SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

"Ha vér folyik, már késő!" - Követelések a Nők Elleni Erőszak Felszámolásának Világnapján

Családinet [cikkei] - 2019-11-26
"Jogunk van a biztonsághoz!", "Ha vér folyik, már rég késő!", ilyen és ehhez hasonló táblákkal vonult Budapest belvárosában szombat délután a Néma Tanúk felvonulás.

A NANE és a PATENT Egyesületek által szervezett eseményen a résztvevők összegyűjtötték a nők elleni erőszakban érintett áldozatok és a velük szolidaritást vállalók követeléseit, amelyek az intézményrendszer komoly hiányosságaira világítanak rá. A követeléseket a Nők Elleni Erőszak Felszámolásának Világnapján tették közzé.

Az idei év során meggyilkolt nőknek emléket állító Néma Tanúk felvonulás volt a 16 Akciónap a Nők Elleni Erőszak Ellen programsorozat nyitóeseménye. A rendezvény központi eleme, hogy rávilágítson a mai magyar valóságra: hetente egy nő, havonta legalább egy gyermek veszti életét családon belüli erőszak következtében. A résztvevők összegyűjtötték az igazságszolgáltatási rendszer és a rendőrség felé irányuló követeléseiket, amiket a Markó utcában a Kúria és Legfelsőbb Ügyészség épülete előtt; a gyámügy, az intézmény- és ellátórendszer felé irányuló követelések pedig a Szalay utcában, az EMMI előtt olvastak fel.

Családon belüli erőszak tüntetés

Az Egyesületek évtizedek óta hangosítják ki az érintettek állami védelemre és segítségre irányuló szükségleteit és kéréseit. Idén a kérések követelésekké váltak: egyre többen, egyre határozottabban, és egyre hangosabban kérik számon az államon, hogy lássa el alapvető feladatát – hogy ne nehezítse az áldozatok helyzetét, hanem védje meg és segítse őket és a gyermekeiket.

Az érintettekkel és támogatóikkal együtt az alábbi követeléseket támasztják az egyesületek az állam, a politikusok és az intézményrendszer felé. (A  teljes lista itt érhető el):


Rendőrség

1. Ha hívják a rendőröket családon belüli erőszak kapcsán, akkor MINDIG menjenek ki!
2. A rendőrség mindig rendelje el az ideiglenes megelőző távoltartást, ha bántalmazásra gyanakszik!
3. A rendőrök kapjanak képzést, hogy felismerjék és tudják kezelni a nők elleni erőszak ügyeket!
4. Ne abból induljanak ki a rendőrök hogy velük hogyan viselkedik a bántalmazó! Sok erőszakos férfi jól tud a rendőrökkel kokettálni! Ha pedig a bántalmazó a rendőrök felé is agresszívan lép fel, nem engedi be őket, ragadják meg az alkalmat hogy azonnal elvezessék, tartsák 24 órás őrizetben, főleg, ha alkoholos/drogos befolyás alatt áll! És mielőtt kiengedik, szóljanak az áldozatnak, hogy fel tudjon készülni!

Családon belüli erőszak tüntetés


Nyomozás

5. A kihallgatást végző nyomozók járjanak el méltányosan és ne az áldozatot hibáztassák.
6. A nyomozás során ne 4 alkalommal kerüljön sor a kihallgatásra, ahol mindannyiszor hosszasan és részletesen kell ecsetelnie az áldozatnak az őt ért erőszakot.


Bíróság

7. A bíróság rendelje el és tartassa be a megelőző távoltartást és a távoltartást a nők elleni erőszak elkövetőivel szemben!
8. A bíróságokon biztosítsanak külön helyet az áldozatnak és a bántalmazónak, hogy ne egy térben kelljen várakozniuk, és az áldozatot előbb engedjék ki, hogy ne kelljen egyszerre távozniuk.
9. A bíró ne legyen áldozathibáztató!


Gyerekelhelyezés

10. A gyámhivatalban ne kényszerítsék rá a bántalmazottat, hogy mediációban kelljen részt vennie a bántalmazóval. A mediáció NEM működik és NEM helyes olyan felek között, ahol az egyik félelmet okoz a másikban és fenyegetést jelent rá nézve!
11. Vegyék figyelembe, hogy érzik magukat a gyerekek, vegyék komolyan, ha félnek az apjuktól, vagy nem akarnak vele lenni! Segítsék őket azzal, hogy az anyánál helyezik el őket, és ne kényszerítsék őket és általuk a nőt is kapcsolattartásra a bántalmazóval! A gyerekeknek is joguk van a biztonsághoz és a szerető, félelemmentes környezethez!
12. Automatikusan vonják meg a láthatási jogot a szülőtől, ha a gyereket/partnerét bántalmazza, ne kelljen éveket várni a hibás rendszerre! Időben avatkozzanak be, mielőtt a bántalmazó elrabolhatná a gyereket!

Családon belüli erőszak tüntetés


Szolgáltatások és intézményi folyamatok

13. Intézményi árulás helyett áldozatvédelmet, segítséget, valódi gyerekvédelmet! Jogokat a gyerekeknek és az őket nevelő szülőknek! Ne csak a különélő szülőnek legyenek jogai!
14. A rendszer ismerje fel az ismétlődő, összekapcsolódó eseteket és helyzeteket akkor is, ha mások a cím és helyzet szerint illetékes intézmények! Legyen kommunikáció az intézmények között, hogy be lehessen azonosítani a kényszerítő kontrollt és a különleges bánásmódot igénylő áldozatokat!
15. A bántalmazót emeljék ki a családból, ne a gyermeket, és ne az áldozatnak kelljen elhagynia az otthonát! Nem ők követtek el bűncselekményt! Függetlenül attól, hogy az elkövető be van-e jelentve, van-e tulajdona az ingatlanon, mióta lakott ott, satöbbi, legyen távoltartva azoktól, akiket bánt!
16. Ratifikálják az Isztambuli Egyezményt!

A NANE Egyesület létrehozott egy digitális térképet is, amelyen a híradásokból összegyűjthető, idei áldozatok listája található. A térkép itt érhető el.

Kapcsolódó cikkeink:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

Éjszakai kéz- és lábzsibbadás? Ilyen okai lehetnek

Az éjszaka jelentkező végtagzsibbadás nagyon kellemetlen lehet, bár a legtöbb esetben egyszerű oka van, nevezetesen, hogy olyan pozícióban alszunk, ami elnyomja a kezünk vagy a lábunk vérkeringését. Ha azonban ez nem csak egyszer-egyszer fordul elő, és gyakran ébredünk zsibbadásra, érzéskiesésre, bizsergésre, fontos utánajárni a kiváltó oknak. Ebben a témában segített eligazodni dr. Para Szabolcs, a Fájdalomközpont - Prima Medica neurológusa.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja