SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK
Sütő Mária


Sütő Mária
ERŐmerítő tréner, tanácsadó

ERŐmerítő® tréningek, programok
- Iyengar jóga
- Shiatsu masszázs

Elérhetőségem:
Honlap: http://www.eromerito.hu
Választott témakör:

erõmerítõ

Témakörök

összes téma      blokkoldás     célok kitûzése     depresszió     egészség     életvezetési kérdések     életvezetési tanács     életvezetési tanácsok     életvezetési terápia     erõmerítõ     erõmerítõ életvezetési tanácsadás     erõmerítõ jóga erõmerítõ oldás erõmerítõ transzformáció erõmerítõ jóga tábor     erõmerítõ oldás     erõmerítõ oldás; blokkoldás; életvezetési tanács; probléma megoldás;     erõmerítõ tanácsadás     erõmerítõ tanácsadás; erõmerítõ oldás; egyéni élethelyzet-segítés; életvezetési tanácsok; önismeret; önbizalom; önértékelés; értékek; teremtõ önismeret     erõmerítõ tanácsadás személyiségfejles     erõmerítõ tanácsadás személyiségfejlesztés     erõmerítõ tréningek     erõmerítõ utaztatás     értékek     értékteremtõ     feltöltõdés     idõgazdálkodás     jóga     jövõtervezés     karriertanácsadás     kiégés     kifáradás     kikapcsolódás     kommunikáció     lazítás     mátrix oldás     motiváció     mozgás     negatív élmények oldása     negatív érzések elengedése     nyújtás     önbizalom     önértékelés     önfejlesztés     önismeret     pánikbetegség     pénzügyek     pénzügyi stabilitás     probléma megoldás     stressz     stresszoldás     személyiségfejlesztés     teremtõ erõmerítõ meditáció  

Kérdezz-felelek

Kérdezni a gomb megnyomásával tudsz, amennyiben a napi kérdések száma még nem haladta meg a napi limitet.
Kedves Mária!
1.5évvel ezelőtt elhunyt a papám, ehhez most hozzájön, hogy a mama megfázott és anyu meg van ijedve. Tudom azt is, hogy attól van megijedve, hogy őt is leveszíti, még inkább, hogy egyedül marad. Ugyanis a mama és anyu olyan szimbiózisban vannak, én kórosnak látom. Meg van a mama most fázva, a gyógyszertől gyengébb, de a lényeg, hogy anyu kétségbe van esve, látom rajta a pánikot, tehetetlenséget, bizonytalanságot. Sosem volt anyu egyedül, úgy értem, nem nagyon van neki autonómiája. Elképesztő mennyire bizonytalan tud lenni, nincs dolgokhoz lélekjelenléte. Szeretnék segíteni neki, de nem hagyja. EZ a pánikos aggódás a hatalmába keríti, ha finoman közeledek hozzá akkor is tehetetlen dühvel reagál, hogy hagyjam békén. VAjon mi lesz akkor, ha a mama elmegy és egyedül marad? Egymás terhére vannak, ugyanakkor egymás nélkül sincsenek meg. NEm tudom hogy ez a kóros függőség hogyan alakult ki, anyu eleve jó kislánynak lett nevelve, látom azt is, hogy soszor a mai napig az önértékelése a mamától függ. Megfelelési vágya. Mivel sajnos tőlem nem fogadja el, egy kívül állónak kellene anyu felé jelezni, hogy a kineziológia tudna ebben segíteni, ám még nem tudom ki legyen az a személy. Mit gondol, mi történik,ha a mama nem lesz? Hogyan kezeljem anyut, ha a pánik miatt nem is akar meghallani? PEdig tudom mi sgítene neki. Arra is rájöttem talán ez annak idején úgy alakulhatott ki, hogy a mama azt közvetítette anyu felé, mi lesz vele a kislánya nélkül. Nem tudom biztosan.Köszönettel: Mono
Tisztelt Mono!
Kérem, most is, ma is: kezdje a munkát Önmagán!
Édesanyja abban a helyzetben van, amikor megértésre, szeretetre vágyik. A legkevésbé sem arra, hogy valaki megmondja neki, mit kellene tennie. A bizonytalanság pedig a jövőtől való félelmen alapul.
Fél, hogy magára marad. És ez természetes. Akármilyen is a viszonya az ő édesanyjával, bizonyára kellően kötődik ahhoz, hogy a saját elárvultságát átélje. És bizony, ilyenkor az is előfordul, hogy magunkat sajnáljuk... akár már előre is. Nem tudom, mit ért az alatt, hogy „finoman közelít hozzá”?
Sok helyen megírtam – az általánosságokkal nem tudok, mit kezdeni. Pontosan: mit mond neki, milyen szavakkal, milyen hangsúllyal? Sokszor a legártatlanabbnak tűnő (vagy annak szánt) szavaink tudják a legmélyebb sebeket ejteni! Főleg a hozzánk közel állóknak.
Édesanyja elsősorban szeretetre vágyik, ahogy Ön is. Ez elsősorban a figyelemben, illetve az arra vonatkozó vágyban szokott kifejeződésre jutni. (Sokféle kifejeződése van még persze.)
Milyen segítséget kért Öntől az Édesanyja? Kért-e tanácsot erre vonatkozóan? Pláne az önértékelésére vonatkozóan? Akar-e ez ügyben bárkihez fordulni? Kért-e Öntől ez ügyben tanácsot?
Alapvető hozzáállás a segítő foglakozásúaknál: annak tudunk segíteni, aki azt kéri, és nyitva van rá. Azaz hajlandó tenni önmagáért. ÉS aztán a kapott feladatokat megcsinálja, vagy (pl kineziológiai) oldásra elmegy. Tehát a változás érdekében tesz lépéseket.
Kérem, figyeljen arra, Önnek mi hiányzik? És kezdje el azt adni... másnak! Az egyik legjobb módszer arra, hogy elérjük, amit szeretnénk.
Figyelje meg, édesanyja számára mi a legalkalmasabb mód arra, hogy kifejezze felé az elfogadását, szeretetét, törődését? És kezdje el azt adni számára. Olyat keressen, ami már korábban bizonyított, hogy elfogadja, észreveszi, pozitív visszajelzést ad rá, megköszöni… értékeli!
Javasolt könyv: Gary Chapman: Egymásra hangolva

Figyelje először önmagát, mire vágyik, a figyelmet, törődést hogyan szereti? Hogyan várja (el)? És hogyan nem szereti vagy nem értékeli?
Majd másodszor kezdje el megfigyelni édesanyját is.

Kérem, kezdje el annak a gyakorlatát:
- miben jó az édesanyja?
- mit tud önállóan megcsinálni?
- mire képes, milyen rendkívüli dolgot ért már el?
- milyen sikerei vannak/voltak már az életében?

Kérem, kezdjen el más szemléletet kialakítani: a kritikusságból, a ’megmondó szerep’-ből - az ELFOGADÁS, a MEGÉRTÉS felé haladni. Kezdje el az ő ÉRTÉKEI-t keresni és meglátni a mindennapokban!

Kezdje először a sort Önmagával!
Kérem, kezdje el tehát szeretni Önmagát! Értékelni saját magát!
Mi lenne, ha elfogadná édesanyja és az ő anyukája szimbiózisát? Mi lenne, ha elkezdené megérteni, hogy kettőjüknek ilyen a kapcsolata? Mi lenne, ha megértené édesanyja félelmét?
Ez az egyik legősibb félelmünk: az elmúlástól való félelem.
Amint elkezdi gyakorolni a megértést, az elfogadást, a türelmet, a toleranciát - mássá fog válni.
Az Ön megfigyelései bizonyára jók. Mégsem javaslom, hogy „megmondja”, édesanyjának mit kéne tennie… hagyjon fel egyszer és mindenkorra ezzel a ’megmondó szerep’-pel!
Pont ezt kritizálta korábban az édesanyjában! – Most (és összes levelében) ki teszi valójában ezt?
Csak akkor mondjon bármit is, ha édesanyja kéri ebben a tekintetben az Ön segítségét.
Ha annyira szimbiózisban vannak, akkor annak a gyökerei nagyon messzire nyúlnak. Miért akarja mindenképpen megváltoztatni édesanyja és nagymamája kapcsolatát?
Sokan idős korukig sem akarnak felnőni. Ha kényszeríti rá őket, akkor aztán végképp nem!
Mi lenne, ha elfogadná a helyzetet? És az ő megváltoztatásuk helyett önmaga fejlesztésével kezdene foglalkozni? És örömmel olvasnám az Ön fejlődését, változását!
Másokat nem tudunk megváltoztatni.
Már sokszor megírtam… kérem, Önmagával kezdje a sort!
Amint Ön megváltozik, a környezete pozitívan fog erre reagálni!

Szeretettel:

Sütő Mária
2015-02-18 21:20:10
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Mária!
Gondban vagyok. Anyu magányos. Elég régen elvált, volt neki utána egy barátja jó néhány évig, ám a barátját valamilyen szinten ki is használta, mert anyu sajnos ilyen. Anyunak a házassága apuval nehéz volt, ugyanis anyut jó kislánynak nevelték, éretlen is maradt, így nem tudta kezelni a házasságában a dolgokat amiket kellett volna. Aputól elég sokat tűrt. MEgcsalás, megaláztatás, agresszív dolgok. Sajnos anyu is minél jobban öregszik, annál nehezebb vele. Sajnos tele van félelmekkel. Nekik (mama és anyu) már csak én vagyok úgy a legközelebbi akire számíthatnak, ám marnak el maguktól.
A baj az, hogy inkább hasonlítok dolgokban apura, így mikor olyan szituáció van, sokszor megkapom tőle, olyan vagy, mint apád, úgy nevetsz, mint apád. Apura még mindig mérges, nem képes túl lenni rajta. PEdig elég régen elváltak.
Sajnos engem valamilyen szinten társ pótlóként használ. Ez kicsit csúnya szó. Szoktam neki mondani nem tehetek arról, hogy hasonlítok apura, nem tehetek arról, hogy ő lett az apám. Sajnos azt veszem észre egyre jobban nem is lát már engem, hanem aput bennem. Én úgy érzékelem, anyuval valami nagyon nincs rendben, szakemberhez kellene mennie, de be se látja. Nem értem sajnos őt teljesen. Olyan, mintha elméjében valami gond lenne vele. A páromban is hasonlít neki apu természetére, így a páromra is fúj. Sajnos anyuval nem tudok leülni dolgokról beszélgetni, már többször próbáltam finoman, szépen, ám nem megy. MAgába dolgozik és ez nagyon nem jó. Rajtam kívül a mama van neki, anyu sajnos retteg mi lesz a vele, ha a mamával történik valami. Elképesztő a félelmei mennyire uralják. ZÁrkózott, nem akar segítséget kérni. Persze családon kívüli emberekkel nagyon barátságos, közvetlen, meg nem mondanák róla, hogy milyen. Nem tudom így mi lesz vele. Mivel én vagyok már csak nekik, persze mindenért én vagyok a rossz. VAn úgy, hogy úgy kezel, mint egy gyereket, pedig nem viselkedek úgy. Olvastam olyat is a neten, hogy az ilyen anyák azért is piszkálódnak, mert ki akarják vívni magukra a gyerek figyelmét. Mert egyedül vannak és a gyerektől nem kapják meg azt a figyelmet, amit igényelnek. A szobámmal is szokott piszkálni, mert nekem a szobámat mindig pakolnom kell, nehezen megy a rendtartás. Azt mondta eljön velem a pszichológushoz és megmondja neki én biztos beteg vagyok, mert a szobában nem tudok rendet tartani. ANyu még rendetlenebb. Aztán kis gondolkodás után mondtam neki, ismerem és nem fog ő pszichológushoz menni, csak ezzel akar manipulálni. Ő sajnos fél, magányos, de a félelmei sakkban tartják,manipuláló, gyermekes. Persze a játszmáiban nem szoktam részt venni. Általában érzékelem. Nem tudom mit kezdjek ezzel. Nem lehet vele beszélgetni, mert nem akar megnyílni. Akkor lehet csak vele beszélni a szükséges napi dolgokat, mikor olyan hangulatban van, vagy akkor beszél, mikor érdekében áll. KAmasz korom óta nem tudok vele beszélgetni, mint szeretném, csak ritkán. Nem igazán érdekelte sose mit akarok vele megosztani. MAma nemrég megkérdezte miért nem beszélgetek anyuval? Mondtam neki mert nem figyel, nem érdekli. Anyuba sajnos van eg yönő, birtokló kisajátítási vágy. Mária azt mondja meg nekem miért nem tud anyu engem látni? Tudom, hogy apura emlékeztetem olykor, mivel apu természetét is örököltem némileg, miért nem tudja külön választani? Miért jó neki, hogy a félelmei uralják? Miért nem akar tenni ellene? Miért zárkózott be? SZámomra elképesztő. Anyunak egyébként kiéleződött egy lekezelő, türelmetlen stílusa és csak akkor veszi észre magát amikor finoman rászólok. Anyuval kapcsolatban is előfordult azt, hogy rászóltam, változtasson, mert a stílusát nem tűröm. Nem veszi észre magát. A mamával is és velem is arrogáns, durva tud lenni. Engem mindenben piszkál, más mindenben rossz, ám magát nem veszi észre. Érdekes módon mikro nagy ritkán közelebb kerülnénk egymáshoz, akkor meghallja a mamával való beszélgetésemet, (nem mintha ő nem beszélgethetne velünk) és ordibál, támad rám, hogy olyan vagyok, mint apám, stb. Máskor is szoktam a mamával dolgokról beszélgetni, olyan kiabáló, támadó reakció anyutól ritkán jön. eléggé felhergeli magát, sír is. Nem tudom miért van ez nála. Köszönöm segítségét.
Tisztelt ... ! (Sajnos, nem tudom néven nevezni, elfelejtette aláríni levelét.)

Sokszor van úgy, hogy ami ér minket, úgy tűnik, mintha azt nem érdemeljük meg. A viktimológia – áldozattan (kriminológia) is foglakozik azzal, mennyire részes a helyzetek kialakulásában az áldozat. Sajnos, sokszor ő (az áldozat) maga provokálja. De ha ezt valaki állítaná neki, felháborodna.
Nincs más út, mint az önismeret.
Ha az édesanyánkat akarjuk megváltoztatni, nehéz fába vágjuk a fejszénket. Ha olvasta korábbi tanácsaimat, csak azt tudom ajánlani – kezdje el ÖN az önismeretet. Amit édesanyjában lát és nem fogad el, kezdje el azt korrigálni - saját magában. Tegyen azért, hogy Ön ne kerülhessen magalázó helyzetbe. Tanulja meg, hogyan tud kiállni saját magáért. Hogyan kell úgy kommunikálnia, hogy ne bántsa a másikat, de érvényre tudja juttatni, amit szeretne –s értés és bántás nélkül. Ehhez ajánlom az Erőszakmentes kommunikációt.
Ami Önnek hiányzik, Ön kezdje el azt adni: figyeljen oda rá, hallgassa meg, értékítélet és kritika nélkül.

Édesanyja felé, ha azt érzi, Önt kihasználja (társ-pótlóként) – ez már utal arra, hogy Ön is hagyja magát „kissé kihasználni”,, - kérje meg, hogy akkor számítson Önre, ha értékesen tudnak beszélni. Amikor úgy érzi, anyukája nincs elfogadásban, nem egyenrangú partnerként kezeli Önt, anélkül, hogy megbántaná őt, távozzon. Mondom, anélkül, hogy bármi becsmérlőt mondana.
Felnőtt ember, megválaszthatja, hogy hagyja magát kihasználni vagy sem.
Ha megkérdezik, akkor elmondhatja, hogy szereti, ha értékesen töltik együtt az időt. ÉS ezeket a perceket keresi. (A másik kritizálása nélkül. Pl nem rászólunk valakire, hanem érdemesebb kérést intézni felé, tisztelettel.)

Az Ön hasonlósága édesapjához valószínűleg a fel nem dolgozott, vélt vagy valós sérelmeket idézik édesanyjában.
Az sem véletlen, hogy az Ön párja, az édesapa hiányára is utal. Sok dolog lenne itt még feloldandó. De csak önmagával érdemes kezdenie.

Keresse azokat a ritka időket, amikor beszélgetni tud, akár mamájával, akár az édesanyjával.
Édesanyja kialakult stílusát nem fogja megváltoztatni. Ha beszélgetni szeretne, kezdje el Ön.
De őszinte, tiszta beszélgetésre gondolok, amikor tiszta szívvel ön is nyitva van a meghallgatandó mondatokra. Vita nélkül! Teljes elfogadással! Ahogy Ön is arra vágyik.
És igen, a játszmákban jól teszi, ha nem vesz részt.

Ha önmagával elkezd foglalkozni, akkor az Önben történő változások fognak hatni az édesanyjára. Az Önben megérkező megértések viszik anyukájához és szeretteihez közelebb.

Hogy miért nem tudja Önt látni az édesanyja, erre nem tudok jó választ adni. Ha anyukája eljönne, és maga akarna változni, akkor mögé láthatnánk a probléma gyökerének.

Ha Ön eljönne azzal, hogy önmaga akar változni (nem mást megváltoztatni), akkor és abban tudok segíteni. Amíg másban keressük az okot, tévúton járunk.

Kezdjen el foglalkozni az önmagában felbukkanó félelmekkel, azokkal a részeivel, amelyeket még nem ismer (lehet, hogy az Önben mélyen lerejtett érzelmek tükröződnek vissza, csak ezekre nem kényelmes rálátni). Kezdjen fejlődni, előrelépni, önállósodni. A saját türelmetlenségünkkel érdemes kezdeni.
A világ, s benne az emberek tükröket tartunk magunknak. A legélesebben a közeli szeretteink teszik ezt.

Kívánom, hogy lépjen az önismeret útjára, s közelebb kerül az Ön körül lévő emberekhez.

A honlapomon megtalálja elérhetőségemet, ha úgy dönt foglalkozni a témával.

Szeretettel:

Sütő Mária
2014-08-12 15:21:10
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Mária!
A párom meginghatatlan tud lenni, nem nyitott dolgokra. Vajon miért van ez nála? Távkapcsolatban vagyunk, észrevettem, hogy a kimosott törölközői elég durvák tudnak lenni a kemény víztől. JAvasoltam neki, ha vízlágyításra használna szódabikarbónát, akkor puhábbak lennének. Vagy. Lehet kapni műanyag kicsi kör szárítót amire teszem azt zoknikat is lehet rakni száradni. hogy ne foglaljon sok helyet. Szóval ilyenekre gondolok. Nem is gondolkodik el rajta, meg se próbálja. Miért ragaszkodik vajon mereven a megszokott dolgaihoz? Hiszen ott vannak az adott dolgokra a könnyítések. Miért meginghatatlan dolgokban és ragaszkodik mereven az álláspontjához? Hiúságból? Ezt nem értem.
Elnézését kérem, meg szerettem volna értetni, hogy mire gondolok. Mikor pl. állást keresett azt sem fogadta el, hogy egy önéletrajzon a jó minőségi fénykép milyen sokat számít. Bízom benne, hogy meg tudja nekem ezt a viselkedését magyarázni. VAgy mondhatnám miért ilyen csökönyös? Köszönöm segítségét. Mono
Kedves Mono!

(Most kivételesen tegezve jött a téma s a mondat, nézze el nekem ez alkalommal!)

A törülköző durvasága – neked durva... vagy neki? Téged bánt vagy sért, s te vágysz/vágynál finomabbra? Ha igen, megkérheted, hogy a neked szánt kendőt, törülközőt mossa át öblítővel.
Ha csupán őt kényeztetnéd ezzel, megteheted, hogy amikor együtt vagytok, - s persze van rá időd, s akaratod, - megleped vele... s te mutatod, így adod a finomabb kelmét, ha kimosod.
Amúgy meg miért nem hagyod, hogy olyan legyen, amilyen lenni tud?
Ki a makacsabb: te vagy ő?
Ő ragaszkodik a megszokásához... vagy te ragaszkodsz inkább a megváltoztatásához?
Ki a megingathatatlanabb?

Zokni esete: a mosás többnyire női feladat, de ti távkapcsolatban vagytok, így mindent ő maga csinál meg. Úgy, ahogy ő tudja (tanulta vagy csak megszokta, az egyszerű férfi módra). A lényeg, hogy megcsinálja!
Miért kéne neki másként csinálnia... mert jött egy nő s dirigál? S legyen úgy, ahogy ő akarja.
Miért akarod, hogy papucs legyen a férfiból? Ha mindent úgy tesz, ahogy te diktálod.. előbb-utóbb semmi sem lesz jó számodra... vagy ha mindent úgy csinál, ahogy te mondod, elveszti végül férfi erejét, önállóságát. (No, persze ez csak szélső esetben történhet meg...)

Ami neked könnyítés, az neki lehet, hogy bonyolult. Nincs igénye rá.
Ha majd együtt éltek, finoman megtaníthatod vagy te megcsinálod, a magad kénye-kedve szerint. S akkor szeretni fogja a törülköző puhaságát ÉS a te gondosságodat... de hogy miattad, a te parancsodra megváltozzon, s te ezt elvárd tőle? Vajon melyik férfinak volna így hozzá kedve?

Kérlek, gondold át, mi a célod?

Megreformálni és a képedre alkotni a férfit, hogy mindent úgy tegyen, ahogy te teszel, a te megszokásod szerint..? Mi lesz ennek a vége? Hol van/lesz a férfi egyedisége?

Álláskeresés: kérte ő a te segítséged? Ő akar új állást, vagy te szeretnéd egy jobb helyre bejuttatni... hogy többet keressen s a pályázatával többet is mutasson?
Nem akarom az ő álláspontját megmagyarázni, mert nem tudom. Talán azt gondolja, akinek kell, az ez alapján is elfogadja. Vagy nem a kép a lényeg, hanem a tartalom.
Bár igaz, a jobb fotó többet mutat ...de azt sem tudom, mi a foglalkozása... mert hát lehet, hogy festő s annak nem kell oly jó képűnek lennie, elég, h a szakmáját rendesen tudja... vagy a jó minőségű foto sem javítja a helyzetet!
Ha ügyfeles, akkor már számít, hogy „ki vagy te”, milyen képet mutatsz... s az ügyfelek, kit látnak, s elsőre szimpatikusnak találnak? Mert akkor már fontosabb a jó minőségű kép.

Egyetértünk abban, hogy a jobb kép, jobb megítélést eredményezhet. És hogy a HR-esek szeretik a jobb minőséget.
De nem tudom, a férfi célja pontosan mi? S ha téged erősítelek, neked adok igazat, ugyanúgy kritizálom szegény embert. S nem tudom, minek alapján teszem azt? Lehet, neki sokkal jobb az indoka! S nem tisztem az ő gondolatát megítélni.

Szerintem jobb, ha mögé nézel a dolgoknak, vajon valójában mi lehet mögötte? Mi a (pontos) célja, mi a szándéka, miért éppen így teszi, amit tesz? Előbb ismerd meg, beszélgess vele, vélemény nélkül! És ebben ott van az elfogadás is!

Mert amit leírsz, az kemény kritika... biztos, hogy így akarsz vele „beszélgetni”? Mert sztem ez nem beszélgetés, hanem utasítás... lenne.

Nekem inkább úgy tűnik, nem fogadod el, hogy ő mit és hogyan csinál, csak az a „szent”, amit te gondolsz és ítélsz. Mintha csak az lehetne a jó...

Nem ismerős ez számodra?
Mintha nagyon is rímelne arra, amit az anyukádról vagy Mamáról írtál korábban... s te is mintha erre felé hajolnál, ehhez kezdesz hasonlítani.

Szóval ismét csak azt kell, mondanom, magaddal kezdd a sort.
Figyelj magadra, ismerd meg önmagad... s ami szokatlan, bánt vagy sért, azt magadban kellene először kioldanod. Megismerned olyan technikát, amivel magadban felfedezheted, hol van benned olyan (lélek)rész, ami pont ugyanolyan, amit megítélsz. S ha erre rálátsz és kioldod, a világod hamarosan meg fog változni.

Újabb technika-ajánlásom Byron Katie: Négy kérdés című könyve... és ehhez van adatlap is... gyakorolhatod. Vagy a you tube-on számos videója fenn van. Van hozzá már magyar honlap is, feltöltött gyakorlattal. Keress utána, hamar rálelsz majd.
Nem kell tréningre menned, azokon keresztül is megismerheted, megtanulhatod.

Csak engedd be az új gondolatot!

Tedd TE azt, amit mástól várnál!! Legyél a minta, ne a követelőzés, elvárás!

LÉGY TE a megingathatatlan Mono helyett a rugalmas. Vagy ugyanez helyett: legyél nyitott!
Önző helyett önzetlen, aki csak úgy szívből adja, kéretlen a szeretetet! Akihez nem kell kézikönyv, mert szívből ad, ha úgy jön! Légy te a következetlenség helyett a következetesség mintája. S te kényeztesd túl majd azt, aki a te gyermeked, csak légy hozzá egyszerű és szeretet-teljes, nem túlzó, s ajnározó...

Ha a másik nehezen változik, legyél te az, aki ezt könnyen megteszi! Engedd meg, hogy ne tudj vagy kérj minden kérdésre választ! Mert úgyis jó lehet...

S érezd felnőttségedet és fogadd el, hogy te az vagy, s így adj felnőtt válaszokat – cselekedetben, felelős gondolkodásban. Ezt megmutatva, majd nem tekintenek „gyermeknek”, hanem elfogadnak, ahogy te is elfogadod a másikat felnőttnek, intelligensnek. S nem illeted kritikával őket, hanem hagyod, hogy úgy éljék az életüket, ahogy nekik jó. S neked nincs beleszólásod.
S ha valaki nem akar „betörni”, - hűű, már a szó is milyen kemény, mi ellen védekezik, aki ilyet jelent ki?? Ki akar itt kit betörni, mint egy lovat, ám ló helyett ember itt az áldozat!!, - azt engedd, hogy így dönthessen, fogadd el, hogy neki ez a jó, s nem betörni való, mint egy ló.
És azt is megengedheted, hogy a pszichológus nem ad minden kérdésedre választ, mert nem az a dolga. Hanem hogy felnyissa a szemedet és téged segítsen. S nem azokat, akiket te nehezen értesz meg, nem ismersz el vagy fogadsz el. Mert veled van dolga s nem másokkal. S a jó tanácsokat kérlek, fogadd, mit ad, mert neked segít és adja a támaszokat, hogy a te életed legyen könnyebb, és ehhez neked is fejlődnöd kell.

A párodnak, aki eszes és komoly, engedd meg, hogy végre olykor gyermek lehessen... figyeld meg, hogy éppoly lázadó, mint most te vagy! Miért furcsállod hát ezt a jellemzőjét, mikor pont terád hajaz (~hasonlít)! Isten őrizz, hogy ezt lefaragd belőle, mert pont ezek a dolgok, amiken csak ő fog tudni változtatni. HA AKAR! És itt kulcs!

Senkit sem lehet a maga akarata ellenére megváltoztatni. A legjobb hát, ha hagyjuk, hogy olyan legyen, amilyen tud és akar, s így szeretjük... mert ez a teljes elfogadás és szeretet.
S ez vonatkozik mindenkire.
Nem dolgunk másokat megváltoztatni, csak csiszolódunk egymáshoz, megértjük s alakítjuk, és finoman változunk magunk is, semmit erővel, mert annál nagyobb ellenállást észlelünk s az ellenkezőjét is elérhetjük...

Mi hát a célod, ahhoz igazítsd tetted?!

Gondold át felelősen, a dolgok mögé nézve és dönts a szeretet elveit követve.

Szeretettel:

Sütő Mária
2014-07-07 23:24:48
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Mária!
Nem tudok mit kezdeni a nagymamámmal. Nyilván való, hogy generációs, ezáltal szemlélet különbségek vannak. NEm mindig meg, hogy ráhagyom, egyik fülemen be, másikon ki. 80 felett van, alig van körülötte valaki különböző okok miatt. Ő az a típus volt régen is, hogy ő majd megmondja kinek mi a jó, ki hogyan élje az életét, mert ő tudja. Csak éppen azt nem veszi észre, hogy már alig van körülötte valaki. Nem tudja azt elfogadni, most pl nálam, hogy felnőttem és élem az életem és nekem is megvannak a magam gondolatai, döntései, cselekedetei. Ha rá se néznék x ideig, vagy fel sem hívnám én lennék a hálátlan és hallanám tőle a lelki ráhatásokat. Szoktam én tudni hogyan kell kezelni, ám olykor mégis nehéz. Tudom, hogy benne is vannak szorongások és félelmek. Miért nem tudja azt elfogadni, hogy felnőttem és élem az életem? Anyut sajnos még mindig a kicsi lányának nézi és állandóan sajnálja. Miért nem tudják elfogadni egyes emberek, hogy a másiknak is megvan a saját maga felnőtt élete? Egy dolog, hogy szülő és aggódik. Más helyen olyan szépen kezelik ezt. Elég nehezen lehet velük beszélni a szemléletük miatt. NEm akarják elfogani a másik döntéseit. Mindig a másikat hibáztatják. REttent természetük tud lenni. Egyik rokonunk már még ritkábban jár hozzá a természete miatt. Abban is a mama őket hibáztatja, hogy nem jön. NEm tudnak magukon elgondolkodni. VAjon miért ilyenek egyes emberek? Kérem Mária ne azt válaszolja, mint amit én is leírtam, hogy a generációs különbségek vannak. MIért nem tudja egyes szülő elfogadni, hogy a gyereke felnőtt és önálló? Nem érzi magát talán már akkor fontosnak?
Kedves Mono!

Már ismeri az alapelveimet.

Hadd kérdezzem meg: hány éves? Mióta éli a felnőtt, önálló életét? Önálló háztartásban él párjával?

Kezdje ismét önmagán a sort. Ha felnőttnek érzi magát, élje meg. Álljon ki, - de nem harciasan, hanem a másikhoz illeszkedő módon, - következetesen döntései mellett. Engedje meg, hogy a másiknak, - akár az édesanyja, akár a nagymamája – más a véleménye.
Felnőtt reakció az is, ha megengedjük a másiknak az önálló, és a velünk nem egyező véleményt. Két vélemény egymás mellett. Nincsenek harcban.
Ha meg akarják önt változtatni, kérdés – miben és milyen mértékben?
(A generációs különbségből éppen a megértést lehetne levezetni. Hiszen más élethelyzetben, más tapasztalatban volt/van részük.)
Ebben a levelében említ először aggódást, szorongást, félelmet.
Eddigi leveleiből nem derült ki, pontosan, hol van az eltérés önök között? Mit nem fogadnak el önben? Milyen döntéseit nem értik meg?

Változatlanul azt tudom mondani, hogy csak konkrét esetekben szoktam tudni segíteni. Az általános kijelentések sokszor elmossák az értékeket. Nem tisztelik a másikat.
Nincs olyan, hogy ’soha’ és ’mindig’... csak az érzelmek visznek el erre a szélsőséges kijelentésre.

Javaslom, keressen meg: konkrét esetekkel tudok csak dolgozni. Az általános kijelentések és kérdések sarkosan torzítanak, elvisznek a valóságtól.

A gyakorlást és a tapasztalást elsősorban élőben érdemes elkezdeni, amihez örömmel állok rendelkezésére egyéni időpont egyeztetés után.


Sütő Mária
2014-07-04 20:10:22
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Mária!
Még valami eszembe jutott. A párom az élet dolgaiban elég eszes és komoly. Ebből a szempontból le a kalappal előtte.
Próbálok arra rájönni, hogy egyes dolgokban miért gyerekes? MIért maradt meg lázadó kamasznak? Elég keveset mesélt a gyerekkoráról. Azt mai napig érezni rajta, hogy a szülei válásából adódó törés még mindig benne van, azért maradt valamennyire zárkózott,mert amit mondott is, hogy anyjával nem tudott úgy beszélgetni. Egy olyan kép alakuét ki bennem (nekik nevelőapjuk lett), hogy nem ültek le vele beszélgetni és nem biztosították arról , hogy továbbra is érzelmileg biztonságban érezheti magát. VAnnak benne tüskék amiket hordoz magában. Ő érzékeny tud lenni, a nevelőapja beszólásait s cipeli, nem merte elmondani anyjának, mert nem akart feszültséget, veszekedést. sajnos tűr és nyel. Elkerülő típus. MIért választotta ezt az utat? Sajnos nem lehet dolgokról a párommal beszélni. Egy jókedélyű, bohóckodó tud lenni, ugyanakkor morgós is. MIért olyan az ő és az én anyum is, hogy nem lehet velük dolgokról beszélni? Miért nem ismer el egy szülő dolgokat? Pl, a párom anyukája, hogy ilyen különbséget tesz a 2 fiú között? Hogy tehet ilyen különbséget? Hogyan nem, miért nem volt fontos neki a fia lelki világa válásnál? Bár sajnos anyjuk természete is hagy maga után kívánni valót. Kis termetű, de nagy szájú. Én azért nem tetszek a párom anyukájának, mert nem hagytam neki, hogy irányítson. Itthon is irányítani akarnának, nem hagyom magam. Miért akar egy szülő irányítani? Nem bízik a gyerekében? Páromhoz egy kézi könyv kellene. Merev szabályrendszerű tud lenni és meginghatatlan. Miért? OLvastam egy cikket, amiben azt írták, hogy az ilyen embereket gyerekkori szabályrendszer, gyerkkori normák irányítják az életét. Miért? Olykor szokta mondani, milyen más volt rendszer váltás előtt. Abban is meginghatatlan pl, hogy az önéletrajzán mit kell finomítani és, hogy egy fénykép rajta mennyit számít. Miért nem fogadja el a jót? Miért meginghatatlan? MIért lesz valaki ilyen? köszönöm, Mono
Kedves Mono!

A játékosság és vidámság erény, nagyon hasznos tud lenni. Örüljön, hogy a párja ilyen tud lenni. Szerintem a gyermek-énünk megőrzése nagyon fontos. Sokszor túl hamar felnövünk, és elfelejtjük, milyen jó is gyereknek, kreatívnak, boldogan játszó örömtelinek lenni.
Jó lenne, ha felnőtten is ilyenek tudnánk maradni.

A zárkózottság, mogorvaság sok mindentől függ. Lehet születési jegyünk is ilyen. Lehet belső elégedetlenség is önmagával. Lehet, hogy ezt láttuk és tanultuk el – öntudatlanul is, – szüleinktől, őseinktől. Ha a szülők maguk is hasonlót tapasztaltak, ezt vették át, nem tudnak más példát mutatni-adni a gyermeküknek.
Nem tudom, a párjánál mitől van. A szülői minta sok esetben segít.

A szüleink is az első gyermek születésénél nagyobb bizonytalanságot élhettek meg. A második gyereknél már sok mindent tudtak, tehát könnyedebben vagy éppen elfogultabban foglalkoznak a gyermekkel. Élethelyzet is meghatározhatja.

Ebben az esetben is _csak konkrét helyzetelemzéssel_ lehetne megválaszolni kérdését.

Anyósával kapcsolatosan – valószínűleg sok hasonlóságuk van. Például mindketten irányító típusúak. Valószínűleg a párja sem önt választotta volna, ha nem ilyen lenne. Mert sokszor az édesanya (mintája) határozza meg, hogy milyen párt választ a férfi, és fordítva van a nőknél.

Szóval érdemes a hasonlóságon elgondolkozni. És azon, hogyan tudna önmaga rugalmasabbá válni, alkalmazkodóvá úgy, hogy nem mond le az eredeti terveiről, hanem ötletesen, játékosan, humorosan és együttműködően megoldja, éri el azokat.

Ön mennyire tesz különbséget? Mennyire merev? Mennyire ragaszkodik a kitalált elveihez, céljaihoz, elvárásaihoz? Mennyire hagyja, hogy a mások által „jó”-nak tartott szerint viselkedjen, vagy tegyen?
Javaslatom: a fókuszt csak önmagára vigye és saját megismerésével, fejlesztésével lépjen előre.

Nem teszek fel több kérdést, mert nem hasznos és nem teoretikus vitát szeretnék.

A jó kérdések afelé visznek: hogyan tudok rugalmasan reagálni? Hogyan tudok konfliktus mentesen együtt élni és/vagy kommunikálni? Hogyan tudom úgy kifejezni magam, hogy az nem sért senkit és pontosan kifejezi az igényeimet?

Csak folytassa kérdezést és alkalmazzon önmaga felé _kreatív és nyitott kérdéseket_! Azzal beindítja a tudatalattiját, és számos ötlet fog előjönni önből.

A gyakorlást és a tapasztalást azonban elsősorban élőben érdemes elkezdeni, amihez örömmel állok rendelkezésére egyéni időpont egyeztetés után.


Sütő Mária
2014-07-04 19:58:53
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
KEdves Mária!
Nem értem miért tud az lenni, hogy anyu kiforgatja a szavaimat. AZt tudom, hogy vannak benne félelmek, szorongások, de egyszerűen nem értem, miért forgatja ki olykor a szavaimat? MEg tudná nekem ezt magyarázni roppant örülnék neki, végre megtudnám miért van ez? Rettent rossz tud az lenni, mikor feszít egy kérdés és nem tudom a választ rá megtalálni.
Azt sem értem, hogy anyu sajnos egy szinten megrekedt. MIért nem tudom. VAgy talán az is közrejátszik benne ahogy nevelték. Azt nem értem, hogy miért nincs benne az igény a változtatásra. Most már tudom, részben azért születtem ebbe a családba, hogy lássam milyennek nem szabad lenni. Párszor voltam pszichológusnál is, hogy a kérdéseimre választ kapjak, de nem tudja dolgokra a választ ami nagyon rossz. Miért forgatja ki anyu a szavaimat?
MAma is sajnos olyan, nem akarja tudomásul venni, hogy anyu is és én is felnőtt emberek vagyunk és nem gyerekek.
Másik. Párom 40-es éveiben jár, mégis olykor kamaszos természete tud lenni. Helyre szoktam rakni, azt látom olykor rajta, hogy nem minden dologban akar felnőni. Itt van a példa rá, a kamaszos természete. Vajon miért ilyen? Modorán is nem tudom hogyan tudnák finomítani. Magyarán azokon a dolgain amit anyja nem tett meg. Régebben mondta azt is, őt ne törje be senki. NEm egészen tudom ezt mire vélni. Lázadó kamasz tud lenni. MIért? Az ő anyja olyan, hogy az öccsét és őt nagyon megkülönbözteti. Sajnos az anyjával erről nem lehet beszélni, mert nem ismer be dolgokat. Miért pártolja ki az öccsét? A páromnak ez fáj, rosszul esik, sajnos az anyjával nem tudja megbeszélni. Én anyum is olyan tud lenni, valamikor képtelen a kommunikációra, mert abszolút nem érdekli, sokszor csak akkor, mikor az ő érdeke kívánja. MIért van ez? Hogy nem lehet velük megbeszélni, beszélni dolgokról? A párom anyjával miért nem lehet beszélni arról, hogy így megkülönbözteti a gyerekeit? Bízom benne, meg tudja válaszolni. Hogyan van az, hogy pszichológus akinél voltam nem kapok választ a kérdéseimre? Ez a pszichológus ráadásul régi ismerősöm is. Férfi.
Köszönöm segítségét. Mono
Kedves Mono!

Mostani kérdéseire nem tudok jól válaszolni. Általánosságban nehéz. A gyakorlatom az, hogy pontosan elemezzük a szituációt és az ön által adott jelzéseket, válaszokat is. Csak ekkor tudok jó segítséget adni, hasznos tanácsokat vagy a felbukkanó elakadást oldani.

Azt látom, hogy édesanyjában a változás iránti igényt hiányolja.

Kezdje önmagán a sort, ahogy már el is kezdte. A pszichológussal való konzultáció elindít egy önismereti folyamatot. Haladjon tovább! Ismerje meg magát és tanuljon új módszereket. Valamint gyakorolja azokat. Ahogyan elkezd eredményes lenni benne, úgy fog érdeklődést mutatni az édesanyja és átvesz, megtanul dolgokat majd.

Ha a Mama gyerek módra kezeli, adjon felnőtt válaszokat rá. Tudja pontosan, hogyan kell azt? Vagy esetleg sértődve, ’gyermek módra’ saját maga is megbántódik... hangos lesz, ajtót csapkod vagy felcsattan. (Ez csak feltételezés, eljátszom a gondolattal. Hiszen saját reakciójáról nem ír.)
Ha felnőtt választ ad, pl. – „Szeretném, ha ebben a kérdésben felnőtt módjára tudnánk beszélgetni. Amikor így szólsz hozzám, így és így érzem magam (leírni, elmondani az érzést, máris nem belül feszít!). Szeretném, ha ... – és itt fejezi ki saját igényét.” – meglepő módon sokszor felnőtt válaszokat kapunk a másiktól is.

Mivel nem ismerem az ön reakcióját, ennyit tudok ajánlani és Marshall Rosenberg könyvét továbbra is javaslom használni.

Valamint továbbra is ösztönzöm arra, meséljen magáról, kezdjen el beszélgetni. Akkor is, ha elsőre nem sikerül... Nem vagdalkózni, hanem csak egy témát elmesélni és nyugodtan időt adni a másiknak, ő hogyan válaszol és reagál rá – azt kritika és megjegyzés nélkül meghallgatni! Nyitottan!
Csak elfogadva a másik, sokszor akár eltérő véleményét is. Ha ezt megteszi, megtette az első lépést a felnőtt kommunikáció felé. Mert a másik elfogadása az első lépés a másik felé.

Hiszen ön is pontosan az elfogadást szeretné tőlük megkapni. Tegye meg az első lépést.

És meg fogja kapni a kérdéseire a válaszokat.

(A MIÉRT? kérdéseket kerülje, sokszor az okokat és a mögöttes szándékokat keresi, rossz feltételezéssel. Hasznosabb a Hogyan? Hogyan lehet? Mit gondolsz...? – nyitott kérdésekkel megnyitni a másikat és magunkat is.)

A gyakorlást és a tapasztalást azonban elsősorban élőben érdemes elkezdeni, amihez örömmel állok rendelkezésére egyéni időpont egyeztetés után.


Sütő Mária
2014-07-04 19:40:55
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Mária!

Sokszor fáj a derekam, férfiként nehéz is erről beszélni.
Szoktam sportolni, néha foci, olykor futás vagy tenisz, és edzőterembe is járok.
Mégis olykor annyira "beáll" vagy "úgy maradok", néha mozdulat közben, hogy felegyenesedni sem tudok.
A fájdalomról ilyenkor már ne is beszéljünk...
Informatikus vagyok, persze asztal-számítógép-monitor előtt sokat ülök.
Látom foglalkozik jógával - mit ajánl ebben az esetben?
Vajon meg lehet vele gyógyítani?

Köszönettel várom válaszát:
Gábor.
Kedves Gábor!

Igen, meg lehet gyógyítani.
Természetesen szükséges az orvosi ellenőrzés, konkrét diagnózis, esetenként a röntgen is szükséges lehet.
Ezt azért kell, hogy rálássunk, mozgásra most alkalmas-e vagy először más gyógymóddal kell kezdeni, gyógytornával folytatni, majd megerősíteni a deréktáj környező izmait.

Kezdeném gépének az ergonómiai kialakításával. Szemmagasságban a monitor, ez nagyon fontos! Betolt szék, egyenes derék, függőleges lábszár...megtámasztva a derék, és az egeret feltámasztott könyökkel mozgassa.
Ne – lecsúszva üljön a székén, szinte becsúszva az asztal alá.. ;-)

Ha mozgásra alkalmas, engedik – akkor természetesen a jógát ajánlom. Kellően átmozgatja a teljes testet, megerősítve a lumbális csigolyák izmait.
A jóga alkalmas arra, hogy a teste mellett gondolkodását is rugalmassá tegye.
A gyakorlatokat ezen a fórumon nincs alkalmam leírni, ezeket személyesen kellene megtanulnia, begyakorolnia -> a honlapomon megtalálható az órarend.

Szeretettel várom óráimon!

Üdvözlettel:


Sütő Mária
2013-12-22 20:18:38
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Mária!
25 éves nő vagyok. Szeretnék változtatni a pesszimista hozzáállásomon, negatív életszemléletemen, amit már egy ideje próbálok megvalósítani, sikertelenül. Ideges, stresszes, bolhából elefántot csináló természettel rendelkezem. Sokat gondolkodtam miért vagyok ilyen, komolyabb ill. említésre méltó okom erre nincsen,mégis mindig megtalálom minden dologban a negatívat. Valószínűleg gyerekkoromra vezethető vissza,édesanyám is ilyen volt mindig. Olvasok,keresgetek a neten olyan bejegyzéseket, amelyek ötleteket adnak ahhoz, hogyan lehet az ember derűlátó, pozitív gondolkodású, mosolygós, és elégedett. Azt hiszem tönkrefogom tenni az elfogadható életkörülményeimet, elveszítem azokat az embereket,akik még törődnek velem. Nem sok van,mert igen zárkózott is vagyok. Szeretnék tanácsot kérni, és minél több olyan kifejezetten erre a problémára összpontosító könyv-, cikkajánlást kérni Öntől, amiket, ha részletesen áttanulmányozok segítséget ill. rálátást nyerhetek a fényfelé. Kérem segítsen egy picit ebben!
Köszönettel:
Ani!
Kedves Ani!
Köszönöm kérdését. Nagyon jó pillanatban írt - és hurrá, mert ki tudja mondani, ami belül feszíti.

Talán szokatlan, hogy ennek örülök, de ez már egy előrelépés, amikor ki tudjuk mondani, mi a bajunk és képesek vagyunk segítséget kérni!

Hamarosan válaszolok részletesebben is.

Addig is, ha van kedve - tartson velem a Pozitív Gondolkodók Napjára és Expo-jára. Ha budapesti és el tud jönni, kérem, hívjon fel (3 36 030 77 33 450) - a vendégem lehet a napra.

Szeretettel:

Sütő Mária
2013-04-26 12:15:32
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Mária!
Először is köszönöm lelkiismeretes, gondos, kedves válaszait minden kérdez nevében.
Válaszaival sokat segít mindenkinek.
Akkor felvázolnám tömören,de azért részletezve a problémámat, amivel már jó ideje küzdöm.
Kb.6 éve költöztem erre a településre, nem is ismertem senkit itt, a barátommal jöttem ide, viszont röviddel aztán véget is ért a kapcsoltatunk. Utána egy rövidebb kudarcra ítélt kapcsolat következett, végül megismerkedtem a jelenlegi párommal, ő most 36 és 24. Ez a bevezetése a problémának.
A párommal képzelem el a jövőmet, gyerkőceimet csak is tőle tudom elképzelni, a legjobb ember, akivel összehozhatott a sors. Igen hisztis a jellemem sajnos, de ő ezt is nagyon jól kezeli. 3 és fél éve vagyunk együtt, kb 2éve együtt is élünk gyakorlatilag. Mielőtt megismertem volna, hallomásból tudtam ki ő, népszerű a településen, mert van egy kisebb vendéglátó hely, amit ő üzemeltet régóta, és nem jó híre van az egyszerűbb nép szemében.
Olyan dolgokat hallottam, hogy oda csak \"beképzeltek\", \"nagyképűek\" stb. járnak. Való igaz, hogy nem az \"alja népe\", hanem kiegyensúlyozottabb életvitelű vendégek járnak.
Én önmagam mindig is az egyszerűbb nép közé soroltam, jó kedélyű, de szerény lány voltam mindig.
Ahogy összejöttünk, nem is jártam oda, mert valahogy nem volt szimpatikus a hely talán pont a pletykák miatt, nem tudom. Úgy éreztem nem tudok azonosulni azokkal az emberekkel, teljesen másnak éreztem magam. Maximum havonta egyszer elmentem egy vacsorára, (mert azok elég sűrűn szoktak lenni),de még a páromat sem mentem el soha megnézni, pedig szinte minden nap dolgozott ott ő is, mellesleg egy saroknyira lakunk onnan.
Aztán úgy alakult, hogy lassan két éve dolgozom is rendszeresen a sörözőben, mert úgy hozta a sors,hogy elveszítettem az előző munkámat. Az én barátnőim sem jártak be hozzám, én hiába mentem el hozzájuk, valahogy szépen lassan eltávolodtunk egymástól. Azóta nem is járok sehova szórakozni sem.
Magától értetődőnek tűnt, hogy be kell illeszkednem a vendégkörbe, mert muszáj, ott dolgozom, és a párom miatt is elkerülhetetlen. Az órási gond csak az, hogy még mindig ugyanazok az érzések vannak bennem, mint mielőtt összejöttünk volna. Olyan félelem érzés féle, nem igazán tudom ezt megfogalmazni. Úgy érzem ha nem dolgoznék ott, nem is mennék soha. Nem tudom mitől alakult ki ez az érzés, olyan kisebbség érzéshez hasonlít. Ha nem én dolgozom, szinte egyáltalán nem is szoktam menni. Az emberekhez próbáltam közelebb kerülni, de valahogy végül sosem alakult szorosabb kapcsolat senkivel,még mindig a párom barátainak gondolom őket, nem pedig közös barátoknak.
Nem tudom, hogy azért mert valóban igaz, amit az egyszerűbb emberek mondanak, vagy bennem van a hiba. Nekik is igazuk van egy kicsit. Persze lehet,hogy bennem is van, de valahogy megakarok tőle szabadulni, csak nem tudok. Ennyi idő elteltével sokszor falakat állítok magam köré, mert már nem is akarok egyikkel sem komolyabban barátkozni, mert előre tudom, hogy már nincs rá esély, mások vagyunk, és nem bízok meg senkiben.
Mi van velem? Lehet valahogy változtatni a gondolkodásomon, azon, hogy ne féljek az emberektől? Mert úgy érzem lenéznek vagy kibeszélnek, nem felelek meg. Ha így van, ha nem, valamit tennem kell, ez nem mehet így tovább, mert nem akarok depressziós lenni. Mi tegyek?
Nagyon köszönöm a válaszát!!
Ella
Kedves Ella!
Köszönöm kedves sorait, gondolatait.
Értem és az alábbiakat tudom mondani. (Ha magánban ír, hosszabban tudok válaszolni. Egy cikk is kerekedett a témából.)
Szavaival elárulja, hol rejlik az alapgond: a 'hallottam valamit' és 'szerény lány vagyok' konfliktusa egy ősi mintát takar, amit átvett. Nem kell haragudni rá, csak megérteni, hogyan hat és befolyásolja a mindennapjait. Egy mintának, egy értékítéletnek akar megfelelni, amit - tudattalanul is, - magáévá tett. És ez a megfelelés irányítja és ütközteti a mindennapokban. Nem engedi a boldogságot el- és felismerni.
Mi lenne, ha megvizsgálná ezt az előítéletet és más oldalról közelítené?
Minden ítélet két oldalú - pont annyit mesél a kimondójának gondolkodásáról, korlátairól, mint a megfogadó gondolkodásáról (a vele szembeni elvárás feltételezéséről).
Lehet erkölcsösnek és korlátozónak is nevezni. Pont annyi haszna van, mint amennyi hátránya.
Mert igen tiszteljük annak a bölcsességét, akit eddig elismertünk, elfogadtunk (többnyire felmenőink, édesapánk, édesanyánk értékítéleteiről van szó, amit sokszor ők is a szüleiktől örököltek, vettek át...) és vegyük észre a másik oldal gazdagságát: annak az embernek a környezetét, barátait, akiről szó van.
A kedvese, a szerelme, akit emiatt az előítélet miatt lassan elveszít. És ennek érzi a veszélyét. Hogy a szíve és az elméje konfrontálódik, ütközik fájdalmasan.

Ha megvizsgálja, hogy mind a szülei, mind a barátai mit is szeretnének? Biztos vagyok, hogy mind két oldal az ön boldogságára szavaz.
És az az elvárás, amit ön feltételez, - hogy öntől azt várják el, hogy ne menjen abba az étterembe, ne keveredjen azokkal az emberekkel... - valószínűleg csak önben él, dolgozik.
És ez sem baj, mert felismeri a helyzet nehézségét, lehetetlenségét.
A legjobb pillanatban kér segítséget. Ezt az előítéletet lenne hasznos felülírni, átalakítani.

Mert amit gondol, amit érzékel magában, az fog hatni a mindennapjaira, jövőjére. Ami önben van, az árad ki és határozza meg a külvilág válaszát erre. Ahogy bezárkózik, úgy lesz egyre magányosabb. És az az érték, ami önben van, és az az ígéret, ami a kapcsolatukban, hogy vele tudja elképzelni az életét, jövőjét – egyre kevésbé tud kibontakozni. Pedig minden valószínűség szerint ez lenne a közös feladatuk, sorsuk, jövőjük.

Tehát most az a feladat, hogy ezt a gondolatot megvizsgálja: mit hoz ön számára eza z előítélet? Mennyire igaz ez vajon? Hány olyan emberrel találkozott a vendégek között, aki valójában értékes? Mennyire adott hitelt és lehetőséget ezeknek az embereknek, hogy az igazi valójukat, rétékeiket megismerje? És ha szereti a párját, kívánhatja-e tőle, hogy a barátairól mondjon le? Amikor beleszeretett, azt gondolta-e, hogy testestűl-lelkestűl, barátostúl elfogadja? Ugye, hogy azt?
Hogy tiszteli párja életét, munkáját, eredményeit, sikereit? Hogy felnéz rá? És büszke a munkájára, az eredményeire.

Akkor mit tesz ez az előítélet ezekkel a gondolatokkal?
Valójában ki gondolja ezt az előítéletet? Teljesen azonosulni tud vele? Sajátjának érzi?
Vagy egy ’külső rácsnak, korlátnak’, amit a külvilág hoz és feszít magára?

Mit veszít azzal, ha másként közelít: és megfordítja? Ha átírja ennek a gondolatnak a magját?

Hogy esetleg vannak értékes emberek a vendégek között. Hogy lehet becsületes ember, aki ilyen vendéglátóhelyet üzemeltet. Aki a vendégeivel jól bánik. Hogy értékes emberek is vannak a tehetősebbek között. Hogy akik kitartóan dolgoznak és eredményre jutnak, azok becsületesek is lehetnek.
És hogy a kedvese épp azt szeretné, hogy ön jól érezze magát. Hogy barátja büszke önre és bizonyára elfogadja az ön barátait. Hogy a munkát elvállalja, hogy segíti a vállalkozását.
És a legteljesebb boldogsága lenne, ha azt közösen, szeretettel, szívből együtt építenék és együtt virágoztatnák fel.
Ha a boldogságuk ezzel együtt teljesedne ki és a virágzó vállalkozásban, annak eredményeiből éljenek nyugodt körülmények között.

Azt gondolom, hogy hosszú az út a félelmen átmenni. Pedig ez a helyzet éppen azt mutatja, hogy azért kapta ezt, hogy belássa, ha az előítéletek határozzák meg a mindennapjait, akkor zsákutcába jut.
Ha pedig a saját értékei, gondolatai mentén halad, a szíve szerint – hogy szereti a barátját, hogy éppen ő az ön kiteljesedése, hogy együtt tudnak teljes életet tudnak élni, családot alkotni.
Akkor is, vannak olyan emberek, akik más elvek alapján élnek. És annak is helye van.
Csak éppen becsüli és tiszteli magát annyira, hogy felismerje, ön értékes ember és a társa, barátja is értékes ember,

Ajánlásom: a leggyorsabb út a mátrixolás lenne (Kvantum mátrix átalakítás módszerével), mert a rossz érzéseket igen gyorsan lehet elengedni vele. Az előítéletek feldolgozása illetve törlése is rendkívül gyors ezzel a módszerrel. És a menet közben érkező felismerések jó hatással vannak.
Engedje meg, hogy a skype-os gyógyítást is felajánljam.
Ha nem tudunk személyesen találkozni, akkor egy kicsit hosszabb önismereti és én-erősítési folyamat lesz, amire érzésem szerint szüksége lenne feltétlenül. Talán ez is megoldható távban.
Tisztelettel:


Sütő Mária
2012-09-30 22:30:45
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Mária!
Találkoztam vele és próbáltam is a jógát. Ha jól emlékszem, hatha jógának nevezték.
Önnél Iyengar jóg aszerepel - ez miben másabb a hatha jógától?
Miért ez a név, és mire fókuszál?
Ki kezdheti el és mikor, milyen korban?
Középkorú vagyok és korábbi/néha/alkalmanként női torna és hatha jóga tapasztalattal nekikezdhetek-e?
Köszönettel várom válaszát: Kattka
Kedves Kattka!
Köszönöm kérdését, lehetőséget ad arra, hogy ezt a nem mindenki számára ismert elnevezést megmagyarázzam.
Amit tanítok, ez is Hatha jóga. Csak egy pontosabb verziója. Nevét B.K.S. Iyengar-ról kapta, aki Krisnamacharya-tól, azaz sógorától tanulta gyermekkorában. Azt fejlesztette, pontosította a saját tapasztalatai, élményei, testi fejlődése és erődödése révén - egész életén át, máig is.

Mert a mester ma is él Indiában, Pune-ban. Idén lesz 92 éves és folyamatosan gyakorol.
Az általa felépített világrendszert, - mert a világban számtalan vizsgázott Iyengar jóga tanár van már, - gyermekei és unokája viszik tovább.

Ugyanazokat a gyakorlatokat tanítjuk mi is, csak nagyon pontos kivitelezéssel. Figyelve a test adottságaira. És ha valami elsőre nem megy, akkor segítséget vesz igénybe, például hevedert, pokrócot, széket, téglát, blokkot és még mást is. Ezért is nevezik ezt a fajta jógát "segédeszközös jógá"-nak.

Arra törekszik a pontos kivitelezéssel, aprólékos korrigálással, hogy a testet - ha az egészséges volt, - az eredeti állapotába, vagy még rugalmasabb helyzetbe hozza. Fontos az egyvonalúság, a szimmetria, a sérülésmentesség, a folyamatos fejlődés, rugalmasság elérése.

Számtalan betegséget is gyógyítanak ma már vele. Ám elsősorban az egészséges embereknek ajálnjuk, hogy megőrizzék azt. A mai világban sokan felismerték, hogy a stressz ellensúlyozására az egyik legjobb módszer.

Szóval, amennyiben kedve támad, bátran ismerkedjen meg vele. Alapjai ragyogóak hozzá, csak még pontosabban, szebben fogja kivitelezni. És egyre jobban fogja érezni magát. :-)))

Ehhez tartozik, hogy a jógát bármilyen korban el lehet kezdeni! A kora sose tartsa vissza! Bármikor kezdi is el vagy folytatja, a legjobbat teszi önmagával!

Ha budapesti, örömmel látjuk az ERŐmerítő jóga helyünkön - a Nyugati téren. Az órarendet megtalálja: www.eromerito.hu/joga_orarend

Szeretettel várom:

Sütő Mária
2010-08-02 22:44:14
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Üdvözlöm,
régóta szemezek a jógával, de nehezen indulok neki.
Tartok attól, hogy nem tudom a gyakorlatokat, hogy nem vagyok képes megcsinálni őket.
Már nagyon régen mozogtam rendszeresen, berozsdásodtam.
Mit ajánl? Mi segít az elindulásban?
Várom válaszát, Kati
Kedves Kati!
Köszönöm kérdését, nagyon jót kérdezett.
Csak bíztatni tudom, kezdjen bele. Ha most kezdi, egy pár órán át azt javaslom, - ahogy a hozzám érkezőknek is szoktam mondani, - csak könnyedén, lassan, nem kell teljes erőbedobással. Jobb, ha figyel és óvatosan indul neki. Így is kellően át fogja mozgatni és remekül fogja érezni magát utána. Ez pedig segíteni fogja, hogy a megfelelő intenzitással induljon neki.
2-3 óra után már felismeri a ritmust, a hasonló dolgokat és egyre jobban érzi majd magát, feloldódik. Ekkor érdemes a gyakorlatokra már jobban odafigyelni, igyekezve pontosabbá tenni őket. Megszokja a gyakorlatok és a pihenés, lazítás ritmusát, és a légzést is.
Ha valami nagyon nem megy, bátran kérdezzen - oktatója segít majd.
Már az első óra után is remek könnyebbség lesz úrrá az óra után és jobb kedvvel fog ismét elmenni. Ha mégis bátortalan, hívja el egy ismerősét, barátnőjét is. Sokan így, párban könnyebben indulnak neki.
Mivel régóta "szemez" a jógával, biztos vagyok benne, hogy ez az ön műfaja! Tehát egyedül is bátran elkezdheti. Meg fogja találni benne azt, ami hívja önt benne, amire szüksége van.
Sokkal többet fog tőle kapni, mint először gondolja!
Bármikor is kezd neki, a legjobb időben fogja tenni.
Ha budapesti és útba esik a Nyugati tér, örömmel látom csoportunkban.
Az órákat a honlapomon megtalálja.
Szeretettel várom:

Sütő Mária
2010-08-01 23:10:02
Olvasói értékelés: nincs még értékelés

Kedves Mária!

A pénzről szóló cikkje kapcsán kérdezek.
Viszonylag jól állok szerencsére anyagilag, édesapám is sokat segít, ahol tud, mégis, nagyon sokszor úgy érzem, kifolyik a kezeim közül a pénz! Mit tehetnék ez ellen, vagy azért, hogy "hóvégén" ne várjam már nagyon a fizetésnapot?

Úgy érzem, szüleim jól neveltek ilyen téren (a pénz beosztása, használata terén), bár volt több hullámvölgy is eddigi életem során, amikor anyagi és egyéb segítségre szorultam. Jelenlegi életfázisomban azonban én vagyok a családfő, egy személyben a kereső, és ez újabb terheket ró rám, amiket nem vártam, hogy ekkorák lesznek... Nagy a felelősség, és bár a munkám biztosnak mondható, manapság mi az?!

Válaszát köszönöm:
Zoli

Kedves Zoli! www.eromerito.hu

Köszönöm remek kérdését. Nagyon jó alapokkal rendelkezik. Sokan vannak így ezzel.
Két irányban érdemes elindulni. A fő cél: szemlétünk átalakítása, pénzügyi stabilitás elérése.

Először a tudatosság és előrenézés segít: célok, mikor-mire-mennyit és mennyi a bevétel? Tisztába tenni, hogyan van ez egyensúlyban? Ha ezzel tisztában van, azt a bizonyos 10 % bevezetését feltétlenül ajánlom - azaz, minden bevételből 10 %-t a pénzügyi függetlensége érdekében tegyen félre. Tekintse költségnek, mint a villanyszámlát stb. 3 hónap alatt hozzá lehet szokni. Onnantól kezdve (persze néhányszor elköltjük... a harmadik elköltés után beáll) már észreveszi, hogy működik, és a szaporódó (kamatozó, lekötött) betét stablitás érzetét hozza.
ez a szemlétetet, lelki stabilitást szolgálja. Nem költjük el. Pénzügyi függetlenségi alapnak nevezzük.
Másodszor: elemezni érdemes, milyen megszokásokat vettünk át szüleinktől, és környezetünktől, a média/reklámok által sugallt látszólagos igényeket? Ezek a pénzzel kapcsolatos olyan kifejezések, pénzügyi önkorlátozó hiedelmek, melyek láthatatlanul visszahúznak, fékeznek minket... növelik az anyagi dolgokkal szembeni félelmeinket. És nem erősítik: mindenre van lehetőségünk, erőnk és csak a saját elménk, fantáziánk korlátoz minket. Eztán érdemes ezekkel dolgozni, hogy a fékező erőket kioldjuk és megadjuk magunknak a teljes - lelki, szellemi és érzelmi, és persze pénzügyi, - szabadságot.

Ezután ezek az energiák is felszabadulnak, elindítják a haladást, a családi minta átírását, jobb szemléletet tudunk majd gyermekeinknek átadni stb.

...és egy harmadik: fejlessze önmagát ezen a téren is. Tekintse (pénzügyi) befektetésnek, és ez az egyik legfontosabb tanácsom!

Valamennyi téren több módszerrel dolgozunk/hatunk. Az itt rendelkézésre álló hely nem alkalmas valamennyi feltárására. Személyesen és a tréningeimen (pl Értékteremtő ERŐmerítő) van módja az ezekkel való szembe nézésre és kioldásukra. Örömmel állok rendelkezésre!
 



Sütő Mária
2010-07-21 09:20:29
Olvasói értékelés: nincs még értékelés

Kedves Mária!
Szimpatikus a programja, célja, és amit ajánl. Gratulálok!
Amiért írok: rendszeresen kifáradok, nem tudok olyan lendülettel haladni az életemben, munkámban, ahogy eddig. Néha túl sokat dolgozom. Azonban a munkám egy ideje elveszítette azt az érdekességét, amivel korábban rendelkezett.
Stresszesnek érzem magam, olykor koncentrációs problémáim is vannak...
Hogyan tudok mégis előrelépni, lendületet venni, feltöltődni?
Várom tanácsát, tisztelettel:
Magdi.

Kedves Magdi!
Köszönöm szavait, elismerését.
Ebben a helyzetben két oldalról javaslom a megközelítést.
Ha nem túl erőteljes a kifáradás, akkor egy kis mozgást (az önnek leginkább megfelelő, kedvelt) ajánlok. Ez alkalmas arra, hogy a megfáradt izmokat és elmét kikapcsolja, örömhormonnal töltse fel, ellensúlyozza a nem túl nagynak érzett stresszt, és visszatérjen a mosoly az arcára. Egy hosszabb megfeszített időszak után előfordul.
Ha viszont rendszeres és tartósabb (a koncentrációs probléma már erre utal) a legjobb, ha fizikailag is eltávolodik a munkájától egy időre. Először a kikapcsolódás, feltöltődés, aztán pedig kívülről való rátekintés, elemzés lesz nagyon hasznos. Ilyenkor van lehetőség céljaink felülvizsgálatára, igazi értékeink újra meghatározására. Újabb jövő megálmodására, karrier célok kitűzésére is. Ezt nevezem én "nagytakarításnak".
Ekkor már érdemes komolyabb programot tervezni a mentális oldalnak is - relaxáció, autogén tréning és jóga segít majd a kikapcsolásban, tudatosítani a stresszorokat, és megoldást adnak rá hosszabb távon is.
Programjaim közül az ERŐmerítő és az Iránytű foglalkozik ezzel, ha ajánlhatom.
Mozgás esetén, - amennyiben szimpatikus Önnek a jóga és pesti, - szeretettel ajánlom a Nyugati téri óráimat. Igazi felüdülés lesz, meglátja!

Legyen igazi szép napja!


www.eromerito.hu

Üdvözlettel:
 



Sütő Mária
2010-07-20 16:18:05
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
A szerkesztő ajánlja