SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Érzelmileg elhanyagolt generáció - miért bántják egymást egyre durvábban a gyerekek?

Kerékgyártó Andrea [cikkei] - 2018-05-22
Szülőként hatalmas a felelősségünk. Rajtunk múlik, milyen lesz az eljövendő társadalom.
Olyan, ahol a gyerekek rettegésben élnek és tizenévesek végső elkeseredésükben öngyilkosságot követnek el? Vagy észbe kapunk és időben megállítjuk ezt a szörnyű folyamatot?
Érzelmileg elhanyagolt generáció - miért bántják egymást egyre durvábban a gyerekek?

"Anya, gyere, üljünk le lelkizni!", hívott Fanni pár hete. Majd elmesélte, hogy fáj a lelke, mert az egyik barátnője nem hajlandó játszani egy olyan kislánnyal, akit ő nagyon szeret.
Mint kiderült, a kiközösítést kezdeményező kislány kerek perec közölte Fannival, hogy válasszon: velük játszik vagy a másik kislánnyal.

"Anya, most mondd meg, hogy válasszak köztük? Miért nem lehet mindannyian békességben együtt játszani?", kérdezte szomorúan.
Tényleg, miért nem? Miért része a kiközösítés és csúfolódás szinte minden gyerekközösségnek? Ha visszagondolok, az én időmben is bevett szokás volt mindkettő, bár messze nem olyan mértékben, mint manapság.

A gyerekek olyan gonoszak tudnak lenni. Elég egy kis eltérés az átlagtól, és máris gúnyolódás céltáblájává válhat a kiszemelt áldozat.
Nekem szerencsém volt, a vezetéknevemen kívül - Kerékgyártó: gyerekgyártó - nem csúfoltak. Ismerek viszont olyat, akit a szemüvege, vékonysága vagy épp túlsúlya miatt bántottak rendszeresen.

A minap egy műsorban az iskolai zaklatásokról beszélt egy pszichológus. Elmondta, hogy a társukat zaklatók minden esetben maguk is súlyos lelki gondokkal küzdenek. A saját szerencsétlenségüket töltik ki a gyengébb társaikon, így próbálják magukat jobban érezni.
Nyelvtanárként sokat gondolkodtam azon, hogy egy nyelv szavai milyen szépen visszatükrözik az adott társadalom lelkivilágát. Az angol nyelvben például létezik egy kifejezés - "bully" - a társait rendszeresen zaklató és megfélemlítő gyerekre. A magyar nyelvben egyelőre nincs erre szavunk, de amit a mai iskolai zaklatásokról hallok, azok alapján csak idő kérdése, hogy nekünk is legyen erre egy önálló kifejezésünk.
Azon gondolkoztam, vajon mi változott meg az elmúlt 20 évben, amióta kijártam az iskolát?


Mi lehet az oka annak, hogy a gyerekek egyre durvábbak egymással?

Egyrészt, azt hiszem, a felgyorsult világ okolható a gyerekek között uralkodó áldatlan állapotokért. A szülők éjjel-nappal robotolnak és a gyerekeikre szinte egyáltalán nem jut idejük. A 7 perces családok korszakát éljük. Egy felmérés szerint ugyanis egy átlagos családban napi 7 perc figyelem jut egy gyerekre. A felnövekvő generáció érzelmileg elhanyagolt és a szeretethiányból adódó frusztrációját jobb híján a társain tölti ki.
Másrészt betódult a nyugati - különösen az amerikai - kultúra, annak minden előnyével és hátrányával együtt. Ha belegondolok, szinte az összes amerikai iskolai életet bemutató film központi témája a menő diákok és a kiközösítettek között feszülő különbség.
Ezt tetézi, hogy a mai gyerekeknek szóló rajzfilmek és filmek tele vannak agresszióval.
Végül, de nem utolsósorban ott van az a fránya internet. Ami amennyire hasznos, annyira ártalmas is. Az internet bármit elbír, a közösségi oldalakon bárkit meg lehet alázni, anélkül, hogy a szemébe kéne nézni.

Olvasd el ezt is: Kiből lesz a netes zaklató?

Szülőként hatalmas a felelősségünk. Rajtunk múlik, milyen lesz az eljövendő társadalom.

Olyan, ahol a gyerekek rettegésben élnek és tizenévesek végső elkeseredésükben öngyilkosságot követnek el? Vagy észbe kapunk és időben megállítjuk ezt a szörnyű folyamatot?

Fannit a kezdetektől fogva az elfogadásra tanítjuk. Kisgyerekként egyáltalán nem zavarták a testi/értelmi fogyatékkal élő társai, boldogan eljátszott velük. Most viszont már abban a korban van, hogy észreveszi és időnként megijeszti, ha valaki más. Ezért sokat beszélgetünk arról, hogy a fogyatékossággal élő emberek ugyanolyan jók, mint az ép társaik. Szeretném, ha megtanulna a lelkével látni és nem a testi adottságai alapján ítélné meg az embereket.

Hogyan segíthetsz gyermekednek, ha ő a csúfolódás áldozata? >> Segítség, utálják a gyerekem! - mit lehet tenni a kiközösítés ellen? 

Forrás: Lányomnak az életről
Indexkép: pxhere

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

A nassolás, vagyis az étkezések közötti kisebb ételek fogyasztása gyakori szokás, amely sokak számára okoz gondot, különösen akkor, ha egészséges életmódot szeretnénk folytatni. Azonban néhány egyszerű trükk és változtatás segítségével könnyen kordában tarthatjuk a nassolási szokásainkat, anélkül hogy megfosztanánk magunkat az étkezés örömétől. Íme 5 hasznos tipp, amely segíthet ebben.
Hallásromlással fenyegeti a gyerekeket és a fiatalokat a zenés, valamint a hangosított rendezvények többsége - a szakma törvényi szabályozást sürget

Hallásromlással fenyegeti a gyerekeket és a fiatalokat a zenés, valamint a hangosított rendezvények többsége - a szakma törvényi szabályozást sürget

Visszafordíthatatlan hallásromlással fenyegetik a gyerekeket a különböző szabadidős (gyerek)rendezvények, koncertek, mozik, színházak, illetve a nagy hangerejű zene rendszeres hallgatása az egyéni zenelejátszókon. A WHO előrejelzése szerint 2030 után a halláskárosodás lesz az egyik leggyakoribb, a társadalmakra legnagyobb terhet rakó fogyatékosság a világon.
Tavasszal több a lehetőség az aktív életmódra az ILD-betegek számára is

Tavasszal több a lehetőség az aktív életmódra az ILD-betegek számára is

Az ILD-betegség elleni küzdelem fontos eleme a személyre szabott terápia mellett a megfelelő életmód kialakítása, különös tekintettel a fizikai aktivitásra. E betegek számára az aktivitás elsősorban a szabadban való mozgást jelenti, amire a tavasz ideális évszak.
A szerkesztő ajánlja