SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Egyedül a játszótéren vagy egyedül az interneten? Ütős kisfilm a magukra hagyott gyerekekről

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2017-06-26
Elgondolkodtató kisfilmet jelentetett meg a minap a Magyar Telekom. Körbekerített, biztonságos játszótéren kértek arra szülőket, hogy engedjék 15 percre bekötni a szemüket, így ez idő alatt nem fogják látni a gyerekeiket. A többség vonakodva ment bele a játékba, és nem is bírta kivárni az előírt időt, előbb levette a kendőt a szeméről. Pedig van olyan, sokkal veszélyesebb felület, ahol akár órákat is tölthetnek a kicsik egymagukban.
Egyedül a játszótéren vagy egyedül az interneten? Ütős kisfilm a magukra hagyott gyerekekről

Ez pedig nem más, mint a világháló. Elgondolkodtató, hogy míg az évek folyamán egyre későbbre tolódik az az életkor, amikor a gyerekeket egyedül kiengedjük az utcára, már az egészen kicsik egy része is szinte korlátlanul szörfölhet a neten egész nap. „Veszélyes lett a világ” – magyarázzuk, miért nem mehet egyedül iskolába, közben pedig az interneten található, gyakran nagyobb veszélyeket figyelmen kívül hagyjuk.



Az Internetmatters című brit oldal felmérése szerint 2017-ben a hatévesek 44 százaléka rendelkezett önálló wifi eléréssel a saját szobájában. Ez az arány 2013-ban még a tízévesekre volt jellemző. A gyerekek jó része közösségi oldalakat is használ, pedig ezekre életkorukból adódóan elvileg nem is regisztrálhatnának. Teszik ezt magányosan, bármiféle szülői felügyelet nélkül. Félelmetes belegondolni, hány idegennel beszélgetnek ez idő alatt, és milyen, nekik nem való – például pornó – oldalakra akadhatnak rá, jórészt teljesen véletlenül.

A megoldás nem a teljes tiltás, hanem a szigorú szabályok felállítása. A pszichológus a következőket javasolja a kicsik biztonságos netezéséhez:

  • Állítsunk fel egyértelmű szabályokat: mikor, mennyi időt lehet a gép előtt tölteni, milyen oldalakat kereshetnek fel, milyen információkat oszthatnak meg magukról.
  • Internetezzünk velük együtt. Kérjük meg őket, hogy mutassák meg a kedvenc oldalaikat.
  • Ahova csak lehet, telepítsünk fel szülői felügyelő alkalmazást.
  • Állítsuk a gépeket repülőgép üzemmódba. Ez megakadályozza, hogy a gyerekek a tudtunk nélkül vásároljanak online.
  • Csak a nappaliban vagy a konyhában engedjük a netezést, ahol rajtuk tudjuk tartani a szemünket.
  • Kérdezzük meg az idősebb testvéreket, miket mutattak eddig meg a kicsiknek, és mit tudnak a netezési szokásaikról.
  • Használjunk biztonságos keresőprogramokat, mint amilyen a Swiggle vagy a Kids Search. A Google-ben is be lehet állítani biztonságos keresést.
  • Vegyük komolyan a korhatár ajánlást, ezek alapján meg lehet állapítani, hogy egy adott játék vagy film való-e már a gyerekeinknek.

A legjobb megoldás pedig az, ha minimalizáljuk a gép előtt tölthető időt. Engedjük ki őket inkább a szabadba! Gyerek- és környékfüggő is, mikortól tehetik ezt önállóan, így erre még körülbelüli életkort sem lehet megadni. Ha pedig még túl kicsinek tartjuk őket ahhoz, hogy egyedül menjenek le a játszótérre, akkor lehetőleg a világhálón való barangoláskor se hagyjuk őket magukra.

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Láthatósági mellényben, csoportosan mennek iskolába reggelente a gyerekek Gödöllőn. A Pedibusz nevű kezdeményezést vezették be külföldi példák után - és rendkívül nagy sikere van. 
Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

1977 óta április 11-e a Parkinson-kór világnapja. Magyarországon a becslések szerint közel 20 ezer embert érint, a második leggyakoribb idegi károsodással járó betegség.
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
A szerkesztő ajánlja