"Ne add fel! Ne utálj meg engem!" - ezt kérné tőled kamaszod, ha beleshetnél a gondolataiba

Kercsó Dorottya - 2019-09-25
Amikor már nagyon elviselhetetlennek tűnik a kamasz zárkózott, elutasító viselkedése, próbálj belegondolni, mi játszódik le éppen a fejében!
"Ne add fel! Ne utálj meg engem!" - ezt kérné tőled kamaszod, ha beleshetnél a gondolataiba

Sean Grover pszichoterapeuta a Psychology Today oldalon olvasható cikkében arra keresi a választ, mi játszódik le a visszahúzódó, barátságtalan kamasz lelkében, és hogyan segíthet a szülő megbirkózni az összekuszálódott érzelmekkel:
 

Ezt hallanánk, ha belepillanthatnánk a kamasz gondolataiba:

„Nem tudom, mi az oka, de nem vagyok normális. Néha már így is kelek, néha napközben tör rám. Nem szeretem. Nem jó érzés. Bárcsak normális lennék, de nem vagyok az. Nem tehetek róla.”

„Úgy érzem, minden napom egy börtön. Fogságba estem ebben a változó testben, és ugyanaz a nap ismétlődik újra és újra. Minden napom arról szól, amit tennem kell, nem arról, amit tenni szeretnék. Dolgozatok, kötelező olvasmányok, iskolai feladatok – az egész napomat olyan emberek társaságában töltöm, akikkel csak kényszerből vagyok összezárva: kamaszokkal, akik éppúgy össze vannak zavarodva, mint én.”

„Néha bántanak az iskolában – a tanárok, az igazgató, a takarító néni, de legtöbbször a többi gyerek. Nem mondom el nektek ezeket, mert szégyellem. Nem akarom, hogy úgy érezzétek, állandóan meg vagyok sértődve valamiért.”

„Lassan már az egész életem arról szól, mit nem akarok… Nem akarok felkelni. Nem akarok lefeküdni. Nem akarok iskolába menni. Nem akarok… Nem akarok… Nem akarok.”

„Igazából egyetlen dolog sem jut eszembe, amihez lenne kedvem, leszámítva az alvást. Ez az egyetlen olyan tevékenység, amitől nem leszek feszült, nem aggódom, az egyetlen olyan időszak, amikor nem vagyok mérges.”

„Néha azért bújok el a szobámban, és bámulom orrvérzésig a Netflixet, a YouTube-ot és az értelmetlen videókat, mert nem bírok egyedül maradni azzal, ami a fejemben kavarog. Ezzel elterelem a gondolataimat saját magamról. Ez most nagyon hülyén hangzott?”

„És igen, tudom, hogy rendetlenség van a szobámban. Én így szeretem: így érzek belül is. És légy szíves ne kérdezzétek meg, mi a bajom, mert nem tudom. Nem tudom, honnan jönnek ezek az érzések.”

„Tudom, hogy mérgesek vagytok rám. Nem hibáztatlak titeket. Már nem szólok hozzátok. Néha szörnyű, gonosz dolgokat vágok a fejetekhez. Titeket hibáztatlak, rosszat kívánok nektek, odébb löklek titeket. Néha összetörök dolgokat, mert legbelül én is össze vagyok törve.”

Nem volt ez mindig így. Amikor megnézem azokat a fényképeket, amelyek alsó tagozatos koromban készültek, egy örökké boldog kisgyereket látok rajtuk. Egy kisgyereket, aki szeretett énekelni és táncolni, aki szeretett butáskodni, akit nem érdekelt, mit gondol róla a többi ember.”

„Úgy érzem, ez a kisgyerek meghalt.”

„Most valami olyan következik, amit nagyon nehéz kimondanom. Légy szíves hallgassatok meg, mert komolyan gondolom: Ne adjátok fel. Ne utáljatok meg engem. Legyetek erősebbek, mint én vagyok. Szükségem van rátok, a szüleimre, akkor is, ha letagadom. Legyetek türelmesebbek, mint én tudok lenni, megértőbbek, elfogadóbbak. Még amikor kiabálok is veletek, amikor azt állítom, utállak benneteket, akkor is szükségem van a szeretetetekre.”
 

„Ha elmondhatnám, hogyan segíthetnétek nekem, a következőket kérném:”

1.    Adjatok nekem teret!

Ne gyertek utánam a szobámba követelőzni. Úgysem fogok válaszolni. Csak rosszabbul érzem magam attól, ha nyomást gyakoroltok rám, vagy kiabáltok velem. Egyedül szeretnék lenni. Térre van szükségem.

2.    Ne kiabáljatok velem!

A fejemben lévő hangok néha olyan erősek, hogy a saját gondolataimat sem hallom tőlük. Nem bírom elviselni. Ha kiabáltok, csak még több rosszat gondolok magamról. Úgy érzem, nem szerettek. Úgy érzem, én vagyok életetek legnagyobb csalódása.

3.    Vegyétek el a kütyüket tőlem!

Magamtól nem tudom letenni a telefont a kezemből: próbálom, de nem sikerül. Tudom, hogy ez emészti fel az összes időmet, de nem tudom magamtól megoldani; egyszerűen képtelen vagyok arra, hogy ne pillantsak rá folyamatosan. Szükségem van a segítségetekre. Kérlek, limitáljátok a kütyüzésre fordítható időmet. Kérlek. Veszekedni fogok emiatt veletek, de erre van szükségem. Ne próbáljatok meggyőzni. Csak csináljátok.

4.    Vigyetek el egy csendes helyre!

Azt állítom, semmit sem szeretnék veletek együtt csinálni. De ha elmehetnénk egy csendes helyre, valahova, ahol csak sétálhatnánk és nem veszekednénk, valahová, ahol érezhetném a napsütést és hallgathatnám, ahogy a szél susogtatja a lombokat, valahová, ahol szabadon lélegezhetnék, és minden gondomat elfelejthetném, azt hiszem, örülnék neki. Még ha nem is beszélek majd, meg fogok vigasztalódni.

5.    Ne kényeztessetek tovább!

Ne adjatok meg nekem többé mindent, amit akarok. Minél többet adtok, én annál sértődöttebb leszek. El szeretnék érni dolgokat. Ez segítene abban, hogy felnőttnek érezhessem magam. Meg szeretném tanulni, hogyan kell a pénzt kezelni, megtakarítani, elkölteni. És erre soha nem leszek képes, ha mindent megvesztek nekem. Utálom, hogy tőletek függök: kérlek, segítsetek függetlenné válnom.

6.    Találjatok valakit, akivel beszélgethetek!

Valakire fel szeretnék nézni, aki nem ti vagytok. Szükségem van egy felnőttre, akit csodálhatok, aki olyan, amilyenné válni szeretnék, egy emberre, aki hisz bennem, aki lökést ad, aki megért. Egy mentor, egy tanácsadó, egy terapeuta… Bárki, aki reményt tud nekem adni akkor, amikor én nem bízom magamban.

7.    Mondjátok el, hogy szerettek!

Úgy teszek, mint akit nem érdekel. Mégis nagyon szeretném hallani, hogy szerettek. Hiszen jelen pillanatban én nem szeretem magam. Még ha pokollá is teszem az életeteket, akkor is szükségem van arra, hogy tudjam, szeretnek. Főleg, hogy ti szerettek.

„Azt hiszem, ennyi. Tudom, hogy szülőnek lenni nagyon kemény. Néha valószínűleg azon is elgondolkoztok, minek is vágtatok bele. De egyszer majd jobban leszek. Megígérem. Amikor kicsit idősebb leszek, újra szeretni fogunk egymás társaságában lenni. Addig pedig szeretném, ha tudnátok, hogy örülök, hogy vagytok.”

„Talán nem mondom el túl sokszor, de még mindig szeretlek benneteket.”

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: LewiZ / pixabay

 

Közösségi hozzászólások:
© 2004-2020 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media