SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Brutálisan megdrágultak az esküvői árak - így lehet spórolni a költségeken

Juhászné Ráthgéber Réka [cikkei] - 2023-06-27
A Covid-járvány idején minden menyasszony azon imádkozott, hogy a lezárásokat feloldják, és végre átélhessék életük nagy napját. Akkor szinte az összes szolgáltató kedvezményes árakkal dolgozott, azonban mivel tavaly és idén már nem tombolt a pandémia, valamint az infláció is elszabadult, így a helyszínek, esküvőszervezők és dekorosok is kénytelenek voltak az áraikon emelni. Ami tavaly még 200-300 ezer forintba került, azért most elkérnek 400-500 ezer forintot is.
Brutálisan megdrágultak az esküvői árak - így lehet spórolni a költségeken

Mennyibe kerül ma egy esküvő?

Átlagosan 8 millió forint

Az ATV Híradójának riportjából derült ki nemrég, mennyire megdrágultak az esküvők lebonyolításának az árai. Tavaly a szezon elején még senki sem számított arra, hogy ennyire megemelkednek az alapanyagárak, valamint hogy a szolgáltatásokért is jócskán többet kell fizetni - így azok a menyasszonyok jártak jól, akik tavaly lefoglalták az idei évre az esküvői helyszínt.

Természetesen van olyan hely is, ahol az elszabadult árakra hivatkozva szerződésmódosításra kötelezték a párokat, ám ezt egyoldalúan nem lehet megtenni. A híradóban elhangzottak szerint átlagosan 8 millió forintba kerül egy nem túl nagyszabású esküvő, amiben nincs benne a szállásköltség, csak az alapok. Sok jegyespár a számokat látva inkább elhalasztja a nagy napot, és vár egy évet, hátha megindulnak az árak lefelé.
 

Egy átlagos dekoráció 400 ezer forinttól kezdődik

Bodor-Nagy Beatrix, az Absolut Dekor tulajdonosa is észrevette, hogy az alapanyagárak az egekbe szöktek, hiszen míg tavaly 450 ezer forintba belefért egy 130 fős esküvő dekorációja, addig idén ezt 600 ezer forint alatt nem lehet megúszni.

„Természetesen az anyagárak drágultak meg nagyon, valamint a virágok. Volt olyan esküvőm idén, ahol csak a virágok 200 ezer forintba kerültek, és akkor még nem díszítettük fel a helyszínt” – mondta.

Az arák az ajánlatkérés alkalmával vagy nagyon elrugaszkodnak, és mindent egyben kérnek, vagy csak a virágokat és egy pár apróságot igényelnek, így tényleg nagy a különbség esküvő és esküvő között.

A legtöbben a dekoráción próbálnak spórolni, ám ezt Beatrix egyáltalán nem érzékeli, ugyanis neki októberig szinte az összes hétvégéje tele van. „Van, hogy pénteken és szombaton is díszítek, de volt már 3 esküvőm is egy napon” – tette hozzá.
 

Hogyan spórolhatunk az esküvő költségein?

Megkérdeztünk egy menyasszonyt is, aki idén tartja az esküvőjét, hogy ő milyen árakat tapasztalt. Elmondása (és az ajánlatok) szerint a legtöbb vidéki helyszínnél egy menü ára 13 ezer forint/főtől kezdődik, ez a fővárosban 16-17 ezer forinttól indul.

Vannak olyan helyszínek is, akik 80 fő alatt csak pénteken engedélyezik a házasságkötés és az esküvő megtartását, így tulajdonképpen ezzel is spórolhatnak az arák.

A ruhák ára 200-300 ezer forint körül alakul átlagosan, de természetesen ki lehet fogni egy kifutó darabot 180 ezer forintért is, a határ pedig ebben az esetben is a csillagos ég.

Sok menyasszony spórol a meghívókon: vannak olyan számítógépes programok, amelyekkel egyszerűen szerkeszthetők a meghívók, ültetőkártyák és menülapok.

Amivel még pénzt lehet megtakarítani, az az, ha az ifjú pár a barátait kéri meg az esküvő levezénylésére vagy szertartásvezetésre, esetleg a DJ feladatait is ők látják el.

Dekorációt is be lehet szerezni különböző boltokból, és egy ügyeskezű csapat gyorsan fel tudja dobni vele a helyszínt, de az a legköltséghatékonyabb, ha maga a hely már gyönyörű, és nem igényel díszítést.

Számos apróság tud még sokat dobni a költségvetésen, mint például a menyasszony és vőlegény cipője, a vőlegény öltönye, vagy éppen a torta. Vannak olyan cukrászdák, melyek 50%-kal megemelték a szeletáraikat a tavalyihoz képest, így érdemes jól körülnézni a piacon.

Meg lehet oldani kevesebb pénzből is az álomesküvőt, ám ehhez az kell, hogy a jövendőbeli férj és feleség időt és energiát fektessen a tökéletes szolgáltatók és helyszín megtalálásába, és esetleg a saját szervezésbe.

Ti mit tapasztaltatok? Mennyire drágultak meg az esküvői szolgáltatások árai az elmúlt időszakban?

Indexkép: Olivia Bauso képe az Unsplash.com oldalról

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

A nassolás, vagyis az étkezések közötti kisebb ételek fogyasztása gyakori szokás, amely sokak számára okoz gondot, különösen akkor, ha egészséges életmódot szeretnénk folytatni. Azonban néhány egyszerű trükk és változtatás segítségével könnyen kordában tarthatjuk a nassolási szokásainkat, anélkül hogy megfosztanánk magunkat az étkezés örömétől. Íme 5 hasznos tipp, amely segíthet ebben.
8 tipp szemünk egészségéért tavasszal

8 tipp szemünk egészségéért tavasszal

Aligha akad olyan közöttünk, aki a téli hideg napok után ne várta volna a tavaszi nap melegítő sugarait, ezzel együtt pedig a kerti munkálatokat, a szabadtéri sportokat, játékokat, kirándulásokat. A zöldellő természet, a virágba boruló fák azonban sokaknak egyet jelentenek a tavaszi allergiaszezonnal. Dr. Nagy Angéla, a Budai Szemészeti Központ szemorvosa összeszedte azokat a tanácsokat, amelyek segítségével ebben az időszakban gondoskodhatunk szemünk egészségéről.
A szerkesztő ajánlja