SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Mit tehetsz azért, hogy gyermeked számára is élmény legyen a nyaralás?

Németh Noémi [cikkei] - 2016-04-25
 [X]

Bár felnőttként azért élvezzük annyira az utazást, mert új tájakat ismerhetünk meg, kikapcsolódhatunk, világot láthatunk, a gyerekek számára nem biztos, hogy ugyanekkora élményt okoz az ismeretlen vidékek meghódítása - távol a szeretett, megszokott otthonuktól.
Mit tehetsz azért, hogy gyermeked számára is élmény legyen a nyaralás?

Gyermekeinknek még sokkal nagyobb szükségük van a biztonságot jelentő otthonra, mint gondolnánk, a kiszámítható napirendre, a megszokott körülményekre és tárgyakra (például a játékaira). Egy fárasztó, lubickolással teli nap után a szállásra érve előfordulhat, hogy nem találja a helyét, nem tudja lekötni magát semmivel, mert kényelmetlenül érzi magát a szokatlan, új környezetben. Hogyan segíthetsz neki ebben a helyzetben?

  • Először is beszélgess vele sokat, ne hagyd magára.
  • Mesélj neki érdekes történeteket a városról, faluról, ahol épp tartózkodtok, így egy kicsit közelebb kerülhet hozzá ő is, úgy érezheti, hogy már ismeri az új helyet.
  • Mindenképpen vigyétek magatokkal a plüss állatát, amivel aludni szokott, esetleg néhány kisebb, kedvenc játékát, ami az otthonotokra emlékeztetheti.
  • Válassz olyan gyerekbarát szállodát, mely jól felszerelt, változatos szórakoztató programokat és kreatív időtöltést kínál, ahol igazán odafigyelnek a legkisebbekre is. Még ha a mi gyerekkorunkban nem is léteztek ilyen szolgáltatások (gyerekbarát szálloda? Saját gyerekmedence és játszótér...?!), ma már szerencsére egyre több szálláshelyen találkozhatunk velük. Az egész napos, önfeledt szórakozásnak köszönhetően a honvágy gondolata fel sem fog merülni.


Merre induljunk?

Hova érdemes ellátogatni nyáron a gyerekekkel? Természetesen a Balaton partjára! 
Bár változnak az idők, a mai kicsiknek már sokkal több ingerre van szükségük a szórakozáshoz (elég, ha csak megnézünk egy régi mesét, ami nekünk még érdekes volt, de gyermekeink már nagyon unják, mert nem olyan színes, nem olyan hangos, nem olyan látványos), de a magyar tenger még mindig a kisgyerekes családok legnépszerűbb nyári úti céljai közé tartozik - és valószínű, hogy ez mindig is így fog maradni.

A Balaton békés, kékeszöld vize megnyugtatóan hat ránk, ám egyben izgalmas, érdekes kalandokat is ígér. Legyen az egy hatalmas vízi csata a testvérekkel és a szülőkkel, búvárkodás, horgászat, hattyúetetés, vízi biciklizés, hajókázás, homokvárépítés a strandon, vagy úszás, sportolás, szörfözés, barnulás, koktélozás a barátnőkkel a parton - a Balaton minden korosztály számára tökéletes helyszín a pihenésre és a szórakozásra, feltöltődésre. Merre induljunk tehát?


Balatonfüred - „Európa legvirágosabb városa”

Válasszuk idén Balatonfüredet, mely Budapesttől 130 km-re található, az északi parton. A turizmus szempontjából a település a térség első helyezettje, országos szinten a hatodik legnépszerűbb úti cél, és egyben a legrégebbi Balaton-parti üdülőhely.

Balatonfüred már régóta több egy balatoni nyaralóhelynél. A magyar tenger ékköve, a balatoni kultúra fellegvára, a magyar vitorlás sport bölcsője, "a Balaton északi partjának fővárosa", többszörös Hild-díjas település. Népszerűségét mediterrán jellegű klímájának, gyógyforrásainak, változatos természeti értékeinek, sokszínű programkínálatának köszönheti. Fontos kikötőváros lévén ha ide látogatunk, jó eséllyel találkozhatunk a kicsik számára is érdekes veterán hajókkal vagy nagyobb utasszállítókkal, sétahajókkal, vitorlások sokaságában gyönyörködhetünk.

Az adrenalin-függő utazóknak a környékbeli kalandparkokat és bob pályát, nyugalmat keresőknek pedig a Koloska-völgy nordic walking vagy bakancsos kiránduló útvonalait ajánljuk. 
Rendezvényekben sincs hiány a Balaton parti városban! A nyári hónapokban Balatoni Hal- és Borünnep, Anna-bál, Kékszalag, Borhetek, koncertek váltják egymást, de a Nyitott Balaton eseménysorozatban akár már májusban is lehet bőségesen szórakoztató programokat találni, Füreden például a Jókai Napokat vagy a XIV. Balatonfüredi Művészeti Fesztivált.

Balatonfüred nem csak programkínálatával vonzza a nyaralókat, de híres szállodáival is beírta magát az elmúlt évtizedek történelmébe. A Hotel Annabella és a Hotel Marina neve ismerősen cseng szinte minden generációnak. Lehet, hogy már a nagyszüleink is itt nyaraltak, de a legújabb fejlesztéseket követően mi is szívesen pihenünk itt gyerekeinkkel. 
A gasztronómia szerelmesei számára is tökéletes választás: helyi ételspecialitások és zamatos borok várják az ide látogatókat, csillagos nyári estéken megismerhetjük a Balatonfüred-Csopaki borvidék jellegzetes, páratlan borait - a vízparton ülve kortyolhatjuk a legismertebb fajtát, az olaszrizlinget -, így az apukák számára talán nem is kell tovább sorolnunk Balatonfüred páratlan sajátosságait. Az anyukákat már valószínűleg azzal meggyőztük, hogy Európa legvirágosabb városába invitáltuk őket.

Mitől lesz a kicsik számára is felejthetetlen élmény a balatonfüredi nyaralás? A gyerekbarát szálláshelyektől, melyet az előrelátó szülők gondosan választanak ki, az egész család igényeit figyelembe véve és szem előtt tartva.


Hotel Annabella

A Hotel Annabella a Balaton partján, a híres Tagore sétány közvetlen közelében helyezkedik el. Az aktív pihenést szolgálja a nyitott és fedett úszómedence, saját balatoni strand vízieszköz-kölcsönzővel, a közelben tenisz, squash, golf és lovaglási lehetőség. A gyermekeket és szüleiket június közepétől augusztus végéig animáció várja: reggeli torna, vízi aerobik, arcfestés, gyöngyfűzés, esti programok, vetélkedők és mini disco. A szálloda szolgáltatásainak körét bővíti a fodrászat, manikűr, pedikűr, szauna, szolárium és masszázs.

Család- és gyerekbarát szolgáltatások a Hotel Annabellában:

  • Játszótér: hintával, mászókával, csúszdával és műanyag gyerekvárral
  • Játékos sportolási lehetőségek a strandon
  • Animációs programok reggeltől estig kicsiknek és nagyoknak!
  • Egyéb gyerekbarát szolgáltatások: büfé sarok az étteremben, gyerekágy és babaágynemű, babakád, etetőszék, családi szoba
  • Tematikus családi hétvégék és színes balatonfüredi élmények.


Hotel Marina

A Hotel Marina teljes ellátással várja a pihenni vágyókat. Az ALL INCLUSIVE kínálat keretében bőséges büféreggeliből és - vacsorából, napközben nemzetközi ételek, édességek és snackek széles választékából csemegézhetnek, a gazdag italkínálat mellett. A sportolni vágyók számos lehetőség közül választhatnak - pl. Kerékpárkölcsönzés, szörf, tenisz, go-kart és vízisízés a közelben -, de akár még lovagolhatunk is! Kell ennél meggyőzőbb érv gyermekünk számára?

Család- és gyerekbarát szolgáltatások a Hotel Marinában:

  • Saját balatoni strand gyereklagúnával és játékos sportolási lehetőségekkel: mini-golf, trambulin, gokart, vízi bicikli
  • Játszótér: homokozóval, hintával, mászókával és csúszdával. Újdonság: Játszószoba!
  • Animációs programok reggeltől estig kicsiknek és nagyoknak!
  • Egyéb gyerekbarát szolgáltatások: gyerek büfé sarok az étteremben, gyerekágy és babaágynemű, babakád, etetőszék, családi szob, családi apartman
  • Tematikus családi hétvégék és színes balatonfüredi élmények.

A gyerekek kitüntetett figyelmet élveznek a szállodában, reggeltől estig vidám animációs programokon élvezhetik a nyaralást. A kicsik 6 éves korig ingyenesen, 6-14 éves kor között kedvezményes áron nyaralhatnak. Az étteremben a gyerek büfé sarokban is mindenki megtalálhatja a kedvencét.

Most Az élmények negyedét a Danubius állja! Aki a Balatonra vágyik, érdemes már most tervezgetnie, hiszen az előfoglalási akció verhetetlen előnyöket biztosít! Ha most foglal, akár 25% kedvezménnyel pihenhet a Danubius balatonfüredi szállodáiban is.

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

A nassolás, vagyis az étkezések közötti kisebb ételek fogyasztása gyakori szokás, amely sokak számára okoz gondot, különösen akkor, ha egészséges életmódot szeretnénk folytatni. Azonban néhány egyszerű trükk és változtatás segítségével könnyen kordában tarthatjuk a nassolási szokásainkat, anélkül hogy megfosztanánk magunkat az étkezés örömétől. Íme 5 hasznos tipp, amely segíthet ebben.
Az én időmben még fel sem merült, hogy a nőknek élvezniük kellene az együttléteket

Az én időmben még fel sem merült, hogy a nőknek élvezniük kellene az együttléteket

A férfi munka után fáradt, hagyni kell őt enni és pihenni. Akkoriban mindenki így tartotta. Ami pedig a házaséletünket illeti: akkoriban senki sem beszélt arról, hogy a nőknek élvezniük kellene az együttléteket. Igazából én úgy voltam vele, hogy amikor a férjem kívánta, akkor hagytam magam.
A szerkesztő ajánlja