SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Így megyek az iskolába - Népmesekincstár 3. - Nyereményjáték!

Családinet [cikkei] - 2016-09-12
 [X]

Bajzáth Mária válogatása, Kürti Andrea rajzaival.
Így megyek az iskolába - Népmesekincstár 3. - Nyereményjáték!

• A Kolibri Kiadó Népmesekincstár sorozata a világ népmeseit egy-egy tematika, illetve korcsoport köré szervezve adja közre.
• A sorozat harmadik darabja az iskolakezdéssel járó gyermeklélektani folyamatokat helyezi a középpontba.
• Így megyek az iskolába a 6–8 éves korosztály gondolkodásához illeszkedő mesegyűjtemény, amely a gyerekek számára az ebben az életszakaszban jelentkező kihívásokat igyekszik megkönnyíteni.

 

A meséket válogató és a Népmesekincstár mesepedagógiai módszert kidolgozó Bajzáth Mária így vall a kötetről:

„Olyan meséket válogattam ebbe a gyűjteménybe a világ minden tájáról, amelyek segítenek átlépni a gyerekeknek egy új életszakaszba.
Az iskolába induló kisgyerekekre − az erősödő fogalmi gondolkodás mellett − még jellemző a mesevilágban létezés. Képzeletüket a varázslat és a csoda éppúgy izgatja, mint ahogy érdeklik őket a számok, a test, az élet és a halál kérdései, a barátok, az ellenfelek, és a megfejthetetlennek tűnő talányok. Mesehallgatás közben a gyerek tét nélkül tapasztalhatja meg a jó és a rossz utak különbözőségét, kikacaghatja félelmeit, belebújhat bárki és bármi bőrébe. Miközben rengeteg információt szerez a világról, a népmese – nélkülözve az oktató szándékot – az érzelmeire hat, és évezredek tapasztalatát, tudását, örök emberi értékeket közvetít számára.”


A sorozatról

A Népmesekincstár hét kötetből álló sorozata, amelyet Bajzáth Mária mesepedagógus válogat, öt korosztálynak gyűjti össze a világ népmeséit: 0–4 éves, 4–6 éves, 6–8 éves, 8–10 éves gyerekeknek és a 11 éven felülieknek. A szülők és pedagógusok számára egyaránt hasznos gyűjteményeket a Népmesekincstár mesepedagógiájának két, a korosztályok igényeit követő módszertani kötete kíséri.
 

NYEREMÉNYJÁTÉK!

Ha szeretnéd megnyerni ezt a csodás népmesegyűjteményt, nincs más dolgod, mint helyesen válaszolni az alábbi három egyszerű kérdésre szeptember 18. éjfélig, mi pedig másnap (szeptember 19-én) kisorsoljuk azt az egy szerencsés nyertest, aki megkapja a könyvet.
A nyertes nevét kiírjuk a cikk aljára, és e-mailben is értesítjük.

(Figyelem! A teljes tartalomért kattintson ide!)

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Láthatósági mellényben, csoportosan mennek iskolába reggelente a gyerekek Gödöllőn. A Pedibusz nevű kezdeményezést vezették be külföldi példák után - és rendkívül nagy sikere van. 
Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

1977 óta április 11-e a Parkinson-kór világnapja. Magyarországon a becslések szerint közel 20 ezer embert érint, a második leggyakoribb idegi károsodással járó betegség.
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
A szerkesztő ajánlja