SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Culture43 - Ingyenes néptáncoktatás diákoknak

Szabó Diána [cikkei] - 2022-02-10
Culture43: sportot űzünk a kultúrából!

Folytatódik az új program, hogy minél több gyermek ismerkedhessen meg a magyar néptánccal
Culture43 - Ingyenes néptáncoktatás diákoknak

A Sport43 kezdeményezés több mint egy éve sikeresen működik. Szellemisége közösségekről, a mozgás öröméről, a természetben megélt szabadságról, az egymás iránti gondoskodásról, odafigyelésről és gyermekeink testi, lelkiés szellemi egészségéről szól. Ebből az akcióból nőtte ki magát a Culture43, melynek köszönhetően még egy lehetősége nyílik az iskolás gyermekeknek, hogy belekóstolhassanak valami újba. Egészen pontosan valami régibe: a magyar néptáncba!

„A kezdeményezés elindulását követően hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a 43 sorozat kinövi a sport kereteit és az élet más területein is létjogosultságot szerez magának. Ennek a folyamatnak részeként a kultúra a következő állomás. Szeretnénk megmutatni a fiataloknak, hogy a kultúra színes, izgalmas is lehet, célunk, hogy személyes élményeken keresztül a gyerekek személyiségébe beépüljön a népi kultúra ismerete és szeretete” – mondta Soós Csaba,  a Sport43 és a Culture43 programsorozat ötletgazdája, vezetője.

A szervezők a https://culture43.hu –n várják az osztályok regisztrációját. Remélik, hogy ezzel a lehetőséggel minél több gyermek mélyülhet el országa népi hagyományaiban, a tánc örömében és az együtt éneklés vidámságában.

A turnusok hétfőnként és keddenként, iskolaidőben indulnak, helyszínük a  Fonó Budai Zeneház (www.fono.hu). A foglalkozásokon egyszerre 5 osztály, avagy 125 gyermek vehet részt. Egy népzenészekből álló zenekar, két néptáncos tanár biztosítja a játszva tanulást. Hétfőn és kedden három turnus van, 9:00-10:00, 10:30-11:30 és 12:00-13:00 időpontokban. A minél befogadhatóbb oktatás miatt fontos, hogy egy turnusban csak egy korosztályból lehetnek a gyerekek. A korosztályokat 6-10 éves korig, 10-14 éves korig, 14-18 éves korig határozták meg.

A foglalkozások ingyenesek, szeretettel várják a diákokat, bízva abban, hogy a Culture43 is a Sport43 programjaihoz hasonló sikerrel fut majd!

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Láthatósági mellényben, csoportosan mennek iskolába reggelente a gyerekek Gödöllőn. A Pedibusz nevű kezdeményezést vezették be külföldi példák után - és rendkívül nagy sikere van. 
Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

1977 óta április 11-e a Parkinson-kór világnapja. Magyarországon a becslések szerint közel 20 ezer embert érint, a második leggyakoribb idegi károsodással járó betegség.
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
A szerkesztő ajánlja