Gyakran nem egyszerű annak kezelése sem, hogy a legtöbb gyerek óvodás korában felfedezi nemi szerveit, hiszen ezek már gyermekkorban érzékeny területek. Sok kisfiú zavarában, vagy csupán játék közben piszkálja a fütyijét, de előfordul ez a dolog a kislányokkal is, például egy délutáni pihenő során. Ha ilyenkor a kicsi dorgálással, tiltással szembesül, az később, kamaszkorban szorongáshoz, a bűnösség érzéséhez vezethet, éppen akkor, mikor a legtöbb gyerek eleve nehezen nyílik meg szüleinek. Jobb tehát ezekről a dolgokról hamarabb és őszintén beszélgetni!

Azon aggódni, hogy mikor és hogyan vezessük elő a nagy beszélgetést, felesleges. A gyerekekben úgyis magától felébred a természetes érdeklődés: észreveszik, hogy mások a fiúk és a lányok, mások a felnőttek, mint ők. Foglalkoztatja őket a születés, előbb-utóbb felmerül a kérdés: honnan lesz a kisbaba? A mi dolgunk ilyenkor mindig őszintén válaszolni. Más témában sem vezetjük félre gyermekeinket, így az sem feltétlenül jó megoldás, ha a kisbabákat "a gólya hozza". A kisbabák petesejtekből lesznek!

Próbáljátok ki, kedves szülők, és észre fogjátok venni, hogy a kicsiknek sosem kell túl bonyolult válasz, nem igénylik a hosszadalmas méhecskés történetet, ők csak egy kérdésre szeretnének egy számukra érthető választ. És ha ezt mindig meg is kapják, érezni fogják, hogy szabadon beszélhetnek erről szüleikkel, és helyes értékrendjük alakulhat ki a szerelem és szexualitás témakörében.

Természetesen a túlzásokat is érdemes elkerülni: mindig csak annyit áruljunk el, amennyire a kicsi rákérdez, hogy legyen ideje feldolgozni a hallottakat. Egy rövid válasz is le fogja foglalni a gondolatait. Érdemes elmagyarázni neki, hogy a testünk felfedezése vagy a szex, ami a felnőtt szerelem része, nem való utcára, közösségbe, ez mindenkinek csak a saját dolga. Ezeken a helyeken a meztelenkedés sem szokás.

Végezetül felmerül a kérdés, hogy mit tegyünk, ha mégis úgy érezzük, valahogy nem alakulnak jól a dolgok: gyermekünk sosem kérdez a témáról, pedig úgy véljük, már ideje lenne, vagy éppen ellenkezőleg, szinte állandóan a testiséggel foglalkozik.

Mindkét esetben őszintén a tükörbe kell néznünk!

Az előbbi esetben az a kérdés: vajon milyen a viszonyunk gyermekünkkel, általában tudunk-e beszélgetni az életünk dolgairól? Mert ha nem, azon sem csodálkozhatunk, hogy erről sem, első teendőnk ilyenkor nem a szexuális felvilágosítás, hanem a kapcsolatunk javítása. Ha viszont általában nincs tabu és zavar közöttünk, elfogadhatjuk, hogy gyermekünk későn érő típus, esetleg megkérdezhetjük, tetszik-e neki valaki mostanában...  - de semmiképp se erőltessük a dolgot!

Ha pedig túl sok számunkra ez a téma, vagy zavar bennünket, hogy a kicsi fogdossa nemi szerveit? Akkor az a kérdés: vajon mi magunk hányadán is állunk a szexualitással? Nem vagyunk-e túlzottan szemérmesek, nincsenek-e gátlásaink, bűntudatunk? Tudjuk-e a helyén: természetes és jó dologként kezelni a testiséget? Persze előfordulhat, hogy a gyerek tényleg túlzásba esik. Ez esetben a feladat rájönni, miért teszi. A túlzott nemiség sok esetben pusztán figyelemfelkeltés, valljuk be, ettől tényleg odafigyelünk a gyerekre. Ha nagy hangon felvilágosítja társait, elképzelhető, hogy egyszerűen társai elismerésére, az okosabb szerepére vágyik. Lehetséges, hogy az érintés örömébe félelmei elviselése érdekében menekül, stb. Abban biztosak lehetünk, hogy a dolognak más az elsődleges oka, és ha ezt észben tartjuk, a megoldás is egyszerűbb! Fel tudunk figyelni a háttérben húzódó érzésekre, és esetleg kérhetjük szakemberek, pedagógusok, gyerekpszichológus vagy kineziológus segítségét.

Amíg szándékunk tiszta: gyermekeink boldogsága a cél, a megoldás érdekében hajlandóak leszünk szembenézni saját magunk vagy családunk problémáival is, végül észrevesszük, hogy mindnyájan boldogabbak lettünk! A szexualitást pedig a boldog élet és a szerelem részeként, szép és felemelő élményként értékeljük.

Fotó: midiman: Sister and Brother