SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Bábák az állatvilágban: szülés közben védik és támogatják társukat a nőstény bonobók

Családinet [cikkei] - 2018-05-25
Bábáskodnak társaik szülésénél a nőstény bonobók: védik és támogatják őket vajúdás közben és a kicsik világrajövetelekor. Eddig csakis az emberről volt ismert, hogy segédkezik társának szülésekor.

A Pisai Egyetem és a CNSR francia kutatóközpont tudósai fogságban lévő bonobókat figyeltek meg három alkalommal is, amint szülés közben segítik egyik társukat.

Az Evolution and Human Behavior című szaklapban bemutatott jelenségre a szerzők - Elisa Demuru, Pier Francesco Ferrari and Elisabetta Palagi - a bábáskodás egy típusaként utaltak. 
A természetben kizárólag az embernél figyelték meg eddig, hogy egy fajtársának segítséget nyújt utód születésekor. A bonobók az ember legközelebbi rokonai a csimpánzokkal együtt, ám a csimpánzoknál jóval szociálisabb élőlények.
A kutatók kiemelték, hogy már korábban is végeztek hasonló megfigyeléseket más tudósok, a most leírt tevékenységek azonban jóval összetettebbek voltak - olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.

Amikor a nőstény megkezdte a vajúdást, a többi nőstény a közelébe férkőzött. A szülés közben az anyaállatot körbevevők megakadályozták, hogy más hímek - és emberek - közel kerülhessenek. Még a legyeket is elhessegették a nemi szervek környékéről. Ezt a viselkedést holland és francia állatparkokban figyelték meg. A kutatók szerint a segédkező nőstények megszagolgatták a váladékokat, megpróbálták elkapni a születő kölyköt is. 
A szakértők úgy vélik, hogy néhány "majombába" maga is szült már a múltban, ezért van elképzelése arról, hogyan lehet segíteni. Kiemelték azt is, hogy a nőstény bonobók közötti kötődés mindig nagyon erős, a csoporton belül dominánsabbak a hímeknél
A csimpánzokkal ellentétben, amelyek elvonulnak, hogy egyedül hozzák világra az utódokat, a bonobók a többi nőstény közelében maradnak, talán éppen azért, mert segítséget várnak. 
A szakértők úgy vélik, elképzelhető, hogy a bábaság az emberek, csimpánzok és bonobók őseiben már kifejlődött, az idők során azonban a csimpánzok elveszítették ezt a jellegzetességet, amikor kevésbé szociálissá váltak. 
A bonobók a megfigyelések szerint magas intelligenciával rendelkeznek, nagyon társas lények, még az ételt is megosztják egymás között. Olyan eseteket is megfigyeltek, amikor más állatfajokkal, például csimpánzokkal kommunikálnak.

Indexkép: flickrkarissa_ann
Forrás: MTI

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja