SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

PSZ: A következő öt évben legalább 22 ezer pedagógust veszít majd el a közoktatás

Családinet [cikkei] - 2021-09-01
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) azt kéri a kormánytól, hogy ne kötelezze a tanárokat arra, hogy 2024-ig megszerezzék az előmeneteli rendszer pedagógus II-es fokozatát.
PSZ: A következő öt évben legalább 22 ezer pedagógust veszít majd el a közoktatás

PSZ: ne kötelezze a kormány a tanárokat a pedagógus II-es fokozat megszerzésére!

Totyik Tamás, a PSZ alelnöke a szakszervezet tanévkezdő sajtótájékoztatóján azt mondta: becslések alapján a pályán lévők mintegy hat százaléka meg kívánja tagadni a minősítés megszerzését, így a jelenlegi szabályok értelmében ők elveszítenék a munkájukat.

Ez, a szakmából jelenleg is hiányzó 12 ezer főállású pedagógussal együtt végzetes lenne a közoktatás rendszerére - hangsúlyozta az alelnök. Szerinte teljesen új életpályamodellre lenne szükség, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) ezt már felismerte, és a szakképzésben dolgozóknál eltörölte a minősítő rendszert.

Beszélt arról is, hogy Magyarországon minden negyedik oktatási intézményben legalább egy tantárgyat tanít olyan tanár, akinek az adott tárgy nem szakja, minden ötödik intézményben pedig van olyan tanár, akinek nincs felsőfokú végzettsége.


A következő öt évben legalább 22 ezer pedagógust veszít majd el a közoktatás - tette hozzá, jelezve: számukat növelnék azok, akik nem vállalják a pedagógus II-es minősítést.


Nem tartják biztonságosnak az oktatást a jelenlegi utasítások alapján

Totyik Tamás tudatta: a PSZ a jelenlegi utasítások alapján nem tartja biztonságosnak az oktatást az oktatási intézményekben, ezért arra kéri a kormányt, hogy hozzon határozottabb intézkedéseket a koronavírus-járvány elleni védekezéséért.

A PSZ javaslata szerint rendszeresen tesztelni kellene a tanulókat és a pedagógusokat, valamint kontaktkutatást szükséges végezni - mondta, kiemelve: súlyos probléma, hogy Kásler Miklós, az emberi erőforrások miniszterének kiadott tájékoztatója szerint a hatodik évfolyamtól nem lehet tantermen kívüli oktatást elrendelni.


Szabó Zsuzsa, a szakszervezet elnöke azt mondta: a PSZ évek óta "kongatja a vészharangot, de a kormány eddig a füle botját sem mozdította az oktatás égető kérdéseire."

Emiatt az idei tanévet a közoktatás egészét veszélyeztető pedagógushiánnyal kell megkezdeni - emelte ki, hozzátéve: a diákok így nem mindenhol kapnak majd minőségi oktatást.

Az elnök emlékeztetett, hogy a PSZ ezért petíciót indított, amelyben a többi között béremelést és jelentős óraszámcsökkentést követelnek a pedagógusoknak szeptembertől. A petíciót - amelyet már több ezren támogattak - szeptember 15-ig lehet aláírni a szakszervezet honlapján és közösségi oldalán - ismertette.

Az alelnök tudatta azt is: a PSZ újabb közérdekű adatigényléssel fordult az oktatásban érdekelt állami szervezetekhez, szeretné ugyanis megtudni például, hogy 2021 januárja és június vége között hányan voltak táppénzen, hányan betegedtek meg a koronavírus miatt, és hányan kapták meg a száz százalékos táppénzt.

Olvasd el ezt is: ”Csak nehogy a végén ránk szakadjon az egész rendszer!” - A gyerekek a legnagyobb vesztesei a tanárhiánynak

Forrás: MTI 
Indexkép: Depositphotos.com

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

A nassolás, vagyis az étkezések közötti kisebb ételek fogyasztása gyakori szokás, amely sokak számára okoz gondot, különösen akkor, ha egészséges életmódot szeretnénk folytatni. Azonban néhány egyszerű trükk és változtatás segítségével könnyen kordában tarthatjuk a nassolási szokásainkat, anélkül hogy megfosztanánk magunkat az étkezés örömétől. Íme 5 hasznos tipp, amely segíthet ebben.
8 tipp szemünk egészségéért tavasszal

8 tipp szemünk egészségéért tavasszal

Aligha akad olyan közöttünk, aki a téli hideg napok után ne várta volna a tavaszi nap melegítő sugarait, ezzel együtt pedig a kerti munkálatokat, a szabadtéri sportokat, játékokat, kirándulásokat. A zöldellő természet, a virágba boruló fák azonban sokaknak egyet jelentenek a tavaszi allergiaszezonnal. Dr. Nagy Angéla, a Budai Szemészeti Központ szemorvosa összeszedte azokat a tanácsokat, amelyek segítségével ebben az időszakban gondoskodhatunk szemünk egészségéről.
A szerkesztő ajánlja