Párkapcsolati coachként megdöbbentő számban találkozom olyan párokkal, akiknek a kapcsolata az első gyerek születése után kezdett tönkremenni. Vagy elhidegültek, eltávolodtak egymástól, vagy megjelent az a bizonyos harmadik. A párok rendre elmesélik, hogy a babavárás időszakában arra készültek, hogy ez lesz életük legszebb időszaka. Ehhez képest már a várandósság alatt elkezdtek távolodni egymástól, a szülés után pedig mintha fényévekre nőtt volna ez a távolság. A párok azt mesélik, hogy legsötétebb rémálmukban sem gondolták volna, hogy ez ilyen nehéz időszak lesz. Őket erre senki nem készítette fel.
 

Minden megváltozik

A baba érkezésével minden megváltozik. Valóban hihetetlenül nagy öröm ez, különösen akkor, ha a pár mindkét tagja akarta őt. (Ha nem így van, az már a terhesség bejelentésének pillanatában megrendítheti a kapcsolatot.) Ugyanakkor a kicsi érkezése által minden megváltozik egy családban: új szerepek, új feladatok jelennek meg, a házaspár tagjai szülővé válnak.

Ahhoz, hogy jól tudjuk venni az akadályokat, már a kicsi érkezése előtt tisztában kell lennünk az együttélés alapelveivel. Képesnek kell lenni egy jól bejáratott kommunikációra, közös döntéshozásra, arra, hogy tudjunk egymásra támaszkodni a nehézségek idején, mert a rengeteg érzelmet és energiát követelő jövevény le fog szívni bennünket. Képesnek kell lennünk arra is, hogy egymáshoz tudjunk fordulni segítségért, vigaszért, gyönyörért. Ha ez nincs meg a gyerek érkezésekor, akkor minden, ami ezután következik, sokkal nehezebb lesz. Sajnos nagyon sok párkapcsolatban előbb érkezik a baba, és a párnak egyáltalán nincs ideje mindezt kialakítani. Sokan már eleve terhességgel indítják a házasságot, vagy azért házasodnak össze, mert érkezik a kicsi. Vannak olyanok is, akik még mindig a kapcsolat kiépítésével küszködnek, és egyszerre csak ott terem egy viharosan követelőző kicsi teremtmény.
 

Már a várandósság alatt elkezdődik a változás

Abban a pillanatban, amikor kiderül, hogy beköszöntött a várandósság, a pár két tagja között megjelenik egy kis sziget, s hamarosan a sziget két oldalán találják magukat, majd előfordulhat, hogy fokozatosan távolodni kezdenek egymástól. A férfi éli tovább az életét, a nő pedig belefeledkezik a teste változásaiba. A férfiak intellektuálisan megérthetik a nőben zajló változásokat, de megérzik azt is, hogy a feleség érzelmileg mennyire el van foglalva magával és a magzattal, és kezdik elhanyagolva érezni magukat, a keletkező haragjukról pedig képtelenek beszélni. Sok férfi bocsátkozik ilyenkor külső viszonyba. A nő pedig azzal kezd szembesülni, hogy a terhesség fizikai- testi vonatkozásaiban magára marad, s ő is elárvulva érzi magát. Azt gondolják, hogy „nem igazság, hogy a férfiaknak ezen nem kell átesniük”. Sokan félnek a szüléstől, a várható komplikációktól, aggódnak a baba egészsége miatt.

A terhesség utolsó harmadában kiszélesedik a felek közti sziget. Még látják egymást, de már egyértelmű, hogy egymástól távolodó úton haladnak. A pár tagjai szembekerültek alapvető biológiai egyedüllétükkel.
 

Csökken a házassággal való elégedettség

A gyerek megszületése után a kutatók vizsgálatai szerint a házassággal való elégedettség nagymértékben csökken, és a gyereknevelés időszakában végig alacsony szinten is marad. (Azt azért tegyük hozzá, hogy az élettel való elégedettség szintje viszont nő!)

Mi okozhatja ezt a nagy elégedetlenséget? Olyan hihetetlen ez, főleg azok számára, akik valamilyen babaillatú mámornak képzelik el ezt az időszakot.

A pár tagjai szülőkké válnak, új szerepeket kell megtanulniuk. A feleség nagyon sok sérelmet élhet át, mert azt látja, hogy a férje szabadon mozog, míg ő be van zárva a négy fal közé a szoptatás, büfiztetés, pelenkázás őrlőmalmába. Félálomban telnek a napjai, a fáradtságtól majd’ összeesik, és mindeközben meg kellene felelnie a boldog anya-szerepnek, amit a környezete elvár tőle. Hihetetlen hormonvihar dúl a testében, gyakran szenved gyerekágyi depressziótól is. Mindez rendkívüli módon leszívja, sem ideje, sem energiája nem marad arra, hogy a férjével foglalkozzon.

A férj eleinte azt hiszi, hogy az apaság valamiféle csodálatos mennyei érzés lesz, hiszen apává válva megemelkedik a társadalmi presztízse, boldog, mert létrehozott egy életet, teljesítette az életfeladatát. Aztán egyszer csak arra eszmél, hogy úgy érzi, elveszítette a feleségét. A férj állandó tej- és pelenkaszagba ér haza, a felesége pedig teljesen belefeledkezik a szoptatás és a babával való duálegységbe, amiből az apa ki van zárva. Nagyon sok apuka még akkor is ezt a kirekesztettséget éli meg, amikor nagyon is sok mindent tesz a baba körül, és az anyuka bevonja őt a babával kapcsolatos tevékenységekbe.

Vagyis a szerepekbe való beletanulás során ott van két sértett, haragvó fél. Az apák visszahúzódnak, elkedvtelenednek, valahol vigasztalást keresnek. Jobbik esetben a munkában.
 

Apa dolgozik, anya háztartásbeli

A gyerek születése tradicionálja a családi szerepeket, és még az egyenlőséget megvalósító pároknál is a hagyományos irányba tolódnak el a szerepek. Markánsan elkülönül a munkavállaló, anyagilag gondoskodó apa és a gondozó anya szerep. A szülővé válás csökkenti a házastársak egymásra szánt idejét. Kevesebb időt töltenek együtt, kevesebbet beszélgetnek, és a beszélgetések témája is inkább az, hogy mennyit evett ma a gyerek, nem pedig a kapcsolatuk elemzése, az érzések megosztása. Kikapcsolódásra, másokkal való találkozásra nagyon kevés idejük jut.

Csökken az egymás iránti pozitív érzelmek kifejezésének mennyisége, és növekszik a konfliktusok száma. Egyrészt mert adva van két kialvatlan, hullafáradt felnőtt, másrészt egyeztetetni kell egy csomó új kérdésben, feladatban, ráadásul az első gyereknél még rettenetesen szoronganak is a szülők, tehát jócskán megnő a viták száma.

A feleség ebben az időszakban jóval nagyobb támogatást igényelne, mint korábban. Régebben ezt a szerepet betöltötte a nagycsalád, a nőrokonok támogató csoportja. Manapság több száz kilométerre laknak egymástól a rokonok, és az újdonsült anyuka egyedül marad a rengeteg szorongásával és fáradtságával. A férjek pedig egyre inkább a munkába menekülnek.

További gondot jelenthet, ha nincs egyetértés a nevelési kérdésekben. A szülővé válás a nevelési szövetség kialakításának kritikus időszaka. Az eredeti családból hozott tapasztalatok és a tanult ismeretek összeegyeztetése, a közös nevelési elvek kidolgozása most már nem elméleti szinten, hanem nagyon is a napi gyakorlatban zajlik, és annak közvetlen következményei vannak. Ennek a korszaknak a klasszikus vitatémája például, hogy hagyjuk-e a gyereket sírni.

A gyerek születése után mindkét félnél csökken a jóllét és a személyes boldogság érzése. A szülők tele vannak a gyerek iránti aggodalommal, bizonytalanok, örökké fáradtak, 24 órás szolgálatban vannak az első 2-3 évben. Oda a szabadság. A hiányzó boldogság bűntudatot kelt bennük, hiszen a boldog szülő képe társadalmi elvárásként nehezedik rájuk. Az anyák 50-60%-ánál jelentkezik kisebb-nagyobb értelmi, szexuális krízis, kisebb százalékban súlyos depresszió is megjelenhet.

Természetesen nem szeretnénk azt a benyomást kelteni, hogy katasztrófa lenne egy gyerek érkezése, de jó nagy krízist okozhat még a jól működő házasságokban is. Ha erre nem készült fel a pár, derült égből villámcsapásként éri őket a rengeteg probléma, és a testi-lelki kimerültség fázisában nem lesz erejük megoldani a gondokat.
 

Felkészülés!

Ennek ellenére sok mindent lehet tenni a problémák megoldására – a legfontosabb a kölcsönös társtámogatás. A felek hallgassák meg egymást empatikusan, vádaskodás nélkül! Ne várják el a másiktól a felhőtlen boldogságot, ne keltsenek a társukban bűntudatot azért, mert kifejezi a negatív érzelmeit akár az újszülöttel szemben is!

A másik nagyon fontos eszköz, hogy meg kell őrizni a házastársi szövetséget. Nem csupán szülők lettek, de házaspár maradtak. Gondosan ügyelniük kell arra, hogy továbbra is kölcsönösen feltöltögessék egymás szeretettankját, különben valamelyikük talál egy párás tekintetű harmadikat, aki szívesen felnéz rá, és megszeretgeti. Tehát fontos, hogy szervezzék úgy az idejüket, hogy maradjon elég alkalom a beszélgetésekre, az élmények megosztására. Kell egy nagymama, barátnő, szomszéd, aki hajlandó hetente egyszer legalább egy órára vigyázni a gyerekre, hogy a pár el tudjon menni sétálni, beszélgetni, pihenni, egymásra figyelni. Nagyon fontos megérteniük: attól, hogy szülők lettek, ők még egy pár maradtak, együtt alkotnak szövetséget, és szükségük van arra, hogy az egymással való kapcsolatukat rendszeresen ápolják, erősítsék. Mert olyan nincs, hogy egy kapcsolat stagnál: vagy erősödik, fejlődik, egyre jobbá, szorosabbá válik, vagy hanyatlik, és a szakítás, válás felé sodródik. Hogy melyik folyamat indul be, az csakis és kizárólag rajtunk múlik. 

Fotó: artur84 / FreeDigitalPhotos.net