SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Egyszerű módszerrel vette rá az anya tini gyerekeit a rendrakásra

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2020-04-08
Az angol nőnek elege lett abból, hogy másból sem áll az élete, mint hogy a gyerekei után pakol. Amikor egy nap sarat talált a méregdrága, vadonatúj szőnyegen, kimondta: betelt a pohár.
Egyszerű módszerrel vette rá az anya tini gyerekeit a rendrakásra

Katrina Neathey asztalos férjével és három gyermekével – a 19 éves Haydennel, a 18 éves Joshuával és a 13 éves Oliviával – él. A két fiúnak már van keresete, gyakornokként dolgoznak, a lány iskolába jár.

„A szekrényük tele volt szennyes ruhákkal, koszos tányérokkal, üres tejesüvegekkel. A legdurvább, amit találtam, egy piszkos vágódeszka volt” – mondta el a nő a The Sun című brit lapnak.

Az egyébként egy takarítóvállalatot üzemeltető,  36 éves Katrina akkor veszítette el végleg a türelmét, amikor sarat talált a vadonatúj, 2000 fontos (800 ezer forintos) szőnyegen. Ekkor egy tízpontos szerződést tett a gyerekei orra alá, amelyben rögzítette a szabályokat.

A szerződés kikötötte, hogy ezentúl mindenki köteles a szennyes ruháit a szennyestartóba, a piszkos edényeket a mosogatóba tenni. Tilos a szobájukban enni és üdítőt fogyasztani, Olivia pedig nem tarthatja a sminkkészletét az ágya mellett. Ha ezt megszegik, a fiúknak alkalmanként 5 fontot kell fizetniük, a lánytól pedig egy napra elveszik a telefonját.

A módszer megdöbbentően rövid idő alatt hatásosnak bizonyult. A szankcióktól megrémült fiataloknak mindösszesen 20 fontot kellett befizetniük a családi kasszába, ami azt jelenti, hogy csupán négy alkalommal szegték meg a szabályokat.

A család élete pedig elmondásuk szerint békésebb, mint valaha volt.

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: congerdesign / pixabay

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

A nassolás, vagyis az étkezések közötti kisebb ételek fogyasztása gyakori szokás, amely sokak számára okoz gondot, különösen akkor, ha egészséges életmódot szeretnénk folytatni. Azonban néhány egyszerű trükk és változtatás segítségével könnyen kordában tarthatjuk a nassolási szokásainkat, anélkül hogy megfosztanánk magunkat az étkezés örömétől. Íme 5 hasznos tipp, amely segíthet ebben.
8 tipp szemünk egészségéért tavasszal

8 tipp szemünk egészségéért tavasszal

Aligha akad olyan közöttünk, aki a téli hideg napok után ne várta volna a tavaszi nap melegítő sugarait, ezzel együtt pedig a kerti munkálatokat, a szabadtéri sportokat, játékokat, kirándulásokat. A zöldellő természet, a virágba boruló fák azonban sokaknak egyet jelentenek a tavaszi allergiaszezonnal. Dr. Nagy Angéla, a Budai Szemészeti Központ szemorvosa összeszedte azokat a tanácsokat, amelyek segítségével ebben az időszakban gondoskodhatunk szemünk egészségéről.
Hallásromlással fenyegeti a gyerekeket és a fiatalokat a zenés, valamint a hangosított rendezvények többsége - a szakma törvényi szabályozást sürget

Hallásromlással fenyegeti a gyerekeket és a fiatalokat a zenés, valamint a hangosított rendezvények többsége - a szakma törvényi szabályozást sürget

Visszafordíthatatlan hallásromlással fenyegetik a gyerekeket a különböző szabadidős (gyerek)rendezvények, koncertek, mozik, színházak, illetve a nagy hangerejű zene rendszeres hallgatása az egyéni zenelejátszókon. A WHO előrejelzése szerint 2030 után a halláskárosodás lesz az egyik leggyakoribb, a társadalmakra legnagyobb terhet rakó fogyatékosság a világon.
A szerkesztő ajánlja