SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Az iskola nem utasíthatja el a körzetéhez tartozó gyerekeket

Családinet [cikkei] - 2015-05-26
Az ombudsman szerint a kötelező felvételt biztosító iskolának minden esetben fel kell vennie a felvételi körzetében élő gyereket, az iskola fenntartójának pedig biztosítania kell a létszámnak megfelelő számú osztály indítását - közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala az MTI-vel.
Az iskola nem utasíthatja el a körzetéhez tartozó gyerekeket

A közlemény szerint egy panaszos azzal fordult Székely László alapjogi biztoshoz, hogy gyermekének felvételi kérelmét elutasította a felvételi körzetben lévő általános iskola helyhiányra hivatkozva. Az ombudsmani vizsgálat feltárta, hogy azért nem vehették fel a gyereket, mert a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) - az iskola fenntartója - nem tette lehetővé a körzet gyermeklétszámának megfelelő számú osztály elindítását.

Az alapvető jogok biztosa megállapította, hogy ehhez a jogsértő helyzethez járult hozzá az iskola igazgatójának önkényes elutasító döntése, amelyet a törvényes működésért felelős fenntartó is jóváhagyott.

A jelentésben az áll, hogy a kormányhivatalnak a tanköteles korú gyermekek várható létszámát figyelembe véve úgy kell kialakítania az iskolák felvételi körzetét, hogy az intézmények el tudják látni feladataikat, az intézményvezetők eleget tudjanak tenni felvételi kötelezettségüknek. A fenntartónak pedig úgy kell megszerveznie az ellátást, hogy az iskola minden olyan jelentkezőt fel tudjon venni, akinek a felvételét jogszabályok előírják, ugyanakkor az osztálylétszámra vonatkozó rendelkezések se sérüljenek. Az alapvető jogok biztosa kiemelte, hogy a fenntartó nem mentesülhet jogi kötelezettségei alól. Ellenkező gyakorlat esetén nemcsak a tankötelezettség szenved csorbát, hanem a gyermekek és a szülők alapvető joga is - írták.


A jelentés azt is rögzíti, az iskola igazgatója arra sem hivatkozhat a körzetbe tartozó gyermekek jelentkezésének elutasításakor - mint tette ezt a panaszos esetében -, hogy a külön élő szülők nem nyilatkoztak a szülői felügyelet gyakorlásáról.

Az ombudsman felkérte Hanesz Józsefet, a Klik elnökét, hogy a panaszos ügyében tegye meg a szükséges intézkedéseket. 

Székely László azt is kezdeményezte, hogy a szervezet vezetője vizsgálja felül az iskolai beiratkozásnál megkövetelt, a szülői felügyeleti jog gyakorlásával kapcsolatos iskolai eljárásokat. A vizsgálat által érintett szervek vezetőitől pedig azt kérte, hogy a jövőben a jelentésben foglaltaknak megfelelően járjanak el.


Forrás: MTI
Fotó: simple.wikipedia.org

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Láthatósági mellényben, csoportosan mennek iskolába reggelente a gyerekek Gödöllőn. A Pedibusz nevű kezdeményezést vezették be külföldi példák után - és rendkívül nagy sikere van. 
Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

1977 óta április 11-e a Parkinson-kór világnapja. Magyarországon a becslések szerint közel 20 ezer embert érint, a második leggyakoribb idegi károsodással járó betegség.
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
A szerkesztő ajánlja