Kedves Betti!

Attól tartok, nem azt a választ adom, amit vár vagy amit kér: nem tudok segíteni abban, hogy ezt a helyzetet jobban elviselje. Egyáltalán nem vagyok biztos abban sem, hogy ezt a helyzetet el kell viselni. Elmondhatom Önnek a saját véleményemet, ez csak EGY lehetséges álláspont, és biztos talál majd olyat is, aki ennek a szöges ellenkezőjét mondja. Az ilyen típusú kérdésekben én bizony egészen radikálisan szoktam állást foglalni. „Ilyen típusú helyzeten” pedig azt értem, amikor egy beteg vagy öreg vagy valamilyen értelemben csökkent képességű ember a körülötte élő ép, egészséges emberek életerejét, energiáját veszi el vagy csökkenti. Azt tapasztalom, hogy egy-egy beteg vagy sérült ember akár 4-5 másiknak az energiáit is fel tudja emészteni, az egész családi rendszer megérzi a jelenlétüket, eltűnik az öröm, az energia, a felszabadultság, megsínyli a szeretet, az önmegvalósítás, a kapcsolatok. Szörnyű és kegyetlen dolog ezt kimondani, de talán mégis érdemes föltenni a kérdést: hogyan élnének Önök négyen, ha az anyós máshol lakna? Hogyan alakulna viszonya a saját gyermekeihez? A férjéhez? Az az energia, amit az anyósa elvon, máshonnan hiányzik; az az örömtelenség, feszültség, szorongás, ami a jelenlétéből fakad, hasznos energiát vesz el, amivel Önök, ép emberek valami sokkal jobbat tudnának kezdeni. Tanulni, dolgozni, egymást szeretni, építeni és alkotni valamit, karbantartani a kapcsolataikat… adni valamit a világnak és egymásnak, amire így nem kerülhet sor. És Önnek és a szeretteinek is csak egy élete van. Nem tudom, mi a megoldás, ezt Önöknek kell tudni. De én azt gondolom, hogy a konvencióktól és a mások véleményétől függetlenül érdemes átgondolni, mit veszítenek, mit nyernek, és hogy az idős hölgy élete mennyiben változna, ha máshol, mások gondozásában élne, ha egy-két, erre szerződött ember energiáját használná föl a saját élete fenntartásához, nem az Önökét… Ne haragudjon, ha érzéketlennek és keménynek tűnik, amit mondok – én mindig az egészségesek és épek pártját fogom, természetesen azzal a kitétellel (és ez magától értetődik), hogy a sérült ember is kapjon emberhez méltó ellátást, de határozottan meghúzott keretek között. Az lebeg előttem, hogyan élhetnének Önök négyen teljesebb, színesebb, egészségesebb életet, hogyan fognak a gyermekei visszaemlékezni ezekre az évekre és hogy vajon Ön hallgat-e azokra a jelzésekre, amit a szervezete, az egészsége küld erről az igénybevételről. Gondolom, a férje helyzete a legnehezebb, hiszen neki az édesanyjáról van szó… lehet, hogy neki szakember segíthet meghozni a döntést, hogyan mérlegeljen az anyja és a családja lelki jóléte között…


Frank Orsolya
2012-05-09 22:09:50