Tisztelt Orsolics Zoltán!

16 éves fiam viselkedésével kapcsolatban szeretném a tanácsát kérni.
Általános iskola 8. osztályig egy életvidám, jókedvű srác volt. Lehetett vele beszélgetni, családi programokat csinálni. 8. osztályban kezdett megváltozni, nem jött ki a tanáraival, osztálytársaival, állandóan dühös, feszült volt, verekedni akart.
Miután kikerült az általános iskolából, azt hittük, egy kicsit megnyugszik az új iskolába. Ehelyett hullámzó lett a viselkedése, van, hogy vidám (bár ez mostanában nagyon ritka), és van, hogy teljesen magába zuhan. Nincs életkedve, nem érdekli semmi, nem jó semmi. És utálja az embereket. Tanulmányi eredménye rossz, nem figyel az órákon. Sokszor próbáltunk vele beszélni, de mindig leráz.
Párommal interneten utánanéztünk, hogy mit írnak erről a viselkedésről, de amit leírtak tünetek, a fiamnál nem jelenik meg minden. Szeret a haverjaihoz menni, szeret bulizni menni, moziba, stb.
Hozzátartozik a problémához, hogy az általános iskolában volt neki barátnője, akit nagyon szeretett, de ő nem tudta ugyanolyan komolyan viszont szeretni. Szakításuk a mai napig vérző seb, és bár azóta volt egy két barátnője, de egyik sem tudta viszonozni a fiam érzéseit, és őt ez nagyon bántja. Tudom, hogy még fiatal, de ebben a tekintetben fejlettebben gondolkodik. Neki nem sok lány kell a környezetébe, hanem egy aki komolyan, viszont szereti.
A fiam nagyon érzékeny, bár próbálja nem ezt mutatni, izgul minden nap az iskolában, ahol alig eszik.

Nagyon aggódunk érte, mert nem tudjuk áttörni a falat amit maga köré rakott, és elzárkózik mindennemű közeledés elöl, mi pedig tehetetlennek érezzük magunkat.
Szeretnénk segítséget kérni, hogy mivel tudnánk feloldani ezt a falat a gyerek körül, és visszakapni a régi vidám fiamat.

Köszönettel Rajnai Gábor

Tisztelt Orsolics Zoltán!
Három gyermekes szülőként ( mindhárom fiú) a legkisebb gyermekünkkel kapcsolatban azzal szembesülünk, hogy olyan mértékű és hirtelen pubertáskori problémák jelentkeznek amit nem tudok megfelelően kezelni. Túl vagyunk már két fiú felnőtté válásában ( velük sem volt egyszerű). A 12 éves fiam esetén a nyári szünetet követően, szabad szemmel is nyílvánvalóvá vált ( a felnőtté válás másodlagos nemi jellegei egyértelműsítették) hogy már nem lehez aranyos kisfiúként kezelni. Ezzel együtt a gyerek szerelmes lett, ami magával hozta a folyamatos titkolózást, a telefonon való éjszakába nyúló üzenetváltásokat, a tanulmányi eredmények romlását, és a szülők előtti hazudozást. Tavaly felvételi útján került be egy jó nevű nyolc osztálos gimnáziumba, és tartunk tőle, hogy az iskolában való elvárásokat nem fogja tudni teljesíteni, ami egyébként normál esetben nem okozna neki nehézséget. Arról nem is beszélve, hogy ha a tanárok kezdik majd megjegyezni az iskolában látottakat, ez sem fogja segíteni sem a mi sem pedig a gyerek helyzetét. Szeretném hangsúlyozni, hogy nagyon toleránsak vagyunk a gyereknevelésben, igyekszünk kereteket szabni de inkább a szeretetet használjuk nevelési eszközként, de most kezd kiborulni a bili. A gyerek az iskolai tanulószoba helyett az udvaron barátnőzik, ha elvesszük a telefonját az itthoni tanulás idejére, akkor visszalopja azt, és folyamatosan konfrontálódunk már napi többszöri alkalommal is. Hozzáteszem a kislány csak 11 éves, de nagyon rámenős, így nem egyszerű ellensúlyozni az iskolai hatásokat. Vagy ez nem is probléma? Megoldás, ha elvesszük a telefonját, ha az iskolai órák végeztével hazahozzuk, ha minden eszközzel igyekszünk Őt korlátozni? Vagy beszéljünk a kislány szüleivel? Ez utóbbit nem tartjuk jó ötletnek, de ha kell megpróbáljuk. Eleinte szórakoztatónak találtuk a helyzetet, finoman korlátozva igyekeztük normális mederben tartani a dolgokat, de most már kissé elfajultak az események, mert elindult a csókolózás, a "szeretlek, akarlak" üzenetváltások.
A helyzet kezdi megmérgezni az itthoni családi harmóniát, és azt mindennél fontosabbnak tartjuk. Nagyszülők nincsenek, így minden feladat ránk hárul, de most úgy érezzük, kezd kicsúszni a kezünk közül az irányítás.
Várjuk tanácsait, vagy olyan forrás megjelölését ( könyv, internet) ahonnan több támpontot kapunk a probléma megoldására.
Köszönettel és Tisztelettel: T A

Tisztelt Orsolics Úr!
14 éves lányommal kapcsolatban szeretném kérni ki a véleményét,tanácsát. Kisebb korában aranyos,szófogadó kislány volt,de most a kamasz korban teljesen megváltozott. Nem igazán találja a helyét valahogy a világban. Nagyon nagy önbizalom hiánnyal küszködik, nem szereti az alakját, nem tetszik a haja, arca. Egy ideje csak fekete,sötét ruhákba öltözik, feketére festi a szemét,mert szerinte anélkül nem szép. Ami nagyon aggasztó számomra,hogy legutóbb a közösségi oldalon olyan képeket posztol,amelyek ijesztőnek tűnnek nekem (fekete,halálra maszkírozott férfi fej, füstködben, bedrogozott,tetovált női alak stb.). Nem tudom mi zajlik a lányomba, mert sajnos nem tudja sem velem, sem senkivel megbeszélni, mert nem bízik meg senkiben. Csak halvány vonalakban célozgatva mondta el,hogy a halál és ilyen dolgok járnak a fejében. Nem igazán tudom miért van ez,mivel boldog családi életet élünk, láthatja,hogy szeretjük egymást az édesapjával. Talán az befolyásolhatja,hogy nincs igazi barátja. 2 éve költöztünk ki Németországba, és otthon sem talált igazi barátot magának, itt pedig szintén nem sikerül neki. Most van egy-két lány,akivel néha találkozik, elmegy hozzájuk,velük,de nem igazán olyan lányok,akinek örül egy lányos anyuka. Sajnos mivel csendes,visszahúzódó gyerek, épp ezért a hangos,menő lányok társaságát keresi. A gond az,hogy ők sem gyakran hívják és leginkább az internet bűvöletében él. Mit tanácsol,hogy lehet a lelkére hatni,hogy lehet ebből a letargiából kimozdítani? Köszönöm előre is válaszát. Tisztelettel: Sz-né