SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Egészségügyi szűrőprogram a gyakori betegségek megelőzéséért Szolnokon

Családinet [cikkei] - 2014-03-07
Tiszta szívvel Szolnokért! elnevezéssel betegségmegelőző szűrővizsgálati program indul hétfőn Szolnokon, a szűrésre öt napig a település öt helyszínén várják majd az érdeklődőket - jelentette be Szalay Ferenc (Fidesz) polgármester csütörtökön sajtótájékoztatón.
Egészségügyi szűrőprogram a gyakori betegségek megelőzéséért Szolnokon

A testmozgásra is időt fordító életmóddal és rendszeres szűrővizsgálatokkal sokat tehet minden ember egészsége megőrzéséért, ez az akció az utóbbihoz kínál lehetőséget - jelölte meg a program lényegét Bene Ildikó fideszes országgyűlési és önkormányzati képviselő, a főszervező szolnoki Hetényi kórház főigazgatója. A megelőzésen túl az is fontos, hogy az eredményes gyógyításhoz egy-egy betegséget minél hamarabb felismerjenek a szakemberek - tette hozzá.
    
A szűréseken például a szív- és érrendszeri betegségek felderítésére megmérik a haskörfogatot, a magasságot, a testtömeget, testzsírszázalékot, a vérnyomást, a pulzust, valamint a vércukor- és koleszterinszintet. Emellett van urológiai konzultáció, zöldhályogszűrés, csontsűrűségmérés, komputeres szemészeti szűrővizsgálat, hallásvizsgálat, légzésfunkció-szűrés, szájüregi vizsgálat, bőrgyógyászati vizsgálat valamint dietétikai tanácsadás.
    


A szűrővizsgálatokat minden nap más helyen, így a belvárosi Verseghy könyvtárban, a Széchenyi lakótelepi Hild könyvtárban, a Kodály iskolában, a vasútállomásnál lévő művelődési házban, valamint Szandaszőlősön, az ottani iskolában tartják.
    
A hétfői nyitónapon a Verseghy könyvtárban a belgyógyászati, a reumatológiai, és a nephrológiai szakterület főorvosai tartanak előadásokat az érdeklődőknek.

Forrás: MTI
Fotó:
patrisyu - FreeDigitalPhotos.net

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

A homályos látás gyakori szemészeti panasz. Fiataloknál leggyakrabban a korrigálatlan fénytörési hiba okozza, 40-45 felett pedig a közeli látás elhomályosodása, mely egy természetes fiziológiás folyamat része. A homályos látás ugyanakkor komolyabb szemészeti problémák tünete is lehet. Íme, a homályos látás kilenc lehetséges oka, és kezelési lehetőségei.
A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Május utolsó vasárnapján vidám gyerekzsivajjal és kacagással telik meg az ország: ez a nap a gyerekekről szól. Érdemes ellátogatni valamelyik családi rendezvényre - mutatjuk gyereknapi programajánlónkat, melyben ingyenes eseményeket gyűjtöttünk össze. Gyűjteményünk a teljesség igénye nélkül készült, hisz országszerte megszámlálhatatlan helyen tartanak gyereknapi rendezvényt: ha nem találsz hozzád közel esőt a listán, nézz szét a hozzád közel eső városok, települések programajánlói között is!
Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

A Nébih kéri a vásárlókat, hogy az alábbi azonosító adatokkal megegyező termékeket ne fogyasszák el!
A szerkesztő ajánlja