SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Tizenhat évet kapott a gyermekeit felgyújtani próbáló tiszaroffi férfi

Családinet [cikkei] - 2017-11-22
Jogerősen tizenhat év fegyházbüntetéssel sújtotta kedden a Szegedi Ítélőtábla azt a tiszaroffi férfit, aki 2014-ben megpróbálta felgyújtani négy saját gyermekét, korábbi élettársát és az asszony új párját.

A táblabíróság előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, több ember, részben 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletében és magánlaksértés bűntettében mondta ki bűnösnek a jelenleg 50 esztendős vádlottat.

A férfi 17 éven át, 2014 májusáig élt együtt élettársával, öt közös gyermekük született, de viszonyuk megromlott. Miután házuk kiégett, az asszony a gyerekkel elköltözött, majd kapcsolatuk megszakadt. Ezt a férfi nem tudta elfogadni, napi rendszerességgel felkereste az asszonyt, akit többször is életveszélyesen megfenyegetett. A nő a hatóságokhoz fordult, a bíróság pedig megelőző távoltartást rendelt el.

Júliusban az asszony egy másik férfival kezdett kapcsolatot, össze is költöztek. Amikor ezt a vádlott megtudta, elhatározta, hogy végez velük. 2014. július 12-én éjjel el is ment a sértettek házához, egy műanyag palackban benzint vitt magával. A vádlott a házba bejutva a férfit le is öntötte, majd benzint locsolt a bútorokra, így arra az ágyra is, ahol négy, álmából felriadt gyermeke ült.

A vádlott - miközben azzal fenyegetőzött, hogy felgyújtja a házat -, ütni-verni, rugdosni kezdte az asszonyt. A vádlott a kezében tartott öngyújtóval többször megpróbálta felgyújtani a nő új párját, de az eszköz csak szikrázott. A vádlottat az egyik fia egy farúddal fejbe vágta, majd dulakodni kezdtek. Ennek az új élettárs vetett véget, aki egy méteres vasrúddal ütött a vádlottra, eltörve annak lábát, aki így nem tudott a földről felkelni. Ezt kihasználva a sértettek a gyerekkel együtt kimenekültek a házból, és értesítették a rendőrséget.

Az öngyújtó működőképes volt, azonban kifogyott belőle a benzin, ezért nem sikerült a vádlottnak tüzet gyújtania. A tragikus következmény elmaradása a szerencsén, valamint a vádlott gyermekei és a másik férfi lélekjelenlétén múlott.

A táblabíróság ítéletével súlyosította a vádlottra a Szolnoki Törvényszék által kiszabott 13 éves büntetést. Harangozó Attila tanácsvezető bíró a döntés indoklása során kifejtette, a bűncselekmény gátlástalan elkövetési módja a korábban többször büntetett vádlott szabadságvesztésének súlyosítását tett szükségessé.

Forrás: MTI
Fotó: George Hodan / PublicDomainPictures.net

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

Tábori rémálmok és kiközösítés: Hogyan segíts gyermekednek, ha bajba kerül?

A nyári táborok izgalmas kalandokat és értékes tapasztalatokat ígérnek, ám néha szorongással és más lelki nehézségekkel is járhatnak. Hogyan ismerheted fel, ha gyermeked kiközösítés áldozata lett, és mit tehetsz, ha nem akar visszamenni a táborba, de nem mondja el az okát?

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja