SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A világon több millió szülő érzi úgy, hogy ha újrakezdhetné, nem vállalna gyereket

Tóth Nikolett [cikkei] - 2023-12-27
Nem mindenki érzi úgy, hogy alkalmas a feladatra, hogy szülő legyen. És akadnak olyanok is, akik egy idő után meg is bánják, hogy gyermeket vállaltak. Ennek egyik fő oka a kiégés, a megnövekedett anyagi terhek, de az is gyakori, hogy a gyermekkori rossz élmények miatt érzi valaki úgy, hogy képtelen arra, hogy jó szülővé váljon.
A világon több millió szülő érzi úgy, hogy ha újrakezdhetné, nem vállalna gyereket

A gyerekek kudarcként élik meg, hogy szüleik megbánták a gyerekvállalást

Egy édesanya, aki neve elhallgatását kérte, arról mesélt nekünk, hogy 6 éves kislánya mellett úgy érzi, bárcsak ne vállalt volna gyereket. Szörnyű érzés kimondania, amit gondol, nem is mer erről sok embernek beszélni, de úgy érezte, a közösségi médiában névtelenül muszáj segítséget kérnie. 

Kislánya autista, epilepsziás, nem tud beszélni és még mindig pelenkázni kell. Segítsége nincs, egyedül neveli őt, a nagyszülők vidéken. Bármennyire is szereti a lányát, úgy érzi, teljesen kiégett, évek óta nem tudott elmenni egyedül még bevásárolni sem, egyáltalán nincs ideje magára, vagy amikor lenne, akkor is olyan fáradt, hogy csak néz maga elé és képtelen bármit is csinálni. 

Nincs ezzel egyedül. Egy 2013-as Gallup közvélemény-kutatás szerint a megkérdezett amerikai szülők 7 százaléka válaszolta azt, hogy ha újrakezdhetné, akkor nem vállalt volna gyermeket. Németországban egy 2016-os felmérés szerint a szülők 8 százaléka nyilatkozta ugyanezt, ahogy a britek felmérésben is. 

Két tanulmányban pedig Konrad Piotrowski, az SWPS Egyetem pszichológiai adjunktusa 11-14 százalékra helyezte a szülői megbánás arányát Lengyelországban.

Ez azt jelenti, hogy a világon több millió olyan szülő van, aki megbánta, hogy gyereket vállalt. Tabunak számít erről beszélni, a számok azonban azt mutatják, hogy ez egy valós probléma, amivel foglalkozni kellene.

Kara Hoppe, családterapeuta és a Baby Bomb: A Relationship Survival Guide for New Parents társszerzője szerint a gyerekeken egyértelműen látszik, ha a szüleik megbánták a döntésüket velük kapcsolatban. Ők sokkal nagyobb eséllyel vannak kitéve az érzelmi elhanyagolás veszélyének, és egyfajta belső kudarcként élik meg, hogy a szüleik nem mutatnak irányukba kellő figyelmet és gondoskodást.
 

A szülői megbánás okai

A szakértők szerint az egyik fő oka a szülői megbánásnak a kiégés. Az ilyen szülők nagyon kimerültnek, fáradtnak érzik magukat, mint ahogy az az édesanya is, akiről fentebb írtunk. Gyakori az is, hogy nincs mögöttük segítő háló, nem tudnak kire számítani, kitől segítséget kérni. 

Gyakori probléma még az anyagi teher, ami a szülőkre zúdul, főleg ha a szülő egyedül neveli a gyerekét. Előfordulhat az is, hogy a saját gyerekkorában tapasztalt negatívumok miatt bánja meg a döntését. 

Sokszor pedig maga a társadalom teszi nehézzé a gyereknevelést a szülők számára. A szakértők szerint kevesebben tapasztalnák meg a kiégést, ha a fogamzásgátlási módszerek mindenki számára elérhetőek lennének, ha a családokon belül mindenki kivenné a részét a feladatokból, ha jobban segítenék a szülés utáni munkába állást, és ha az anyák válláról le tudnák venni a terheket minél több olyan intézmény létesítésével, amelyek gyerekfelügyeletet biztosítanak.

Indexkép: Depositphotos.com

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

A nassolás, vagyis az étkezések közötti kisebb ételek fogyasztása gyakori szokás, amely sokak számára okoz gondot, különösen akkor, ha egészséges életmódot szeretnénk folytatni. Azonban néhány egyszerű trükk és változtatás segítségével könnyen kordában tarthatjuk a nassolási szokásainkat, anélkül hogy megfosztanánk magunkat az étkezés örömétől. Íme 5 hasznos tipp, amely segíthet ebben.
Hallásromlással fenyegeti a gyerekeket és a fiatalokat a zenés, valamint a hangosított rendezvények többsége - a szakma törvényi szabályozást sürget

Hallásromlással fenyegeti a gyerekeket és a fiatalokat a zenés, valamint a hangosított rendezvények többsége - a szakma törvényi szabályozást sürget

Visszafordíthatatlan hallásromlással fenyegetik a gyerekeket a különböző szabadidős (gyerek)rendezvények, koncertek, mozik, színházak, illetve a nagy hangerejű zene rendszeres hallgatása az egyéni zenelejátszókon. A WHO előrejelzése szerint 2030 után a halláskárosodás lesz az egyik leggyakoribb, a társadalmakra legnagyobb terhet rakó fogyatékosság a világon.
Tavasszal több a lehetőség az aktív életmódra az ILD-betegek számára is

Tavasszal több a lehetőség az aktív életmódra az ILD-betegek számára is

Az ILD-betegség elleni küzdelem fontos eleme a személyre szabott terápia mellett a megfelelő életmód kialakítása, különös tekintettel a fizikai aktivitásra. E betegek számára az aktivitás elsősorban a szabadban való mozgást jelenti, amire a tavasz ideális évszak.
A szerkesztő ajánlja