, túlféltő szülők gyakorlatával, mindkettő magában foglalja ugyanis a gyermek érzelmi és pszichológiai manipulációját. A szülői túlféltés, a gyermek autonómiáját dominánsan korlátozó viselkedés hosszú távú hatása kockázati tényező a fiatalok számára. Az azonban még ismeretlen, hogy a szülői túlféltés mindenképpen negatív következménnyel jár-e, ha a túlkontrollálás csak ritkán fordul elő. Sokkal inkább az látszik, hogy a túlféltés szelektív alkalmazása tartja távol a gyermeket a veszélytől.

A szülői túlkontrollálás

Bár a szülők egyik fő feladata a gyermek viselkedésének szabályozása, a túlkontrollálás ennek a szerepnek a szélsőséges megnyilvánulását képviseli. A túlkontrollálás manifesztálódhat a magas fokú szülői készültségben, a gyermek napi rutinjainak túlzott szabályozásában, a gyermek döntéshozatalaiba való beleszólásban, megakadályozza a gyermek motivációját a saját problémáinak önálló megoldásában, vagy akár az érzelmeit/gondolatait is korlátozhatja.

A túlféltés kockázatot jelent

A túlkontrollálás kockázatot jelent a gyermek autonómiájának túlzott korlátozása révén. A gyermekeknek szükségük van arra, hogy megtapasztalják az akarat érzését, a küzdést, a saját érdeklődésük, értékeik, szükségleteik szerinti (pszichológiai) szabadságot. Ha a szülői szabályozás megakadályozza a fejlődés szempontjából szükségesnek tartott érzések megélését, lépések megtételét, akkor az autonómia érzését sokkal intenzívebben vagy válogatás nélkül, nyakra-főre fogja gyakorolni a gyermek.
Ráadásul azoknak a gyermekeknek, akiknek a magatartása általában a szülők által külsőleg kontrollált, kevésbé van lehetőségük a belső viselkedési szabályozás kialakítására. Belső szabályozás nélkül pedig a gyermekek kevésbé ösztönözöttek arra, hogy megfeleljenek az elvárásoknak azokban az esetekben, amelyeket a szülők nem képesek figyelemmel kísérni (például amikor egyedül vagy a kortársakkal vannak). Éppen ezért a túlféltő szülői magatartás növelheti a fiatalok deviánsabb, lázadóbb viselkedését, különösen az átmenetet jelentő serdülőkorban. Körükben növekedhet a kábítószerrel, alkohollal való visszaélés kockázata, a deviáns társakkal való kapcsolatok kialakítása.

Hasonlóképpen, az autonómia korlátozása hatással lehet a gyermek szorongásának szintjére is. Azáltal, hogy a gyermek önálló döntései hiányoznak, valamint az, hogy csak az alacsony kockázattal járó magatartásformák vannak engedélyezve számára, mind azt sugallják, hogy a világ nem biztonságos. A gyermek így nem képes önállóan megbirkózni a felmerülő akadályokkal, ráadásul úgy érzi, hogy a rossz döntés meghozatala súlyos következményekkel jár.

A túlféltésnek kitett gyermekek megtanulják, hogy a világ egy ellenséges hely, és hogy nincsenek felszerelkezve egy ilyen világgal szembeni megküzdésre. Az efféle hiedelmek pedig nagyobb valószínűséggel járulnak hozzá a kétértelmű/ jóindulatú helyzetek fenyegetőként való értelmezéséhez. Bár annak ellenére, hogy a szorongásos tünetek a serdülőkori átmenet során csökkennek, a túlféltés ebben a fázisban is fenntartja hatását. Kialakul egy kétirányú kölcsönhatás a szülő és a fiatal között, a szorongóbb gyermek sokkal jobban igényli a szülő kontrolláló viselkedését. Így a szülő és a gyermek az egyre kölcsönösebb maladaptív (elégtelen) kényszerkörökbe zárva beragad.

A túlféltő szülő azt tanítja meg gyermekének, hogy ő nem képes a saját lábán megállni, még a cipőjét sem tudja jól bekötni. Azt közvetítik viselkedésükkel, hogy nem bíznak bennük, a képességeikben, így a gyermek egy idő után nem is fog önállóan próbálkozni. Amikor a szülő serdülőkorra belefárad a folyamatos kiszolgálásba, és rájön, hogy a saját túlféltésének az áldozatává vált (…mert a gyerek nem segít a takarításban, nem készít magának egy szendvicset sem, nem jut eszébe elmosogatni), olyankor szeretne változtatni. Ez pedig csak komoly konfliktusok árán lehetséges.

Mit tehetünk?

Bár a túlkontroll hátrányos következményei jól dokumentáltak, nem világos, hogy hol van az a határ, ahol a féltő szülői viselkedés elkezd ártani. Az alacsonyabb mértékű kontrollal a gyermek nem érzékeli, hogy korlátozva van az önállóságában. Ennek megfelelően a szülői felügyelet strukturált formái lehetnek a megfigyelés, a következetesség, a szabályok felállítása, a fegyelmezés. Természetesen nehéz megtalálni az egyensúlyt, és nagy kihívást jelent kiengedni gyermekünket a mai, versengő, sokszor valóban gonosz világba. A helikopter szülő feladata valójában a saját szorongásának kezelése. A gyerek fájdalomtól és hibázástól való védelme nem jó ötlet. A kudarc, a kihagyott lehetőségek, és azok természetes következményei a mentális erő kiépítésének lehetőségei. Érdemes felismerni, hogy a gyermekünk kudarcoktól és küzdelmektől való megóvása most csak azt biztosítja, hogy  később több kihívással kell szembenéznie az úton.

Ha érdekel a pszichológia közérthető nyelven, csatlakozz a 7köznapi pszichológia Facebook oldalához.

Forrás:

• Partington, L. C., Borelli, J. L., Smiley, P., Jarvik, E., Rasmussen, H. F., Seaman, L. C., & Nurmi, E. L. (2018). Parental overcontrol x OPRM1 genotype interaction predicts school-aged children’s sympathetic nervous system activation in response to performance challenge. Research in developmental disabilities.
• Rousseau, S., & Scharf, M. (2017). Why people helicopter parent? An actor–partner interdependence study of maternal and paternal prevention/promotion focus and interpersonal/self-regret. Journal of Social and Personal Relationships, 0265407517700514.
• Winner, N. A., & Nicholson, B. C. (2018). Overparenting and Narcissism in Young Adults: The Mediating Role of Psychological Control. Journal of Child and Family Studies, 27(11), 3650-3657.

Kapcsolódó cikkeink:

• Több laza szülőt a világnak!
• Túlféltés és mentális zavarok - mi lesz azokkal, akik felnőttként találkoznak először a veszéllyel?
• Nem csak a bántalmazó szülő lehet mérgező: soha nem szorongott még ennyi gyerek
• Mikortól hagyható a gyerek egyedül? - Amit feltétlenül mérlegelj, mielőtt magára hagyod a lakásban vagy az utcán

Forrás: 7köznapi Pszichológia
Kép: elementus / pixabay