Információ, néha keresni kell, néha nyakon öntenek vele. Látjuk, olvassuk, halljuk, vagy mindhárom. Életkortól, személyiségtől és sok minden mástól is függ, hogyan akarunk, vagy tudunk információhoz jutni.

Az én esetemben ez mazochista módon történik. Nem szeretek híradót nézni, ismételnek, elhallgatnak és az, hogy teljes képet kapjak egy nap eseményeiről elég sok időmbe telik.  Évekig nem néztem híradót, majd részt vettem egy kurzuson (ez az önkínzás). Nem értek a politikához, vegyünk hát fel egy ilyen tárgyat hátha jobb lesz. A feladat pedig? Egy hétig híradót nézni, híreket hasonlítgatni. Nem kedveltem meg sokkal jobban, de tanultam. Tanultam szűrni és figyelni. De térjünk vissza a nincs híradó életmódhoz. Ennek tényleg nem az volt az oka, hogy nem érdekelt mi történik rajtam kívül, hanem túl sok volt a negatív hír, amely persze nagyobb hatást gyakorol az emberre, engem viszont elrettentett. De hát az ember lánya nem eshet ilyen könnyen kétségbe. Ugyanis a zabkása még biztonságban fő, csak kavartak rajtunk egyet. Választhattam online és írott sajtó között. Hát én megtagadván létemet az információs társadalom gyermekeként inkább az utóbbit választottam. Nem áll szándékomban tagadni, hogy itt is több újság szempontjaira volt szükségem ahhoz, hogy mindig aktuális híreket kapjak, de megérte. Ez annak köszönhető, hogy minden esetben több kulturális tudást nyertem, mint bármely híradóból. Persze az idők változnak, ma már sokkal fejlettebb az internetes portálok tartalma, mint akkor volt. Ebben az időben sok kulturális tudásra volt szükségem. Nem mintha ma már nem lenne, csak akkor még kellett, ma pedig már érdekel. Huncut kis fazék, megkedveltem. Be kellett látnom, hogy a média nevel és okít. Szépen próbálja egyengetni az utunkat, terelget. Ha az ember szemfüles és néha kinéz a fazékból, sok mindent lát, ha nem csak néz.