SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Hétvégén vízre száll a Plázs és zakatol a Szerelemvonat Siófokon

Családinet [cikkei] - 2022-06-09
Június 11-én először indul útjára a Baharttal közös Plázs Boat Party, egy felejthetetlen buli a Balaton közepén, míg a "szárazföldön" jön az idén első Rakonczai Piano est, a nagyszínpadon pedig Demjén játszik ezen a hétvégén a Plázson.
Hétvégén vízre száll a Plázs és zakatol a Szerelemvonat Siófokon

A több ezreket megmozgató nyitóhétvége után újabb siker bulikra számíthatunk ezen a hétvégén a Plázson, ami a szezon első Rakonczai Piano estjével indul az Arénában június 10-én. Pénteken tehát zongora, slágerek és tánc hajnalig Rakonczai Imre dallamaira. Másnap a nagyszínpadon egy élő legendát köszönthetünk, Demjén Ferencet, aki örökbecsű dalait hozza el a Balaton fővárosába. A Kossuth-díjas énekes-dalszerző több évtizedes karrierje során olyan slágereket jegyzett, mint a Szerelemvonat, a Honfoglalás vagy éppen a Fújom a dalt, de a sort szinte bármeddig lehetne folytatni, Demjén Ferenc koncertjein garantált az együtt éneklés.

Plázs Siófok - Demjén Ferenc

A koncert után az On The Low csapata mutatkozik be az Arénában. A trap és new wave rap kollektíva Budapesten már rendre megtölti a klubokat, most pedig itt az ideje, hogy Siófokon is megismerjék őket. A hajnal négyig tartó On The Low pres. On The Beach 2. buliban slowgod, pachee, khaze, ercsé, grasa, ekhoe, kolg8eight, kisé, figura, ibbigang és dj gozth váltják majd egymást.  

Június 11-én indul az első Plázs Boat Party is, hamisíthatatlan "Plázs élmény" a Balaton közepén. Idén a Plázs és a Bahart együttműködésének köszönhetően öt alkalommal bont vitorlát a Plázs exkluzív bulihajója, ahol a magyar tenger vízén ringatózva élhetjük át a nyár egyik legjobb buliélményét.

Első alkalommal a Be Massive csapata érkezik a fedélzetre, fellép Metha, Dubecticut és Lenny Lenoks is. A hajó a Siófoki hajóállomásról indul, jegyek pedig csak limitált számban, elővételben érhetők el, így érdemes időben lecsapni rájuk. Miután a hajó ismét horgonyt vet, a Plázs Clubban folytatódik a hajnalig tartó after party.


https://plazssiofok.hu

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
A diabétesz kialakulása előtt évekkel lehetnek jelei egy gyakori szövődményének

A diabétesz kialakulása előtt évekkel lehetnek jelei egy gyakori szövődményének

Idegbántalomra utaló kisebb eltéréseket már egészséges cukoranyagcseréjű, de cukorbetegség szempontjából magasabb kockázati csoportba tartozóknál is találtak a Semmelweis Egyetem kutatói. A vegetatív és érzőidegrendszer zavarát okozó állapot jeleinek mielőbbi felismerése segítheti a betegség megelőzését és hatékonyabb kezelését.
Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Május utolsó vasárnapján vidám gyerekzsivajjal és kacagással telik meg az ország: ez a nap a gyerekekről szól. Érdemes ellátogatni valamelyik családi rendezvényre - mutatjuk gyereknapi programajánlónkat, melyben ingyenes eseményeket gyűjtöttünk össze. Gyűjteményünk a teljesség igénye nélkül készült, hisz országszerte megszámlálhatatlan helyen tartanak gyereknapi rendezvényt: ha nem találsz hozzád közel esőt a listán, nézz szét a hozzád közel eső városok, települések programajánlói között is!
5 hasznos tipp kontaktlencsét viselőknek

5 hasznos tipp kontaktlencsét viselőknek

Viszket vagy ég a szeme, amikor kontaktlencsét visel? Számos oka lehet annak, hogy kontaktlencse-viseléssel összefüggő kellemetlenségeket tapasztal. Dr. Lendvai Zsanett, a Budai Szemészeti Központ szemész szakorvosa segítségével összeszedtük a probléma hátterében álló lehetséges okokat, illetve tippeket is adunk a panaszok enyhítésére.
A szerkesztő ajánlja