SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Alternatív népszavazás az oktatás ügyéről

Családinet [cikkei] - 2023-10-29
Az EDF és az aHang csapata alternatív népszavazást kezdeményezett az oktatás ügyéről, melyben október 30-ig lehet részt venni. Alább olvasható az általuk kiadott felhívás.
Alternatív népszavazás az oktatás ügyéről

Alternatív népszavazás az oktatásról

Elmentünk a falig. Innen már nem tudunk hova hátrálni, és nem is fogunk! Ha az oktatási rendszerünk helyzetét egy állapotmérőn kellene mutatni, akkor már nem is a "válságos állapot"-on, hanem az "összeomlott"-on lenne a mutató.

Csak akkor lesz vége ennek a küzdelemnek, ha mi, tenni akaró állampolgárok feladjuk. De ez egészen biztos, hogy nem ma lesz. Ezt a harcot együtt visszük végig, közösen, diákok, szülők, nagyszülők, civilek, pedagógusok, dolgozók, nyugdíjasok együtt! 

Épp ezért október 23. és 30. között megvalósítjuk Magyarország első országos, oktatási népszavazását.

Az ország lehető legtöbb pontján szeretnénk biztosítani a szavazást. Ehhez azonban rengeteg segítőre van szükségünk, legyen szó szavaztatásról, pultozásról, sofőrködésről vagy éppen logisztikáról. 

Ebben kérjük a segítséged: ha van akár csak néhány órád október végéig, akkor arra kérünk, hogy jelentkezz, és segíts megvalósítani Magyarország első oktatási népszavazását! 

Az oktatás válságának és az alternatív népszavazásunknak a hírét az utcára is visszük most hétvégén! Budapesten több helyen és időpontban találkozhatsz az Egységes Diákfront és az aHang aktivistáival. 

Szeptember 29. (péntek): 

10–18.30: Móricz Zsigmond körtér
10–12: Blaha Lujza tér
12–18.30: Nyugati tér (díszkút)
16–18.30: Kálvin tér (metrófeljáró a könyvtár felé)

 

Szeptember 30. (szombat): 

7.30–18.30: Széll Kálmán tér
7.30–18.30: Nyugati tér (díszkút)
14–18.30: Móricz Zsigmond körtér
Október 1. (vasárnap): 

7.30–18.30: Nyugati tér (díszkút)
10–18.30: Széll Kálmán tér
7.30–12; 14–18.30: Kálvin tér (metrófeljáró a könyvtár felé)

Látogass el a hétvégén valamelyik pultunkhoz: beszélgess velünk az oktatás válságáról és a 7IGEN-es alternatív népszavazásról! Tudd meg, hogy hogyan tudsz bekapcsolódni az alternatív oktatási népszavazásba, milyen lehetőségeid vannak – egyáltalán, hogyan segíthetsz te is az oktatás ügyében! 

Tarts velünk! 

Üdvözlettel: 

az EDF és az aHang csapata 

Személyesen és akár online is szavazhatsz. Részletek: https://www.7igen.hu/
 


A 7 kérdés, amiről szavazni lehet:

A 7igen.hu honlapján a kérdések hátteréről bővebben is olvashatsz.

1. A magyar kormány alakítson ki olyan kereteket, amely minden gyermek számára biztosítja a modern, esélyteremtő oktatást.
2. Széleskörű egyeztetés után alkossanak az oktatásban dolgozók és a gyermekek érdekeit szolgáló szabályozást a státusztörvény helyett!
3. Az oktatásnak legyen súlya a kormányzati politikában, a magyar kormány állítson fel az oktatás teljes egészéért illetékes, felelős és önálló Oktatási Minisztériumot!
4. A magyar kormány adjon azonnali minimum 50%-os béremelést a pedagógusoknak a pedagógushiány növekedésének megfékezése érdekében!
5. Állítsák vissza a pedagógusok valódi sztrájkjogát!
6. Az óvoda és az iskola közösségének legyen valós beleszólása az igazgató kiválasztásába!
7. Pintér Sándor belügyminiszter nem alkalmas a köznevelésért felelős miniszteri tisztségre!

Indexkép: aHang / Youtube

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

A nassolás, vagyis az étkezések közötti kisebb ételek fogyasztása gyakori szokás, amely sokak számára okoz gondot, különösen akkor, ha egészséges életmódot szeretnénk folytatni. Azonban néhány egyszerű trükk és változtatás segítségével könnyen kordában tarthatjuk a nassolási szokásainkat, anélkül hogy megfosztanánk magunkat az étkezés örömétől. Íme 5 hasznos tipp, amely segíthet ebben.
8 tipp szemünk egészségéért tavasszal

8 tipp szemünk egészségéért tavasszal

Aligha akad olyan közöttünk, aki a téli hideg napok után ne várta volna a tavaszi nap melegítő sugarait, ezzel együtt pedig a kerti munkálatokat, a szabadtéri sportokat, játékokat, kirándulásokat. A zöldellő természet, a virágba boruló fák azonban sokaknak egyet jelentenek a tavaszi allergiaszezonnal. Dr. Nagy Angéla, a Budai Szemészeti Központ szemorvosa összeszedte azokat a tanácsokat, amelyek segítségével ebben az időszakban gondoskodhatunk szemünk egészségéről.
A szerkesztő ajánlja