"De el van kényeztetve ez a gyerek!”

"Ne kapkodd ölbe folyton, mert felszokik.”

"Ha most nem tanítod meg egyedül elaludni, ötévesen is ringathatod.”

Ki ne találkozott volna – főleg idősebb rokonoktól – hasonló megjegyzésekkel? A nagyszülőket, nagynéniket vagy akár szomszédasszonyokat ilyenkor nem a rosszindulat mozgatja: ők még valóban úgy tanulták, hogy a babát felvenni, ringatni, soron kívül megszoptatni hiba, amit később nagyon nehéz lesz helyrehozni. Legjobb, ha a csecsemő születése pillanatától megtanulja, hogy nem körülötte forog a világ, és hogy sírással nem ér el semmit.

A testközelség mint fizikai szükséglet

Hogy a kisbabának elegendő ennivaló és meleg ruha kell, hogy szükség esetén tisztába kell tenni, meg kell fürdetni, senki sem vitatja. Ugyanezek az emberek azonban hajlamosak azt gondolni, hogy ezekkel szemben a testközelség, a ringatás vágya nem jogos igény, hanem egyszerű „hiszti”, amiről minél előbb le kell a kisbabát szoktatni.

Ez azonban, ma már tudjuk, nem így van. A kilenc hónapig az anyaméhben ringatózó, édesanyja testmelegét érző, szívverését hallgató újszülött számára a külvilág hirtelen hatalmas, hideg és ijesztő. Retteg, ha nem érzi az anyja biztonságos melegét, és ha a sírására nem jön válasz, a szervezetében rendkívüli módon megnő a stresszhormon szintje, ami számára komoly szenvedést jelent.

A babájuk sírására szívesen reagáló, ám közben a lágyszívűségük miatt lelkiismeret-furdalást érző újdonsült anyáknak álljon itt egy idézet Ranschburg Jenőtől, akinél jobban kevesen értették a gyermeki lelket:

„Minden szülő tudja, hogy az éhség, a szomjúság és az alvás biológiai szükséglet, azt azonban már kevesen, hogy a testi kapcsolat is az! (…) Ma még talán túlzottnak hangzik az állításom (de nagyon komolyan gondolom): hogy az anya, aki élete első hat hónapjában nem veszi ölbe a gyermekét, éppen olyan megbocsáthatatlan bűnt követ el, mintha éheztetné.”

Mi történik, ha nem mindig tudom felvenni?

A szülő is ember. Igen, előfordul mindenhol, hogy nem tudnak azonnal ugrani a baba sírására. Mindenkivel megesik, hogy mosdóba kell mennie, leszűrnie a tésztát, többgyerekes anyáknak pedig általános élményük, hogy épp a nagyot látják el, amikor sírva fakad a kicsi, és ilyenkor nem csak hogy nem tudják, hanem nem is akarják az egyik gyereket otthagyni a másik miatt.

Hogy ilyenkor mi történik? Nagy valószínűséggel semmi. A babának persze átmenetileg rossz, de utána megjelenik Anya, felveszi, megnyugtatja, és a világ újra kerek lesz. Ahogyan nem mindegy, hogy az éhes kisgyereknek azért nem adok-e enni, mert még nem főtt meg az ebéd, vagy azért, mert nincs kedvem, ugyanúgy az sem mindegy, hogy a babát nevelési célból hagyom-e sírni, vagy azért, mert jelen pillanatban tényleg nem tudok odamenni hozzá.

Egyébként pedig felveszem. A sírás szinte azonnal abba is marad. Beszívjuk egymás illatát, a vállamra hajtja a puha fejecskéjét. Elmúlik minden fájdalom, megszűnik a nagyvilág okozta félelem.

Tedd, amit az ösztöneid súgnak!

Anya vagyok. Nem csak az a dolgom, hogy enni adjak a gyereknek, és az évszaknak megfelelően öltöztessem, hanem az is, hogy biztonságot nyújtsak neki minden helyzetben.

A testünk is ösztönösen tudja ezt. A szoptató anya teje megindul, amikor a csecsemője felsír, és a legtöbben, még ha külön szobában is altatják a babájukat, minden alkalommal felriadnak, amikor a kicsi hangot ad ki magából. A természet sem véletlenül alkotta a babasírást olyan idegesítőre: a célja az, hogy ne lehessen figyelmen kívül hagyni, hanem bármit megtegyenek a felnőttek, hogy mielőbb vége legyen a fülsiketítő lármának. Ez ugyanis evolúciósan elengedhetetlen az embercsecsemő túléléséhez.

Az pedig, akinek első évében nem hagyták figyelmen kívül a segítségkérését, életre szóló tapasztalattal lesz gazdagabb. Idézzük ezzel kapcsolatban ismét Ranschburg Jenőt: „megtanulja, hogy érdemes megszólítani a világot, mert a világ válaszol.”

Kapcsolódó cikkeink:

• 7 elgondolkodtató idézet Ranschburg Jenőtől
• Azzal nem kényezteted el a babát, ha minden alkalommal felveszed és megnyugtatod, amikor sír
• Milyen viselkedést várhatunk a gyerektől a különböző életkorokban?
• Az érintés varázsa - avagy ezért öleld meg a gyereket minden nap, sokszor!

Kép: Monkey Business Images / shutterstock