SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Ezen a nyáron is vigyáznak a vöröskeresztesek a strandolókra - az alábbi balatoni strandokon

Családinet [cikkei] - 2017-07-04
Budapestre hozta a Balatont a Magyar Vöröskereszt. Egy három méteres installáció segítségével mutatták be, mely strandokon működik idén a humanitárius szervezet Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálata.
Ezen a nyáron is vigyáznak a vöröskeresztesek a strandolókra - az alábbi balatoni strandokon


Pénteken indult a Magyar Vöröskereszt Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálata

A jól megérdemelt nyaralás alatt kevésbé figyelünk oda a különböző baleseti tényezőkre, amelyek miatt gyakran kellemetlenné vagy akár rövidebbé is válhat a nyaralásunk.
A gondtalan pihenés elősegítésére Magyar Vöröskereszt idén már 11. alkalommal indítja el a Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálatát. A programban részvevő, közel 300 fiatal önkéntes a vízben és a vízparton szerzett sérüléseket látja el 12 Balaton-parti település 18 strandján, június 30. és augusztus 20. között.
A tavalyi évben a vöröskeresztes önkéntesek 2710 esetben segítettek, sőt egy esetben életet is mentettek. A leggyakoribb sérülések közé tartozott a kagyló okozta vágás, a rovarcsípés vagy a különböző sportsérülések.

Nyaranta hétvégére szinte teljesen kiürül a főváros, sokan töltik a hétvégét a Balatonnál, ezért a Magyar Vöröskereszt úgy döntött, hogy ezúttal Budapestre hozza el elsősegélynyújtás fontosságának üzenetét, felhívja a fővárosiak figyelmét a biztonságos fürdőzés szabályaira. A Pontoon-on megszervezett sajtóeseményen egy mintegy három méter hosszú, látványos installációval idézte meg a balatoni hangulatot a Vöröskereszt és egy élethű baleseti imitációs bemutatóval pedig a biztonságos nyári fürdőzésre hívták fel a figyelmet.

„A Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat létjogosultsága megkérdőjelezhetetlen, a programban résztvevő balatoni strandok minden évben nagy örömmel veszik, hogy a vöröskeresztes fiatalok vigyáznak a fürdőzőkre. Évről-évre egyre nagyobb kihívás a BESZ megszervezése, mely teljes egészében támogatói és adó egy százalékos felajánlásokból valósul meg” – mondta el Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója.
Minden évben szeretnénk a BESZ-es strandok számát növelni, mert igény volna rá, de a forrásaink eddig ezt nem tették lehetővé. Bízunk benne, hogy a 1359-es adományvonalunkon és a www.voroskereszt.hu oldalunkon keresztül indított gyűjtéseink jól sikerülnek. Mindenkit arra buzdítok, hogy hívja fel a 1359-et és támogassa a jövő évi Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat munkáját 250 forinttal” – hívta fel a figyelmet a főigazgató.
 

A Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálatban résztvevő települések és strandok:


Északi part

  • Alsóőrs: Közösségi Strand
  • Balatonudvari: Központi Strand, Fövenyes Strand
  • Révfülöp: Császtai Strand, Szigeti Strand
  • Badacsony: Badacsonyi Strand, Tomaji Strand

Déli part

  • Balatonberény: Közösségi strand
  • Balatonmáriafürdő: Hajóállomás. Fizetős strand
  • Balatonfenyves: Csalogány, Központi
  • Balatonboglár: Platán
  • Balatonlelle: Napfény Strand
  • Balatonszemes: Élményfürdő
  • Balatonszárszó: Központi
  • Balatonföldvár: Nyugati Strand, Keleti Strand

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

A homályos látás gyakori szemészeti panasz. Fiataloknál leggyakrabban a korrigálatlan fénytörési hiba okozza, 40-45 felett pedig a közeli látás elhomályosodása, mely egy természetes fiziológiás folyamat része. A homályos látás ugyanakkor komolyabb szemészeti problémák tünete is lehet. Íme, a homályos látás kilenc lehetséges oka, és kezelési lehetőségei.
A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Május utolsó vasárnapján vidám gyerekzsivajjal és kacagással telik meg az ország: ez a nap a gyerekekről szól. Érdemes ellátogatni valamelyik családi rendezvényre - mutatjuk gyereknapi programajánlónkat, melyben ingyenes eseményeket gyűjtöttünk össze. Gyűjteményünk a teljesség igénye nélkül készült, hisz országszerte megszámlálhatatlan helyen tartanak gyereknapi rendezvényt: ha nem találsz hozzád közel esőt a listán, nézz szét a hozzád közel eső városok, települések programajánlói között is!
Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

A Nébih kéri a vásárlókat, hogy az alábbi azonosító adatokkal megegyező termékeket ne fogyasszák el!
A szerkesztő ajánlja