SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

2,4 tonnányi környezetbarát adományt kapott a Tűzoltó Utcai Gyermekklinika

Családinet [cikkei] - 2012-07-20
30 fa kivágását előzi meg az a 2,4 tonna, több mint 1 millió forint értékű, újrahasznosított papírtermékekből álló adomány, melyet a Tetra Pak Hungária Zrt. adott át a Tűzoltó Utcai Gyermekklinikának. A kéztörlőt és orvosi papírlepedőt tartalmazó, több kamionnyi papíráru jelentős támogatást jelent a klinikának, hiszen az így a költségvetésből felszabaduló, számottevő összeget orvosi eszközökre, gyógyszerekre tudják fordítani kis betegeik számára.
2,4 tonnányi környezetbarát adományt kapott a Tűzoltó Utcai Gyermekklinika

Az intézmény immár második éve részesül a vállalat támogatásában. A segítségnyújtás mellett az ajándék célja az is, hogy felhívja a lakosság figyelmét az újrapapír környezetvédelmi előnyeire, amely akár a 100%-ban újrahasznosítható italos kartondobozokból is készülhet.

Életmentő orvosok – világmentő adomány

2,4 tonna, újrapapír termékekből álló adományt kapott a Semmelweis Egyetem II. sz. Gyermekklinikája, vagyis a TűzoltóUtcai Gyermekklinika. Az egymillió forint értékű ajándék amellett, hogy hónapokra biztosítja a klinikán állandó fogyóeszköznek számító papírkéztörlőt és orvosi papírlepedőt, újrapapír lévén, 30 fát mentett meg a kivágástól.

„A felajánlott papírtermékek alapvető kellékei a mindennapi orvosi munkának, így számunkra nagyon fontos ajándékról van szó, az pedig külön öröm, hogy immár második éve részesülünk a Tetra Pak támogatásában”– mondta Prof. Szabó András, a Semmelweis Egyetem II. sz. Gyermekklinikájának igazgatója. „Ismerve az újrapapír használata mellett szóló tényeket, a kezdeményezés szemléletformáló vetülete követendő például is szolgál” – tette hozzá a professzor.

Klímavédő támogatás

Az anyagi támogatás mellett a Tetra Pak Hungária Zrt. ajándékának célja az is, hogy felhívja a lakosság figyelmét az újrapapír termékek használatára és előnyeire. Riasztó tény ugyanis, hogy Magyarországon 1 ember átlagosan 80-100 kg papírt használ fel évente, s ez a szám a következő 8 évben várhatóan megduplázódik. Az újrapapír gyártásához azonban csak mindössze fele annyi energiára és negyed annyi vízre van szükség, mint tisztapapír gyártása esetén, ráadásul fák kivágása nélkül.

„Örömmel támogatunk egy olyan jelentős munkát végző, elismert intézményt, mint a Tűzoltó Utcai Gyermekklinika, különösen olyan termékekkel, amelyek gyártásához akár az italos kartondobozok is alapanyagul szolgálhatnak”– mondta Hana Zmitkova, a Tetra Pak Duna régiójának környezetvédelmi igazgatója. „A tejes és gyümölcsleves kartondobozok teljesen újrahasznosíthatóak. Mivel ez a csomagolóanyag 75%-ban papírból készül, miután hulladékká vált, újra olyan hasznos termékek készülhetnek belőle, amelyeket akár gyermekklinika is használhat” – tette hozzá az igazgató asszony.

Magyarországon az elmúlt évben 12.000 tonna (kb. 450 millió darab) italos kartondoboz került forgalomba. 2011-ben ebből a mennyiségből összesen 80 millió darab dobozt gyűjtöttünk vissza szelektíven. Ez az összes kibocsátott doboz 19%-a és ha egymás mellé fektetnénk a dobozokat, elérnénk Budapesttől egészen Sydneyig.

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

A nassolás, vagyis az étkezések közötti kisebb ételek fogyasztása gyakori szokás, amely sokak számára okoz gondot, különösen akkor, ha egészséges életmódot szeretnénk folytatni. Azonban néhány egyszerű trükk és változtatás segítségével könnyen kordában tarthatjuk a nassolási szokásainkat, anélkül hogy megfosztanánk magunkat az étkezés örömétől. Íme 5 hasznos tipp, amely segíthet ebben.
Hallásromlással fenyegeti a gyerekeket és a fiatalokat a zenés, valamint a hangosított rendezvények többsége - a szakma törvényi szabályozást sürget

Hallásromlással fenyegeti a gyerekeket és a fiatalokat a zenés, valamint a hangosított rendezvények többsége - a szakma törvényi szabályozást sürget

Visszafordíthatatlan hallásromlással fenyegetik a gyerekeket a különböző szabadidős (gyerek)rendezvények, koncertek, mozik, színházak, illetve a nagy hangerejű zene rendszeres hallgatása az egyéni zenelejátszókon. A WHO előrejelzése szerint 2030 után a halláskárosodás lesz az egyik leggyakoribb, a társadalmakra legnagyobb terhet rakó fogyatékosság a világon.
8 tipp szemünk egészségéért tavasszal

8 tipp szemünk egészségéért tavasszal

Aligha akad olyan közöttünk, aki a téli hideg napok után ne várta volna a tavaszi nap melegítő sugarait, ezzel együtt pedig a kerti munkálatokat, a szabadtéri sportokat, játékokat, kirándulásokat. A zöldellő természet, a virágba boruló fák azonban sokaknak egyet jelentenek a tavaszi allergiaszezonnal. Dr. Nagy Angéla, a Budai Szemészeti Központ szemorvosa összeszedte azokat a tanácsokat, amelyek segítségével ebben az időszakban gondoskodhatunk szemünk egészségéről.
A szerkesztő ajánlja