SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Megbízható lakáseladó vagy? Százezrek múlhatnak rajta!

Rák Edit [cikkei] - 2016-05-05
Lehet, hogy szakmádból adódóan, de az életben is találkozhattál a kifejezéssel: nyerd el a vevő bizalmát. Sok múlik, múlhat azon, hogyan tekint rád az érdeklődő. Gondoltad volna, hogy akár egy eladást is meghiúsíthat?
Megbízható lakáseladó vagy? Százezrek múlhatnak rajta!

Évekkel ezelőtt keresett meg egy régi, kedves ismerősöm, azzal a kéréssel, hogy segítsek neki lakást találni. Konkrét elképzelései voltak, ezért nem 1000 lakás közül kellett választani. Összesen négy olyan ingatlan volt, ami megfelelt az igényeinek, ezek közül is kettő volt az, ami igazán versenyben volt.

Ez a két lakás ugyanabban az épületben volt, egy-egy emeletnyi különbséggel. Szinte ugyanolyanok voltak: elrendezés tekintetében nem volt eltérés, felépítésük, fekvésük hasonló, közel azonos állapotban voltak. Egyedül az árban volt különbség: az egyik több, mint 600 000 forinttal drágább volt.

Őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy van bármi is, amiről beszélni kéne, nemhogy még tanakodni meg dönteni. Olyan „vitán felülállónak” tűnt a helyzet, nem? Ügyfelemnek azonban nem volt az, gondolkodási időt kért, hogy átgondolhassa, hogy melyiket válassza.

Egész este sakkozott a dologgal, több alkalommal is rám csörgött. Klasszikus pro-kontra listát készített. Összesen négyszer kérte ki a véleményem, és még háromszor mindenki másét is. A családját ez alatt a pár óra alatt kikergette a világból. :)

A negyedik hívásnál, amikor már háromszor kérdeztem meg tőle különböző szórenddel és csomagolásban a kérdéseim, és végre őszintén válaszolt. A miérteket ugyebár, nem könnyű kiszedni az emberekből…

Miért gondolkodsz? Miért érné meg neked a 600 000 Ft-tal drágább lakás, ha a kettő között nincsen különbség?”

És annyi győzködés, várakozás után végre kinyögte!

„Tudod Edit, azért nem döntöttem még, és azért húz a szívem a drágább lakás felé, mert megbízhatóbbnak találom a tulajdonost. Olyan őszintének, precíznek tűnt, fel volt készülve.”

És itt a kulcsszó: MEGBÍZHATÓ!

Képzeld magad a vevő helyébe, ülj bele a székébe. Ő több millió forintot készül elkölteni, természetes, ha nem akarja, hogy átverjék. Egy mosógép vásárlásakor is sokat gondolkodunk, nemhogy egy lakásvásárláskor. Ez persze nem jelenti azt, hogy rólad bárki azt feltételezi, hogy átvágnád, de az emberek – ahogyan te is – szeretnek biztosra menni, amennyire csak lehetséges. Az, hogy vevő aggódik, teljesen érthető, nem pedig személyeskedés.

Nos, te tudod, mit kell tenned ahhoz, hogy úgy elnyerd a vevő bizalmát, mint a fenti történetben?

Nem kell túlzottan bonyolult dolgokra gondolnod, és erkölcsi bizonyítvánnyal sem készülnöd. A lényeg, hogy legyél a lehető legjobban felkészülve! Szerezz be minden papírt, minden dokumentumot, ami választ adhat a vevő kérdéseire. Legyen nálad minden, gondold át a lehetséges kérdéseket, és dolgozd ki a válaszaid.

Látod, mennyivel elősegítette az eladást a fent említett tulajdonosnak az, hogy nem volt lusta előkészíteni egy alaprajzot és két gázszámlát? Nemcsak, hogy gyorsabban adta el a lakást, de megtörte az „ár szentségét”, és a vevőnek már nem az volt az elsődleges szempont, hanem a biztonság.

Apróságokon múlik a dolog, nincs olyan, amit te ne tudnál megtenni! Te se szeretnéd, ha milliók csúsznának ki a kezed közül, ugye?

És most egy kis segítség, hogy milyen iratok legyenek nálad, ha érdeklődőt vársz!

  • Tulajdoni lap, térképszelvény
  • Társasházi alapító okirat
  • Szervezeti és Működési szabályzat
  • Házirend
  • Közös képviselő neve, telefonszáma
  • Meghatalmazások
  • Haszonélvezők lemondási nyilatkozata
  • Fűtési rendszer engedélyei
  • Beépített háztartási gépek útmutatói, garancia papírjai

Ugye, nem olyan nagy dolog?

Ha kérdésed támadt akár lakáseladással, akár lakásvásárlással kapcsolatban, keress meg bátran, szívesen segítek!

 

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Május utolsó vasárnapján vidám gyerekzsivajjal és kacagással telik meg az ország: ez a nap a gyerekekről szól. Érdemes ellátogatni valamelyik családi rendezvényre - mutatjuk gyereknapi programajánlónkat, melyben ingyenes eseményeket gyűjtöttünk össze. Gyűjteményünk a teljesség igénye nélkül készült, hisz országszerte megszámlálhatatlan helyen tartanak gyereknapi rendezvényt: ha nem találsz hozzád közel esőt a listán, nézz szét a hozzád közel eső városok, települések programajánlói között is!
Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

A Nébih kéri a vásárlókat, hogy az alábbi azonosító adatokkal megegyező termékeket ne fogyasszák el!
A diabétesz kialakulása előtt évekkel lehetnek jelei egy gyakori szövődményének

A diabétesz kialakulása előtt évekkel lehetnek jelei egy gyakori szövődményének

Idegbántalomra utaló kisebb eltéréseket már egészséges cukoranyagcseréjű, de cukorbetegség szempontjából magasabb kockázati csoportba tartozóknál is találtak a Semmelweis Egyetem kutatói. A vegetatív és érzőidegrendszer zavarát okozó állapot jeleinek mielőbbi felismerése segítheti a betegség megelőzését és hatékonyabb kezelését.
A szerkesztő ajánlja