SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Mennyibe kerül felnevelni egy gyereket? - 2. rész

Himer Csilla [cikkei] - 2017-03-14
Himer Csilla pénzpedagógus, pénzügyi coach Szopper Zsófia pénzügyi tanácsadóval közösen már elmélkedett egy sort ezen a kérdésen nemrég. Akkor Zsófi praktikus szakmai tanácsai mentén néztünk rá a kérdésre. Most viszont Csilla háromgyermekes anyaként szerzett tapasztalatai alapján értékeljük, hogy kell-e egyáltalán azzal foglalkoznia egy szülőnek, hogy mibe kerül felnevelni egy gyereket, vagy elég, ha szeretet van.
Mennyibe kerül felnevelni egy gyereket? - 2. rész

A szeretet az alap! 

Miután három gyermekem közül a legnagyobb lassan kirepül, a középső egyetemen tanul, a legkisebb pedig még általános iskolás, mostanra már van elég tapasztalatom abban, milyen is gyereket nevelni - és milyen elengedni. 

Őszintén? Borzasztó. Már akkor lelki beteg voltam két hónapig, amikor a nagylányom egyetemre ment. Ami így utólag belegondolva egy merő önzés részemről. A gyereknevelés célja ugyanis éppen az, hogy a gyerekek elmenjenek, és ha már elmentek, akkor képesek legyenek a saját lábukon is megállni, és önerőből boldogulni. Tehát gyereket nevelni nemcsak annyit jelent, hogy megadunk a gyereknek minden szépet és jót, segítjük a fejlődésében, hanem azt is, hogy lélekben mi is felkészülünk arra, hogy szülőként másféle feladataink lesznek. Kevesebb, de nem jelentéktelenebb. (Aztán meg jön a nagyszülőség is.) 

Amiért lelki beteg lehettem, az az évek során kialakított érzelmi kötődés. Ha lehet hinni a lányomnak, akkor ez oda-vissza működő dolog köztünk, mert bár nagyon várta a félig-meddig önálló életet, egy kicsit azért meg is volt szeppenve a fene nagy lehetőségtől. 

Mindez csak annak kapcsán jutott eszembe, hogy kell-e a pénzzel foglalkozni ott, ahol szeretet van. 
Hát szerintem kell. És éppen a szeretet miatt.
 

Pénzzel kifejezett szeretet

Mielőtt bárki felhördülne, hogy lehetek anyaként ilyen minősíthetetlenül anyagias, szeretném megjegyezni, hogy akkor nem ugyanarról beszélünk. Én ugyanis úgy gondolom, hogy ha szeretem a gyerekem, az mindennek az alapja. A szeretet valóban sok mindent megold, és sok mindenen átsegít. De speciel kenyeret nem adnak érte a boltban. Márpedig ha szeretem a gyerekem, akkor nem biztos, hogy azt akarom, hogy csak a szeretettel lakjon jól. 

Sőt én lehetőségeket is szeretnék adni a gyerekeimnek. Például azzal, hogy járhattak nyelvórákra. Azzal, hogy továbbtanulhattak. Azzal, hogy kipróbálhatták magukat annak idején színjátszón, magánénekben, vagy éppen novellaírásban (amihez rengeteg könyvet kellett elolvasniuk), hogy eldönthessék, mi érdekli őket, miben a legjobbak, hogy miben akarnak fejlődni. Ehhez sem elég csak a szeretet maga. 

Arra viszont igen, hogy ez legyen az a hajtóerő, ami arra sarkal, hogy a férjemmel megkeressük azt a pénzt, ami ezt lehetővé teszi. 

És ugyanez ösztönöz arra is, hogy gyűjtsünk az életkezdésükre is. 

Ez persze nem zárja ki azt, hogy meg ne tanítanám nekik azt is, hogyan bánjanak jól a pénzzel. Akár még egy diák-, gyakornoki vagy kezdő fizetéssel sem. Az is sok mindenre elég, ha jól kezelik. De azzal még elég sokáig tartana nekik, mire teljesen önálló életet tudnának kezdeni.

Ha ebből a szemszögből nézem a dolgot, akkor igen, a szeretet az alap, ami mindent meghatároz. De a pénz lesz az a közvetítő eszköz, amivel nem helyettesként és nem direkten, de ki tudom fejezni azt, hogy szülőként mennyire szeretem a gyerekeimet - és hogy mennyire gondoskodni akarok róluk. 
 

Mennyiben van egy gyerek? 

Attól függ. És tényleg nem az összeg nagysága a mérvadó. 
Az összeg ugyanis függ sok mindentől: kitartástól, elképzelésektől, családi értékrendtől, felfedezett lehetőségektől. 
 

A coach (köz)beszól: 

Na, ha már itt tartunk, akkor beszéljünk egy kicsit a felfedezett lehetőségekről is (és ez nemcsak a gyerek kapcsán érvényes). Coachként azt látom, hogy a legtöbben azért nem vagyunk képesek döntően változtatni az anyagi helyzetünkön, mert szentül meg vagyunk győződve róla, hogy az összes lehetőségünket kimerítettük arra, hogy javítsunk az életünkön. Ez az, amikor úgy érezzük, mi mindent megtettünk, megpróbáltunk, még mindig csináljuk, akár erőn felül is, mégsem változik semmi.

Hát ez az a szitu, ami a fel nem fedezett, és ezért ki sem használt lehetőségekről szól. Mert hiába próbálod Te századszor is teljes erőből ugyanazokat a megoldásokat - ha nem jött be kilencvenkilencszer, attól sem fog, hogy századjára inad szakadtából csinálod ugyanazt. Ha itt tartasz, az a legbiztosabb jele annak, hogy valami újjal kéne próbálkozni. Ha Magadtól nem látsz semmilyen más lehetőséget, esélyt, akkor jött el az ideje, hogy segítséget kérj egy szakértőtől, aki friss, külső szemmel néz rá a dologra, és lehet, hogy kapásból megoldást talál. Nem hiszed el, de annyira a megszokásaink, és a megszokott gondolataink rabjai vagyunk, hogy ez akár az anyagi előrelépésünket is komolyan akadályozhatja. 
 

Tényleg tudni kell, mibe kerül felnevelni egy gyereket? 

Én egy kicsit finomítanék a dolgon. Nem azt kell tudni, hogy mibe kerül felnevelni egy, kettő, akárhány gyereket. Hanem azt, hogy mibe kerül őket ÚGY felnevelni, ahogyan Te azt szeretnéd, és ahogyan gondolod, hogy ők megérdemlik.

Mert akkor van egy célszámod. Amire már tudsz tervezni. Amire van 18 éved, hogy összegereblyézd. Ráadásul folyamatában.

Az átlagos 25-30 millió iszonyatos összegnek hangzik. De pl. a munkáltatódtól már januárban kézhez kaptad a tavalyi évről a munkáltatói jövedelemigazolásodat. Azon a bruttó béred, de valószínűleg a nettó is rögtön többmilliós tétel. Vagyis egy évben több millió forintot kapsz kézhez. Ebből 18 év alatt még az átlagkeresettel számolva is simán összejön a 30 millió. (Igaz, ha egymagad keresed a pénzt, akkor éppenhogy ennyi jön össze átlagkeresettel számolva.)

Erről már beszéltem nem is olyan régen a TV2 reggeli műsorában, a Mokkában, amit megnézhetsz itt:

Most pedig leírtam azt, ami az akkori riportból kimaradt, mert nem fért bele az 5 percbe.
 

Jólétet és jól-létet!


Még többet megtudhatsz arról, mennyibe is kerül egy gyerek felnevelése, ha elolvasod a cikk első részét:
Mennyibe kerül felnevelni egy gyereket?

Fotó: kisss/pixabay

Himer Csilla


Himer Csilla
Kisvállalkozások kreatív kontrollingja

Elérhetőségem:
Honlap: http://www.zsebedremegyek.hu

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Láthatósági mellényben, csoportosan mennek iskolába reggelente a gyerekek Gödöllőn. A Pedibusz nevű kezdeményezést vezették be külföldi példák után - és rendkívül nagy sikere van. 
Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

1977 óta április 11-e a Parkinson-kór világnapja. Magyarországon a becslések szerint közel 20 ezer embert érint, a második leggyakoribb idegi károsodással járó betegség.
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
A szerkesztő ajánlja