SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A TeenSTAR program bevezetése Magyarországon is: a helyes szexuális felvilágosítás és a gyerekek védelme érdekében

Családinet [cikkei] - 2018-01-26
Nagyon sok még a teendő a gyermekek szexuális felvilágosításának területén, hiszen ez sokáig tabutéma volt, sokszor még ma is az - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön Miskolcon.
A TeenSTAR program bevezetése Magyarországon is: a helyes szexuális felvilágosítás és a gyerekek védelme érdekében

Novák Katalin az ERGO Európai Regionális Szervezet A TeenSTAR program meghonosítása Magyarországon a Transznacionális Együttműködések című projekt keretében című nyitókonferenciáján úgy fogalmazott: a szülők, a pedagógusok és mások is tudják, hogy ezzel kezdeni kelleni valamit, de nincsen meg az a tapasztalat, amit a szüleiktől, nagyszüleiktől kaptak volna, az, miképp is kellene ehhez a kérdéskörhöz hozzáállni.

Mint mondta, a digitális, internetes világnak köszönhetően óriási változás következett be ezen területen, sajnos azonban nem mindig a jó irányban - a gyermekeket veszélyek is fenyegetik.

Novák Katalin külön is kiemelte, hogy a néhány éves kicsik kezébe is olyan telefont adnak, amelyek révén nemcsak a világ nyílik ki számukra, hanem "kiengedtük őket egy kétszer négysávos autópályára" minden támasz és védelem nélkül. A rengeteg pozitívum mellett ez a világ nagyon sok veszélyt is rejt - tette hozzá.

Az államtitkár hangoztatta azt is, hogy a gyermekek ezen a területen bőven a felnőttek előtt járnak, "mi kullogunk a nyomukban, próbálunk velük lépést tartani", többen mondják, hogy ők digitális bennszülöttek, "mi meg digitális bevándorlók" vagyunk.

Hozzátette: a gyerekek a mobiltelefonon olyan szexuális tartalmakkal is találkoznak, amelyek többsége nem szerethető, nem a felvilágosítást szolgálja, hanem számukra feldolgozhatatlan, érzelemmentes pornográfiát, erőszakot mutat, és nagyon nehéz ezektől a hatásoktól megvédeni őket.

A szervezet 2016 óta dolgozik a TeenSTAR nemzetközi szexuálpedagógiai személyiségfejlesztő program elterjesztésén magyar nyelvterületen. Az osztrák, német, felvidéki és erdélyi partnerekkel benyújtott pályázat eredményeként a Transznacionális Együttműködések projekt keretében indulhatott el Miskolcon és térségében a csütörtöki nyitókonferenciával a hároméves program, amelyben 9-19 éves fiatalokkal foglalkozó oktatókat képeznek. A projekt szervezői közölték: a legtöbb felmérés szerint a gyerekek többsége egyáltalán nem vagy csak felszínesen beszél szüleivel a szexualitásról. A TeenSTAR segítséget nyújt kérdéseik megválaszolásában, a program a szexualitást a testi, lelki, szellemi hatások egységeként közelíti meg.

Forrás: MTI
Fotó: SchoolPRPro / pixabay

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

A nassolás, vagyis az étkezések közötti kisebb ételek fogyasztása gyakori szokás, amely sokak számára okoz gondot, különösen akkor, ha egészséges életmódot szeretnénk folytatni. Azonban néhány egyszerű trükk és változtatás segítségével könnyen kordában tarthatjuk a nassolási szokásainkat, anélkül hogy megfosztanánk magunkat az étkezés örömétől. Íme 5 hasznos tipp, amely segíthet ebben.
8 tipp szemünk egészségéért tavasszal

8 tipp szemünk egészségéért tavasszal

Aligha akad olyan közöttünk, aki a téli hideg napok után ne várta volna a tavaszi nap melegítő sugarait, ezzel együtt pedig a kerti munkálatokat, a szabadtéri sportokat, játékokat, kirándulásokat. A zöldellő természet, a virágba boruló fák azonban sokaknak egyet jelentenek a tavaszi allergiaszezonnal. Dr. Nagy Angéla, a Budai Szemészeti Központ szemorvosa összeszedte azokat a tanácsokat, amelyek segítségével ebben az időszakban gondoskodhatunk szemünk egészségéről.
A szerkesztő ajánlja