"Elnézést uram, átadjam önnek a helyem?" - kérdezte a minap az ötéves lányom illedelmesen a villamoson, majd kedélyesen elbeszélgetett a nyugdíjas bácsival az élet dolgairól. Leszálláshoz készülődve egy idős hölgy megszólított: "Ne haragudjon, de végighallgattam, ahogy a lánya az imént beszélgetett. Ritkán látni ilyen választékosan beszélő, tájékozott, talpraesett, nyitott gyereket. Mondja kedveském, sokat foglalkozik vele?"

Az igazság az, hogy rengeteget. Közel 35 évesen, érett fejjel vágtam bele az élet legnagyobb kalandjába, az anyaságba. Előtte mindent megéltem, amire vágytam. A férjemmel 7 éves házasok voltunk, bőven kiélveztük a kettesben töltött idő minden pillanatát. 11 évnyi tanítással a hátam mögött már a hivatásomban is kiteljesedtem, így teljes szívvel, őszinte örömmel tudtam a lányom létezésére koncentrálni.

Az anyasághoz pont úgy álltam hozzá, mint korábban a tanításhoz, beletettem a szívem és a lelkem. Mivel nem maradtak beteljesületlen álmaim, könnyedén képes voltam a saját egómat a háttérbe szorítani és a lányom érdekeit magam elé helyezni.
Ez amúgy sem jelentett különösebb problémát, mivel három cica (és korábban több tucat kis kedvenc) gazdijaként rég megtanultam milyen egy másik életért felelősnek lenni.

A rengeteg szeretet és együtt töltött minőségi idő, úgy tűnik meghozta a gyümölcsét. Bármerre járunk, mindenütt a fent említett hölgyéhez hasonló elismerő megjegyzéseket kapunk.

Mivel már több anyuka kérdezte, mivel értem el, hogy a lányom ilyen értelmes, barátságos, önbizalommal teli gyerekké vált, számba vettem az elmúlt öt évet, és most meg is osztom, hátha hasznosítani tudtok belőle néhány ötletet.

Mitől vált a lányom barátságos, önbizalommal teli gyermekké?
 

• Fanni hihetetlen önbizalma azt hiszem onnan eredeztethető, hogy hatalmas szeretet és elfogadás veszi körül a kezdetek óta. A fogantatása pillanatától megingathatatlanul és őszintén akarjuk őt. Már a várandósság alatt rendszeresen kapcsolatba léptem vele, folyamatosan simogattam a pocakomat, beszéltem hozzá és gondolati úton is küldtem neki a szeretethullámokat.
  Az első néhány évet szoros testi kontaktusban töltöttük. Az ismerősök csak majomcsaládnak neveztek minket, mivel Fanni egyfolytában a karomban volt. Mindent együtt csináltunk, korábban nem is tudtam, hogy fél kézzel mennyi házimunka elvégezhető. Amikor pedig mind a két kezemre szükségem volt, Fannit egyszerűen magamra kötöttem.
• Egy cikkben olvastam, milyen jó hatással van a csecsemőkre az anyjuk szívverésének a hangja. A kutatások szerint azok a babák, akiket az anyjuk a testén hordoz sokkal kevesebbet sírnak és általában véve nyugodtabbak. Ezt a gyakorlatban is megtapasztaltam, Fanni iszonyú jókat aludt a hátamon, miközben a lakásban tettem-vettem. A napokban megjegyezte az egyik szomszédunk, hogy Fannit még sohasem hallotta sírni. Ez ilyen formában nem igaz, ő is szokott sírni, de tény, hogy nagyon kiegyensúlyozott kisbaba kora óta.
• A fantasztikus kifejezőképességét és szókincsét annak köszöntheti, hogy gyakorlatilag a születésétől kezdve folyamatosan beszélek hozzá. Eleinte azt kommentáltam, amit éppen csináltam.”Most leszedem a szárítót, összehajtogatom a ruhákat és beteszem a szekrénybe.”
  Később, amikor órákat sétáltunk, arról meséltem neki, ami éppen eszembe jutott. A fákról, virágokról, méhecskékről vagy épp az évszakokról. Emellett verseket és mondókákat szavaltam neki, gyerek- és népdalokkal szórakoztattam, amikor ébren volt.
• Úgy nyolc hónapos korától minden áldott nap mesélek neki. Eleinte a kicsiknek szánt szivacskönyvek rövid kis történeteit olvastam fel neki, majd ahogy nőtt egyre hosszabb és komolyabb történeteket választottam. Én ösztönösen kezdtem Fanninak igen korán felolvasni, később viszont láttam egy filmet, amelyben tudományos kísérletekkel bebizonyították, hogy a csecsemők agya 8 és 12 hónapos koruk között a legfogékonyabb. Érdemes hát kihasználni ezt az időt, és minél többet énekelni, mondókázni, beszélgetni a gyerekünkkel ebben a korai időszakban is.
  Egy cikkben ráadásul azt olvastam, hogy azok a gyerekek, akik minden nap hallanak mesét, másfél évvel megelőzhetik értelmileg azokat a kortársaikat, akiknek nem vagy csak ritkán olvasnak fel a szüleik. Fogékonyabbak az olvasás iránt és jobban teljesítenek az iskolában.
  Azt, hogy mennyire igaz ez, a saját példánk is alátámasztja. Fanni néhány hete, egyik-pillanatról a másikra elkezdett olvasni. Ezen magam is megdöbbentem, hiszen sosem tanítottam rá. Aztán rájöttem, hogy már zsenge korától rendszeresen olvasom neki Móra Ferenc Zengő ÁBC-jét. A könyvben csodálatos illusztrációk mutatják a betűket, az évek alatt ez nyilván beleégett a tudatába és most utat tört magának.
• Fanni finommotorikája is egészen kiváló, gyönyörűen rajzol és színez. Amikor egyéves korában a védőnőnk felkeresett minket, elcsodálkozott Fanni milyen finoman simogatja a haját. Elmondta, hogy a korabeli gyerekekre az jellemző, hogy belekapnak a hajába és húzzák. Kérdezte hogyan lehet, hogy Fanni ennyivel megelőzi a kortársait. Ezen nekem is gondolkoznom kellett, végül rájöttem, hogy az lehet a titok nyitja, hogy rengeteget simogatja a cicáinkat. Arra pedig nagy gondot fordítottam, hogy ne markolja, tépje a szőrüket. Megfogtam a kis kezét és megtanítottam neki, hogyan kell úgy nyúlni a kis kedvenceihez, hogy ne okozzon nekik fájdalmat.
• Másfél évesen elkezdett érdeklődni a rajzolás iránt. Eleinte csak össze-vissza vonalakat rajzolgatott, majd egyre szebb és szebb ábrák születtek a papíron. Szinte minden délután együtt leültünk a kis asztalhoz, magunk elé vettünk egy darab papírt és alkottunk. Volt, hogy családi rajzversenyt rendeztünk, a férjem is és én is rajzoltunk valamit, majd Fanni eldöntötte, hogy melyikünk volt az ügyesebb.
• A kézügyessége annak is köszönhető, hogy egy ideje rendszeresen sütünk valami finomságot. A tészta gyúrása, nyújtása és szaggatása szintén kiválóan fejleszti a finom motorikát, amellett, hogy igazán remek anya-lánya program.
  Ezen kívül szoktunk együtt gyöngyöt fűzni, ami szintén sokat segít a kis kezének ügyesedésében.
• A tájékozottságát annak köszönheti, hogy sokat beszélgetünk. Bármit kérdez - az ő szintjének megfelelően - őszintén válaszolok neki. Ezen kívül, amikor még nem járt oviba és egész nap együtt voltunk, rengeteget csavarogtunk. Felültünk valamelyik buszra vagy villamosra és a város jó néhány játszóterét végigjártuk. Utazás közben pedig folyamatosan meséltem neki, hogy éppen merre járunk, és mit látunk.

A gyerekek agya olyan, mint a szivacs, bármit pillanatok alatt magába szív. Legkönnyebben akkor tanulnak, ha olyan személlyel vannak, akit szeretnek, és akiben feltétel nélkül megbíznak. Ezek normál esetben nem mások, mint a szeretteik.

Nemrég egy anyuka arra panaszkodott, hogy az oviban nem fejlesztik kellőképpen a gyerekét. Azt kifogásolta, hogy nem tanulnak elég verset és mondókát, nem csinálnak feladatlapokat és nem kielégítő a kézművesfoglalkozás.

Mire emlékszünk egész életünkben a gyerekkorunkból?

A beszélgetés kapcsán végiggondoltam a saját gyerekkoromat. Arra jutottam, hogy gyakorlatilag semmire nem emlékszem abból, hogy az oviban mit csináltunk. Fogalmam sincs, milyen verseket vagy dalokat tanultunk, vagy milyen kézművesfoglalkozások voltak. Arra viszont a mai napig kristálytisztán emlékszem, hogy Anyu mit szavalt nekünk és melyik mesét mondta el a délutáni alvásnál. Emlékszem, amikor hétvégén együtt kirándult az egész család és közben Anyu és Apu énekelt. Emlékszem a katonasztorikra, amit Apunak századszor is el kellett mesélnie, pedig már kívülről fújtuk az egészet. Emlékszem a balatoni nyarakra és az ott töltött esős napokra, amikor a szobában rekedtünk és Anyuval sókerámiáztunk.

Én úgy gondolom, hogy a gyerekeknek nem irányított fejlesztésre van szüksége ahhoz, hogy felszínre hozzák a bennük rejlő képességeket, hanem a családjukkal eltöltött szeretettel teli, tartalmas élményekre.

Sajnos a mai felgyorsult világban pont erre nincs idő. A szülők egész nap robotolnak és se idejük, se energiájuk nincs arra, hogy a gyerekükkel minőségi időt töltsenek. Egy felmérés szerint egy átlagos szülő napi 7 percet foglalkozik a gyerekével.

A gyerek viszont olyan, mint egy érzelmi és szellemi bankbetét. Évek múlva azt fogjuk tudni „kivenni” belőle, amit korábban beletettünk. Ha hétköznap nincs is rá idő, hogy tartalmasan együtt legyen a család, próbáljuk meg a hétvégét kihasználni és minőségi időt a gyerekeinkkel tölteni. Hiszem, hogy ennél gyümölcsözőbb befektetés nem létezik.

Forrás: Lányomnak az életről
Fotó: Thomas Widmann / flickr

Olvasd el ezt a cikkünket is!

Hogyan segíthetünk egy gyermeknek önbizalmat építeni?