SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Az álmok segítenek a traumák feldolgozásában

Családinet [cikkei] - 2014-12-22
Mindenki szokott álmodni, még az is, aki nem emlékszik rá, hiszen az álmok rendszerezik az átélt eseményeket és segítenek a traumák feldolgozásában, ez a feladatuk - hívja fel a figyelmet Dr. Bódizs Róbert, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének kutatási igazgatóhelyettese.
Az álmok segítenek a traumák feldolgozásában

Feldolgozási zavart okozhat, ha valaki nagyfokú kialvatlanság miatt kevesebb időt tölthet az álmoknak helyet adó alvásfázisban (REM fázis), azaz nem álmodhat eleget.

Laboratóriumi körülmények között még azokról is kiderül, hogy szoktak álmodni, akik sosem emlékeznek rá. A legtöbb álmot a fiatal nők idézik fel, mert rájuk legjellemzőbb az a befelé forduló figyelem és mentális érdeklődés, ami segíti az erre való emlékezést.

Az álom egyik funkciója az élmények rendszerezése és feldolgozása. Emellett összekapcsolja a meglévő ismereteket az újakkal, elhelyezve azokat egyfajta tapasztalati hálóban. A szakember szerint, ha ez a háló sok helyen sérült (például nehéz gyerekkor vagy traumatikus élethelyzetek sorozata miatt), akkor az új élményeket nehezebb elhelyezni, ez pedig rémálmokhoz, és így feldolgozási zavarokhoz vezethet. Ha pozitív is a tapasztalati háló, de valami rendkívüli trauma (például haláleset, tragédia) történik, ennek ugyanilyen következményei lehetnek. Szintén feldolgozási zavarhoz vezethet az alkoholizmus, vagy valamilyen alvászavar következtében jelentkező nem megfelelő minőségű alvás, így elégtelen mennyiségű álmodás.

A rémálmok gyakorisága függ a fizikai állapottól, anyagi helyzettől, sőt még az iskolázottság is befolyásolja: rossz fizikai állapotban lévők és kevésbé iskolázottak gyakrabban számolnak be szorongásos álmokról. Az anyagi helyzet csak az alacsony iskolázottságiak körében határozza meg az álmok érzelmi színezetét: aki gazdagnak érzi magát, pozitív álmokról számol be, aki viszont szegénynek, inkább rémálmokról. Aki tehát meg van békélve önmagával, kiegyensúlyozott és magabiztos, annak kevésbé lesznek rémálmai.

Nincs olyan módszer, amivel fel lehet fejteni az álmok egyértelmű jelentését. A konkrét élethelyzet, illetve a meglévő tapasztalatok birtokában azonban le lehet vonni következtetéseket. Az értelmezés tehát személyre szabott, nincs az az álmoskönyv, ami mindenkinek egyformán válaszokat ad – hangsúlyozza Dr. Bódizs Róbert.

A tudatos vagy világos álmodók tisztában vannak azzal, hogy az éppen elképzelt álom nem valóság. Ezt a készséget a homloklebeny egy része váltja ki, és elsajátítható, sőt laboratóriumi körülmények között ki is váltható. A tudatos álmodók képesek befolyásolni az álmukat, így elméjükben egy szürreális, mégis részben saját maguk által irányított történet bontakozhat ki.

Az álmokat egyetlen pillanat alatt el lehet felejteni, hiszen nem is az a funkciójuk, hogy felidézzék őket, anélkül is elvégzik feladatukat. Az idegrendszer számára igen megterhelő lenne, ha minden héten több órányi álomra kellene emlékeznünk – mondja a szakember, hozzátéve, hogy a rögzítésért felelős noradrenalin termelése éjszaka lecsökken, ez az oka a felejtésnek. Aki mégis szeretne emlékezni az álmaira, érdemes például szabadsága alatt egy-két órával többet aludnia, és spontán módon, nem pedig ébresztőórára kelnie. Így a REM fázist nem szakítja meg az ébresztés, és jut idő az álmok teljes történetére.

Forrás és fotó: Semmelweis Egyetem

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

A homályos látás gyakori szemészeti panasz. Fiataloknál leggyakrabban a korrigálatlan fénytörési hiba okozza, 40-45 felett pedig a közeli látás elhomályosodása, mely egy természetes fiziológiás folyamat része. A homályos látás ugyanakkor komolyabb szemészeti problémák tünete is lehet. Íme, a homályos látás kilenc lehetséges oka, és kezelési lehetőségei.
A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Május utolsó vasárnapján vidám gyerekzsivajjal és kacagással telik meg az ország: ez a nap a gyerekekről szól. Érdemes ellátogatni valamelyik családi rendezvényre - mutatjuk gyereknapi programajánlónkat, melyben ingyenes eseményeket gyűjtöttünk össze. Gyűjteményünk a teljesség igénye nélkül készült, hisz országszerte megszámlálhatatlan helyen tartanak gyereknapi rendezvényt: ha nem találsz hozzád közel esőt a listán, nézz szét a hozzád közel eső városok, települések programajánlói között is!
Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

A Nébih kéri a vásárlókat, hogy az alábbi azonosító adatokkal megegyező termékeket ne fogyasszák el!
A szerkesztő ajánlja