Kezdjük az elején. Tervezel, álmodozol, elképzeled, hogy milyen lesz majd a karodban tartani a kisbabádat. Kitörő öröm, csordultig telt szív és rózsaszín köd. Sokan így írják le az érzést, mikor megtudják, hogy gyermeket várnak. Imádják a gyermekágyas és a kisbabás időszakot. Élvezik az anyaság minden percét, gyönyörködnek gyermekük fejlődésében, és úgy érzik, hogy az anyaság a legjobb dolog, ami történhetett velük.

Vannak azonban olyan anyukák, akik nem így éreznek, mint például az az ausztrál anyuka is, aki a Kidspot online magazin hasábjain névtelenül jelentette meg a levelét. Úgy érezte, hogy ki kell írnia magából mindazt, ami nyomasztja. De nem akarta nevével vállalni.Tisztában volt vele, hogy a társadalom még nincs felkészülve arra, hogy nyíltan és ítélkezés nélkül lehessen beszélgetni arról, ha valaki nem úgy éli meg az anyaság szerepét, mint azt a legtöbben elvárják.

Ez a hölgy gyerekei megszületése előtt pörgős, izgalmakkal teli társasági életet élt. Remek munkával, csodálatos karrierrel és egy szerető férjjel, akivel rengeteget utaztak. Bár mindig is volt benne félelem a gyerekvállalással kapcsolatban, férjével mégis úgy döntöttek, hogy családot alapítanak. Elmondása szerint megbeszélte férjével a félelmeit, és úgy vágtak bele a gyerekvállalásba, hogy talán majd idővel megváltozik minden. Meg is változott, de sajnos nem a jó irányba.

Örültek az első gyereknek, akivel nem volt semmi gond, szépen aludt, evett és fejlődött. A gyerekkel minden rendben volt. Az anyukával viszont nem. Nem érezte a felhőtlen örömet, amit úgy gondolt, hogy éreznie kellett volna. Helyette azonban csalódottság, frusztráltság és bezártság kerítette hatalmába. Úgy érezte, hogy olyan emberré vált, amilyen soha nem akart lenni.

Szerette a gyerekeit. Szerette őket, mint embereket. Levelében kiemelte, hogy nem szeretné, ha a két érzést összekevernék. Ő nem a gyermekeit utálja, hanem a régi, felelősség nélküli életét szeretné visszakapni. Szeretne újra egy magabiztos, sikeres és életteli nő lenni, aki szabadon, korlátok és kötöttségek nélkül él a karrierjének, kikapcsolódik a barátaival, és járja a világot a férjével.

Miért vállaltak akkor még egy gyermeket?

Abban bíztak, hogy talán ez megoldja a problémát. Talán majd megváltozik valami és másképp fogja magát érezni. De sajnos nem így lett. Nem mondja, hogy rosszabb lett a helyzet, de javulni sem javult semmit.

Később sem változott semmi. Amikor visszatért a munkájához, már nem érezte a sikert. Már nem karrier volt, hanem csak egy munka, egy unalmas mókuskerék. Nem tudott 100%-ban ott lenni, hiszen csak részmunkaidőt tudott vállalni a gyerekek miatt. Nem tudott szabadon kikapcsolódni a barátaival, mert időközben szinte csak olyan barátai lettek, akiknek szintén vannak gyerekei, és a beszélgetések is csak a gyerekek körüli témákra korlátozódtak. Minden csak a gyerekek körül forgott. Ettől nem volt boldog.

Levelét úgy zárta: „Ha tudtam volna, hogy fogom magam érezni a gyerekvállalás után, soha nem vállalom őket, mert ez nem az az élet, amit élni akarok.”

Nem úgy alakult az élete, ahogy azt elképzelte. Nem várja, hogy megértsék, nem várja, hogy elítéljék. Úgy érezte, hogy mindezt el kell mondania, hogy segítsen. Segítsen azoknak a nőknek, akik kimondva vagy kimondatlanul, de hasonló érzésekkel, csendben szenvednek az anyaságban.   

Kép: Karolina Grabowska fotója a Pexels oldaláról