SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Génmutáció okozhat lassú anyagcserét és túlsúlyt egyes embereknél

Családinet [cikkei] - 2013-10-29
Tudósok szerint nem mindig puszta kifogás, amikor túlsúlyos emberek lassú anyagcseréjükkel magyarázzák hízásukat. A Cambridge-i Egyetem kutatócsoportja megtalálta az első bizonyítékát annak, hogy egy DNS-mutáció valóban lelassítja az anyagcserét, ami elhízást okozhat.
Génmutáció okozhat lassú anyagcserét és túlsúlyt egyes embereknél

A Cell című szaklapban megjelent tanulmány szerint az emberek kevesebb, mint egy százalékát érinti az elváltozás, ők gyakran kora gyermekkoruktól fogva súlyos elhízástól szenvednek - írta a BBC hírportálja.
    
A cambridge-i Anyagcsere-tudományi Intézet kutatói tudták, hogy a DNS egy szakasza, a KRS2 nevű gén nélkül született egerek könnyebben híznak. Azzal azonban nem voltak tisztában, hogy milyen szerepet játszhat ugyanez az embereknél, ezért elemezni kezdték 2101, súlyosan elhízott személy DNS-ét. Közülük egyeseknél a KSR2 mutációját fedezték fel. Ennek a változatnak kettős hatása volt: növelte az étvágyat, közben lassította az anyagcserét.
    
Sadaf Farooqi, a kutatás vezetője elmagyarázta, hogy a génmutáció miatt ezek az emberek nagyobb mennyiségű ételt kívánnak, mivel azonban lassabban emésztenek, nem esik jól nekik a mozgás, és valószínűleg már fiatal korukban kettes típusú cukorbetegség is kialakul náluk. Hozzátette, hogy a kalóriaégetés képessége lassul le náluk, ez pedig azért jelentős, mert új magyarázattal szolgál az elhízásra.
    
A KSR2 leginkább az agyban fejti ki hatását oly módon, hogy befolyásolja, az egyes sejtek miként értelmezik a szervezet jeladásait, köztük a vér inzulinszintjének változását. Ez a módosult értelmezés van hatással a test kalóriaégető képességére.
    
A kutatás vezetője szerint az emberek kevesebb, mint egy százalékánál fordul elő a KSR2 mutációja, közöttük lehetnek normál testsúlyúak is. Az ötévesen elhízott gyermekeknek azonban két százaléka rendelkezhet a génmutációval.
    
A kutatók szerint, ha a mutált KSR2 működését módosító gyógyszert fejlesztenek ki, az minden túlsúlyos számára kedvező hatású lehet.

http://www.bbc.co.uk/news/health-24610296

Forrás: MTI
Fotó: Amawasri Naksakul - 123RF.com

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

A nassolás, vagyis az étkezések közötti kisebb ételek fogyasztása gyakori szokás, amely sokak számára okoz gondot, különösen akkor, ha egészséges életmódot szeretnénk folytatni. Azonban néhány egyszerű trükk és változtatás segítségével könnyen kordában tarthatjuk a nassolási szokásainkat, anélkül hogy megfosztanánk magunkat az étkezés örömétől. Íme 5 hasznos tipp, amely segíthet ebben.
8 tipp szemünk egészségéért tavasszal

8 tipp szemünk egészségéért tavasszal

Aligha akad olyan közöttünk, aki a téli hideg napok után ne várta volna a tavaszi nap melegítő sugarait, ezzel együtt pedig a kerti munkálatokat, a szabadtéri sportokat, játékokat, kirándulásokat. A zöldellő természet, a virágba boruló fák azonban sokaknak egyet jelentenek a tavaszi allergiaszezonnal. Dr. Nagy Angéla, a Budai Szemészeti Központ szemorvosa összeszedte azokat a tanácsokat, amelyek segítségével ebben az időszakban gondoskodhatunk szemünk egészségéről.
A szerkesztő ajánlja