Tegyük fel, hogy makkegészségesek vagyunk, és tökéletesen beleillünk az előbb felsorolt biológiai időszakba, termékenységünkkel sincs baj, legalábbis egyelőre nem tudunk róla. Milyen problémák jöhetnek szóba ilyenkor? Nos, akkor sorolom:

1. Nem találtuk meg még az igazit, vagy épp elhagyott minket
2. Mert most léptünk ki az iskolapadból és bizonyítani szeretnénk a munkaerőpiacon megalapozva ezzel a jövőnket és az anyagi helyzetünket. Vagy szűkösek az anyagi lehetőségeink, mert pályakezdők vagyunk és a családunknak nem áll módjában kezdő támogatást nyújtani a számunkra és eladósodni sem szeretnénk, mert félünk, hogy az egész életünk sem lesz elég arra, hogy visszafizessük a felvett hitelt. Vagy már nem vagyunk pályakezdők, de a munkánk kevesebb anyagi megbecsüléssel jár, mint amennyibe egy gyermek tisztességes felnevelése kerülne.
3. Még egyszerűen nem érkeztünk el abba az érettségi stádiumba, amikor az ember már úgy érzi, hogy semmi sem tenné őt boldogabbá, mint egy kisbaba.
4. Saját gyermekkorunk negatív élményanyagából kiindulva attól félünk, hogy tudat alatt esetleg ugyanazokat a hibákat fogjuk majd a saját gyermekünkkel is elkövetni, amiket anno a saját szüleink (vagy azok, akik felneveltek minket) ellenünk elkövettek.

Az első pont esetében a mai modernkor már számos egyéb lehetőséget tartogat a számunkra! Ha annyira vágyunk már egy kisdedre és a biológiai óránk is vészesen ketyeg és a türelmünk már véges, de elég erősnek gondoljuk magunkat ahhoz, hogy egyedül neveljünk fel egy kis emberkét és az anyagi helyzetünk is megfelelő akkor szóba jöhet a spermabank – mesterséges megtermékenyítés, az örökbefogadás és az egy éjszakás kaland is. Az utóbbi véleményem szerint már nagyobb rizikófaktorral rendelkezik, akár tud az alkalmi partner a célunkról, akár nem.  Az első két módszer esetében fontos, hogy az elhatározásunknak sziklaszilárd lábakon kell állnia, mert csak így érdemes egy fájdalmas beavatkozásokkal teli kezelést véghezvinni vagy egy hosszú sokszor nehézkes örökbefogadási procedúrán áthajszolni magunkat. Illetve az örökbefogadás, ha ki lehet ezt mondani, még talán az előző módszernél is komolyabb megfontoltságot igényel, hiszen itt már nem csak mi sérülhetünk lelkileg, hanem az a kis emberke is, akiben esetleg hiú ábrándokat élesztettünk fel, és aki már nem először sérül meg lelkileg a felnőttek által!

A második pontban felsorolt indok teljesen érthető, itt csak arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy azért ne essük át a ló túlsó oldalára! Ez alatt azt értem, hogy ha már az anyagi biztonságunk adott, de még nem építettük fel a Rózsadombi villánkat és a gyerekszoba sem 50 nm alapterületű, azért még vállalhatunk gyermeket. Higgyék el, hogy az a kis ember nem a pénztárcánk vastagsága miatt fog szeretni minket! Ha az alapvető fizikai és lelki szükségleteit ki tudjuk elégíteni és sok -sok szeretetet és odafigyelést kap tőlünk, az minden anyagi javat felülmúl majd!

A harmadik pont oly egyértelmű és világos, hogy itt csak annyit tennék hozzá, hogy nem feltétlenül kell mindenkinek gyereket vállalni, ha a cikkben felsorolt egyéb tényezők sem vonatkoznak ránk és mégsem érezzük a gyermek hiányát, vagy egyéb dolgokat fontosabbnak gondolunk a családalapításnál, ne akarjunk csupán a környezetünk nyomása miatt gyereket vállalni, mert szörnyű dolgok kerekedhetnek ki belőle! Hallgassunk a belső hangra, a családalapítás fontos dolog, de nagy felelősséggel is jár, amivel számolnunk kell. Nagyon fontos, hogy lelkileg készen álljunk arra, hogy egy kis ember életét ránk lehessen bízni, és ha valaki egyértelműen tudja magáról, hogy még nem áll készen az ilyesfajta elkötelezettséggel járó feladatra, habár az életkora esetleg már megkívánná azt, semmiképpen se hagyja magát ráerőltetni a szülővé válásra!

A negyedik pont egy jó pszichológusért, vagy kineziológusért, vagy mindkettőért kiállt! Mert ha mélyebb problémáról van szó, azt egy esetleges cikk, pár baráti jó tanács, nem képes megfelelően orvosolni. Jó esetben felnyitja a szemünket, hogy a problémát esetleg érdemes lenne szakember segítségével megoldani. Így talán a múltban a mások által elszenvedett sérelmek kínzó sebei begyógyulhatnak, esetleg a sebhelyek teljesen el is múlhatnak. És pár helyes módszer elsajátításával képesek lehetünk leküzdeni a megtapasztalt rossz példát/példákat és továbblépve egy új, sérülésmentes emberré válhatunk. Ami nagy segítségünkre lehet a jövőbeni gyereknevelésnél, ugyanis ha elhisszük, hogy képesek vagyunk jó példával szolgálni a gyermekünk számára és mindezt nemcsak elméleti síkon, hanem a gyakorlatba is bevezetjük, azzal jó úton járunk afelé, hogy a szorongásunk, ami eddig meggátolta, hogy gyereket vállaljunk megszűnjön, és elhiggyük azt, hogy mibelőlünk is példaértékű szülő válhat.

Akár vonatkozik ránk az itt felsorolt pontok egyike, akár nem az alkalmas időszakra önmagunknak kell rájönnünk! Bíznunk kell a „belső hangban”, önmagunkban, a társunkban, a szeretteinkben és el kell hinnünk azt, hogy amikor itt lesz az ideje és gyereket várunk, akkor életünk egy újabb, magasabb szintre emelkedik majd. Biztos, hogy nem lesz már ugyanolyan, mint azelőtt volt, biztos, hogy lesznek nehéz pillanatok is bőven, mint ahogy olyan kedves, boldog és felemelő pillanatok is várnak majd ránk, amiket az ember, amikor megtapasztal, csak annyit kérdez önmagától; „Hogy tudtam élni idáig nélküle?”. Én sehogy, és Önök?