SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

TÁBOR Fesztivál - Sör, sport, szerelem és rock’n’roll a Balaton parton

Kurcz Orsi [cikkei] - 2022-06-15
TÁBOR FESZTIVÁL - Sör, sport, szerelem és rock’n’roll a Balaton parton
TÁBOR Fesztivál - Sör, sport, szerelem és rock’n’roll a Balaton parton

Nem éppen kellemes hangulat uralta az élőzene világát az elmúlt két évben. A Tábor Fesztivál (vagyis az egykori Zorall Sörolimpia) pedig ugyanúgy megszenvedte a covid-ot, mint sokan mások. A szervezők helyzetét ráadásul az sem könnyítette meg, hogy pont ebben az időben változott a fesztivál neve is. Mégis, mindezek ellenére sikerült életben tartani az ikonikusnak számító tóparti rockszeánszot: 2020-ban egy pazar hangulatú, családias, 500 fős mini kiadást tartottak, 2021-ben pedig maximálisan igyekeztek, hogy újra a régi fesztiválélményt nyújthassák a közönségnek.

Így, lassan visszalopakodva a normális hétköznapokba, természetesen idén sem maradhat ki az alsóörsi rockfesztivál a nyárból: a hazai keményzenei paletta képviselőinek túlnyomó része jelen lesz az augusztus végi balatoni dübörgésen. Színpadra lép majd többek között a Tankcsapda, a Road, a MOBILMÁNIA, a Lord, a Leander Kills, a Depresszió, Nagy Feró és a Beatrice, a Pokolgép, a Sing Sing, az Alvin és a Mókusok, valamint természetesen a Zorall és még tényleg nagyon sokan mások...

A több mint 30 zenekar, 4 napon keresztül, 3 színpadon szórakoztatja majd a nyár, a fesztiválok, és persze a rockzene szerelmeseit!

Gyere el Te is Magyarország legnagyobb rock-házibulijára augusztusban a Balaton partra! Elővételes jegyek a ROCK1.hu online hálózatában kaphatóak!

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Május utolsó vasárnapján vidám gyerekzsivajjal és kacagással telik meg az ország: ez a nap a gyerekekről szól. Érdemes ellátogatni valamelyik családi rendezvényre - mutatjuk gyereknapi programajánlónkat, melyben ingyenes eseményeket gyűjtöttünk össze. Gyűjteményünk a teljesség igénye nélkül készült, hisz országszerte megszámlálhatatlan helyen tartanak gyereknapi rendezvényt: ha nem találsz hozzád közel esőt a listán, nézz szét a hozzád közel eső városok, települések programajánlói között is!
A diabétesz kialakulása előtt évekkel lehetnek jelei egy gyakori szövődményének

A diabétesz kialakulása előtt évekkel lehetnek jelei egy gyakori szövődményének

Idegbántalomra utaló kisebb eltéréseket már egészséges cukoranyagcseréjű, de cukorbetegség szempontjából magasabb kockázati csoportba tartozóknál is találtak a Semmelweis Egyetem kutatói. A vegetatív és érzőidegrendszer zavarát okozó állapot jeleinek mielőbbi felismerése segítheti a betegség megelőzését és hatékonyabb kezelését.
Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

A Nébih kéri a vásárlókat, hogy az alábbi azonosító adatokkal megegyező termékeket ne fogyasszák el!
A szerkesztő ajánlja