SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Kocka fűzés és játékos logikai feladatok unatkozó gyerkőcöknek

Hollenczerné Balogh Ilona [cikkei] - 2017-06-08
Közeledik a nyári szünet, amikor kicsit többet lesznek otthon a gyerekek. A szünet elején még csak telik az idő, de azután "lelassul" és kicsit elkezd a gyerek unatkozni. Szívesen tevékenykedne a számítógép nyomogatása helyett. Ez jó hír, de nem mindig egyszerű kitalálni valamit, ami neki is tetszik. Ebben próbálok segíteni Neked.
Kocka fűzés és játékos logikai feladatok unatkozó gyerkőcöknek

Tavaly már mutattam egyszerű fűzést, amikor gömböt készítettünk és azzal lehetett ügyeskedni… 

Most egy kicsit más lesz az ötlet, kockát fogunk fűzni. Ezzel a fűzéssel fejlesztheted a megfigyelőképességét, térlátását, szövegértését a gyerkőcödnek. A Tied még csak ovis? Sebaj, ő is alkothat! Készítsd el az első 7 lépést és tedd elé, de az alapfűzést magyarázd meg, és kicsi segítséggel leolvassa majd a mintát. Ha elakadna, akkor nézz a mintára és csak annyit mondj, hogy balra… jobbra… és tedd hozzá a gyöngy színét! Meglátod menni fog. A nehezebb részeket fűzd Te!

Akkor kezdjük is el!

Hozzávalók:

  • 6 mm-es viaszgyöngyök piros, fehér és fekete színekben
  • 4 db 90 cm-es 0,35 vastagságú rézdrót


Az egyik félbehajtott rézdrótra fűzz 2 db piros és 2 db fehér gyöngyöt! A piros gyöngybe fűzd bele a másik drótszálat is szemből és húzd szorosra! Ügyelj arra, hogy a drótok egyenlő hosszúak legyenek! 


Jobbra 1 db piros, balra pedig 2 db fehér gyöngy kerül. A 2. fehér gyöngybe szemből fűzd bele a másik drótot is! 


A fűzés további lépéseit leolvashatod a képről. Az utolsó 4-es gyöngy kialakításánál már nem felül, hanem oldalt zárunk, hogy meg tudjunk fordulni. 


A felfelé mutató drótra 2 db fehér gyöngy kerül és 1 db piros, amelyben a másik drótot szembe fűzöd.


A piros gyöngyből balra mutató drótot belefűzöd a képen látható fehér gyöngybe! A jobbra mutató drótra 1 db piros és 1 db fehér gyöngy kerül, az utóbbiba szembefűzéssel a másik drót! Húzd szorosra, mert a gyöngyökön nagy lyuk van, és könnyen visszalazul! Nem lesz szép a kockád, ha lötyögnek rajta a gyöngyök. :(


A folytatást nyomon követheted a következő képen. 


A kockánk 2 egységnyi lesz, vagyis minden oldalon 2 db 4-es gyöngy látható. 4x2 az 8, de mi csak 7-ig fűztünk. Ennek az az oka, hogy a 8-dik 4-es gyöngy a kocka „összevarrása” után lesz meg…

Nézzük a lépéseket!
1. kép Hajtogasd össze a kockát, ahogyan a képen látod!
2. kép A hiányzó rész legyen feléd! A fekete gyöngyből kijövő drótra fűzz 1 db fekete gyöngyöt és bújj bele a fehér gyöngybe!
3. kép A szembe fűzéssel fűzz fel még 1 db fehér gyöngyöt!  Húzd szorosra a drótot!
4. kép A drótokkal a bal oldali piros és a jobb oldali fehér gyöngyökbe bújj bele! És zárj 1 db piros gyönggyel! 


Most pedig „bezárjuk” a kocka tetejét…
A drótok a képen látható módon 1-1 piros gyöngyben legyenek! Fűzz rá 2 db fehér gyöngyöt és az egyikben találkozzanak a drótok!
A 2. képen láthatod szorosra húzva.
A bal oldali dróttal bújj bele a bal szélen látható fehér gyöngybe, utána pedig az azt követő pirosba! Még 1 gyöngy hiányzik a 4-hez, ez 1 db piros lesz. A 3. képen láthatod, de ott már elfordítva van a kocka. Itt belebújsz a 2 fekete gyöngybe és 1 db piros gyönggyel zárunk. Még előtted van 4 db gyöngy, amelyek nincsenek összefűzve dróttal, nézd csak meg! Ezeket még fűzd össze dróttal, és utána fűzd át a drótot a kocka másik felére!
Ha jól dolgoztál, akkor úgy néz ki az átfűzésed, mint a 4. képen látható. Ezt az oldalt az előzőhöz hasonló módon fűzd be! Figyelj arra, hogy ferdén fehér gyöngyök egy sort alkossanak, illetve a piros sorok is átlósan haladjanak! Figyelj az utolsó 4-es megfűzésére is és utána fűzd el a drótot, néhány közeli gyöngybe, hogy nehogy visszalazuljon, azután levághatod. 


Amikor elkészültél fűzz még 3 db ugyanilyen kockát! Különlegessé teheted a kockáidat, ha a zárás vége előtt 1-2-3-4 db apró gyöngyöt zársz a kockákba.

Legyen az első feladat az, hogy rázással állapítsuk meg, hogy melyikben hány db gyöngy van? A kockába bele lehet látni, tehát tudni lehet, hogy melyikben hány darab gyöngy van. Több gyerkőc esetén lehet versenyezni, de Te is játszhatsz! ;)

Amikor elkészültek a kockák kezdődhet egy „gyorsasági” verseny! Mutasd meg a képen látható egyik kockát és keresse meg gyermeked az ő kockáján ezt a helyzetet, tegye gyorsan maga elé ugyanúgy és mondja, hogy „KÉSZ!”. Ki találja meg leghamarabb a megfelelő oldalt? A 2. képen „csúcsára” kell állítani a kockát, úgy hogy a 3 fekete gyöngy így látszódjon. Ez nagyon nehéz feladat. Amelyikben sok gyöngy van, azt még nehezebb megállítani, ez egy kis „türelemjáték”. Amennyiben nem sikerül, akkor cseréld el a kockát másikra, azzal hátha könnyebb lesz egyensúlyozni! 


Amennyiben 8 mm-es gyöngyből fűzöd a kockát, akkor 3 cm-es lesz. A 6 mm-esnél csak 2 cm-es.

Van még egy játékötletem! Mutatok néhány mintát és próbáljátok kirakni a 4 db kockából. A kockák teljesen közel nem illeszthetők a gyöngyök miatt, de a lényeg jól látható! 
 



Rakjatok ki hasonló képeket és mutassátok meg a Mesés gyöngyök Facebook oldalán!

Jó játékot kívánok! És mesés nyarat! 

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Semmelweis: a szaglásterápia segíthet a depressziós betegek egy csoportján

Semmelweis: a szaglásterápia segíthet a depressziós betegek egy csoportján

A szaglás és a szervezet védekező rendszerének depresszióval való kapcsolatát mutatták ki a Semmelweis Egyetem kutatói, eredményeiket nemrég a Translational Psychiatry nevű szaklapban publikálták. Évente több mint 700 ezer depressziós követ el öngyilkosságot világszerte, ezért egyre fontosabbá válik a betegség okainak feltárása. A brit UK Biobank adatait felhasználva most több mint 300 ezer, depressziós és egészséges férfi és nő profilját elemezve arra keresték a választ, mely csoportoknál lehet magasabb a depresszió kialakulásának kockázata, és ez mely génvariánsokkal hozható összefüggésbe.
9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

A homályos látás gyakori szemészeti panasz. Fiataloknál leggyakrabban a korrigálatlan fénytörési hiba okozza, 40-45 felett pedig a közeli látás elhomályosodása, mely egy természetes fiziológiás folyamat része. A homályos látás ugyanakkor komolyabb szemészeti problémák tünete is lehet. Íme, a homályos látás kilenc lehetséges oka, és kezelési lehetőségei.
Szívtájékon szúrta osztálytársát egy hatodikos lány óra közben Bőnyben

Szívtájékon szúrta osztálytársát egy hatodikos lány óra közben Bőnyben

A diák súlyosan megsérült, mentőhelikopterrel szállították kórházba.
A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
A szerkesztő ajánlja