SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A Piaf! The Show után hamarosan érkezik a Paris! The Show

Családinet [cikkei] - 2024-04-22
Ötven országban bemutatott, több mint 1 milliós közönséget vonzó, mintegy 400 előadás után a napokban Budapesten is színpadra került az Edith Piaf életműve előtt tisztelgő Piaf! The Show. A három előadás itthon is telt házat vonzott, a sanzonok szerelmesei azonban már készülhetnek, mert még idén, december 5-én az Erkel Színházba érkezik a Paris! The Show, ezúttal már Charles Aznavour, Gilbert Becaud, Yves Montand, természetesen Edith Piaf és további feledhetetlen francia előadók dalaival. Jövőre pedig visszatér Budapestre a világ legkiválóbb Edith Piaf imitátora, Nathalie Lermitte, ezúttal már szimfonikus kísérettel.
A Piaf! The Show után hamarosan érkezik a Paris! The Show

A 20. századi francia zenei örökséget emeli újra méltó helyére a Piaf! The Show előadás, mely a világ elsőszámú Edith Piaf imitátora, Nathalie Lermitte előadásában bejárta már a fél világot, és nemrég a hazai közönséget is meghódította. „A nemzetközi közvélemény szemében Franciaország maga Párizs, Párizs a Montmartre, a Montmartre pedig Edith Piaf" – állítja Gil Marsalla zenész és producer, a Piaf! The Show megálmodója, aki a nagy siker okán még egy nagyobbat álmodott. „Amikor turisták Párizsba jönnek, elmennek a Moulin Rouge-ba vagy a Lidóba, de nem találkoznak sehol zenés műsorokkal, nagy francia dalokkal. Azért hívtam életre ezt a műsort, hogy Franciaországot és Párizst elvigye hozzájuk" – meséli Marsalla, aki a Piaf Show után létrehozta a Paris! The Show-t, azt a monumentális előadást, ami a legendás énekesnő dalain túl olyan előadók életműveiből is válogat, mint Charles Aznavour, Gilbert Becaud, Yves Montand, Maurice Chevalier, Josephine Baker, Jacques Brel vagy Charles Trenet.

Hamarosan tehát érkezik Magyarországra is a Paris! The Show, jövőre pedig újra visszatér Edith Piaf, azaz az ő dalainak legjobb előadója, Nathalie Lermitte, aki immár szimfonikus kísérettel énekli az örökbecsű sanzonokat, mint a Non, je ne regrette rien, a Milord vagy a Padam... padam.

 
Jegyek és további információk a www.koncertpromo.hu oldalon érhetők el.

Nyitókép: Directo Productions

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Láthatósági mellényben, csoportosan mennek iskolába reggelente a gyerekek Gödöllőn. A Pedibusz nevű kezdeményezést vezették be külföldi példák után - és rendkívül nagy sikere van. 
Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

1977 óta április 11-e a Parkinson-kór világnapja. Magyarországon a becslések szerint közel 20 ezer embert érint, a második leggyakoribb idegi károsodással járó betegség.
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Az én időmben még fel sem merült, hogy a nőknek élvezniük kellene az együttléteket

Az én időmben még fel sem merült, hogy a nőknek élvezniük kellene az együttléteket

A férfi munka után fáradt, hagyni kell őt enni és pihenni. Akkoriban mindenki így tartotta. Ami pedig a házaséletünket illeti: akkoriban senki sem beszélt arról, hogy a nőknek élvezniük kellene az együttléteket. Igazából én úgy voltam vele, hogy amikor a férjem kívánta, akkor hagytam magam.
A szerkesztő ajánlja